Bizony megpróbáltatásaik, mert ott, nem lehetünk velük! Három gyönyörű, okos gyermekem napi 10 órát tölt 10 napig egy magán iskolában, teljesen egyedül egy ötödikes, egy harmadikos és egy elsős osztályban. Négy nap pihenés után pedig forog tovább a mókuskerék... Joggal mondhatná bárki, hogy hiszen a magyar gyerekek is egyedül vannak az iskolában, de segíti őket a tanító néni, a pedagógiai asszisztens, a kis társak, az enyémek azonban nem beszélik még a nyelvet. Így aztán úgy gondolom, - bárki bármit mond - hihetetlen teljesítményt nyújtanak, mégha néha bennfelejtik is az olvasó könyvet, vagy a szótár füzetet.

   Ez a suli a legjobb a környéken, de bentlakásos. Természetesen hazajárhatnak minden nap mindhárman, nem is tudom, mi lenne, ha nem jönnének. Mármint velem. Valamelyik nap a lányom azt mondta, készítsek reggelire több amerikai palacsintát, és kisebbeket is, visz be a csajoknak, mert éhesek. Honnan tudja, hogy éhesek? Ki mondta el, és milyen nyelven? Ekkor éreztem, először, hogy elindult valami... 

   17 óra után érünk haza a furival, majd megvacsorázunk, és következik a napi rutin legkeményebb része mindenki számára. Esténként - sajnos - 2-3 órát vesz igénybe a házi feladat írás fordítással együtt, és olyankor nagyon nem értem, miért bántjuk ezzel őket. Irene nélkül nem sokra mennénk, mégis erőn felül teljesít mindenki. Ám amikor Nándi kínai mondókát sorol legózás közben, vagy hallgatom Berci tökéletes kiejtését kínai olvasás közben, vagy látom a csodálatos kínai krixkraxai mellett a pipát, és Luca arról mesél este lefekvés előtt, hogy mit csacsogtak a csajokkal aznap, akkor mindig megnyugszom. Annak ellenére, hogy sok mindent nem értünk az oktatási rendszerükkel kapcsolatban ( sem ), a gyerekek tanulnak. Csodálatos, tanulságos olvasmányokat dolgoznak fel, éppen ahhoz kapcsolódó irodalmi szintű alkotásokat, hogy hol tartanak életkorban, és tananyagban. Csak tudnám, hova tűnik ez a sok információ az átlag emberekből amikor közlekednek, vagy eladnak valamit, vagy csak meg kell oldani egy problémát...


  Az evés nagy gond volt az elején, főleg a legkisebb számára. Nándi nem annyira nyitott az új ízekre mint Luca. Szerintem egy hónapig rizsen élt. A múlt héten már kaptam olyan fényképet az iskolából amin a tálcája látszik, az általa válogatott ételekkel. Husi, kukorica, és az elmaradhatatlan rizs. Ő is sokat fejlődik. Luca kifejezetten szereti a kínai ételeket...is. Berci pedig mindenben megtalálja a jót a kedvességével: a nuggets-hez hasonló husi a kedvence, meg a kukorica. Tehát esznek mindannyian.

   Voltak már külön proramok is az iskolában, Berci például Hold sütit készített az őszi szünet előtt az osztálytársaival és a szülőkkel - én is benn voltam, bár nem sok hasznomat vették... Luca résztvett egy sport rendezvény megnyitóján, mint a tánc csapat tagja. Ilyenkor persze nagyon büszke vagyok, és látom is, hogy nem azért ügyesek, mert az apukájuk fontos itt a körzetben, hanem maguktól kedvesek, életrevalók, elfogadók, és legfőképp nyitottak.

   Beadványt is alkottunk már, Bercinek biztonság témakörben kellett tablót készítenie. Naná hogy közlekedés biztonság lett a témája, bár szinte mindenki a tűzbiztonsággal foglalkozott. Jellemző eset volt egyébként ez is az egyértelműség hiányára. Egyik este Irene szólt, hogy azt írta a tanár nénije a csoportba Bercinek, hogy beadványt kell készíteni hétvégére ( 4 nap alatt ), biztonság címmel. Rögtön ki is találtuk a közlekedés témát, Berci örömmel rajzolt, gyűjtögette az angol kifejezéseket, hogy esélye legyen megérteni annak a suliban, aki akarja ( a magyarral nem sokra mennek a fordítóval, főleg ha írott a szöveg). És másnap estére összeállt a tabló, ami bukósisak formájú volt, és fontos közlekedésbiztonsági kifejezéseket tartalmazott, mint: biztonságiöv (hátul nem használják), autós gyerekülés (itt nincs), ABS, EPB ( ilyeneket fejleszt a férjem...vagy nem...olyan egyformák ezek a három betűs rövidítések...), és még sorolhatnám. Tuti lett. Berci be is vitte a suliba. Majd még aznap este Irene megmutatta a minta ötleteket, amiket a tanító néni dobott fel a netre, segítség gyanánt, de mind tűzoltás témakörben mozgott. És akkor elbizonytalanodtam...meg mindenki. Így másnapra készítettem egy tűzoltósat is, nehogy gond legyen. Persze jó volt az első, de itt nekünk minden bizonytalan. Ez a legrosszabb része az ittlétünknek. Hiszen nem magamat teszem ezzekkel próbára, hanem a gyerekeimet és az ő tűrőképességüket. Ami egyébként sokkal jobb mint a férjemé és az enyém együtt... Már egész jól járnak az ingoványos talajon.

   A legnagyobb ellenkezésre is szereztek maguknak rózsaszín papírt minden nap a kijutáshoz, ha haza akartak jönni. "Pink paper pleese!" és minden kapu megnyílt. Ez nem olyan vicces, ha a kis naív fehérember meghallja kiabálni a portás bácsikat egyszerre, mert ketten vannak! Bár otthon is mindig a portással kell jóba lenni, és minden rendben lesz, kollégista éveim ezt igazolják. Hanem amikor olyan kiabálást hall az ember, amiről a Jó reggelt Vietnám című film katonái jutnak eszébe, meg a gépfegyver ropogása rögtön a kiabálás után, akkor meggondolja, hogy vigéckedjen-e. Pedig kedvesek a portások, már ezt is tudjuk! Mindig behívnak a portára, ha esik az eső, bár inkább kintről hallgatnám a tortyogásukat, meg a köpködésüket, és mindig jól hátba veregetik amúgy madárijesztő vékonyságú Bercikémet ha megmutatja a kilépőkártyáját, és még mosolyognak is hozzá, bár igen szigorú arcot vágnak egyébként mindig. Talán ez is hozzátartozik a munkaköri leírásukhoz.

   Megkapták csodálatos nyári és téli egyenruhájukat is, és nagyon szeretik, mert kényelmes. Én pedig azért szeretem, mert strapabíró. Ez nem elhanyagolható szempont két fiú mellett, és a kínai poros, koszos udvarokhoz és udvari játékokhoz. Megvette Luca az erős anyagú piros nyakkendőket is az iskolai boltban, darabját egy jüanért ( a rossz minőségű, bárhol kapható 2 jüanba kerül ), nem tudom hogyan csinálta, de megvannak. Este azon nevettünk Levivel, hogy mi mennyit dolgoztunk egy ilyen nyakkendőért. Először is négy évig jó kisdobosnak kellett lenni, betartva a kosdobosok 6 pontját, majd megtanulni az avatásra az úttörők 12 pontját:

1.Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.

2.Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét...stb

A vörösnek amúgy is nagy becsülete van itt Kínában, szeretik, és mindenhol megtalálható: zászlón, csomagolásokon, lábtörlőn, pecséteken... Írok róla egyszer külön is, izgalmas, és vicces téma ez is. ( Nem véletlen asszociált Geszti-Dés a Pál utcai fiúk legújabb feldolgozásában a vörösingesek dalánál a mozgalmi dalokra...de sokszor hallgatom itt is! Jó előadás volt! )

   Ezt a bejegyzés nagyon nehezemre esett megírni, és sokat gondolkodtam rajta. Még most is nehéz mindennek időt adni, mindig nyugodtnak maradni, ha a gyerekekről és a tanulásról van szó. Nem azért, mert én is tanár vagyok, mégcsak nem is azért, mert sok körülöttem a tanár, meg a jobbnál jobb ötletek, hanem mert nem a saját jövőmmel, és mindennapjaimmal játszom, hanem a gyerekeimével...vagy az az én jövőm is? Akkor inkább gondolkodom, aggódok, és megnyugszom, sírok és nevetek is tovább. Velük...