Tegnap délután öt óra körül leszakadt az ég és megnyíltak az égi csapok, amik el sem álltak este kilencig. Akkor viszont, mintha egy másodperc alatt elzárták volna őket (mint a Forest Gumpban). Reggel helyre rendeztem kis növénykéimet, amiket megviselt az özönvíz, és felmostam a teraszt, mert az elvezető sem bírta ezt a mennyiségű vizet. Irene este mellékesen megjegyezte, hogy mostantól ez így lesz minden nap. Telefon, esernyő és egy üveg víz nélkül sehova egy lépést sem szabad tenni. Nap közben tűz a nap, így olyan erős a páratartalom, hogy már most izzadunk. Fél óra alatt ronggyá égsz a tűző napon kirándulás közben. Izgi! De ma megéreztem az eső utáni friss föld és a növények illatát, és az fantasztikus élmény. Ez Kína illata. Olyan, mint amikor oviba mentem "pár éve" és fehér virágú bokor szegélyezte az utat, ami ontotta a mézet. Vagy anyák-napján feldíszítettük az osztályt virágos ágakkal, annak is ilyen illata volt. Édeskés, émelyítő, néhol fanyar és csodálatos. Egyszóval jó érzés most itt lenni.
Szép lassan felfedezzük "kis falunk", Pingyang különböző részeit. Ellátogattunk a hegy lábánál lévő sikátoros városrészbe és nagyot sétáltunk húsvét vasárnap suli után. Mert itt ugye húsvét sincs, ahogyan karácsony sem volt. Ellenben ledolgozós lett a vasárnap, hogy a május elsejei munka ünnepe egy jó hosszú (öt napos) hétvégével legyen kitüntetve. Szó nélkül beletörődtek a gyerekek. Így sajnos kicsit még várnom kell arra, hogy megtanítsanak görkorizni bennünket, ha már ezt tojta a nyúl a felnőtteknek...
Ha nem is Velencében vagyunk de az illat hasonló. A víz és a csatornák jelenléte mindenhol ad egy alapillatot, és a hangja is megnyugtató. Kicsit veszedelmesek a több méter mély árkok, de kiválóan alkalmasak egyensúlyozásra.
Érdekesen multivallásos itt mindenki. Mindenben hisznek egyszerre. Istenben, Buddhában, Földanyában, a Vezetőben. Találtunk már görög katolikus templomot is, rómait is, Buddha szentéjt is, sőt minaretet is. Azonban miséről elkésnek, telefonról zsoltároznak, jól kibeszélnek mindent a templomban, pont mint a koncerten Hangzhouban. Nem tudnak viselkedni. Néha úgy tartanék illemtan kiselőadást nekik úgy mint otthon az elsősöknek...vagy a gimnazistáknak.
Nándi megmutatta nekünk, hogyan kell Buddhához imádkozni ( külsőre éppen úgy, ahogy jelentkezni kell a suliban), mert Ő mindent megad! Látszik is rajta hogy kedves és jó kedélyű, mert mindig mosolyog, arany a színe (na meg a szíve) és nagy a pocakja. Ettől mondjuk nem leszek buddhista, de nagyon hiányzik már egy jó kis magyar nyelvű tízes nagymise...
Az iskolában negyedéves dolgozatokat és teszteket írnak a gyerekek, így van munka bőven. Megtanult a legkisebb is dolgozni, nem olyan keményen mint a nagyok, de már nem ugrál fel 10 percenként valami halaszthatatlan ügyben. Azért csak ő a legkisebb, akárhogy hullajtja a fogacskáit...
A legnagyobb pedig újfent meglepett a művészet magas fokával. Nem elfogódottságból mondom, valamennyire értek hozzá! Múlt héten zajlott a Pingyang Jianlan School-ban egy giga összművészeti verseny, ahol a környező iskolák általános és középiskolás gyerekei mutatták meg mit tudnak. Szakértő zsűri értékelte a csoportos és egyéni produkciókat négy napon keresztül zene, tánc, dráma és festészet művészeti ágakban.
Fantasztikus élmény volt egy egész délután a táncos napon. Nem győztem videókat és képeket készíteni, de egy sem adja vissza az élményt. A színpompás jelmezeket, a sminkeket, a sürgés-forgást, az izgalmakat...imádom ezt a hangulatot. Nem sok szülő vehetett részt, de én pofátlanul bekéredzkedtem. Legyen már ennyi előnye a waiguo ren (külföldi) létnek. A lányomék napüdvözlő törzsi tánca volt természetesen a kedvencem, hihetetlen hatással volt rám a zene és az összehangolt mozgása 20 cserfes 10-12 éves kislánynak.
Nagyon megragadott egy középiskolás fiú csapat (kb. 30 fiú-férfi) rizstészta készítő tánca, ami leírva olyan snassz, de az összkép életteli és megindító volt. Nagyon élveztem.
9,7 ponttal második helyezést értek el a kislányok a csoportjukban. Nagyon büszke vagyok rájuk. Ahogyan a pici, cuki tánc tanárnénire is, akinek meglepően nagy hangja volt a főpróbán. Még én is vigyázba vágtam magam ültömben.
Most indulok a gyerekekért a suliba, csak megvárom hogy kicsit csituljon a monszun eső, ami mostantól menetrendszerűen jönni fog délutánonként. Egy élőlénynek tuti jó lesz, a béka-hadnak a ház mögötti tavacskákban. Lehetetlen tőlük elaludni, annyira hangosan kuruttyolnak. Szegény Luca szenved leginkább, mert az ablaka pont feléjük néz. Majd megszokja...Este viccből Weöres Sándor: A Béka-király című versét mondtam el neki, de valamiért nem csipázta Ung királyt sem, meg az énekét sem...
