Ősszel van egy pár nevezetes nap, amit a tradicionális naptár szerint meg is tartanak Kínában, nem csak úgy ímmel-ámmal, mint nálunk. Nem divat már otthon a hagyomány őrzés. Így alakult. Persze tisztelet a kivételnek, mert olyan is van, aki minden évben (pl.) december 13-án Lucabúzát vet, meg gombócot főz, hogy vajon milyen fiúnév jön ki az aktuális évben a tök potenciális férjnek valóból...ja és ész nélkül dobálja a mákszemeket a háta mögé az éjféli szentmisén a boszorkányok megszédítésére...hogy csak a kedvenceimet említsem. Az aktuális hagyományos kínai ünnepnap a Chung Yeung Festival, azaz dupla kilences ünnep a kilencedik holdhónap kilencedik napján. Szokás ekkor egy magas hegyre mászni, krizantémos italt inni és viselni, vagy éppen enni a cornus officinalist, magyarul japán somot, kínaiul zhuyu bogyót.

   Úgy alakult, hogy én képviseltem a családot ezen a verőfényes őszi napon, amikor is a céggel kirándulni mentünk egy hegyre. A férjem szokás szerint dolgozott, a gyerekek pedig a suliban voltak a tízes iskolahét hetedik napján. "Én meg futottam...pont!"(Mint Sanyi az Üvegtirisben.) Minden hegyre sok lépcső vezet fel, sok helyen. Mi olyat választottunk, ami nagyon népszerű a környéken, sokan látogatják. Sportos egyenruhában már-már futva túrázó idős és fiatal egyaránt. Tényleg idős, akár 60+os és tényleg fiatal, épphogy totyogó, és tényleg futva túrázó, hogy tényleg még kellemetlenebb legyen, hogy úgy mászom az apró lépcsőket felfelé fél óra után, mint egy traktor: hörögve-fújtatva és igen lassan a forgalomhoz képest. Egyébként csodálatos volt a kilátás, erős a fotózós kedv, kedves a társaság (mindenki vinni akarta a hátizsákomat, mintha az lett volna nehéz nem pedig a saját, nem leszedhetős kufferom), mi kellhet még...?!

   A kizantémot -ami eredetileg Kínából származó növény- nálunk temetővirágként emlegetik. Itt nagy tiszteletnek örvend, az idősek virága és mivel virágzása erre az időszakra esik, különböző utcai díszeket készítenek belőle, ehető változatából salátát, teát tálalnak fel, mert gyulladás- és vérnyomáscsökkentő hatású, de emésztési problémákra is kiváló. (Vittem haza ajándékként.) A szárított virágfejet le kell forrázni és "kinyílik" újra a víz tetején. A bogyóból rizses sütit készítenek, de dobják forró vízbe is...mondjuk mit nem dobnak itt forró vízbe?!

A legenda szerint a keleti Han-dinasztia idején a Ruhe folyó mentén a pestis örödöge tartotta rettegésben az embereket. Sokat szenvedtek a démonoktól és sokan meghaltak a betegségben, többek között Huan Jing szülei is. Majdnem ő is belehalt a járványba, ám mikor felépült, úgy döntött megtanulja az orvoslást és a varázslatokat egy halhatatlantól és megkeresi a pestis ördögét, hogy elpusztítsa. A kilencedik holdhónap kilencedik napján jelent meg újra a démon a Ruhe folyóból, de addigra Huan Jin felkészülten várta. Az embereket egy jó magas hegyre küldte a veszély elől egy-egy zhuyu levéllel és krizanémteával. Amikor a pestis ördöge előbukkant a folyóból, megszédült a zhuyu és a krizantém illatától, Huan Jing pedig kihasználva az adódó pillanatot, fogta a kardját és megölte. Azóta vált szokássá a hegymászás a Chung Yeung ünnepen.

   Ha a hétköznapjaim olyanok, mint egy igazi nyugdíjasé, akkor az idióta negyvenes -azaz én- hajlamos túlgondolni és túlértékelni a közös időtöltést ha mégis együtt van a család (habár valószínűleg a nyugdíjas is...) A fiúk persze minden nap hazajönnek a suliból, de Lucánk csak ritka vendég a háznál mostanában sajnos...akkor is temetőbe visszük...mentségünkre legyen mondva, november elseje volt meg azt hittük park...és hát valamilyen szinten az is volt. És akkor még barátnőzni is elengedtük ebben az idegen országban és még taxiztattuk is a kislányt...Az úgy volt, hogy nem volt otthon a megbeszélt időpontban péntek délután négykor. Én, mint aggódó anya fél óra információs nihil után írtam egy rövid üzenetet, miszerint "Az előre megbeszélt időpont elmúlt, az új egy óra múlva van, és kötelező válaszolni az üzeneteimre azonnal!" Jött is a válasz egyből, meg egy realtime location (valós helyzet), hogy hova mehetek a kisasszonyért a furimmal. Kaptam magam, útra keltem, de...olyan tömeg és dugó fogadott a főúton, hogy csak na, félúton sem jártam, mikor egyértelművé vált, hogy én sem tartom a megbeszélt időpontot, végül a sötétségben és egy árok felé lejtős úton majdnem felboruló furimban felhívtam a lányomat és fojtott, enyhén visítós hangon "megkértem", hogy hívjon egy didi taxit a címünket beütve és várom a ház előtt. Szumma-szummárum a lányom egy délután alatt találkozott a környék legjobb teázójával, a nyolcadikos sisterrel (így hívják egymást az iskolában a gyerekek), a kislány igen egyszerű, ám annál tipikusabb lakhelyével (putri), majd egy echte kínai taxissal tök egyedül. Mindeközben angolul és kínaiul intézte a dolgait...Én annyira büszke vagyok rá, mint amennyire mérges! Na jó nem is. Sokkal büszkébb vagyok, mint amilyen mérges.

   Na, ott tartottam, hogy a temető, amit parknak hittünk gyönyörű volt, rendezett, ízléses és nyugtató, bár kicsit hangos zene szólt. Megint elsirattam természetesen múlt héten meghalt Marika néninket...nem utoljára. Ezek után kiromboltunk a legközelebbi tengerpartra, ahol piknik-ebéd után körbejártuk az öböl szikláit és még pecáztunk is a tengerben. Zárásként pedig Luca megmutatta nekünk az újonnan fellelt tuti teázót, ahol mi is megrendeltük a legjobbat a legjobbtól...és fél órát vártunk rá...mert ez a legjobb...és ezt mások is tudják...Épp ezért mi, Levi Jagger-rel (tök olyan a vékony lábaival, nem?) inkább fagyiztunk a kínaiak csavaros tejszínes csodájából. Itt élve gyorsan rájöttünk, hogy fagyiban sem valami nagy ínyencek a kínaiak. Nem édes, nem is sós, olyan semleges ízű. Képesek akár babosat, édesburgonyásat, mazsolásat is fogysztani, ezért a mi kínai desszert-kedvencünk a sima, egyszerű gyümölcs. A változatossága gyönyörködtet, az íze elvarázsol, ilyenkor pedig, mikor beindul a citrus szezon is, de még itt-ott fellelhető a dinnye ezer fajtája is, egyszerűen mesések a zöldséges standok. 

   Ez az én saját kis kollázsom, mert ezek a gyümölcsök a gyerekek kedvencei itt Kínában, és gondoltam megmutatom őket. Saját sztorija van mindnek, röviden írok majd egy-kettőről! 1. ginseng gyümölcs, 2. kamkvat, 3. kenyérfa gyümölcs, vagy Jackfruit, 4. kínai galagonya, 5. longan gyümölcs, népi nevén/szószerinti fordításban sárkányszem, 6. koreai körte.

A férjem szerint könnyedén ítélem meg elsőre az embereket, de az igazság az, hogy ezek a megérzéseim még soha nem csaltak meg. Megérkezésünkkor az első vacsora meghívást Mr. Chentől kaptuk családostul, ahol nagyon aggódtunk, hogy hogyan viselkedjünk, mit eszünk majd, miről beszélgetünk...meg egyáltalán. A vacsora hosszú volt, a fiúk alig ettek valamit (minden furcsa volt) és egy idő után eszetlenül rohangáltak körbe körbe. Mi próbáltuk fegyelmezni a skacokat szép szóval, majd nem szép szóval és Mr. Chen ekkor elmondta nekünk, hogy kínában nem szólnak a gyerekekre és hozatott a fiúknak még több longan gyümölcsöt, mert látta, hogy azt szívesen fogyasztják. Ekkor megvette a gyerekeket. (Később engem is.) Egyébként kelet-Kínában honos, szoros rokonságban áll a licsivel, a szappanfélék családjába tartozik. Fürtös termése van, mely terméshéja zselés állagú gyümölcshúst és elég nagy magot rejt. 3-4 szem elfogyasztása után kaparó, enyhén kezdődő torokfájásra emlékeztető érzés tapasztalható. Szeretjük azóta Mr. Chent is, meg az általunk Chen gyümölcsnek elnevezett finomságot is, bár már tudjuk, hogy sárkányszem (lóngyân) az igazi neve.

Az iskolában újra probléma, hogy Nándi nem eszik eleget. Sajnos soha nem is fog kínai ételből, de nem akart már idén dobozból ebédelni, így azt eszi, ami csúszik a menzán. A gyümölcs mindig, minden mennyiségben elfogy a tányérjáról. Kedvence a ginseng gyümölcs, aminek semmi köze a ginzenghez, mert az íze furcsamód a banán és az uborka keveréke. Imádja a kamkvatos limonádét, amit hazafelé veszünk a piacon egy rózsaszín kisbuszból. Diónyi méretű citrusféle, héjjastól fogyasztják. Magjából vagy 10 kis bokrot nevelgetek a teraszon, hátha lesz belőlük valami. A koreai körte pedig olyan lédús körtefajta, hogy nem lehet nem szeretni. Még a legkevesebb fajtájú gyümölcsöt fogyasztó Berci is szívesen eszi. 

A jackfruit eredeti élőhelye India, a Fülöp-szigetek és Sri Lanka, de igazából minden szubtrópusi éghajlatú országban megterem. A kenyérfa közepes méretű, örökzöld kétlaki fa, melynek törzsén és ágain zsákszerű, öklömnyi, vagy akár 20 kg súlyú gyümölcsök is teremnek. A félbevágott gyümölcsben találhatók a rostok és a magokat rejtő tokok. Ezek a tokok finom, édes-savanykás ízűek, egy kis idő után azonban kellemetlen szag is társul az élményhez (mondhatnám, hogy fingszagú). Vitaminokban igen gazdag, sütik, főzik, szárítják...stb. Ez is Lucánk kedvence, sok más igazi különlegességgel együtt. Mondjuk a szagáról hírhedt duriánig (a gyümölcsök királya itt, szerintem Pálpusztaija) még nem jutott el.

A suli utolsó napján a várakozó szülők tömegén és a sok furi-taxin való átverekedés után első útja mindig a "cukrosbácsihoz" vezet utoslószülött gyermekemnek, és szerez magának egy olvasztott karamellába forgatott gyümölcsöt. Persze már kínaiul rendezi a bizniszt és ő is fizet. Általában a kínai galagonyásat szokta választani, mert abból 5-6 db van a pálcán és kellemesen savanykásan fanyar az íze, meg vicces köpködni az öt kis magot a furi letekert ablakából lazán kikönyökölve, de most csütörtökön megpillantotta a karamellás almát, és az nyert. Mondtam neki, hogy a blogra olyan jó lenne egy kép a galagonyával, de egy cseppet sem hatotta meg a kérésem...flegmán odavetette, hogy cserébe lefotózhatsz vele, meg a cukrosbácsival. Köszönöm kisfiam!

   Amilyen az ősz, olyan a hangulat is. Változó. Bár sok kis apró csillanás jelzi, hogy alapvetően optimista beállítottságú a család (legalábbis én, tehát mindenki), azért vannak igazán rossz napok a nagy boldogság közepette is...természetesen. Az Őszközép fesztiválnak és a szünetnek vége, ami maradt:

   ma reggel például a szürke ég és az eső, a munka-utak, vagyis apánk északon (szegény -2 fokban), egyedül nyakkendőkötés, amit még mindig nem tudunk...jól. És akkor a mai bónusz: a furim alatt aludt egy girhes kínai kóbor macska...mostantól örökre. Na, ez az alap-hangulat, jöhet a blogolás! 

   Tegnap reggel kezdődött a szokásos évi Challenge-day a suliban (3-4 napos program), idén erősen bekezdtünk!  Csodás időjárás volt, tökéletesen ideális a sportoláshoz: enyhe szélmozgás, gyenge napsütés. A megnyitó műsor reggel az osztályok felvonulásával és zenés-mozgásos műsoraival kezdődött, melyeket a vírus-helyzetre való tekintettel minden osztály valamely segítő csoportnak ajánlott: pl. Nándiék 304-es osztálya az egészségügyi dolgozóknak adta elő jelmozgással kísért köszönő énekét. Majd napokon keresztül versenyeznek az évfolyamok különböző egyéni-, és csapatjátékokban. Ekkora iskolában ez jelentős számú gyereket érint, közben a többi osztály piknikezik, együtt játszik, vagy éppen csak szurkol a pálya körül a fűben. Lucánk 800 méteres síkfutásban második helyezést, kosárra dobásban harmadik helyezést ért el. Ezekért természetesen érmet és oklevelet is kapott, és mi nagyon-nagyon büszkék voltunk rá, bár ő maga sem tudja, hogy hogyan került ezekbe a versenyszámokba, és miért. Mindenesetre kiképeztük a szünetben elméletben a hosszútáv futás szabályaiból és még a cég kosárpályájára is bementünk egyik este kosárra dobni pecázás közben...bár kicsit ránk esteledett, lehűlt a levegő, meg még nem is fogtunk semmit a boton kívül. Mi mégsem itt fáztunk meg, hanem a családi őszi szüneti taizhoui kirándulásunkon. Hiába, az őszi esték hűvösek, pár száz méter felett pedig verőfényes napsütés közben is tud kellemetlenül hűvösen fújni a mégoly kicsi szellő is...

   A térképpel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy milyen közel van hozzánk ez a város, így most először úgy döntöttünk, kocsival vágunk neki a nagy utazásnak és nem bántuk meg. Rengeteg helyen jártunk a négy nap alatt, még Sanghaiban is, ahova persze gyorsvonattal mentünk és nem is a fő attrakció volt (milyen nagyképűen hangzik már). Első nap rollerral jártuk a város utcáit, csakis a Taizhou-feeling kedvéért, melynek során jártunk parkban, hagyományos piac utcán és az egész éjszaka nyitva tartóként hirdetett zöldség-, és ételpiacon is...ebben nem vagyok biztos (mármint abban, hogy egész éjjel nyitva van), mert siettünk vissza a szállásra, hogy este még tudjunk úszni a medencében 10 hosszt a fiúkkal. A nagy sietségbe azért belefért még egy kis utcai szerencsejáték, ami Berci szerint kifizetődő volt, szerintünk a megfelelő jelző a szórakoztató: tíz jüanért cserébe tíz pingpong labdával lehetett dobni műanyag poharakba, melyekben pénz is(!) volt elhelyezve. Öt jüant nyert, és rendkívül boldogan távozott a nyeremény és mérhetetlen szerencséje tudatában. Ő ilyen...a pohara általában félig tele van. Bár mostanában erősen elkezdett tinisen elégedetlenkedni.

   Másnap délelőtt a Sea Worldben jártunk, ami az angol álnéven futó kínai cápás állatkert, "magyarul" Tropicarium. Kicsit gigantikusabb, kicsit attraktívabb, mint a budapesti rokon, mert itt van delfin-, és fóka-show meg sellős cápa-show, teknős-, és rájasimogató a trópusi tengeri állat-, és növényvilág bemutatón felül. Durva. Ahogy a tömeg is, de már egész jól kezeljük. Pl.: hátul maradunk, ha indulni kell egy nagy teremből kifelé, hiszen úgysem maradunk le semmiről a nyomakodáson és a bosszankodáson kívül. 

   Délután a már megszokott tartományunk legjei közül -tudjuk, van belőle tíz, de mire a végére érsz, lesz az jóval több is- elzarándokoltunk az óriás vízeséshez. Zarándoklat=Cháobài shèng sān (csao-pej seng san) - tiszteletet kifejezni egy szent hegynél, így szól a kínai kifejezés...(Judit jegyzetelsz?)

...nos ezekből a szent hegyekből a két fő vallási irányzatnak van négy-négy darab a négy égtájnak megfelelően, ezeken kívül pedig kb.100 kisebb. A taoizmusnak konkrétan 72 megszentelt hegye létezik, melyek közül az egyik ebben a tündérvölgyben található. A mese pedig így szól: Li Tieguai, aki a taoista panteon nyolc halhatatlanjának egyike általában rosszkedvű, de jóindulatú csúnya külsejű, piszkos öreg koldus formájában leereszkedő férfi.

A szegények és a betegek szenvedéseit enyhíti különleges orvosságával oldalán hordott töktartójából. Az őszközép éjszakáján ide lejön, hogy a tó melletti hegycsúcs szék alakú csúcsára leülve megcsodálja a holdat. A ragyogó holddal töltött éjszakán a hegyekre nézve ez a csodaország álomországgá változik...egészen pontosan Qiongtai Tündérvölgyévé. Bercire a vízesés mellett sétálva rázuhant magasról egy elég nagy darab leveles faág (leginkább a levelek suhintották meg szerencsére), de olyan magasról, hogy minden közelben lévő igen meglepődött már a hangjától is és azt mondták, hogy ez szerencse...vagy áldás...vagy csak simán véletlen, de mindenesetre emlékezetes! Ő persze a telefonját féltette...(Mint a terhes nő a viccben, aki elesett és a harisnyájáért aggódott.)

   Sanghai az Sanghai!

   Harmadik nap hátunkra vettük a hátizsákokat és verőfényes napsütésben elindultunk a modern kínai városok metropoliszába "cirkuszolni". Mert anya -azaz én- igazi kínai akrobatákat vágyott látni. Taizhouból három óra vonatozás; egy óra Didi taxizás; műsornak enyhe túlzással nevezhető nem kínai, hanem (véletlenül) orosz és elég gyenge, de legalább kőcirkuszi előadás; szakadó esőben biciklizés a metróhoz; végül 16 megállónyi földalattizás. Kisebbfajta Canossa-járásunk után azonban felérve a föld alól (milyen költőien szép!) ott volt egy év után megint a belváros, újváros, felhőkarcoló dzsungel a maga rideg és mégis lenyűgözően megkapó valójával. A nap igazi fénypontja végül nem a megtervezett, lefoglalt előadás lett, hanem maga a város...egy kiváló forró levessel a Perl Tower lábánál a látvány nyújtotta sokk maximális élvezete érdekében épített felüljárón. Így sikerült "jobbul" a balul indult vasárnap. Éjjel Taizhouban már nem úsztunk a medencében, legfeljebb a boldogságban és senkit sem kellett altatni.

   Az utolsó nap igazi csemegével kecsegtetett, amiben nem is csalódtunk. Igazi leg-, leg-, leg-helyen jártunk Shenxianju Nemzeti Parkjában, régebbi nevén a Tianmu-hegynél. Geológiai szerkezete révén is egyedülálló a hely, mely vulkanikus riolit-domborzat, de hangulata már-már vallásosan megindító. A sok "zarándok" csendesen sétál órákat a hegyek oldalán kialakított sétányokon, ahol eltévedni nem lehet, de egyéni utakat találni igen attól függően, min szeretnél utazni, hol szertnél átkelni egy-egy völgyön, vagy éppen csak mennél és mennél és ámulnál a természet nagyságán. Ez a környék egyébként buddhista vallási jeleket (szikla üzenetek) épületeket (kolostor) ölel körbe.

A park 1998-as megnyitása óta sok fejlesztésen esett át, számos sportrendezvénynek adott otthont. Volt itt hegy-, és falmászó verseny, kötélen egyensúlyozás egyik hegyről a másikra, Guinnes-világrekord döntési kísérlet. Járnak ide csapatépítésre különböző cégek, mert van mászódzsungel gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt a fák között. Nálunk kalandpályának hívják, de nem próbáltuk ki, mert mi tényleg csak kirándulni mentünk, nem adrenalint felszabadítani. Persze ez relatív, mert néhány helyen csak úgy röpködtek az adrenalin fröccsök csakis relaxációs és rekreációs okokból...Különleges nevezetességei a parknak a Tündér-híd, Jiangjun-szikla, Buddha-csúcs, Guanyin-csúcs, Nanti-híd...stb. (Szerintem ezeket láttuk is, másztuk is.)

Itt megesik, hogy séta közben elámulsz egy emberarcú sziklaképzőményen, és tovább indulva a lábad mellett megpillantasz egy óriási (nagy tenyérnyi) imádkozó sáskát sűrűn hajlongva, mire megáll az élet körülötted és mindenki leguggolva örül ennek az apró jelenetnek veled együtt. A hullámhíd valóban csodás fullpanoráma élményhez juttat nem csak körbetekintve, de az alsó hullámok eleje plexi borítású, így azt is látod, mi van a lábad alatt. Egyszeriben nem fontos, hogy a telefonoddal mérhető tengerszint feletti magasságmérő mit mutat, mert a pár száz méter is sok hangyát megfuttat hirtelen a lábadon és nehéz elindulni bátran a völgyhídon át. 

Nem beszélve az "egy szál kötélen" szaladgáló kis kabinokról, melyeket kár lett volna kihagyni a túra végén lefelé menetben. A csodás látvány lenyűgöző és egy robogó lélekvesztőben egyenesen felemelő élmény. Nem is tudtuk, hogy Levi apánk ennyire fél a magasságtól...eddig. Ezt persze videón megörökítettük, csakis neki!

   Hazaérve pikkpakk 3 nap alatt legyűrtük a megfázást, a gyors Covid-tesztet a sulikezdéshez, meg a maradék házit és már kezdődhetett is a Challenge-dayel fűszerezett új hét. Ezzel vissza is kanyarodtam a beszámolóm elejéhez, és írás közben véget ért a hét. Most zserbót sütök, nagyon jó illat leng a lakásban. Csocsó és Klask meccsek zajlanak körmérkőzésekben. Mindenkinek sok pihenést és jó hétvégét kívánok!

   Jól belecsaptunk a lecsóba szeptember elsején. Kollégiumba költözött Luca Kínában junior középiskolásként, a fiúk is megkezdték a sulit: Berci ötödikes, Nándi harmadikos. Természetesen előbukkantak a cseppet sem komfortos bizonytalansági tényezők is, amik erősen megbolygatják a hétköznapok megszokott rutinját...pl. bár van kiadott tanév rend, mégsem biztos egyetlen iskolai etap vége sem; bár van kiadott órarend, nem azok az órák vannak megtartva, természetesen nem a főtárgyak rovására...Ez nem valami gyerekbarát, próbára teszi a gyerekek tűrő-, a szülők rábeszélőképességét is néha. Szerencse, hogy egy jó reggeli sok haragot eloszlat, a kakaó pedig szinte teljesen elpárologtatja a könnyeket.

   Az első suli utáni hétvégén csak pihenés volt, társasozás, videojátékok és vasárnapi koronaként egy kis kínai ebéd a halas hotpotban majd mozi. Senki nem gondolta, hogy a régóta várt Disney Mulan élőszereplős változata annyira kínai lesz, hogy még képesek és szinkronizálják is. Eddigi mozi élményeink során az angol szöveg alatti kínai felirat volt a legtöbb, amivel találkoztunk. Enyhe pszichés sokk után azért hatalmas élmény volt mindannyiunknak. Egyet nem értettek csak a gyerekek, hogy sírhattam végig a filmet, mikor én tudok legkevésbé kínaiul. Hát, ha eddig nem tudták volna, én nagyon empatikus vagyok, szenzitív és nem utolsó sorban részletesen kenem-vágom az összes Disney mesefilmet, így még egy ennyire speciális előadás sem billenthet ki az imádatomból. Csendben jegyzem meg, hogy ez a film egy kicsit még nekem is túl kínai volt, de összességében nagyon tetszett, főleg a sztori végkifejletében megnevesített negyedik erény: a család iránti odaadás. Az ausztrál Nici Caro rendezte akciódrámafilm sok átalakításon, mégtöbb szereplőválogatáson, ám a legeslegtöbb halogatáson átesett Disney-mozi volt. Felhasználták benne az 1998-as mesén túl az eredeti kínai balladát, a Hua Mulant is. Állítólag 2015 óta készültek ennek a történetnek a megfilmesítésére és a stúdió nagyon kíváncsi az ázsiai fogadtatásra. Akkor mi most ehhez járultunk hozzá mind az öten és nem bántuk meg.

A főhős (pontosabban apja) kardjába vésett három erény mellett a család fő ereklyéje a kínai főnixmadat ábrázoló pecsét. A kínai mitológia négy szent állatának egyike a sárkány, a teknősbéka és az egyszarvú mellett. A Nap, az élet, a halhatatlanság, a kitartás, a boldogság, a béke, a házastársi szövetség, a szépség, a szerelem, a hűség és a nőiesség szimbóluma. A császárnő madara, a tollas élőlények királya. Feng-huang a neve, külsőre pedig pávára, vagy fácánra hasonlít, az itteni leírások szerint pontosan: kicsit kakas, kicsit fecske, kicsit kígyó, kicsit sárkány, kicsit teknős(?), kicsit hal. "Amely asszonyoknak álmukban megjelent a főnixmadár, kiváló, erényes fiaik születtek." Kutatások szerint Kínában már 7400 évvel ezelőtt hittek a létezésében. Vallási szertartásokhoz kapcsolódó leleteken találtak ilyen mintát. Eredetileg az egyiptomi mitológia egyik teremtménye ez a bizonyos lény, ott benu-madár. A vörös-arany tollazatú hím élete végén fahéj-ágacskákból fészket épít, meggyújtja és vele együtt porrá ég. A hamvakból egy új, fiatal főnix születik, amely az öreg madár maradványait a "nap városában" temeti el. Héliopolisz szent szimbóluma, így szoros összefüggésben áll a felkelő nappal és Rével, a napistennel. A görögöknél is megjelenik a phoinix, aminek énekét hallgatva még Apollón is megállította kocsiját, a napot az égen.

Más típusú személyes kötődésem a mese-szeretetén kívül is van ehhez a sztorihoz. Amikor Bercikénk a Sote 1 sz. Női Klinikáján 2009 decemberében megszületett, két velem egy cipőben járó anyukával kerültem egy szobába. Ezekben az embert próbáló időkben (megjegyzem akkor is vírus-helyzet volt, csak H1N1) nagy hatással volt rám egyik szobatársam, aki kínai tolmácsként dolgozott a 13. kerületi Rendőrkapitányságon és egy roma nő volt. Kínai férjétől (durva párosítás) született második gyermekével erősödtek a kórházban és ő tényleg ott adta a koraszülött icipici (1,5 kg-os) kis harcosának a Mulan nevet, hogy legalább akkora hős legyen, mint maga Hua Mulan a kínaiak női legendája. Egyébként így is lett, kemény kiscsaj Yu Mulan is.

   Ha most filozófikus kedvemben lennék, írnék egy bekezdést arról, hogyan vélekedem a mese erényeinek -becsületes, bátor, igaz- vetületén a mai világban. De nem vagyok, mindenki fellélegezhet! Abban azonban biztos vagyok, hogy családunk legbátrabb tagja jelen állás szerint Luca, aki egyedül harcol nap mint nap abban a kínai valóságban, amit együtt is kemény feladat fogyszthatóvá tenni. Jól bírja, bár az első tízes etapból hazalátogatott hasmenni kicsit, majd visszatért a csatatérre önszántából. Az általános iskola első osztályát is pont így kezdte -milyen költői párhuzam...Nem eredt még meg a nyelve, pedig érti a körülötte zajló dolgokat, az órán elhangzott tananyagot, a házival azért van probléma (főleg a kínaival), de igyekszik, és már a kislányok kínai csacsogásán is jókat mosolyog. Mondjuk nem érti, miért sasolják esténként átellenben a fiúk ablakát, mikor abból még gond lehet, ha észreveszi a nevelőnő...hát én sem értem...a lányomat...persze 13 évesen tökéletesen egyetértettem volna vele (valamiben mégiscsak hasonlít rám is)! Levelezünk majdnem minden nap, amit a fiúk hoznak-visznek, így mindenki fontosnak érzi magát a folyamatban. Persze el is olvassák, -ami nem baj- de azért elbeszélgettünk a levéltitok fogalmáról, mire meggyőződéssel válaszolták mindketten: "De hát Luca nem idegen, ő a nővérünk!" Erről meg a saját öcséim jutottak eszembe, mikor egy tesóverekedés alkalmával azt mondta nekik anya, hogy "lányokat soha nem verünk!", mire ők "de hát ő nem lány, hanem a nővérünk!" Szóval mindenkinek hiányzik Luca, legfőképpen a fiúknak, hiszen ő a nővérük. Micsoda szerencse, hogy ilyen hamar rájöttek...

..."Visszatér minden a régi kerékvágásba"-Mi van?! Semmi, soha! Megmondom őszintén, nagyon aggódok az idei tanév miatt, de ebben semmi szerepe a vírusnak, sokkal inkább annak, hogy megint mindent újra kell tanulni, értelmezni, hiszen minden gyerek megnőtt annyira, hogy végre használják az eszüket arra is, hogy a legtöbbet hozzák ki az utolsó iskolai évükből a Jianlan-ban, arról nem beszélve, hogy Luca kollégista lesz. Az én okos kisnagylányom bentlakásos, magáért felelősséget vállaló középiskolás...most kicsit kisírom magam... 

   Vannak azonban konokul visszatérő dolgok is nálunk a mindennapokban: például a négylábú rágcsáló barátunk (vagy egy másik) újra hosszúra nyújtja pár éjszakánkat, és az álmaink sem éppen szépek miatta. Ja, lehet hogy erről még nem írtam...Délben beugrott a főbérlőnk és kért diót, létrát, meg ollót, majd diszkréten eltűnt a fürdőszobában. A gyerekek csak pupilláztak, hogy megértettem mindent, amit a bácsi kért és mondott, bár sokat lendített a helyzeten a tény, hogy mindketten tisztában voltunk az alapszituációval, ami sajnos a rideg valóság, miszerint egy patkányt keresünk. Mennyire fontos is a kommunikációs (információcsere) folyamatban a közlemény (üzenet), a forrás (adó), a nyelő (vevő) és mennyire elhanyagolható a közös nyelv (üzenet, kód). "Ugyehogyugye?" Hiába na, 2020 a Patkány éve. A kínai nyelv speciel érezhetően közelebb került a gyerekekhez az iskolából kihagyott félévnek köszönhetően. Nándi és Luca a nyaralás alatt kérés nélkül fordított nekünk -ha kellett- és még büszkék is voltak magukra. Hát még mi rájuk!

   Nyaraltunk egy kicsit megint az előző hosszú hétvégén. Ebben már nagyon jók vagyunk...mármint a rapid-utazásban. Ahogy azt már megszoktuk volt benne vallás, kultúra, meglepetés, buli, fürdés, ami csak kell,...na meg ami még bírható ebben az elképesztő melegben. Két célállomásunk is volt, az egyik Changzhou, a másik Qiandaohu. Senki ne ijedjen meg, ha ez a két város nem szerepel a földrajzi emlékeiben, én maximálisan megértem, mert nálam hiányosabb tudása földrajzból kevés embernek van. Ám ez sosem befolyásolt abban, hogy felnőtt fejjel ne pótoljam az elmaradt (vagy elfelejtett) fontos hiátusokat. Például Kína földrajzát, gazdaságát, és iparát, növény-, és állatvilágát...hahaha...abból a megközelítésből, ami szükséges jelenleg számomra. Szégyen nem szégyen, Kína számomra csak egy kifejezést jelentett: teraszos gazdálkodás. Eddig. Egyébként most is ámulatba ejt ez a fajta földművelés, ám itt a keleti parton sok ilyesfajta ámulatba ejtő és látványos kép tárul elénk élőben, "realtime": egy-két év alatt semmiből felhúzott és belakott városrészek; ipari létesítmények óriás parkolókkal; autópályák, bonyolult úthálózatok kertészeti csodákkal megspékelve; államilag kialakított kisgazdálkodások parcellázva, mobilházakkal...stb. Az igazi kedvencem azonban még mindig a jó öreg teraszos gazdálkodás.

   Előfordul, hogy utazásunk célja egy város megismerése, de van, hogy látványosságra hajtunk, mint jelen esetben is: Changzhou Dinoparkja és Qiandaohu Ezer sziget tava volt a kiinduló ötlet, a többi adódott út közben. Amolyan kínaiasan közel vannak egymáshoz, így fértek el egy hosszabb hétvégében. Meg amúgy sem tervezhettünk messzi kirándulást a suli előtt 10 nappal, mert tartományon belül kellett maradni a skacoknak. Tehát a sorrend is adott volt, hiszen Changzhou Jiangsu tartomány szubtartományi szintű városa. 3000 évre visszatekintő története a Csou-dinasztia idejében kezdődött. Kikötőváros és átrakodási hely. Országszerte híres Dinoparkjáról, a Tienning templomról és bambusz fésűjéről. Mindet megnéztük és kipróbáltuk...a fésűt is!

A templom és a területén található nemrég felújított pagoda az eddigi leglátványosabb ilyen jellegű épületegyüttes volt, és először láttunk igazi szerzeteseket egy zen buddhista kolostorban. Érkezéskor a vonatból kiszállva is egy szerzetes után sétáltunk, és megbabonázva néztük Nándival a ruháját, a mozgását, a nyugalmát, míg elváltak útjaink, mert apánk minden állomáson előreszalad, nem nézve hátra a bambulászó, ámuldozó családra, csak a célt szem előtt tartva. Lenyűgöző méretek, lépcsőhegyek, harang a toronyban (ezt a harangot nem kongattuk meg, ám később lesz másik, amit igen) és arany fényárban úszó oltár. Kint egy hatalmas parkkal azoknak, akiknek bírja még a lába a sétát a lépcsők után. Mi megnéztük, bár igaz ami igaz, liftet is használtunk a pagodában.

Másnap újult erővel és hihetetlen lelkesedéssel indultunk a Dinoparkba, ami Disneylandre emlékeztetett mindenkit már belépéskor. Voltak felvonulások, vidámparki attrakciók és kisebb tudományos-fantasztikus bemutatók is. A közös kedvencünk a nap összegzésekor a busztúra volt, ahová ugyan 1 órát álltunk sorba, ám közben láttunk dinoszaurusz csontokat és megkövesedett maradványokat is, valamint "jurassic parkos" genetikai kísérleteket bemutató laboratórium részeket. Az interaktív, 4D-s (arcodba vízsugár, orrodban füstszag...stb.), minden dino-rajongó igényeit kielégítő busz út pedig full-extrás volt járgány imbolygással, tirex élet-halál harccal, füstös-forró robbanásokkal és kiváló színészi képességekkel megáldott kínai túravezető hölggyel.

Ehhez képest a "nesikítsanya" kihívás minden pörgő-forgó, gyomrot és egyensúlyt magasan fennhagyó attrakció már szinte smafu volt. Lassan azt hiszem sportot űznek ebből a gyerekek...nem baj, nemsoká' mind elég magas lesz ahhoz, hogy együtt menjenek fel és mi ketten nevessünk lent rajtuk és készítsünk videókat (a Vörösingesek dalát dúdolgatva közben) bizonyítandó, hogy sikítani önkéntelen reakció és minden parás esetben ér...vagy nem?

   Ez volt az a kép, ami először megfogott és mindenképpen látni akartam az elsüllyedt kínai Atlantiszt, azaz Shi Chenget (az Oroszlán várost) Qiandaohuban a mi tartományunkban, Zhejiangban. Pontosan tudtam, hogy mire számítsak (azaz mire NE), mert számos útikalauzban, neten fellelhető cikk szól az Ezer sziget taváról. Maga a 2500 éves város sajnos nem turista látványosság ez a kiinduló helyzet, ám így is csodás a története a Qiandao nevű mesterséges tónak, amit 1959-ben hoztak létre egy vízi erőmű befejezése után. Területe 573 km², melyen 1078 nagy és néhány ezer kisebb sziget látható. Érdekességként leírom a víz alatt élő világ sztoriját, mert hiszen ettől misztikus és vonzó a hely: A Wu Shi hegység lábánál fekszik 26-40 m mélységben Shi Cheng, mellyel együtt egy másik nagyobb várost, valamint 27 kisvárost, több mint ezer falut és több ezer lakóházat árasztottak el. A város a keleti Han-dinasztia idejében épült. Amikor ráeszméltek, hogy a gyönyörű város szinte érintetlenül vár a víz alatt, és tartományi szinten is műemlékké nyilvánították, megpróbálták egy búvár csapattal felderíteni, majd kitalálni, hogyan lehetne megmutatni az embereknek, ám ez a mai napig nem sikerült. Az úgynevezett könnyűbúvárkodáshoz túl mélyen fekszik, ezért a kutatócsoport vezetője tengeralattjáró építését javasolta, ami több millió jüan befektetése után befuccsolt, mert a jelenlegi törvények nem engedik tengeralattjáró használatát belvízben... Jelenleg tehát csak tudod, hogy a csodásan nyugtató látvány, a különböző rekreációs és szabadidős központok, luxus szállodák, éttermek mellett a víz alatt egy másik világ pihen.

Természetesen, amilyen lehetőségeket a környék ad azt kipróbáltuk, még olyat is, amit nem is gondoltunk...Kis motoros hajóval szigetről szigetre suhanva megmásztuk az eddigi legmagasabb (szerencsére) lépcsős hegyet, mely tetején kongattunk pagoda-harangot (először), bambuszból készült ajándéktárgyak közül válogathattunk, extrém "sportolhattunk", bár ilyesfajta igényeink nem voltak éppenséggel...A szokásos eset történt: elindultunk valamerre (naná, hogy előre) egy hosszú és csinos pontonhídszerű vízen fekvő úton, és közben ott volt a kötélpálya át a tavon a másik szigetre, tehát mentünk, pontosabban repültünk sikítva, kiabálva, kapaszkodva a beülő száraiba mind az öten egyenként. A gyerekek szerint olyan volt, mint a játszótéri tányérhintás kötélpálya, csak itt több méterrel alattad víz is volt...hát ez a tény engem egy picit jobban frusztrált ennél, így hát -természetesen- én voltam a sikítós.

Mindent összevetve fantasztikus négy nap volt ez a kirándulás is az összes utazással (kb. 35 darab vonatjegyünk gyűlt össze), néha bosszankodással együtt. A látvány, az érzés az emlék a mi kínai csodánk!  

     A suli előtti utolsó közös napot is a tengerparton töltöttük és bár megint lett egy újabb réteg (egyelőre még piros) színünk, igazán otthonosan éreztük magunkat. Megpakoltuk a hűtőtáskát finom friss kenyérrel, rántotthússal és mentünk "gyűjteni a sugárzást magunkba". (Kelly hősei, D. Sutherland/Csodabogár: "-Sajtot eszem, bort iszom és sugárzást gyűjtök magamba!") A fiúkák ki sem jöttek a vízből, bár állítólag nem szeretik a sós vizet, mi pedig parti sziklákat másztunk a csajszival, aki egyébként úgy bújik a nap elől, mint itt mindenki. Nem tudom azért-e, mert őrzi a bőre fehérségét, vagy mert ez egy újabb kínaisodási fok...vagy talán mindekettő egyszerre...Lényeg, hogy indulhat a suli, mert "felhíleltük" (lásd: feléleszteni, élettel megtölteni, felerősíteni...valami játékos szleng a fiúktól) magunkat kellőképpen a harcra...mondjuk a nagy őszi szünetet, itteni nevén őszközép fesztivált már tudjuk, mikor lesz! Biztos ami biztos!

Ui.: Ha esetleg bárki hiányolná: a 44. bejegyzés : Több mint 20, de papíron 15 és a házassági évfordulónkra íródott. Mikor elkészült úgy döntöttem, hogy privát besorolást kap...mert Levi megérdemli...mármint a saját bejegyzést.

   Sosem fog kiderülni Kínában hogy pontosan mi meddig tart, hova és miért mész, mi mennyit ér...stb. Furcsa? Nem. Természetes és tökéletesen kínai. Igazán nyár van, mert van semmittevés, nyaralás, tájfun, nincs tanulás (még), de kötelező olvasmány és felvételi feladatsorok itt-ott előfordulnak nyomokban. Egészen konkrétan ma délután indul három-négy napos útjára a Hagupit nevű tájfun. Várjuk és igyekeztünk félkészülni rá. A terasz növényzetét bepakoltuk a nappaliba, a szemetet levittük (nem fogunk merni lemenni szélviharban az tuti), feltöltöttük a power bankokat, zseblámpákat...Izgi lesz az éjszaka! A meteorológiai szolgálat jelentése szerint elég erős szélviharral és sok csapadékkal érkezik ma este. A szélvihar erősségének szintjét a Beaufort skála szerint határozzák meg. Francis Beaufort a brit flotta ír sorhajókapitánya dolgozta ki még 1805-ben a tengeri szél erősségének megfigyelésére. 0 fokozata a teljes szélcsend, utolsó 12-es fokozata az orkán, azaz minimum 115-120 km/h sebességű széllökések. (Nem tudom értelmezni a 13-as számot a meteorológiai jelentésben, de szerintem nem is akarom!) Volt már ilyen, bár akkor éppen Magyarországon nyaraltunk, és csak Jepa (Levi apa) ült a nappaliban egyedül, merthogy Kínában ilyenkor hazamennek az emberek a munkából is hamarabb, hála a pontos előrejelzéseknek. Most négyen ülünk a nappaliban és várunk valamire...

   Picit már előnyaraltunk idén, egy héttel ezelőtt Shenzhenben. Megint olyan helyekre leltünk egy ismeretlen városban, amiket nem is reméltünk. Levi munkája itt Kínában kezd tetőzni...szerintem tetőzött már párszor...utazik, dolgozik, tesztel, gondolkodik, vár, mérgelődik, megint vár. (Most éppen Xuzhouban "tetőzik" egyedül vagy két hétig...sajnos.) Elkísértük a skacokkal, és megnéztünk ezt-azt nélküle, majd a végén ötösben is lógattuk a lábunkat a Kelet-Kínai tengerbe.

   A keresőkben van egy "legjobb 10 látnivaló" lista minden városnál, amiből annyi van, hogy egy-egy városnak akár több száz megtekintésre alkalmas helye is lehet egyszerre. A viccen túl ez nagyon hasznos információ az ilyen jövős-menős külföldiek számára, mint mi. Azért amikor a férjem azt üzeni reggel, hogy "van egy nagy park műemlékekkel, meg üvegpiramissal 5 metró megállónyira a szállástól", akkor úgy indulunk neki a shenzheni valóságnak, hogy "ha nagyon gáz, legfeljebb gyorsan hazajövünk".

Végülis tényleg volt üveg piramis...teljesen olyan, mint a párizsi Louvre udvarán. A francia, 1989-ben átadott egyiptomi piramisokat idéző, acélból és üvegből alkotott modern építmény, amit -érdekességként- a neves kínai születésű amerikai építész tervezett: Ieoh Ming Pei (102 évesen halt meg 2019-ben.) Épületeit világszerte az elegancia, határozott geometriai formák és vonalvezetés, valamint nagy terek jellemzik. Rögtön a metróból érkeztünk ebbe a nyitóépületébe. Öt órán át jártuk a Window of the World tematikus parkjában a földrészeket, és már mondanom sem kell, hogy csodás élmény volt!

Béreltünk elektromos furit (popsi-szállítót), ittunk jéghideg kókuszt, minimum 10 liter vizet, ettünk különleges technikával készült jeges gyümölcsös fagyitekercset, vettünk "világútlevelet" és uzsgyi! A világ jelentős épületei sorakoztak fel előttünk kicsinyítve és mi boldogan sétáltunk Ázsia hídjain, vulkánjain, Afrika falvaiban, az egyiptomi Szfinx előtt, Európa nagy városainak híres épületei között és terein. Megpihentünk az amerikai Szabadság-szobor árnyékában, szemben a Rushmore-hegy elnökeivel (Washington, Jefferson, Lincoln, Roosevelt), és New York-Manhattan városnegyedének tengerparti látképével.  Ausztrália mini szigete az Operaház vitorláival az Eiffel-toronyról is fenséges látvány. Milyen érdekes, hogy Kínában fellifteztem a torony tetejére, de Párizsban csak a feléig jutottunk. Halkan jegyzem meg, hogy amikor Párizsban találkoztam vele élőben először (2003-ban) még nagyon fiatal voltam, a férjem még "csak" a barátom volt, és szégyenszemre egy kávé jobban esett, mint még egy emelet...(igazából nem volt több pénzünk).

Érdekes, hogy mennyi mindent tudnak a gyerekek anélkül hogy ennek hangot adnának, de persze jó beszélőkém egész úton be nem állt, mert én bizony hangot adok a fontos tudnivalóknak. Még egy nyelvtörőt is elsütöttünk a Lenin Mauzóleum előtt egy videó erejéig: Lenin mauzóleumának millenniumi lelinóleumozása. Ja, és láttuk az Eiffel-tornyot kínai felirattal..."megint". (Hangsúly megvan? Mint Forrest Gump és az amerikai elnök.) Mondanom sem kell, hogy meglepődött este Levi a képeken, élménybeszámolókon. Bár a skacok mércéje szerint az éjszakai tesztelés apával a Hitech Park parkolójában verte a napi legjobb élmény szintet...gyerekek!..."-De hát kínaiul beszélt az autó!"

   A másnapi vidámpark-túra utáni marha steak vacsi is bosszantóan nagy hatással volt a mi kis gourmandjainkra. Pedig itt is volt minden, mi szem-szájnak ingere: jeges-csúszda világ, hullámvasút, mesecsónak, panoráma kerék, break-dance, ikarus...Na jó, Nándi önbecsülése még napokig az egekben járt a céllövöldében nyújtott teljesítménye után. Mi is csak pupilláztunk a lufik sűrű durranásait hallva, meg az egymást követő négy találat után. Meg is ért két óriási rózsaszín plüss báránykát, és egy cseppet sem zavarta a mesterlövészt a csajos meglepetés a nagy büszkeség közepette.

   A lopott nyaralás zárásaként pedig végre apánkkal töltöttünk három egész napot. Mondjuk másfél utazással ment el, de a fennmaradó idő igazi koktélozós, vízből csak enni kijövős semmittevés volt egy igazán fejedelmi tengerparti csodaszállodában. Nem is részletezem, mert az már dicsekvés lenne...ám ami este történt a tengerparti séta előtt, az még bennünket is meglepett: magyarokkal találkoztunk a shenzheni tengerparton. Egy nagyon kedves zsidó-magyar házaspárral, akik Kínában élnek és nevelik két magyarul, angolul, meg héberül igazán választékosan és gyönyörűen beszélő lányukat. Ha többet nem is találkozunk velük, egy estére örömöt szereztünk egymásnak (algoflex fortét adtam fejfájásra a táskámból-honnan máshonnan-,mert egy órája gyógyszertárat hajtottak sikertelenül) és anyanyelvünkön beszélgettünk felnőttekkel Kínában...végre!

   Ui.: Jelentem minden kedves aggódónak: Hagupit elvonult! Nagy csinnadrattával ugyan, -nem is vagyunk valami fittek Lucával ma délelőtt a kialvatlanság miatt- de a folyamatos esőn kívül nem maradt más utána. Fák a helyükön vannak, az utak járhatóak, a furink is a fal mellett áll, pedig éjjel meggyőződésem volt, hogy a hangok alapján maximálisan átrendezte az udvar megszokott képét a kis hamis. Elképesztő, hogy milyen élénk az ember fantáziája (a takaró alatt recegve), ha kinyitja a sötétéség és a napi zajoktól mentes éjszakai csend. Imádom és félem is ezt az állapotot...ezért szeretem a pszichotrillereket...és ehhez az éjszakához még gyilkosság sem kellett, hovatovább rendező sem. Csak a való élet és a természet ereje. (Mennyire jó film téma...!) Ma várhatóan korán fekszünk és rezzenéstelenül alusszuk át az éjszakát...

   Ui².: Francis Beaufortnak innen üzenem, hogy a 13-as fokozatú szélerősség igenis létezik!

   Ui³.: Apa, anya! A javított ablak ezek után mindent kibír majd! 

   Július 1-12-ig táborba küldtük mindhárom gyerekünket. Eddig a hír, a többi csak kiegészítés lesz, agymenés, elmélkedés, morfondírozás a kínai oktatásról, a hétköznapokról...mert 12 nap alatt egyedül erre sok időm jutott. Kezdve azzal, hogy a kb 10.000 km (pontosabban Budapest-Peking légvonalban 7339.3 km) még sosem tűnt ennyire soknak. A folyvást változó híreknek köszönhetően hol örülünk, hol nem, hol összeomlunk, hol megrázzuk magunkat és tovább megyünk. Hova lehet utazni, hol kell karanténba vonulni, mikor lesz szabad újra probléma, bizonytalanság nélkül repülni. Hát nem a napokban. Jelen pillanatban haza már tudnánk menni, visszajönni Kínába még nem, és mivel van még egy évünk a munkaszerződésből és a suliból, meg a kitartásból is ennyi maradt, így maradunk...vagy sem. Sajnos Kína március elseje (ekkor jött vissza a vírus) óta nem változtatott a tilalmon.

   A nyári tábor valójában nyári iskola. Tulajdonképpen már tavaly feltűnhetett volna, mikor Luca arra panaszkodott szeptemberben, hogy a gyerekek legalább 2 fejezetettel előrébb járnak az "új" tankönyvben...A különbség a suli és a tábor közt az, hogy a nyakkendőt nem kell hordani, és nem teljes az osztálylétszám. (Nem mindenki engedheti meg a tábor anyagi vonzatát.) Ezért aztán igyekszünk kicsit mi engedni a szorításon azzal, hogy a leckét minimálisan kérjük számon, Irene nem nyaggatja őket esténként (csak mi).

Alkalmanként bicót bérelünk Bercinek hazafelé, amit előfordul, hogy nem tudunk tökéletesen leparkolni, és büntit fizetünk utána, de cserébe egész jól elsajátította a biciklizés szabályait ebben az eszetlen kínai közlekedésben. Nem igen értik az irányváltásra kitett karmozdulatát, a zebrán áttolt bicikli lassúságát...stb. Akadt nehezítés bőven a kereszteződésekben, az ideiglenes lámpák értelmezésében, a zebra nem rendeltetésszerű használatából adódóan, és még sorolhatnám, de eddig mindig hazaértünk épségben. És annyira boldog ha teker, még az sem érdekli, hogy elektromos a jármű. Már  tervezgeti az otthoni suliba járást biciklivel. Persze ehhez szüksége lesz egy kafa gépre, mert szerinte a Luca régi járgánya...elavult. Tény, hogy nem váltós. (Ennyit a "legyen semleges színű, az jó lesz a fiúknak is" ötletről.)

Mire hazaérünk az is leizzad, aki nem tekert, csak ült a furiban, így van street food is, meg fagyi is. Nálunk ez különleges, mert apánk és Nándi megrögzött hazai-faló, szemben a többiekkel. A napi feszkó még így is sokszor tör ki sírásban. Kicsit elszoktak a karantén alatt a megpróbáltatásoktól. Ám a nyelv sokkal jobban megy, és napról napra könnyebb. Még ők hőbörögnek, hogy a gyerekek nem értenek mindent amit mondanak, és ha angolul segítenek nekik, akkor is bajban vannak az osztálytársak. "Hát activityzzek, anya?!" És már nevetünk is a "Gyorsan szálljunk be a furiba, mert nem akarok itt sírni!" után.

Olvastam pár cikket a kínai oktatásról, és bár a rendszerén nem tudok 100%-ig eligazodni, azért azt látom hogy fokozottan fontos célja a kínai családoknak a gyerekek taníttatása minden társadalmi szinten. Csak ebben látnak kiugrási lehetőséget, és úgy tűnik, hogy igazuk is van. Nagyon büszkék az elért eredményeikre, sokáig emlegetik munkahelyükön is.Tartományonként, sőt városonként is más az iskola rendszer, nem beszélve a különböző iskolatípusokról: állami, állami/magán, magán (Jianlan -a mi sulink- országos hálózat), külföldi-international (leginkább angol) rendszerű, de kínai fenntartású...stb. Persze sok esetben túllőnek a célon - ezekről hallunk mi Európában -, de alapvetően maga a tanulás és a tanítók egyfajta piedesztálon állnak, hosszú évszázadok óta. Sokan a jelenlegi polgári rétegből külföldre (pl. Magyarországra) viszik a gyereküket, hogy ne akkora nyomás és stressz alatt tanuljon sokat és minőséget a család szemefénye. Panaszkodnak a stressz okozta károkra, de annyi magánórával töltik ki az üres óráit egy tanulónak, hogy szinte követhetetlen (még a fizetős, bentlakós magániskolába járókét is), bár a folytonos kemény munka-hard working-xīnkûle szerves része az egész társadalomnak. A tanárok is kemények, mert megtehetik, a szülők maximálisan mellettük állnak. A tankönyvek úgy látom egységesek, félévenként lépnek szintet. A tantárgyak csoportosítva haladnak hatodik osztályig: természettudomány (biológia, földrajz, kémia, fizika), anyanyelv (olvasás, írás, fogalmazás, kalligráfia-hagyományos írás), idegennyelv (csak angol), matematika...stb. Hatodik osztály után  aztán következik a középiskola, amire egyenlőre nincs rálátásom. Jövőre (szeptembertől) azonban a lányom középiskolás, bentlakós nagylány lesz, így talán többet tudunk majd erről a részről is. Ettől mondjuk picit parázok, de túléljük.

  A szuper magyar bizi megszerzése után június végén, megünneplendő a Sárkányhajó fesztivált engedtünk a már néhányszor emlegetett "katolikus család" kérésének. A kötelező vacsora után egy wellness hétvégén vettünk részt velük egy közeli hegyi panzióban. Meglepően jól sikerült az együtt töltött idő. A gyerekeknek a medence volt a legjobb élmény és a valódi játékasztalon társasozás, nekem a közös étkezések tetszettek. Tanultam ezt-azt a konyháról megint. Sok ital elfolyt...még előfordulhat, hogy megszeretem a kínai teázást a számtalan féle teájukkal együtt. Kaptunk ajándékba mini sütőgépet is, amit Irene-nak adtunk tovább, hiszen végig velünk volt. Ő is hiányzott a gyerekeknek is. Mindenki elégedett volt a közös élménnyel. Minden alkalommal elfelejtem, hogy fotót készítsek a vacsora asztalról, mert elcsábulok és ennem kell. Ám szerintem az evés utáni fotók is csodálatos látványt nyújtanak. Ez is nagy különbség a kultúránkban: a maradék bőségre, gazdagságra utal. Folyamatosan szépen átrendezik a tálakat, és visszarakják, hátha kíván még a vendég az ételből. Elhiheti mindenki, hogy nem azért van ennyi étel még az asztalon, mert az ízekkel van probléma, hanem a mennyiségekkel. Imádom a kínai konyhát! Már a csípőset is bírom...picit. (Luca nagyon...)

   Vasárnap vége lesz a tábornak, végre nem csak egy-két napos hőemelkedés okán maradnak itthon a skacok (Luca, Nándi). Mert természetesen benyaltak valamit, amiről sosem fogjuk megtudni, hogy mi volt, de adott egy szusszanásnyi időt a betegeknek, és ráébredtünk, hogy Bercikénk vasból van...vagy azzá vált valahogy út közben.

   Középiskolai kémia tanárom aranyköpése volt ez a találó szólás-átirat, bár nem mondanám, hogy akkoriban kedveltük. (Felelések alkalmával sűrűn hallottuk...) Nnnna, én mostmár nem várok tovább semmire! Az utóbbi időben csak erről szólt az életünk. Várjuk a karantén végét; várjuk a feloldásokat; várjuk a házit; várjuk a letöltéseket a tanulnivalóhoz; várjuk haza apát; várjuk, hogy elálljon az eső; várjuk, hogy kisüssön a nap; várjuk, hogy utazni lehessen...S egyszerre csak vége lett a karanténnak, hazajött apa, elfogyott a házi feladat, kitört a vakáció! Egyik reggelre pedig házhoz jött a piac. Nem ám akármilyen piac! Mindenes, ahogy Kínában kell: "friss" hús, zöldség, gyümölcs, reggeli ételek...persze mind furi platón. Hát itt így megy tovább az élet, miután lebontották (pontosabban dózerolták) a fél régi piac utcát, majd lassan eltüntetik a kerítéseket is. Még elektromos bicaj-állomást is telepítettek a tömbünk elé menekülési lehetőségként Bercikénk nagy örörmére. Szeretünk együtt biciklizni. Csapódunk, mint a kígyó farka. (-Igaz, apa?) Már csak a legkisebbet kellene rávenni, hogy ne csak csomag legyen.

   Imádom az utazásaink alatt csendesen csak nézni az elém táruló tájat. Minden vasárnap varázslatos! "Ez az eddigi legszebb!", "Itt állj meg, itt kell fotóznom!"-sokszor hallja a férjem, de biztos hogy nem utoljára! Eső után -ami ilyenkor rendszeres ezen az éghajlaton- tiszta az ég  míg a szem ellát, a levegőről nem is beszélve, bár ha nagyon meleg van, kicsit lelassul minden, még a levegővétel is nehézkes. Ha az ember fia Kína keleti partján él, vonzza a tenger, és úton útfélen vízbe botlik. Ha mégsem, megkeresi. Minden kirándulásunk alkalmával vizesek lettünk valamilyen formában: bőrig ázva, kicsit lefröcsölve, lábat lógatva egy hűvös patakba, fürödve a tengerben...vagy csak egyszerűen hasra esve egy vízesés csúszós kis tavában. (- Ugye, ugye Berci? "Mantis, vigyázz!"). 

Természetesen már rutinosan bekerül a vizes palack mellé a fürdőruha is a csomagba. Szépen lassan bővül a lista. Eleinte csak víz és esernyő kellett, majd némi játék (repülő sárkány, roller), most tartunk a fürdős kiegészítőknél mert itt a nyár. Lehet fürdeni, sétálni a parton, homokvárat építeni, mini remete ráktól sikongatni, kagylót gyűjteni, meg persze napozni, ha nem állnak csodálkozva az ember fölé a nap elől köztudottan bujkáló kínaiak óvva tested szép fehér színét.

   Egy ideje észrevettem, hogy az a legfontosabb feladata a blogomnak, hogy minden eseménynek "emléket állítsak", semmit se felejtsek el. A tervezett 3 évből kettő szaladt el, és kevesebb van előttünk, mint a hátunk mögött. Előfordul, hogy aggaszt ez a tény, de legtöbbször csak azért, hogy nem lesz időm mindent megnézni, amit még szeretnék. Hogy esetleg kimarad valami nagyon fontos a lehetőségek tárházából. Miközben pontosan tudom az első pillanattól, hogy végig úgy figyeltem ezt az országot ahogyan akartam. Mint egy varázslatos, titkokkal teli mesekönyvet, amit nem tankönyvként használ az ember, hanem csak néha forgatja. Ha éppen kíváncsi az illatára, a képeire, a történeteire. Minden mese új titkot rejt. S ha újra olvasod, megint más lényeges részletet veszel észre benne. Így olvastunk bele még május elején Hangzhou-ba újfent.

   Zhejiang a "kanyargó folyó" tartománya nem számít nagy tartománynak itteni viszonylatban, ám annál szebb. Neve a Qiantang folyóra utal, ami kettészeli. Hegyek, csatornák, termékeny földek váltják egymást, hosszú csipkézett partvonalán számos kikötőváros sorakozik. A vonatút is élmény nemcsak a sebesség miatt. Fővárosában, Hangzhou-ban (erről a városról írtam korábban) eddig kétszer jártunk a barátainknál, most azonban kifejezetten városnézőbe mentünk. Három napot töltöttünk ebben a csodálatos nagyvárosban a karantén végén. Fontos része az előző mondatnak, hogy a "karantén végén", mert bizony fél napunk ment arra, hogy átvergődjünk a különböző egészségügyi vizsgálatokon, és új szállást kerítsen Levi a hirtelen visszamondott helyett. Kívülről láttunk még karantén-szállodát is, mire kisebb segítséggel találtunk egy külföldieket is fogadó hotelt. Sokban hozzájárult a helyzethez a kínaiak értetlensége, papírforma követése, de végeredményben a kedvességük lendített át bennünket az akadályokon is.

Érdekes, hogy a pagodákban -ha mégoly kihaltak is- érezni az átszellemült nyugalmat. Automatikusan elcsendesedik minden látogató, mint otthon a templomokban. Érzed a jelenlétét valamiféle felső hatalomnak. A Hat Harmónia pagodában (Liuhe a 12. századból) csak a békák nem tudtak csendben maradni a hátsó park tavában a gyerekek legnagyobb örömére. A Qiatang folyó áradásának lecsillapítására építették, a buddhista 6 harmóniának köszönhetően. Világítótoronyként is funkcionálhatott, ideális elhelyezkedése révén ugyanis a legjobb kilátást nyújtja a folyóra. 13 emeletes, minden sarkában egy-egy kis haranggal (összesen 104 db).

Nem kérdés, hogy szeretjük Európát. Még itt is örülünk, ha láthatjuk, mert ez lehetséges. Annyira, hogy egy egész napot töltöttünk Hangzhou külvárosában Párizsban, azaz Tianducheng-ben. 2007-ben építették ezt a városrészt a tervek szerint a gazdag elitnek, ám a terv kudarcot vallott. Szellemváros nem lett, de messze alulmúlta a reményeket a valóság. Nekünk nagy élmény volt a 108 méteres Eiffel-torony (az eredeti 300 m), a séta a Champs Elysees-n, és a Versailles-i kastély parkjában töltött nap. Még a Mona Lisa-t is láttuk egy szálloda halljában, ahova csak enni érkeztünk. Régebben hallottam, hogy nemcsak európai épületeket (cipőket, elektronikai eszközöket, autókat...stb) másolnak, de a sajátjaikat is. Nem messze tőlünk például felépítették a Tiltott város mását forgatási céllal. (A műemlékvédelmi hatóság kicsit ellenkezett, de...) És még mielőtt bárki is véleményt formálna erről a tényről, nem árt tudni, hogy hány xi'an-i agyagkatona másolat van Európa szerte, vagy hogy a selyem sem kifejezetten európai találmány...

Az érdekesség kedvéért mondom, létezik még másolata az amerikai Capitoliumnak, a gízai Szfinxnek, a velencei Szt. Márk térnek, az angliai Stonehenge-nek, a londoni Tower Bridge-nek, a moszkvai Kremlnek, a Cár-harangnak, sőt még  a budapesti Hősök terének is, sok más mellett.

Szokták mondani, hogy minden kínai városnak van egy Nyugati-tava (Xi Hu), mivel kb. 30 azonos nevű tó található országszerte, ám kétségkívül ez a leghíresebb. A város a 12-13. században a Déli Song-dinasztia idején vált császárvárossá, együtt fejlődve és erősödve a dinasztiával. A tó környékére ekkor költöztek hivatalnokok, írók és tudósok, akik kialakították jelenlegi formáját. Az 5,6 km² felszínű tavat keletről a város, a többi irányból hegyek határolják.

Hangzhou a világ egyik legnagyobb városa. A 19. században szinte teljesen lerombolták, a régebbi korok emlékei megsemmisültek, többek között a városfal is a kapukkal. Napjainkban Kína egyik legvirágzóbb régiójának közepe, igazi gigapolisz: lakossága kb. 6 millió fő. Jelentős Kína-szerte gyógyszeripara, művészeti akadémiája, fő termékei pedig a selyem és a Longjingcha (Sárkány Kút tea).

Az utolsó hangzhou-i óránkat egy kis opera boltocskában töltöttem anyák napján, ahol szereztem egy eredeti kínai térdhegedűt. Zhejiang a szülőföldje a kínai opera Kínában legnépszerűbb fajtájának, a yuejù-nek. Ezt a stílust romantikus, szerelmes témák, lágy dallamok jellemzik, az arcokat pedig nem, vagy alig festik. Ha autentikusan játszani még nem is tudok új hangszeremen, az érzés megvan az pekingi operából (jīngjù)...pláne hogy van egy új festett opera-maszkom is!

   Május a legszebb hónap Kínában is. Közepén a lányunk öregít bennünket évről évre, a hónap végén pedig a legkisebb szülinapja van. Kicsit agresszívra sikeredett ez a nap, ám ezt ő cseppet sem bánta. Reggel vidáman szétütött egy piñatat, ebéd után levezetésként raftingoltunk bambusz csónakon, majd lézerharcolt a család keményebb része. (Rajtam kívül mindenki.) Természetesen még számunkra is meglepetés volt a lövöldözés, mert -ahogy az már lenni szokott- most sem értettük pontosan, mit tartalmaz a jegy ára...a csupán csónakázás árát sokallottuk kicsit, de...mi ennyire kemények vagyunk...

   ...kicsi izgalom, kicsi aggódás, kicsi elvárás, kicsi előítélet...a szokásos "cucc". Teljesen úgy érezzük magunkat ha kimozdulunk, mint amikor ide költöztünk és "beszoktunk". Minden furcsa, mert új arcot mutat az utca, az embereket nem mindig ismerjük fel a maszkjuk miatt és sokszor halljuk (legalábbis többször mint a járvány előtt), hogy wàiguó rén - külföldi ember! Persze ez nem mindig van így, de a négy fal között sokat töpreng, gondolkodik az ember. Már-már annyit, hogy néha el is hiszi, amit csak képzelgett. Van egy gyerekem, aki az egész életét így éli, így aztán ez neki nem különös  helyzet, most ő a legstabilabb mind közül. Rendszert tartunk, nehogy szétfolyjunk, mert simán előfordulhat, hogy elveszíti az időérzékét az ember olvasás közben, vagy munka közben, esetleg rajzolás közben, netán tusolás közben, méginkább játék közben...és ez a családunkra jellemző problémák sorozata volt, nem nehéz kitalálni melyik, kire vonatkozik...(Az egyszerűség kedvéért születési sorrendben írtam!)

   Csinosba öltözünk, felmaszkoljuk magunkat, gondoskodunk vízről és megkeressük az eszközt, amin távozunk az épületből. Ha rollert választunk, mindenki figyel anyára, nehogy eszetlenkedjen -megint- és a közelben gyűjtjük a d-vitamint. Mondjuk a játszótéren, ahol természetesen hasizomra gyúrunk.

   Az is előfordulhat, hogy végig rombolunk egy pár közelben lévő utcán, begyűjtve egy kis kínai street foodot, mert az mindig jól jön, mégha otthon is fogyasztjuk el. S akkor jól meglepődünk, hogy bontás alatt áll az egyik kedvenc mindenfélebolt-utcánk. Nem csak apánk dolgozik éjjel-nappal a járvány után nyekkent cégnél, merthogy ilyen hatásai is vannak a vírusnak. Szólt előre a fodrászunk, hogy elköltöznek, de így látni ezt a rusztikus, naponta megjárt utcát...siralmas...Igazi katasztrófa turizmus.

   Ha hétvége van, és autóval távozunk az ingatlanból három lehetőség van:

1. Irány a szupermarket, ahol pikk-pakk bevásárolunk, mert listával csak végigrohan az ember a maszk okozta csőlátás miatt. Liszt úgysincs, marad a taobao.

2. Véletlenül olyan helyet választunk, ahol több száz másik család is napozik, sárkányt ereget, dagonyázik az iszapban rákot, esetleg elcsatangolt gyereket keresve. Persze attól függetlenül jó a levegő, kiereszthető a felgyülemlett feszültség. Csak a tengert nem leljük sehol, ahol régen még volt. Megmagyarázhatatlan rejtély.  Arra a következtetésre jutottunk egyszerű földrajzos-csillagász eszünkkel, hogy Gru csinált valamit a Holddal...

3. Apánk olyan helyre viszi a családot, ahol a madár se jár. Sok lépcső vezet fel valahova, majd lefelé is, és akkor rájössz, hogy nem is vezet sehova az út, csak kígyózik végig a tenger mellett a hegyeken. Egyszerűen csodálatos. Csendes, friss a levegő, virág-, és méz- illat leng, napsütéses mégis felhős-párás itt-ott az ég. Lehet egy csomó sztárfotót készíteni kinek-kinek igényei szerint. Gyűjthetünk különféle növényeket, hátha megmaradnak a teraszon. Lehet kommandózni, esni-kelni büntetlenül, botot gyűjteni majd szétütni. Rollerrel száguldani az enyhén lejtős kanyargós elhagyatott utakon. Valójában csak a fiúk ilyen kemények. Mi lányok videózásra vagyunk alkalmasak ilyenkor...és sikítozásra egy-egy farolásnál.

   Elvittük a gyerekeket kötelező vérvételre, melyen kiderült, hogy még csak hordozói sem voltak eddig a vírusnak. Ennek annyira nem örültünk, de ez a helyzet. Érdekes is ez az élet, meg megszokott is. Tulajdonképpen pont azon a pontján vagyunk a világnak, ahol a váratlan helyzetek sohasem meglepőek. Már számunkra sem annyira, de szerintem bennünket, európaiakat jobban megvisel a változás. A demokrácia próbált önálló véleményalkotásra is tanítani bennünket...kisebb-nagyobb sikerrel...Szerintem a küzdelem országonként, kultúránként más szintű és minőségű, ahogy a konzekvenciát is mindenki másképpen vonja le. Ezt szűröm le a világ híreiből anélkül, hogy bárkit megbántanék, vagy véleményeznék.

   Kínában kb.4 ezer éve van egy valaki, aki az országot vezeti. Nem demokráciában. Egy személy, akinek hatalma van, becsülete van, hiszik az egyszeri emberek, hogy jót akar nekik és az országnak. Nem meglepő továbbá a katonai (vagy rendőri) jelenlét, akik segítik a vezető munkáját. Kerültünk már vicces kapcsolatba mi is a rendőrökkel akár a furimmal kapcsolatban, akár a Tiltott városban. Most sem zavar senkit egy-egy ellenőrző ponttal több vagy kevesebb. Könnyű bízni mindig valamiben, vagy valakiben aki segít. Ha nincs hite az embereknek, nincsen semmijük sem. Hited magadban, az eszedben, a családodban, az országodban, a népedben, az istenedben...Mind külön-külön és együtt is nagyon fontos. Különben inog a szék. Itt erős a hit, így az összetartás is...mitöbb, az összetartozás is! Nekem ez a legszembetűnőbb a mostani helyzetben.

Kívánom mindenkinek, hogy minél kevesebbet inogjon, találja meg az egyensúlyt a maga kis világában! Erre a sok okosságra sütök egy jó kis grill vacsit, hogy a bifiduszunk is egyensúlyba kerüljön!

   Az életben mindig minden egyensúlyra törekszik, így rákényszerül az ember is előbb utóbb, ha hallgat kicsit is a belső hangra...rosszabb esetben egy külsőre...Sajnos az én "univerzumi üzim" nem egy sugallat volt, egy belső hang (mint a Kunfu Panda Pójának), hanem fizikailag is érezhető fájdalom formájában érkezett egy hete. Konkrétan a "szabadulás" második napján dobtam egy hasast a rollerral. 

   Két hét teljes(!) bezártság után nekivágtunk a gyerekekkel a környék felderítésének. Mi tényleg komolyan vettük a karantént (se ki, se be). A 14. napon aztán kaptunk zöld színű qr kódot, befotóztuk az útleveleinket, hogy ne kelljen mindenhova vinni, így készen álltunk a lakás elhagyására hivatalosan is. Először csak egy kis kört tettünk a furival a piacig meg vissza és csak a ház előtt köröztünk a "lovainkkal". Aznap még egy magányosan árválkodó furis zöldséges tészta árust is találtunk, így végre kínai vacsit is ehettünk. Óriási öröm volt, nagyon hiányzott! Aznap még testhő és kód ellenőrzés is volt a bejáratnál, azóta már elhagyták azt is, csak lassítunk, hogy felismerjenek a maszk mögött. Másnap azonban nyakunkba vettük a piacot, ám félúton egy fekvőrendőrben fennakadt a rollerem, én azonban nem. Na ez volt a JEL, az univerzumi üzi! Nem is értem miből gondoltam, hogy ugyanúgy tudok ugratni, mint a fiaim...Ahogy feküdtem a földön, egyszer csak azt hallottam, hogy hisztérikusan tör fel a röhögés először csak az egyik gyerekből, majd a többiből is. Akkor már én is nevettem, miközben folyt a könnyem az önsajnálattól...mert akkor még nem éreztem fájdalmat a  zsibbadtságtól. Hazagurultunk, azóta újabb hét saját-karanténban vagyok. Persze a gyerekeket leküldöm mozogni, de inkább szolidarítanak fenn a lakásban velem legtöbb esetben. 

Természetesen nem vagyok mazoista, hogy azt gondoljam ezt megérdemeltem, de azt "hiszem, vallom és tudom", hogy a karantén nem öncélú bezárás. Ez most egy szükségállapot, ami nagy önfegyelmet követel mindenkitől. Tudnunk kell, hogy a karantén nem két hét, vagy 14 nap, mert nem az ÉN lappangási időmről szól a történet. Nem a saját időbeosztásom, hanem a közösség érdeke. Egy egészen más életre kell berendezkedni és nem tudjuk, hogy az meddig tart és hogy mi jön utána. Nem a világvégéről beszélek, pusztán arról, hogy meg kell tanulni türelmesnek lenni. Figyelni a világ változásaira, más emberekre, uram bocsá' más népekre, kultúrákra.

   A napjaink -rém egyszerűen- tanulással telnek. Ez azonban csak a látszat! A valóság az, hogy az egész napos agymenés után minden estére úgy elfüstöl az agyunk, hogy altatni senkit sem kell, rémálmok sincsenek (szerintem semmilyenek sincsenek), de ha mégis, azok csakis sulival kapcsolatosak. Még az esti mese is néha kötelező olvasmány, anya minden színészi képességét beleadva. Mellesleg imádják a Mesék a Tejúton túlrólt Berg Judittól, vagy a Szent Péter esernyőjét Mikszáthtól mindhárman (Én is!). Teljesen átálltunk a magyar digitális oktatásra, követjük az otthoni rendszert. Házit írunk, videókat nézünk, hetedikes tankönyveket keresünk-töltögetünk-fotóztatunk, mikor melyik célravezetőbb. Mindezt pedig úgy, hogy a net hol Magyarországon, hol itt Kínában túlterhelt...Szerencse, hogy sok türelmet tanultunk már eddig is a kínaiaktól, most jól jön a néma csöndben bociszemekkel előre bámulás tudománya amíg a képernyőn forog a "homokóra" és forog, és forog, és forog...és ne is durranjon el az agyad másfél óra után...Nos péntek estére ez mostmár menetrend szerűen megtörténik, de akkor szerencsére -vagy éppenséggel nem véletlenül- megérkezik a hétvége. Amikor csak játék, pihenés, mozgás és kimozdulás van. Ma este kisétálunk a piacra, talán fodrászt is keresünk, mert olyan bundát növesztettek a fiúk, hogy az oroszlánkirály elbújhat a sörényével együtt. Ami tuti azonban, az a falusi-meki látogatás lesz, mert már ránk fér valami nagyon egészségtelen, bő olajban sült aztsemtudjukmilyenburger!

   Mindenképpen le akartam írni azért, hogy sose felejtsem el, hogy a lányom milyen tökéletesen főzött pár alkalommal, amíg tényleg nem álltam a lábamon. Nem is akármilyen fogásokkal örvendeztette meg a családot. Almásbéles (Berci kedvence), teljes hamburger vacsora itthon ízesített és gyúrt húspogácsával, kelesztett-kézzel söndörgetett burger bucival, ebédre krumpli leves, szilvásgombóc...három önmagában is kihívásokat ébresztő étel, nem? A kezdők tudatlan bátorságával esett neki mindegyiknek, és a kisszékről folyamatosan járt a szám, de a lehető legjobbat hozta ki a helyzetből, meg nem utolsó sorban az ételekből is. Mondjuk azóta be sem tette a lábát a konyhába, mióta újra járok...kis szakács-királynőm.

   Imádom a szóvicceket, így aztán nagyon szeretem a neten köröző vicces képeket, szövegeket, mémeket. Ebben a magyarok nagyon jók! Olyan jókat nevetek némelyiken, hogy nem is hiányzik a stand up, vagy a kabaré sem mostanában...pedig egyet mindennap megnéztem régebben. A facebook röheje pedig utánozhatatlan. Van egy-két olyan csoportom, amikből csak azért nem szálltam még ki, hogy a földön tartsanak és időről időre rádöbbentsenek "a lét elviselhetetlen könnyűségére" (Kundera után szabadon), meg az emberi butaságra...

   Ez egy rövidke bejegyzés lesz, mondhatnám, hogy dicsekvés, de az túlzás lenne. Március 15-e számomra egyet jelentett az iskolai  műsor gyártással hol ének szakosként, hol magyarosként, hol mindkettőként egyszerre...De szép is volt! A gyerekeimnek másfajta műsorgyártásban vagyok az utóbbi időben: tanulási tanácsadóként, szaktanárként, szabadidő- és program-felelősként...meg még sorolhatnám, de a mostani témához ezek passzolnak, így nem fokozom tovább. Pedig jó vagyok fokozásban, túlzásban sőt túllövésben is, de ez egy másik téma. 

   Idén igazán egyszerű dolgom van, mert mindhárom gyerek tanulmányaiban jelentős szerep jutott a forradalmi eseményeknek. Sok lehetőségünk adódott az erről való beszélgetésre egyenként is, és közösen is. Feldolgoztuk a témát a hetedikessel töriből, a negyedikes verset tanult (Petőfi: Nemzeti dal), a kicsinek-aki másodikos- valamiért becsípődött Kossuth Lajos, meg a toborzódalok. Az egyik fiú azt nyomja "A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!", a másik "Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!" Közben pedig fogalmazást gyárt a nagylány:

   "2020 március 15 Kínában

   Március 15-én az emberek megemlékeznek az 1848-ban történt eseményekről. Az iskolákban előadást is tartanak. Az én családom közel két éve él Kínában, szóval mi nem szoktunk csoportosan ünnepelni, csak (meg)emlékezni. A kokárdánkat, mint mindenki más, mi is kitűzzük.

   Ezen a napon 1848-ban reggel a Pilvax kávéházból a márciusi ifjak vezetésével az egyetemekre mentek embereket toborozni. Innen folytatták útjukat a Landerer nyomdába kinyomtatni a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Délután a Nemzeti Múzeum előtt Vasváriék beszédeket tartottak. Ezután a pesti városházára vonultak, hogy csatlakozásra bírják a város vezetését. Ezt követően felkeresték a Helytartótanácsot. A budai várbörtönhöz gyülekeztek, hogy kiszabadítsák Táncsics Mihályt. A nap végén a Nemzeti Színház Bánk bán előadásán Jókai Mór kiállt és beszédet tartott a közönségnek.

   A tömegrendezvények, buzdító beszédek elmaradnak országszerte a koronavírus miatt. Idén mindenki a maga tudása és igénye szerint emlékszik ezen a napon történelmünk egyik nagy tömegeket megmozgató eseményére, ami nem mellesleg egy évig elhúzódó harcokhoz vezetett.

   Ettől a naptól kezdve minden évben másképp is emlékszünk majd erre a napra 2020-ból. Éljen az otthoni kokárda készítés, meg a magyar szabadság, éljen a haza!"

   Megkérdeztem, hogy engedi-e, hogy a blogomban helyet kapjon a fogalmazása, és beleegyezett. Természetesen szülőként büszke vagyok rá, de amióta itthon tanulunk közösen már tanárként is tetszik a munkája...főleg a helyesírása...meg a tényszerűsége...meg a cinizmusa...az egyszerűségéről nem is beszélve...

   Hát, ez ilyen...otthon tanulás, otthon ünneplés.