Középiskolai kémia tanárom aranyköpése volt ez a találó szólás-átirat, bár nem mondanám, hogy akkoriban kedveltük. (Felelések alkalmával sűrűn hallottuk...) Nnnna, én mostmár nem várok tovább semmire! Az utóbbi időben csak erről szólt az életünk. Várjuk a karantén végét; várjuk a feloldásokat; várjuk a házit; várjuk a letöltéseket a tanulnivalóhoz; várjuk haza apát; várjuk, hogy elálljon az eső; várjuk, hogy kisüssön a nap; várjuk, hogy utazni lehessen...S egyszerre csak vége lett a karanténnak, hazajött apa, elfogyott a házi feladat, kitört a vakáció! Egyik reggelre pedig házhoz jött a piac. Nem ám akármilyen piac! Mindenes, ahogy Kínában kell: "friss" hús, zöldség, gyümölcs, reggeli ételek...persze mind furi platón. Hát itt így megy tovább az élet, miután lebontották (pontosabban dózerolták) a fél régi piac utcát, majd lassan eltüntetik a kerítéseket is. Még elektromos bicaj-állomást is telepítettek a tömbünk elé menekülési lehetőségként Bercikénk nagy örörmére. Szeretünk együtt biciklizni. Csapódunk, mint a kígyó farka. (-Igaz, apa?) Már csak a legkisebbet kellene rávenni, hogy ne csak csomag legyen.

   Imádom az utazásaink alatt csendesen csak nézni az elém táruló tájat. Minden vasárnap varázslatos! "Ez az eddigi legszebb!", "Itt állj meg, itt kell fotóznom!"-sokszor hallja a férjem, de biztos hogy nem utoljára! Eső után -ami ilyenkor rendszeres ezen az éghajlaton- tiszta az ég  míg a szem ellát, a levegőről nem is beszélve, bár ha nagyon meleg van, kicsit lelassul minden, még a levegővétel is nehézkes. Ha az ember fia Kína keleti partján él, vonzza a tenger, és úton útfélen vízbe botlik. Ha mégsem, megkeresi. Minden kirándulásunk alkalmával vizesek lettünk valamilyen formában: bőrig ázva, kicsit lefröcsölve, lábat lógatva egy hűvös patakba, fürödve a tengerben...vagy csak egyszerűen hasra esve egy vízesés csúszós kis tavában. (- Ugye, ugye Berci? "Mantis, vigyázz!"). 

Természetesen már rutinosan bekerül a vizes palack mellé a fürdőruha is a csomagba. Szépen lassan bővül a lista. Eleinte csak víz és esernyő kellett, majd némi játék (repülő sárkány, roller), most tartunk a fürdős kiegészítőknél mert itt a nyár. Lehet fürdeni, sétálni a parton, homokvárat építeni, mini remete ráktól sikongatni, kagylót gyűjteni, meg persze napozni, ha nem állnak csodálkozva az ember fölé a nap elől köztudottan bujkáló kínaiak óvva tested szép fehér színét.

   Egy ideje észrevettem, hogy az a legfontosabb feladata a blogomnak, hogy minden eseménynek "emléket állítsak", semmit se felejtsek el. A tervezett 3 évből kettő szaladt el, és kevesebb van előttünk, mint a hátunk mögött. Előfordul, hogy aggaszt ez a tény, de legtöbbször csak azért, hogy nem lesz időm mindent megnézni, amit még szeretnék. Hogy esetleg kimarad valami nagyon fontos a lehetőségek tárházából. Miközben pontosan tudom az első pillanattól, hogy végig úgy figyeltem ezt az országot ahogyan akartam. Mint egy varázslatos, titkokkal teli mesekönyvet, amit nem tankönyvként használ az ember, hanem csak néha forgatja. Ha éppen kíváncsi az illatára, a képeire, a történeteire. Minden mese új titkot rejt. S ha újra olvasod, megint más lényeges részletet veszel észre benne. Így olvastunk bele még május elején Hangzhou-ba újfent.

   Zhejiang a "kanyargó folyó" tartománya nem számít nagy tartománynak itteni viszonylatban, ám annál szebb. Neve a Qiantang folyóra utal, ami kettészeli. Hegyek, csatornák, termékeny földek váltják egymást, hosszú csipkézett partvonalán számos kikötőváros sorakozik. A vonatút is élmény nemcsak a sebesség miatt. Fővárosában, Hangzhou-ban (erről a városról írtam korábban) eddig kétszer jártunk a barátainknál, most azonban kifejezetten városnézőbe mentünk. Három napot töltöttünk ebben a csodálatos nagyvárosban a karantén végén. Fontos része az előző mondatnak, hogy a "karantén végén", mert bizony fél napunk ment arra, hogy átvergődjünk a különböző egészségügyi vizsgálatokon, és új szállást kerítsen Levi a hirtelen visszamondott helyett. Kívülről láttunk még karantén-szállodát is, mire kisebb segítséggel találtunk egy külföldieket is fogadó hotelt. Sokban hozzájárult a helyzethez a kínaiak értetlensége, papírforma követése, de végeredményben a kedvességük lendített át bennünket az akadályokon is.

Érdekes, hogy a pagodákban -ha mégoly kihaltak is- érezni az átszellemült nyugalmat. Automatikusan elcsendesedik minden látogató, mint otthon a templomokban. Érzed a jelenlétét valamiféle felső hatalomnak. A Hat Harmónia pagodában (Liuhe a 12. századból) csak a békák nem tudtak csendben maradni a hátsó park tavában a gyerekek legnagyobb örömére. A Qiatang folyó áradásának lecsillapítására építették, a buddhista 6 harmóniának köszönhetően. Világítótoronyként is funkcionálhatott, ideális elhelyezkedése révén ugyanis a legjobb kilátást nyújtja a folyóra. 13 emeletes, minden sarkában egy-egy kis haranggal (összesen 104 db).

Nem kérdés, hogy szeretjük Európát. Még itt is örülünk, ha láthatjuk, mert ez lehetséges. Annyira, hogy egy egész napot töltöttünk Hangzhou külvárosában Párizsban, azaz Tianducheng-ben. 2007-ben építették ezt a városrészt a tervek szerint a gazdag elitnek, ám a terv kudarcot vallott. Szellemváros nem lett, de messze alulmúlta a reményeket a valóság. Nekünk nagy élmény volt a 108 méteres Eiffel-torony (az eredeti 300 m), a séta a Champs Elysees-n, és a Versailles-i kastély parkjában töltött nap. Még a Mona Lisa-t is láttuk egy szálloda halljában, ahova csak enni érkeztünk. Régebben hallottam, hogy nemcsak európai épületeket (cipőket, elektronikai eszközöket, autókat...stb) másolnak, de a sajátjaikat is. Nem messze tőlünk például felépítették a Tiltott város mását forgatási céllal. (A műemlékvédelmi hatóság kicsit ellenkezett, de...) És még mielőtt bárki is véleményt formálna erről a tényről, nem árt tudni, hogy hány xi'an-i agyagkatona másolat van Európa szerte, vagy hogy a selyem sem kifejezetten európai találmány...

Az érdekesség kedvéért mondom, létezik még másolata az amerikai Capitoliumnak, a gízai Szfinxnek, a velencei Szt. Márk térnek, az angliai Stonehenge-nek, a londoni Tower Bridge-nek, a moszkvai Kremlnek, a Cár-harangnak, sőt még  a budapesti Hősök terének is, sok más mellett.

Szokták mondani, hogy minden kínai városnak van egy Nyugati-tava (Xi Hu), mivel kb. 30 azonos nevű tó található országszerte, ám kétségkívül ez a leghíresebb. A város a 12-13. században a Déli Song-dinasztia idején vált császárvárossá, együtt fejlődve és erősödve a dinasztiával. A tó környékére ekkor költöztek hivatalnokok, írók és tudósok, akik kialakították jelenlegi formáját. Az 5,6 km² felszínű tavat keletről a város, a többi irányból hegyek határolják.

Hangzhou a világ egyik legnagyobb városa. A 19. században szinte teljesen lerombolták, a régebbi korok emlékei megsemmisültek, többek között a városfal is a kapukkal. Napjainkban Kína egyik legvirágzóbb régiójának közepe, igazi gigapolisz: lakossága kb. 6 millió fő. Jelentős Kína-szerte gyógyszeripara, művészeti akadémiája, fő termékei pedig a selyem és a Longjingcha (Sárkány Kút tea).

Az utolsó hangzhou-i óránkat egy kis opera boltocskában töltöttem anyák napján, ahol szereztem egy eredeti kínai térdhegedűt. Zhejiang a szülőföldje a kínai opera Kínában legnépszerűbb fajtájának, a yuejù-nek. Ezt a stílust romantikus, szerelmes témák, lágy dallamok jellemzik, az arcokat pedig nem, vagy alig festik. Ha autentikusan játszani még nem is tudok új hangszeremen, az érzés megvan az pekingi operából (jīngjù)...pláne hogy van egy új festett opera-maszkom is!

   Május a legszebb hónap Kínában is. Közepén a lányunk öregít bennünket évről évre, a hónap végén pedig a legkisebb szülinapja van. Kicsit agresszívra sikeredett ez a nap, ám ezt ő cseppet sem bánta. Reggel vidáman szétütött egy piñatat, ebéd után levezetésként raftingoltunk bambusz csónakon, majd lézerharcolt a család keményebb része. (Rajtam kívül mindenki.) Természetesen még számunkra is meglepetés volt a lövöldözés, mert -ahogy az már lenni szokott- most sem értettük pontosan, mit tartalmaz a jegy ára...a csupán csónakázás árát sokallottuk kicsit, de...mi ennyire kemények vagyunk...