Kín-á-ban vagyok...

Sunnyálik

Sunnyálik

51. bejegyzés : Indulhat az utolsó félév (karanténhotelek)

2021. február 13. - baloghsopi

bivalyeve.jpg

   2021 a xīn chou, azaz a (fehér-Yin) Fém Bivaly éve lesz február 12-től. Az holnapután lesz, és reméljük, lassan a mi jelenlegi karanténunk is változni fog...mondjuk még nem tudjuk, milyen irányba. Folyamatos tűzijáték durrogásra mindenképpen számítani fogunk, bár igazság szerint már ma elkezdték. Mindhárom könyvemet kiolvastam az első öt napban, így kicsit uncsi egy 13 évessel szépen, csendben, rendben ülni a kis kétágyas szobánkban és várni, ki szólal meg hamarabb...én szoktam nyerni. Szerintem ő bírná akár évekig is szótlanul. Lehet hogy szerzetesnek kéne adni? Megoldódna a továbbtanulási probléma is egycsapásra...No, ez nem volt vicces! És az e-olvasómat is megtaláltam idő közben, így már nem lesz baj. Legfeljebb kiolvasom a Jókai összest (mert az bezzeg mind rajta van) és lesz csodálatos szókincsem újra.

A tavalyi új évi bejegyzésemet visszaolvasva megdöbbentő, milyen hátborzongatóan reális a Patkány évének a bemutatása, pláne hogy az év elején íródott. Sose felejtem el 2020-ból a hűtőm tetején édesdeden mogyorót falatozó patkányunk képét...(a cápa utáni második rémállatommá lépett elő). Remélem az idei éves előremutatás is valósággá válik. Tudnám értékelni! Nagyvonalakban: felelősségvállalás-kemény munka-szervezettség-kitartás-elszántság-érdemek. (Eddig jó!) Bővebben: 2021-ben álmaink megvalósításán kell dolgoznunk, tisztelnünk és védenünk kell családunkat, tradícióinkat. Továbbá figyeljünk oda egészségünkre, mert a Bivalynak érzékeny a tüdeje, így nagyobb a légúti megbetegedések kockázata. (Milyen meglepő fordulat.) Az év színei a zöld és a piros, ezek a színek hozzák egyensúlyba a kínai kozmológia öt elemét. Ételei a zöldségek és a gyümölcsök, és bár a bivaly megértő gyengeségeink tekintetében (húsok, édesség), azért marhahús semmiképpen ne kerüljön az újévi asztalra! Fáradságos munka vár ránk, aminek érdeme nem biztos, hogy arányos a befektetett erőkkel (ezt mondjuk tanárként eddig is tudtam); családi viszonyok átrendeződése lehetséges, de legalább a Bivaly családcentrikus, így nem törés a változás lényege. 2021 számos, az emberiség számára meghatározó jelentőségű történelmi változást tartogat: szigorú környezetvédelmi szabályok, mezőgazdasággal, egészséggel kapcsolatos ügyek is fontos szerephez jutnak.

Bercikénk ennek az állatévnek a szülötte, nagyon bízunk benne, hogy kicsit hasonlít majd ez az év az egyelőre legkönnyebben kezelhető gyerekünkre. 

repter2021jan.jpg

   Amikor decemberben hazamentünk Magyarországra, már tudtuk, hogy visszafelé rázós lesz az út, de szerintem egyikünk sem gondolta, hogy mennyire. A “tudtam, de nem sejtettem” rém rosszul hangzik tíz nap karantén hotelozás után. Igazság szerint abban a pillanatban realizálódott minden fantáziálgatásunk, amikor a reptéren felszálltunk a karantén buszra, ami a szállásra vitt bennünket. A három lefüggönyözött, fertőtlenítőszagú buszból egy tömve volt kínaiakkal, egy volt a mi öttagú családunké, egy pedig a magányosan árválkodó német úriemberé, aki szerintem azóta sem érti, hogy került ilyen szituációba. Le-, és felszállásnál csomagfertőtlenítés, papírozás, testhő ellenőrzés...Nem nagyon jutott eszembe fotózni sehol sem...Azt gondolom, most már sejtjük, hogy a fele sem tréfa. Tekintve, hogy kipróbáltunk két szállodát, egyet még Sanghai-ban (Jinshan-ban), egyet pedig a mi tartományunkban Zhejiang-ban, Jiangxi városban (Pinghu-ban). Az első szállás egyébként a tengerparton volt, csodás kilátással a homokos, fövenyes partra, itt pedig napok óta azon ábrándozom az ablakban, milyen jó lenne sétálni egy jó nagyot a városban, aminek csak a hangjait hallom egész nap.

karihotelek2021.jpg

   Másrészről új és meghatározó élmény lesz a fiúk számára az apjukkal töltött majd’ két hét...valószínűleg az apjuknak is. Ezt írta valamelyik nap: “Én tudnám kockásra unni a fejem, mégis sok elfoglaltságra van lehetőségem. Ők meg nem tudnak unatkozni, de csinálni valamit sincs egyedül elszántságuk.” Mozgalmas velük az élet. Nándi otthoni osztálya is karanténba kényszerült a héten, így tud csatlakozni az online órákhoz, Berci pedig olvas és az ő osztálya Teams felületén dolgozgat. Az étkezés már más téma, hiszen a fiúk mindhárman köztudottan (családilag tudottan) nehezen tűrik a kínait, itt azonban csak az van és semmi más...Na jó, előkerült már egy kis kolbász, füstölt szalonna, abonett, sajtos kuki...csak a szükséges plusz. Meg elég valószínű, hogy az apjuk nem meri mondani, hogy semmit sem esznek, hogy ne aggódjak. Nagyon hiányoznak...ám van nekem egy csendben olvasgató, csak étkezés közben szívesen csacsorászó tini kislányom is. Aki nagyon várja a reggelit, az ebédet és a vacsorát is, ám rettentően utálja a felvételi feladatsorokat, amiken keresztül át kell ismételnünk a teljes magyar nyelvtant 5-8. osztályig. Ez speciel nekem sem árt.

karikaja.jpg

   Izgalmas események nemigen történnek velünk manapság. Hacsak nem számít annak Levi vízvezeték-szerelése egyik éjjel a helyi szkafanderes szakival, vagy a szomszéd két év körüli kínai kisfiú tegnapelőtti kitörése a szobájukból, majd az azt követő kiabálás a folyosón. Maximális tiszteletem az anyukájáé, amiért bevállalta ezt a karantént egy ilyen pici gyerekkel...én néha még magamat is meggondolatlannak tartom. Mondjuk ilyenkor Luca mindig megnyugtat, hogy ő remekül érzi magát és meglepően jó szobatárs vagyok. Persze a fiúszekció nevében nem tudok nyilatkozni, gondolom ott van hangzavar, hancúrozás, meg ágyon ugrálás bőven, ahogy hallom és látom videobeszélgetés közben.

kariholelfolyoso.jpg

   Volt kombinált tesztünk több is gyors egymásutánban, aminek az lett az eredménye, hogy a karunk enyhén emlékeztet egy masszív kábítószeresére, de gyorsan gyógyul. Itt a hotelben már csak orr-piszkálás van sokkal diszkrétebben mint a repülés előtt, alatt és után, meg testhő ellenőrzés minden nap. Egyébként mindannyiszor negatív lett a banda, ami már nem is tudom, hogy öröm-e,...mindenesetre nem értem. Talán tényleg el kéne lassan fogadnom, hogy okosak, előrelátóak, ügyesek vagyunk és nagyon jó immunrendszerünk van. Vagy tenyerén hordoz bennünket az Isten...és remélem idén a Bivaly is.

Ui.: Olyan jót derültem a férjem átküldött bejegyzésén, hogy úgy döntöttem, megmutatom azt is itt. Olvassa szeretettel mindenki az ő szemszögéből az elmúlt utazós időszakunkat. Állítólag folytatja egy karantén-naplóval is...kíváncsian várom!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kin-a-banvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr8016422304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baloghsopi 2021.02.11. 02:05:45

@Ligetvári Gabriella: Kicsit várat még a kis huncut! Azt mondja, kijavítja itt-ott.
süti beállítások módosítása