Úgy emlékszem, az első blog bejegyzésemben azt írtam, hogy "fejben két hónap, a valóságban 2 nap folyamatos ki-, és bepakolás után elindultunk...". Visszafelé, azaz hazafelé készülődés közben ez teljesen átfordult. Lassan két hónapja romokban áll a lakás, mert anya hol nagy elánnal, hol kisebbel, hol segítséggel, hol egyedül, de folyamatosan pakol. Valószínűleg a dobozok lehordása lesz két nap a hatodikról. Levi néha közbeveti, hogy "ezt tuti nem visszük",de de...Eljött ez a pillanat is, pedig még a legutóbbi, januári utazás után is olyan távolinak tetszett. Gondoltam, megszakítja majd a pakolós mókuskereket egy kis Duanwu-Sárkányhajó fesztivál, meg egy kis tartományi utazás...de egyelőre nem így állnak a csillagok...az utazásról még nem tettem le!

   Még nincs két hete, hogy lezárták a lakóparkunkat -meg itt a környéken még párat- egy fertőzött család miatt. Éppen a Duanwu fesztivál hosszú hétvégéje előtt. Az ötödik holdhónapot Kínában nagyon szerencsétlennek tekintik az emberek, mert sújtva van természeti katasztrófákkal, és betegségekkel egyaránt az ősidők óta. És tessék, tényleg! Ezek elűzésére is alakult az ünnep, meg persze a már korábban említett (26. bejegyzés) Qu Yuan költőre is emlékeznek, aki ellenszegült a császárnak, majd a kivégzés elől a folyóba vetette magát, és akinek a testét védték az emberek az éhes halaktól a folyóba dobált zongzival (kezdő kép). Nagy szerencse, hogy már részt vettünk ezen az ünnepen kétszer is, láttunk eredeti sárkányhajó-versenyt, így nem fájt nagyon a hiánya, csak kicsit. Jellegzetes ételből, zongziból pedig kaptunk eleget idén is, még mindig nem a család kedvence. Az első hatot mindenesetre tutira kóstoltuk. A "gócpont" Olaszországból tért haza a híradások szerint, és természetesen "leülte" a kötelező karantént, később mégis pozitív lett az a teszt, a fránya, sokáig lappangó, új mutánsnak köszönhetően. Szóval apánk hazjött a munkából, fiúk a suliból és újra bezáródtunk, maszkot kerestünk, és kezdődött az újabb lakás-karantén. A gyerekek tökéletesen boldogok voltak, mi pedig beletörődtünk a sorsunkba. Teszteltünk 3x, kétnaponta, mostmár Irene nélkül is profin kezeljük a táblázatkitöltést és a kínaiak közé besorolást, sorállást. Mondjuk még mindig nem szeretjük a kéretlen fotózást, videózást...ahogy a TikTokra kerülést sem:

Ez a kép a TikTokról származik, és azt mondja: "Itt megyek PCR tesztre. Ezek a külföldiek jók, amikor megpróbálnak távol maradni más emberektől, és nem bánják, hogy a napon kell állni." Egyébként tényleg nem bántuk, hogy napon álltunk, és a fiúk kifejezetten boldogok voltak, nem csak simán jók, mert pont ekkor hozta őket haza Levi a suliból a lezárás előtt. Mellesleg a kép és a videó (mert az is volt) rólunk, a stílusos szivárványos esernyővel kifejezetten jót ment a közösségi oldalon. Azóta a suli újratöltve, és végre felvehetjük a második oltásunkat is, ami természetesen kínai...szerintem itt nincs is más. Mondhatni, hogy döcögősen, mert itt sem annyira örömteli a sorbanállás külföldiként sok-sok-sok edukálatlan ember között...három órán át...Annyi butaságot hall az ember, mégha kicsit (sem) érti is a nyelvet. És akkor ne is beszéljünk ama feloldhatatlan problémáról, ami a rendszerbe történő beiktatást veti fel, pláne, hogy mi fizetünk is az oltásunkért. Mégsem kaptuk meg első nekifutásra. Sőt, másodikra sem. Majd nekiugrunk mégegyszer, bár gyanítom, hogy akkor soron kívül, mert Irene-kánk lassan belefárad a folytonos szélmalomharcokba. Nem kifejezetten egy Don Quijote típus, bár sokat tanult Levi mellett kitartásból, csökönyösségből.

   Eddig nem hagyta Nándi, hogy kifessék az arcát bármilyen rendezvényen. Ők mindenhova sminkelnek mindenhol, mindenkit. Most megtört a jég, ahogy azzal kapcsolatban is, hogy mennyi iskolai sztorit hallunk esti meseként az egyik kis renitens osztálytársáról, Chen Mao Yu-ről, aki azzal tölti a szabadidejét, hogy azon morfondírozik-Bandesz szavaival élve-, hogyan tudna borsot törni a tanárok orra alá a legkülönfélébb módokon. Kérdeztem a fiamat, hogy szerinte ez rendben van-e, mire ő azt felelte, hogy nem, de ez nem is fontos, mert úgyis csak a rossz tanulmányi eredménye miatt nem fogja folytatni a Jianlant jövőre. A rossz tanulmányi eredmény igazából tesztenként 75-80% körül mozog, tehát nem is annyira maki a kiscsávó, csak igényli a figyelmet...a folyamatos figyelmet...40 gyerek között is. A kifestős, beöltözős rendezvény egyébként egy kórusverseny volt, ahol csupa "vörös dalokat" éneltek, a párt alapításának 100. évfordulójára, és naná, hogy minden osztály nagyon szépen szerepelt. Ide készült az előző bejegyzésben említett Öt csillagos vörös zászló című dal. Kijutott a gyerekeimnek is ebből a kultúrkörből minden, mi "szem-szájnak ingere". Én szerettem a mozgalmi dalokat, úgy látom ők is szívesen éneklik őket. 

   Kis-karanténunk lazítása után pedig (bár a kerítések még állnak, az éttermek még nem működnek, csak házhozszállításra, a  piac egyáltalán nincs) jelen idő szerint utolsó hetüket tapossák a suliban a fiúcskák. Átadták a búcsúajándékaikat, hogy sose felejtsék el őket a kis osztálytársak, mert mi biztosan nem fogjuk, arról a blogban is gondoskodtam. Mi is lehetett volna tökéletesebb emlék, mint két magyar ifjúsági regény két kiváló magyar író tollából a korosztályoknak megfelelően. Berg Judit: Ruminije a 304-es osztálynak, és Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúkja az 504-es csapatnak. Természetesen kínai kiadásban a taobaoról. Tegnap este Bercikém teljes zavarban volt, hogyan mondja meg az osztálytársaknak, hogy semmilyen viszonzást nem vár a könyvért cserébe, mert itt Kínában mindenképpen viszonozni kell az ajándékot. És természetesen fogják is a gyerekek. Ahogyan a szomszéd nagyon lassú, csoszogós idős bácsi is adott Levinek egy doboz sört pár napja, amiért állandó papír-, fém-, és műanyaghulladék beszállítói voltunk három évig. És mit mondtak nekem este az ágyban a fiúk a szokásos jó éjszakát-beszélgetés végén? "Semmit nem szeretnénk, csak hazamenni." Azért gondolom, illetve remélem, annyira nem volt rossz a suli, és vitathatatlan szerintük is, hogy egy csomó mindent megtanultak, amit otthon nem lehet már sajnos. Például a kerek, szépen összeillesztett mondatokban kommunikálást, vagy a dolgok megköszönését, és meghálálását, vagy a mozgalmi dalokat...mondjuk azokat pont kínaiul, nem oroszul. Ezt még nekik is összegezni kell egyszer. Kíváncsi lennék rá! Mármint az végeredményre, a gyerekek összegzésére...egyszer egy jó éjszakát-beszélgetés keretein belül talán előkerül ez a téma is.

Ui.: Nagyon sok szép ajándékot kaptak a gyerekek az osztálytársaiktól viszonzásul, de mégis a legszebbek és legmeghatóbbak a magyaul írt apró üzenetek! 

Ui².: Nem csak mi szereztünk örömöt Berg Juditnak az ajándékunk bemutatásával, hanem ő is nekünk!