Amilyen az ősz, olyan a hangulat is. Változó. Bár sok kis apró csillanás jelzi, hogy alapvetően optimista beállítottságú a család (legalábbis én, tehát mindenki), azért vannak igazán rossz napok a nagy boldogság közepette is...természetesen. Az Őszközép fesztiválnak és a szünetnek vége, ami maradt:
ma reggel például a szürke ég és az eső, a munka-utak, vagyis apánk északon (szegény -2 fokban), egyedül nyakkendőkötés, amit még mindig nem tudunk...jól. És akkor a mai bónusz: a furim alatt aludt egy girhes kínai kóbor macska...mostantól örökre. Na, ez az alap-hangulat, jöhet a blogolás!
Tegnap reggel kezdődött a szokásos évi Challenge-day a suliban (3-4 napos program), idén erősen bekezdtünk! Csodás időjárás volt, tökéletesen ideális a sportoláshoz: enyhe szélmozgás, gyenge napsütés. A megnyitó műsor reggel az osztályok felvonulásával és zenés-mozgásos műsoraival kezdődött, melyeket a vírus-helyzetre való tekintettel minden osztály valamely segítő csoportnak ajánlott: pl. Nándiék 304-es osztálya az egészségügyi dolgozóknak adta elő jelmozgással kísért köszönő énekét. Majd napokon keresztül versenyeznek az évfolyamok különböző egyéni-, és csapatjátékokban. Ekkora iskolában ez jelentős számú gyereket érint, közben a többi osztály piknikezik, együtt játszik, vagy éppen csak szurkol a pálya körül a fűben. Lucánk 800 méteres síkfutásban második helyezést, kosárra dobásban harmadik helyezést ért el. Ezekért természetesen érmet és oklevelet is kapott, és mi nagyon-nagyon büszkék voltunk rá, bár ő maga sem tudja, hogy hogyan került ezekbe a versenyszámokba, és miért. Mindenesetre kiképeztük a szünetben elméletben a hosszútáv futás szabályaiból és még a cég kosárpályájára is bementünk egyik este kosárra dobni pecázás közben...bár kicsit ránk esteledett, lehűlt a levegő, meg még nem is fogtunk semmit a boton kívül. Mi mégsem itt fáztunk meg, hanem a családi őszi szüneti taizhoui kirándulásunkon. Hiába, az őszi esték hűvösek, pár száz méter felett pedig verőfényes napsütés közben is tud kellemetlenül hűvösen fújni a mégoly kicsi szellő is...
A térképpel azt szerettem volna érzékeltetni, hogy milyen közel van hozzánk ez a város, így most először úgy döntöttünk, kocsival vágunk neki a nagy utazásnak és nem bántuk meg. Rengeteg helyen jártunk a négy nap alatt, még Sanghaiban is, ahova persze gyorsvonattal mentünk és nem is a fő attrakció volt (milyen nagyképűen hangzik már). Első nap rollerral jártuk a város utcáit, csakis a Taizhou-feeling kedvéért, melynek során jártunk parkban, hagyományos piac utcán és az egész éjszaka nyitva tartóként hirdetett zöldség-, és ételpiacon is...ebben nem vagyok biztos (mármint abban, hogy egész éjjel nyitva van), mert siettünk vissza a szállásra, hogy este még tudjunk úszni a medencében 10 hosszt a fiúkkal. A nagy sietségbe azért belefért még egy kis utcai szerencsejáték, ami Berci szerint kifizetődő volt, szerintünk a megfelelő jelző a szórakoztató: tíz jüanért cserébe tíz pingpong labdával lehetett dobni műanyag poharakba, melyekben pénz is(!) volt elhelyezve. Öt jüant nyert, és rendkívül boldogan távozott a nyeremény és mérhetetlen szerencséje tudatában. Ő ilyen...a pohara általában félig tele van. Bár mostanában erősen elkezdett tinisen elégedetlenkedni.
Másnap délelőtt a Sea Worldben jártunk, ami az angol álnéven futó kínai cápás állatkert, "magyarul" Tropicarium. Kicsit gigantikusabb, kicsit attraktívabb, mint a budapesti rokon, mert itt van delfin-, és fóka-show meg sellős cápa-show, teknős-, és rájasimogató a trópusi tengeri állat-, és növényvilág bemutatón felül. Durva. Ahogy a tömeg is, de már egész jól kezeljük. Pl.: hátul maradunk, ha indulni kell egy nagy teremből kifelé, hiszen úgysem maradunk le semmiről a nyomakodáson és a bosszankodáson kívül.
Délután a már megszokott tartományunk legjei közül -tudjuk, van belőle tíz, de mire a végére érsz, lesz az jóval több is- elzarándokoltunk az óriás vízeséshez. Zarándoklat=Cháobài shèng sān (csao-pej seng san) - tiszteletet kifejezni egy szent hegynél, így szól a kínai kifejezés...(Judit jegyzetelsz?)
...nos ezekből a szent hegyekből a két fő vallási irányzatnak van négy-négy darab a négy égtájnak megfelelően, ezeken kívül pedig kb.100 kisebb. A taoizmusnak konkrétan 72 megszentelt hegye létezik, melyek közül az egyik ebben a tündérvölgyben található. A mese pedig így szól: Li Tieguai, aki a taoista panteon nyolc halhatatlanjának egyike általában rosszkedvű, de jóindulatú csúnya külsejű, piszkos öreg koldus formájában leereszkedő férfi.
A szegények és a betegek szenvedéseit enyhíti különleges orvosságával oldalán hordott töktartójából. Az őszközép éjszakáján ide lejön, hogy a tó melletti hegycsúcs szék alakú csúcsára leülve megcsodálja a holdat. A ragyogó holddal töltött éjszakán a hegyekre nézve ez a csodaország álomországgá változik...egészen pontosan Qiongtai Tündérvölgyévé. Bercire a vízesés mellett sétálva rázuhant magasról egy elég nagy darab leveles faág (leginkább a levelek suhintották meg szerencsére), de olyan magasról, hogy minden közelben lévő igen meglepődött már a hangjától is és azt mondták, hogy ez szerencse...vagy áldás...vagy csak simán véletlen, de mindenesetre emlékezetes! Ő persze a telefonját féltette...(Mint a terhes nő a viccben, aki elesett és a harisnyájáért aggódott.)
Sanghai az Sanghai!
Harmadik nap hátunkra vettük a hátizsákokat és verőfényes napsütésben elindultunk a modern kínai városok metropoliszába "cirkuszolni". Mert anya -azaz én- igazi kínai akrobatákat vágyott látni. Taizhouból három óra vonatozás; egy óra Didi taxizás; műsornak enyhe túlzással nevezhető nem kínai, hanem (véletlenül) orosz és elég gyenge, de legalább kőcirkuszi előadás; szakadó esőben biciklizés a metróhoz; végül 16 megállónyi földalattizás. Kisebbfajta Canossa-járásunk után azonban felérve a föld alól (milyen költőien szép!) ott volt egy év után megint a belváros, újváros, felhőkarcoló dzsungel a maga rideg és mégis lenyűgözően megkapó valójával. A nap igazi fénypontja végül nem a megtervezett, lefoglalt előadás lett, hanem maga a város...egy kiváló forró levessel a Perl Tower lábánál a látvány nyújtotta sokk maximális élvezete érdekében épített felüljárón. Így sikerült "jobbul" a balul indult vasárnap. Éjjel Taizhouban már nem úsztunk a medencében, legfeljebb a boldogságban és senkit sem kellett altatni.
Az utolsó nap igazi csemegével kecsegtetett, amiben nem is csalódtunk. Igazi leg-, leg-, leg-helyen jártunk Shenxianju Nemzeti Parkjában, régebbi nevén a Tianmu-hegynél. Geológiai szerkezete révén is egyedülálló a hely, mely vulkanikus riolit-domborzat, de hangulata már-már vallásosan megindító. A sok "zarándok" csendesen sétál órákat a hegyek oldalán kialakított sétányokon, ahol eltévedni nem lehet, de egyéni utakat találni igen attól függően, min szeretnél utazni, hol szertnél átkelni egy-egy völgyön, vagy éppen csak mennél és mennél és ámulnál a természet nagyságán. Ez a környék egyébként buddhista vallási jeleket (szikla üzenetek) épületeket (kolostor) ölel körbe.
A park 1998-as megnyitása óta sok fejlesztésen esett át, számos sportrendezvénynek adott otthont. Volt itt hegy-, és falmászó verseny, kötélen egyensúlyozás egyik hegyről a másikra, Guinnes-világrekord döntési kísérlet. Járnak ide csapatépítésre különböző cégek, mert van mászódzsungel gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt a fák között. Nálunk kalandpályának hívják, de nem próbáltuk ki, mert mi tényleg csak kirándulni mentünk, nem adrenalint felszabadítani. Persze ez relatív, mert néhány helyen csak úgy röpködtek az adrenalin fröccsök csakis relaxációs és rekreációs okokból...Különleges nevezetességei a parknak a Tündér-híd, Jiangjun-szikla, Buddha-csúcs, Guanyin-csúcs, Nanti-híd...stb. (Szerintem ezeket láttuk is, másztuk is.)
Itt megesik, hogy séta közben elámulsz egy emberarcú sziklaképzőményen, és tovább indulva a lábad mellett megpillantasz egy óriási (nagy tenyérnyi) imádkozó sáskát sűrűn hajlongva, mire megáll az élet körülötted és mindenki leguggolva örül ennek az apró jelenetnek veled együtt. A hullámhíd valóban csodás fullpanoráma élményhez juttat nem csak körbetekintve, de az alsó hullámok eleje plexi borítású, így azt is látod, mi van a lábad alatt. Egyszeriben nem fontos, hogy a telefonoddal mérhető tengerszint feletti magasságmérő mit mutat, mert a pár száz méter is sok hangyát megfuttat hirtelen a lábadon és nehéz elindulni bátran a völgyhídon át.
Nem beszélve az "egy szál kötélen" szaladgáló kis kabinokról, melyeket kár lett volna kihagyni a túra végén lefelé menetben. A csodás látvány lenyűgöző és egy robogó lélekvesztőben egyenesen felemelő élmény. Nem is tudtuk, hogy Levi apánk ennyire fél a magasságtól...eddig. Ezt persze videón megörökítettük, csakis neki!
Hazaérve pikkpakk 3 nap alatt legyűrtük a megfázást, a gyors Covid-tesztet a sulikezdéshez, meg a maradék házit és már kezdődhetett is a Challenge-dayel fűszerezett új hét. Ezzel vissza is kanyarodtam a beszámolóm elejéhez, és írás közben véget ért a hét. Most zserbót sütök, nagyon jó illat leng a lakásban. Csocsó és Klask meccsek zajlanak körmérkőzésekben. Mindenkinek sok pihenést és jó hétvégét kívánok!
