Ősszel van egy pár nevezetes nap, amit a tradicionális naptár szerint meg is tartanak Kínában, nem csak úgy ímmel-ámmal, mint nálunk. Nem divat már otthon a hagyomány őrzés. Így alakult. Persze tisztelet a kivételnek, mert olyan is van, aki minden évben (pl.) december 13-án Lucabúzát vet, meg gombócot főz, hogy vajon milyen fiúnév jön ki az aktuális évben a tök potenciális férjnek valóból...ja és ész nélkül dobálja a mákszemeket a háta mögé az éjféli szentmisén a boszorkányok megszédítésére...hogy csak a kedvenceimet említsem. Az aktuális hagyományos kínai ünnepnap a Chung Yeung Festival, azaz dupla kilences ünnep a kilencedik holdhónap kilencedik napján. Szokás ekkor egy magas hegyre mászni, krizantémos italt inni és viselni, vagy éppen enni a cornus officinalist, magyarul japán somot, kínaiul zhuyu bogyót.

   Úgy alakult, hogy én képviseltem a családot ezen a verőfényes őszi napon, amikor is a céggel kirándulni mentünk egy hegyre. A férjem szokás szerint dolgozott, a gyerekek pedig a suliban voltak a tízes iskolahét hetedik napján. "Én meg futottam...pont!"(Mint Sanyi az Üvegtirisben.) Minden hegyre sok lépcső vezet fel, sok helyen. Mi olyat választottunk, ami nagyon népszerű a környéken, sokan látogatják. Sportos egyenruhában már-már futva túrázó idős és fiatal egyaránt. Tényleg idős, akár 60+os és tényleg fiatal, épphogy totyogó, és tényleg futva túrázó, hogy tényleg még kellemetlenebb legyen, hogy úgy mászom az apró lépcsőket felfelé fél óra után, mint egy traktor: hörögve-fújtatva és igen lassan a forgalomhoz képest. Egyébként csodálatos volt a kilátás, erős a fotózós kedv, kedves a társaság (mindenki vinni akarta a hátizsákomat, mintha az lett volna nehéz nem pedig a saját, nem leszedhetős kufferom), mi kellhet még...?!

   A kizantémot -ami eredetileg Kínából származó növény- nálunk temetővirágként emlegetik. Itt nagy tiszteletnek örvend, az idősek virága és mivel virágzása erre az időszakra esik, különböző utcai díszeket készítenek belőle, ehető változatából salátát, teát tálalnak fel, mert gyulladás- és vérnyomáscsökkentő hatású, de emésztési problémákra is kiváló. (Vittem haza ajándékként.) A szárított virágfejet le kell forrázni és "kinyílik" újra a víz tetején. A bogyóból rizses sütit készítenek, de dobják forró vízbe is...mondjuk mit nem dobnak itt forró vízbe?!

A legenda szerint a keleti Han-dinasztia idején a Ruhe folyó mentén a pestis örödöge tartotta rettegésben az embereket. Sokat szenvedtek a démonoktól és sokan meghaltak a betegségben, többek között Huan Jing szülei is. Majdnem ő is belehalt a járványba, ám mikor felépült, úgy döntött megtanulja az orvoslást és a varázslatokat egy halhatatlantól és megkeresi a pestis ördögét, hogy elpusztítsa. A kilencedik holdhónap kilencedik napján jelent meg újra a démon a Ruhe folyóból, de addigra Huan Jin felkészülten várta. Az embereket egy jó magas hegyre küldte a veszély elől egy-egy zhuyu levéllel és krizanémteával. Amikor a pestis ördöge előbukkant a folyóból, megszédült a zhuyu és a krizantém illatától, Huan Jing pedig kihasználva az adódó pillanatot, fogta a kardját és megölte. Azóta vált szokássá a hegymászás a Chung Yeung ünnepen.

   Ha a hétköznapjaim olyanok, mint egy igazi nyugdíjasé, akkor az idióta negyvenes -azaz én- hajlamos túlgondolni és túlértékelni a közös időtöltést ha mégis együtt van a család (habár valószínűleg a nyugdíjas is...) A fiúk persze minden nap hazajönnek a suliból, de Lucánk csak ritka vendég a háznál mostanában sajnos...akkor is temetőbe visszük...mentségünkre legyen mondva, november elseje volt meg azt hittük park...és hát valamilyen szinten az is volt. És akkor még barátnőzni is elengedtük ebben az idegen országban és még taxiztattuk is a kislányt...Az úgy volt, hogy nem volt otthon a megbeszélt időpontban péntek délután négykor. Én, mint aggódó anya fél óra információs nihil után írtam egy rövid üzenetet, miszerint "Az előre megbeszélt időpont elmúlt, az új egy óra múlva van, és kötelező válaszolni az üzeneteimre azonnal!" Jött is a válasz egyből, meg egy realtime location (valós helyzet), hogy hova mehetek a kisasszonyért a furimmal. Kaptam magam, útra keltem, de...olyan tömeg és dugó fogadott a főúton, hogy csak na, félúton sem jártam, mikor egyértelművé vált, hogy én sem tartom a megbeszélt időpontot, végül a sötétségben és egy árok felé lejtős úton majdnem felboruló furimban felhívtam a lányomat és fojtott, enyhén visítós hangon "megkértem", hogy hívjon egy didi taxit a címünket beütve és várom a ház előtt. Szumma-szummárum a lányom egy délután alatt találkozott a környék legjobb teázójával, a nyolcadikos sisterrel (így hívják egymást az iskolában a gyerekek), a kislány igen egyszerű, ám annál tipikusabb lakhelyével (putri), majd egy echte kínai taxissal tök egyedül. Mindeközben angolul és kínaiul intézte a dolgait...Én annyira büszke vagyok rá, mint amennyire mérges! Na jó nem is. Sokkal büszkébb vagyok, mint amilyen mérges.

   Na, ott tartottam, hogy a temető, amit parknak hittünk gyönyörű volt, rendezett, ízléses és nyugtató, bár kicsit hangos zene szólt. Megint elsirattam természetesen múlt héten meghalt Marika néninket...nem utoljára. Ezek után kiromboltunk a legközelebbi tengerpartra, ahol piknik-ebéd után körbejártuk az öböl szikláit és még pecáztunk is a tengerben. Zárásként pedig Luca megmutatta nekünk az újonnan fellelt tuti teázót, ahol mi is megrendeltük a legjobbat a legjobbtól...és fél órát vártunk rá...mert ez a legjobb...és ezt mások is tudják...Épp ezért mi, Levi Jagger-rel (tök olyan a vékony lábaival, nem?) inkább fagyiztunk a kínaiak csavaros tejszínes csodájából. Itt élve gyorsan rájöttünk, hogy fagyiban sem valami nagy ínyencek a kínaiak. Nem édes, nem is sós, olyan semleges ízű. Képesek akár babosat, édesburgonyásat, mazsolásat is fogysztani, ezért a mi kínai desszert-kedvencünk a sima, egyszerű gyümölcs. A változatossága gyönyörködtet, az íze elvarázsol, ilyenkor pedig, mikor beindul a citrus szezon is, de még itt-ott fellelhető a dinnye ezer fajtája is, egyszerűen mesések a zöldséges standok. 

   Ez az én saját kis kollázsom, mert ezek a gyümölcsök a gyerekek kedvencei itt Kínában, és gondoltam megmutatom őket. Saját sztorija van mindnek, röviden írok majd egy-kettőről! 1. ginseng gyümölcs, 2. kamkvat, 3. kenyérfa gyümölcs, vagy Jackfruit, 4. kínai galagonya, 5. longan gyümölcs, népi nevén/szószerinti fordításban sárkányszem, 6. koreai körte.

A férjem szerint könnyedén ítélem meg elsőre az embereket, de az igazság az, hogy ezek a megérzéseim még soha nem csaltak meg. Megérkezésünkkor az első vacsora meghívást Mr. Chentől kaptuk családostul, ahol nagyon aggódtunk, hogy hogyan viselkedjünk, mit eszünk majd, miről beszélgetünk...meg egyáltalán. A vacsora hosszú volt, a fiúk alig ettek valamit (minden furcsa volt) és egy idő után eszetlenül rohangáltak körbe körbe. Mi próbáltuk fegyelmezni a skacokat szép szóval, majd nem szép szóval és Mr. Chen ekkor elmondta nekünk, hogy kínában nem szólnak a gyerekekre és hozatott a fiúknak még több longan gyümölcsöt, mert látta, hogy azt szívesen fogyasztják. Ekkor megvette a gyerekeket. (Később engem is.) Egyébként kelet-Kínában honos, szoros rokonságban áll a licsivel, a szappanfélék családjába tartozik. Fürtös termése van, mely terméshéja zselés állagú gyümölcshúst és elég nagy magot rejt. 3-4 szem elfogyasztása után kaparó, enyhén kezdődő torokfájásra emlékeztető érzés tapasztalható. Szeretjük azóta Mr. Chent is, meg az általunk Chen gyümölcsnek elnevezett finomságot is, bár már tudjuk, hogy sárkányszem (lóngyân) az igazi neve.

Az iskolában újra probléma, hogy Nándi nem eszik eleget. Sajnos soha nem is fog kínai ételből, de nem akart már idén dobozból ebédelni, így azt eszi, ami csúszik a menzán. A gyümölcs mindig, minden mennyiségben elfogy a tányérjáról. Kedvence a ginseng gyümölcs, aminek semmi köze a ginzenghez, mert az íze furcsamód a banán és az uborka keveréke. Imádja a kamkvatos limonádét, amit hazafelé veszünk a piacon egy rózsaszín kisbuszból. Diónyi méretű citrusféle, héjjastól fogyasztják. Magjából vagy 10 kis bokrot nevelgetek a teraszon, hátha lesz belőlük valami. A koreai körte pedig olyan lédús körtefajta, hogy nem lehet nem szeretni. Még a legkevesebb fajtájú gyümölcsöt fogyasztó Berci is szívesen eszi. 

A jackfruit eredeti élőhelye India, a Fülöp-szigetek és Sri Lanka, de igazából minden szubtrópusi éghajlatú országban megterem. A kenyérfa közepes méretű, örökzöld kétlaki fa, melynek törzsén és ágain zsákszerű, öklömnyi, vagy akár 20 kg súlyú gyümölcsök is teremnek. A félbevágott gyümölcsben találhatók a rostok és a magokat rejtő tokok. Ezek a tokok finom, édes-savanykás ízűek, egy kis idő után azonban kellemetlen szag is társul az élményhez (mondhatnám, hogy fingszagú). Vitaminokban igen gazdag, sütik, főzik, szárítják...stb. Ez is Lucánk kedvence, sok más igazi különlegességgel együtt. Mondjuk a szagáról hírhedt duriánig (a gyümölcsök királya itt, szerintem Pálpusztaija) még nem jutott el.

A suli utolsó napján a várakozó szülők tömegén és a sok furi-taxin való átverekedés után első útja mindig a "cukrosbácsihoz" vezet utoslószülött gyermekemnek, és szerez magának egy olvasztott karamellába forgatott gyümölcsöt. Persze már kínaiul rendezi a bizniszt és ő is fizet. Általában a kínai galagonyásat szokta választani, mert abból 5-6 db van a pálcán és kellemesen savanykásan fanyar az íze, meg vicces köpködni az öt kis magot a furi letekert ablakából lazán kikönyökölve, de most csütörtökön megpillantotta a karamellás almát, és az nyert. Mondtam neki, hogy a blogra olyan jó lenne egy kép a galagonyával, de egy cseppet sem hatotta meg a kérésem...flegmán odavetette, hogy cserébe lefotózhatsz vele, meg a cukrosbácsival. Köszönöm kisfiam!