Az utolsó idei elkerült bennünket. Reméljük Sanghajban sem okozott maradandó károsodásokat a 2021-es In-fa, azaz Tűzijáték tájfun. Pedig nagyon vártuk, mert egyrészt a hírek szerint "ilyen nagy még sose volt", tehát látnunk kell, másrészt erős befolyással bír az itt töltött utolsó időszakunkra még a híre is, hátmég a "szele".

   A tavalyit is nagyon vártuk, most mindannyian itthon voltunk, mert a cégnél éppen "forróság szünet" volt egy hétig. Gondoltuk kicsit még bóklászunk erre-arra, de már az első próbálkozásunk is kudarcba fulladt, tájfun lezárás miatt...Végül kiderült, hogy elkerülték idén Wenzhout a helyenként akár 160-190 km/h-t is elérő széllökések, és a töménytelen csapadék. Eső mondjuk volt bőven 2-3 napig, de semmi extra, csak a szokásos monszunféle, hirtelen mindent eláztató özönvíz. Útközben tombolt a Tűzijáték, mert a Sárga-folyót és a Haihe-folyót jól megárasztotta, sőt Sanghajt és a tartományi fővárost, Hangzhout sem kímélte. Reméljük péntekre minden rendben lesz a Pudong reptéren is...

   Sohasem jó az utolsó semmiből, de mindig az jár a fejemben, hogy milyen jó lesz otthon újra, hogy mennyit tanultunk, és mennyi sok emléket gyűjtöttünk három év alatt. A legfontosabb okulásom például az volt, hogy a tervek sosem válnak valóra, legalábbis sosem úgy, ahogyan eredetileg tervezve voltak. Ja, és ez nem rossz, és nem is baj. Nem volt tervben például egy óriás világjárvány, ami jelentősen megnehezítette az amúgy sem egyszerű külföldi életünket. Hogy mennyi váratlan és meglepő fordulat tarkította ezen kívül is ezt a pár évet, az mindig meglep, ha visszaolvasom a bejegyzéseket. (Nagyon szeretem visszaolvasni őket! Lehet, hogy öregszem?) Az utolsó pár napunkra sem tekintek másként, mint várakozással telve, hiszen történnie kell még egy pár meglepinek, amíg itt vagyunk.

   Finom ételből az utolsó falat egyenesen torokszorító a lányom szerint. Sosem gondoltam volna, hogy annyira megszeretem a kínai konyhát, hogy azon fogok aggódni, hogyan jutok majd hozzá Magyarországon. Következésképp tudom az összes menő, és nem menő, de igazán eredeti kínai étterem helyét Magyarországon, hamár házhoz rendelni nem lehet Szigetszentmiklósra. Továbbá beszereztem, és hajóra is adtunk néhány speciális főzőalkalmatosságot (is), nehogy gond legyen például a bambuszedényben gőzőlt tésztafélék sorsa, vagy a hot-pot vacsora abszolválása bármikor, bárhol. Gyorsan ellátogattunk még a skacokkal a kedvenc piaci éttermünkbe, és megnyugtató, hogy vár még ránk egy-két búcsúvacsora valamilyen szuper helyen, jó társaságban. Közelebbről a park melletti szálloda különtermében Berci egyik osztálytársának családjával Wuékkal, a katolikus családdal, Chenékkel, és Levi munkatársának családjával, Chenékkel. Kedves "kis" csapat!

   Egyébként a hajóval hazaküldött csomagjainkat tényleg két nap volt lecipelni-ahogy gondoltam-, valamint átdobozolni, felcimkézni, befóliázni. Embörös munka volt, nem igen mozdultunk utána Levivel. Kicsit még kisírom és sajnálom magam, mielőtt nekiesek az utolsó csomagolásomnak: az öt nagy bőröndnek és öt kézipoggyásznak. ("Gatya, zokni, 200 millió dollár. A szükséges cucc...") Az is szép mutatvány, de a rutin megfizethetetlen, meg a hát-, és derékfájás is...a többire meg ott a master card!

   Az utóbbi kis kirándulásaink alkalmával mindig éreztem azt a bizonyos gombócot a torkomban. Azok a csodás, zöld rizsföldek, a sárga színű tenger, a kanálisok mellett kanyargó utak, a végeláthatatlan hegyek párasapkával a tetejükön...csak nézem, és azt gondolom, hogy nem veszem elő a telefonomat, mert úgysem azt adja vissza, amit a szememmel látok. Aztán persze csak előkerül a gép, mert bár a szemem tökéletes, sőt a memóriám is (még)..., azért egyszer majd jól jön egy fénykép, ami elindít egy emlék-lavinát. Elképesztően szép a közvetlen környezetünk. Szerintem Kína legszebb, legzöldebb, legvirágzóbb övezete.

   Eladtuk a furit. És nem is sírtam! Mondjuk sokat segített a melankólia elkerülésében, hogy egyik pillanatban még megvolt, aztán azzal jött haza a férjem, hogy már ne keressem lenn, mert elvitte a cica. Konkrétan a kerékjavító vállalkozásból a srác, a második tömb aljában. Ő ismeri legjobban a kis piros ferrarit, mert mindig ő cserélte a kerekeit, és az aksiját is. Szépen kitakarítottuk mielőtt meghírdettük, és kiplakátoltuk, ám még akkor sem gondoltam komolyan, hogy ilyen pikk-pakk tűnik el az életünkből. Sosem lesz már ilyen menő, mégis ennyire egyszerű járgányom. Nemcsak azért, mert otthon nincs ilyen három kerekű, elektromos motorkerékpár, kasznival a kis testén, hanem mert ő pótolhatatlan. Szegény hányszor beázott alulról, és hányszor hittük azt, hogy nem visz haza, annyira lemerült az aksi. Aztán mégis mindig hazavitt, és csak egyszer kellett tolni, vagy kétszer. Kész szerencse, hogy van két izmos fiam! Éppenséggel egyedül is irányíthatóan tolható, főleg ha a kereke nem durran el sziszegve, hirtelen, egy piaci bevásárlókörút alkalmával. Ráadásként pedig-most, hogy már nincs is-kiderítettem a kínai nevét: Lāonián dàibù chē, a beceneve pedig: Lâotóu lè.

   Tehát mindent eladtunk, leadtunk, megköszöntünk, elköszöntünk, lezártunk és bezártunk. Szóval itt a vége, fuss el véle, ahogy azt mondani szokták a mesék végén. Mert hogy itt a vége ennek a blognak is, meg az egész sunnyálik történetfolyamnak, ami a mi kis családunk három éve volt Kínában, Zhejiang tartomány Wenzhou nagyvárosának Pingyang kisvárosában. Jó ötlet volt így visszanézve az utazás is, meg a blogolás is, mert annyi mindent őrzött meg nekem, hogy az leírhatatlan. Pontosabban leírható volt, a kin-a-banvagyok.blog.hu-n. "Így volt, nem így volt, égből pottyant mese volt." 

   Úgy emlékszem, az első blog bejegyzésemben azt írtam, hogy "fejben két hónap, a valóságban 2 nap folyamatos ki-, és bepakolás után elindultunk...". Visszafelé, azaz hazafelé készülődés közben ez teljesen átfordult. Lassan két hónapja romokban áll a lakás, mert anya hol nagy elánnal, hol kisebbel, hol segítséggel, hol egyedül, de folyamatosan pakol. Valószínűleg a dobozok lehordása lesz két nap a hatodikról. Levi néha közbeveti, hogy "ezt tuti nem visszük",de de...Eljött ez a pillanat is, pedig még a legutóbbi, januári utazás után is olyan távolinak tetszett. Gondoltam, megszakítja majd a pakolós mókuskereket egy kis Duanwu-Sárkányhajó fesztivál, meg egy kis tartományi utazás...de egyelőre nem így állnak a csillagok...az utazásról még nem tettem le!

   Még nincs két hete, hogy lezárták a lakóparkunkat -meg itt a környéken még párat- egy fertőzött család miatt. Éppen a Duanwu fesztivál hosszú hétvégéje előtt. Az ötödik holdhónapot Kínában nagyon szerencsétlennek tekintik az emberek, mert sújtva van természeti katasztrófákkal, és betegségekkel egyaránt az ősidők óta. És tessék, tényleg! Ezek elűzésére is alakult az ünnep, meg persze a már korábban említett (26. bejegyzés) Qu Yuan költőre is emlékeznek, aki ellenszegült a császárnak, majd a kivégzés elől a folyóba vetette magát, és akinek a testét védték az emberek az éhes halaktól a folyóba dobált zongzival (kezdő kép). Nagy szerencse, hogy már részt vettünk ezen az ünnepen kétszer is, láttunk eredeti sárkányhajó-versenyt, így nem fájt nagyon a hiánya, csak kicsit. Jellegzetes ételből, zongziból pedig kaptunk eleget idén is, még mindig nem a család kedvence. Az első hatot mindenesetre tutira kóstoltuk. A "gócpont" Olaszországból tért haza a híradások szerint, és természetesen "leülte" a kötelező karantént, később mégis pozitív lett az a teszt, a fránya, sokáig lappangó, új mutánsnak köszönhetően. Szóval apánk hazjött a munkából, fiúk a suliból és újra bezáródtunk, maszkot kerestünk, és kezdődött az újabb lakás-karantén. A gyerekek tökéletesen boldogok voltak, mi pedig beletörődtünk a sorsunkba. Teszteltünk 3x, kétnaponta, mostmár Irene nélkül is profin kezeljük a táblázatkitöltést és a kínaiak közé besorolást, sorállást. Mondjuk még mindig nem szeretjük a kéretlen fotózást, videózást...ahogy a TikTokra kerülést sem:

Ez a kép a TikTokról származik, és azt mondja: "Itt megyek PCR tesztre. Ezek a külföldiek jók, amikor megpróbálnak távol maradni más emberektől, és nem bánják, hogy a napon kell állni." Egyébként tényleg nem bántuk, hogy napon álltunk, és a fiúk kifejezetten boldogok voltak, nem csak simán jók, mert pont ekkor hozta őket haza Levi a suliból a lezárás előtt. Mellesleg a kép és a videó (mert az is volt) rólunk, a stílusos szivárványos esernyővel kifejezetten jót ment a közösségi oldalon. Azóta a suli újratöltve, és végre felvehetjük a második oltásunkat is, ami természetesen kínai...szerintem itt nincs is más. Mondhatni, hogy döcögősen, mert itt sem annyira örömteli a sorbanállás külföldiként sok-sok-sok edukálatlan ember között...három órán át...Annyi butaságot hall az ember, mégha kicsit (sem) érti is a nyelvet. És akkor ne is beszéljünk ama feloldhatatlan problémáról, ami a rendszerbe történő beiktatást veti fel, pláne, hogy mi fizetünk is az oltásunkért. Mégsem kaptuk meg első nekifutásra. Sőt, másodikra sem. Majd nekiugrunk mégegyszer, bár gyanítom, hogy akkor soron kívül, mert Irene-kánk lassan belefárad a folytonos szélmalomharcokba. Nem kifejezetten egy Don Quijote típus, bár sokat tanult Levi mellett kitartásból, csökönyösségből.

   Eddig nem hagyta Nándi, hogy kifessék az arcát bármilyen rendezvényen. Ők mindenhova sminkelnek mindenhol, mindenkit. Most megtört a jég, ahogy azzal kapcsolatban is, hogy mennyi iskolai sztorit hallunk esti meseként az egyik kis renitens osztálytársáról, Chen Mao Yu-ről, aki azzal tölti a szabadidejét, hogy azon morfondírozik-Bandesz szavaival élve-, hogyan tudna borsot törni a tanárok orra alá a legkülönfélébb módokon. Kérdeztem a fiamat, hogy szerinte ez rendben van-e, mire ő azt felelte, hogy nem, de ez nem is fontos, mert úgyis csak a rossz tanulmányi eredménye miatt nem fogja folytatni a Jianlant jövőre. A rossz tanulmányi eredmény igazából tesztenként 75-80% körül mozog, tehát nem is annyira maki a kiscsávó, csak igényli a figyelmet...a folyamatos figyelmet...40 gyerek között is. A kifestős, beöltözős rendezvény egyébként egy kórusverseny volt, ahol csupa "vörös dalokat" éneltek, a párt alapításának 100. évfordulójára, és naná, hogy minden osztály nagyon szépen szerepelt. Ide készült az előző bejegyzésben említett Öt csillagos vörös zászló című dal. Kijutott a gyerekeimnek is ebből a kultúrkörből minden, mi "szem-szájnak ingere". Én szerettem a mozgalmi dalokat, úgy látom ők is szívesen éneklik őket. 

   Kis-karanténunk lazítása után pedig (bár a kerítések még állnak, az éttermek még nem működnek, csak házhozszállításra, a  piac egyáltalán nincs) jelen idő szerint utolsó hetüket tapossák a suliban a fiúcskák. Átadták a búcsúajándékaikat, hogy sose felejtsék el őket a kis osztálytársak, mert mi biztosan nem fogjuk, arról a blogban is gondoskodtam. Mi is lehetett volna tökéletesebb emlék, mint két magyar ifjúsági regény két kiváló magyar író tollából a korosztályoknak megfelelően. Berg Judit: Ruminije a 304-es osztálynak, és Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúkja az 504-es csapatnak. Természetesen kínai kiadásban a taobaoról. Tegnap este Bercikém teljes zavarban volt, hogyan mondja meg az osztálytársaknak, hogy semmilyen viszonzást nem vár a könyvért cserébe, mert itt Kínában mindenképpen viszonozni kell az ajándékot. És természetesen fogják is a gyerekek. Ahogyan a szomszéd nagyon lassú, csoszogós idős bácsi is adott Levinek egy doboz sört pár napja, amiért állandó papír-, fém-, és műanyaghulladék beszállítói voltunk három évig. És mit mondtak nekem este az ágyban a fiúk a szokásos jó éjszakát-beszélgetés végén? "Semmit nem szeretnénk, csak hazamenni." Azért gondolom, illetve remélem, annyira nem volt rossz a suli, és vitathatatlan szerintük is, hogy egy csomó mindent megtanultak, amit otthon nem lehet már sajnos. Például a kerek, szépen összeillesztett mondatokban kommunikálást, vagy a dolgok megköszönését, és meghálálását, vagy a mozgalmi dalokat...mondjuk azokat pont kínaiul, nem oroszul. Ezt még nekik is összegezni kell egyszer. Kíváncsi lennék rá! Mármint az végeredményre, a gyerekek összegzésére...egyszer egy jó éjszakát-beszélgetés keretein belül talán előkerül ez a téma is.

Ui.: Nagyon sok szép ajándékot kaptak a gyerekek az osztálytársaiktól viszonzásul, de mégis a legszebbek és legmeghatóbbak a magyaul írt apró üzenetek! 

Ui².: Nem csak mi szereztünk örömöt Berg Juditnak az ajándékunk bemutatásával, hanem ő is nekünk!

   Tanulunk, tanulunk, tanulunk! Pontosabban Sztálin szerint: "Tanulni, tanulni, tanulni!" (Leninnek tulajdonítják, de ő nem pont így mondta, Sztálin ellenben leírta.) Azt képzelem néha, hogy ez nem folyamatos, ám akkor is rájövök, hogy bizony az. Mindig az. Lesz egyáltalán olyan, hogy már nem? A gyerekek szerint sajnos tuti hogy nem. Én pedig csak remélem, hogy nem. Természetesen imádják azokat a napokat, amikor nincs iskola, nem mindig szeretik a történelmi kiselőadásaimat, és beletörődve veszik tudomásul, hogy kirándulásaink során is tanulunk újat a körülöttünk lévő világról. A tanulás nem egyenlő az iskolával. Micsoda giga megállapítás! Lehet szabadon is csinálni. Nnnna, azt látom most a lányomon, aki itthon tanul egy hónapja hogy egész kisimult. Kicsit nehéz volt átállni nem iskolai keretek között történő oktatásra, ráadásul egy olyan gyerekkel, aki nem is szorul fejlesztésre, sőt! Pörög az agya rendesen. Van lehetőség mindenre egyszerre és sok kis apróságra is. Például már kiválóan tud velem filozofikusan (is) vitatkozni, csak én ennek nem mindig örülök. Tudom, hogy a hét szabad művészet egyike a dialektika, azaz a vitatkozás művészete az ókori görögöknél is, de olyan bosszantó néha, főleg ez a tini-kori fajtája.

A hét szabad művészet mindenképpen álljon itt írásban is, hiszen olyan csodálatosan egyszerű a soruk.

I. Trivium-Hármas út: 1. Grammatica (Nyelvtan), 2. Retorica (gondolatok szabatos szóbeli kifejezése), 3. Dialectica (a gondolatok logikus kifejtésének tárgya)

II. Quadrivium-Négyes út: 1. Astronomia (csillagászat), 2. Aritmetica (számtan), 3. Geometria (mértan), 4. Musica (zene)

   Idén 100 éves a kínai kommunista párt, amit 1921 július 1-jén alapítottak. Tagjainak száma 89 millió, az egyik legnagyobb a világon. (A legnagyobb a BJP, a hindu nacionalista párt közel 100 millió fővel.) A Kínai Népköztársaság kormányzó pártja. Nem írnék részletesen róla, szerintem töriből (vagy csak egyszerűen az életből) mindenki emlékszik a kommunista párt felépítésére, szervezeti egységeire, hierarchiájára. Szélső baloldali, ideológiái a kommunizmus, a szocializmus, a marxizmus-leninizmus, és a maoizmus. 1982 óta itt eltörölték a pártelnöki tisztséget, ezt a szerepet a főtitkár vette át. Ismertebb főtitkárok: Teng Hsziao-ping (1956-1966), vagy Hu Csin-tao (2002-2012), jelenleg Hszi Csin-ping (2012-). Tuti nagy ünneplés lesz nyáron, már pár hete készülődnek a suliban is a gyerekek. Múltkor például ünneplő egyenruhában kellett mennie a fiúknak, mert készült róluk videofelvétel, amint az iskola együtt énekli az "Öt csillagos vörös zászlót". A dal nem a himnusz, de olyan szerepe van az ünnepségeken, mint nálunk a Szózatnak. A piros nyakkendőt kötötték fel a műsorhoz, amit egyébként minden nap hordanak, és amiről tudjuk, hogy nagyon kell rá vigyázni, hiszen az öt csillagos vörös zászló egyik csücske. Még házi írás közben is gyakorolták Irene-nal. Én pedig megkerestem a kottáját, hogy javítgassam őket, mert kívánnivalót hagy maga után a pontos dallamkövetés. Szerintem fontosabb volt a suliban, hogy minden gyerek a lehető leglelkesebben és leghangosabban énekelje.

   Az én nagy kislányom pedig 14 éves lett a múlt héten, így ezt a napot rá igazítottuk. Emlékkarkötőt állítottam össze neki a taobaoról, bár tudom, hogy nem hord szívesen semmilyen ékszert, majd hordja később. Olyan csüngi-büngik alkotják, amik róla jutottak eszembe, az ő kis életéről: a sok repülőzés, amit utál; az óvodai jele, a virág; az unikornis imádata, ami 5 évig (!) kitartott; a kínai milktea szerelem, aminek meg tán sosem lesz vége...stb. Egyébként tetszett neki. Nem annyira, mint az egyszemélyes elektromos főzőedénye, kedvenc citromsárga kacsás kivitelben. Nagyon jó házi hot-potot rittyentettünk benne este, sőt, azóta még kétszer, mert annyira jól sikerült az első. Kicsit elrontottam a mekis ananászos pitét, amit torta helyett kért, azért hősiesen elfogyasztottunk belőle egyet-egyet. Nagyon olajos lett. Ebből következik, hogy készítettem később egy gyümölcstortát is, nehogy már torta nélküli szülinapja legyen a gyermeknek. Arról persze nem készült kép, mert gyorsabban elfogyott, minthogy eszembe juthatott volna, hogy telefont vegyek elő.

   Bandesznak osztálykirándulása volt a sulis tíz nap utáni pénteken. Egészen korán 7-kor indultunk a suli elől három nagy busszal a csúszdaparkba. Felnőtt kíséretet kértek minden gyerek mellé. A két órás utazás alatt folyamatosan játékokkal és feladatokkal szórakoztatták a gyerekeket, és azonnal rájöttem, miért volt szükséges a felnőtt kíséret. Naná, hogy sokkal viccesebb a szívatás, ha apa, vagy anya, netán a nővéred az áldozata. Így esett, hogy Automan mese főcím dalt énekelt az egyik kisfiú nővére, hogy sminket kapott egy rendkívül türelmes és csöndes apuka, és hogy engem néven szólítottak, hogy mutassam a dalhoz tanult koreográfiát, mert véletlenül "elfelejtettem"...nagyon megijedtem...Nándi meg nagyon röhögött. Igazság szerint jól esett vele lenni egész nap, és neki is szüksége volt már erre a figyelemre. A sokféle kültéri csúszda mellett volt mit nézni sétálás közben is, mert különleges botanikus kertek és különböző kézműves termékek is kiállításra kerültek. A képen látható félelmetesen óriási csavaros és nagy izgalommal várt két csúszda sajnos nem csúszott...eléggé. A főépület 6. és 8. emeletéről indultak, de sajnos a harmadik környékétől kukacként kellett perisztaltikus mozgással leküzdeni magunkat. Nagyon sokat nevettünk önsajnálat és út közben lefelé. A délutáni indulás előtt még befigyelt egy fakultatív hegyi bobozás. Sokat boboztunk már eddig is, sokféle pályán, de ez volt az eddigi legmagasabb, amivel találkoztunk. Nagyon élveztük mindketten. Egy bob vitt felvonón a pálya tetejére, egy pedig le. Felfelé a kilátás volt meghatározó, lefelé a sebesség. Kicsit tartottunk attól, hogy sokat kell majd fékezni a félős anyukák miatt, mint a Nagy Falnál Mutianyu-ban, de legnagyobb meglepetésünkre szinte fékezés nélkül roboghattunk az összes kanyarban és ereszkedőben. A másik kettő itthon egyedül szivacsosra játszotta az agyát és bütykösre az ujját, és nagyon jól érezték magukat. Bár Luca szerint nem ettek aznap semmit...megjegyzem a reggelit az asztalon hagytam nekik, ebédelni lementek a Yeyéhez, vacsira pedig hazaértünk...mondjuk nem 6-ra, csak fél 8-ra...ez lehetett az valódi probléma...

   Ünnepélyesen megnyitottuk a tengerparti szezont vasárnap egy jó kis sárkányeregetéssel egybekötött dagonyázással, mert a tenger sehol sem volt, megint, helyette térdig érő iszap, míg a szem ellát. Csakis Gru ügyködhetett a Holddal...megint. Kiváló combizom-erősítő, és rendkívül jó kergetőzési hely két igen mozgékony fiú számára. A vicces cuppogó hangról nem is beszélve, amit észre sem vettek menet közben. Majd legközelebb. A kimosakodás már nem volt olyan vicces.

Már hetek óta le akarom írni, hogy én is elhiggyem igaziból, hogy a gyerekek tudnak kínaiul. Néha azon veszem észre magam, hogy csak bámulom őket házi írás közben, ahogy beszélgetnek Irene-nal. (Kicsit még könnybe is lábad a szemem.) Érdekes, hogy a sorrend teljesen felborult az induláshoz képest. Először Budapesten találkoztunk a nyelvvel a Keleti Nyelvek Iskolájában, pontosan három éve Éva vezetésével. Érdekes módon kínai létünk során jöttünk rá egy csomó alapigazságra, amit még tőle hallottunk, és akkor el se hittük igazán, vagy nem gondoltuk fontosnak. Pedig még a mozdulatai is kínaiak voltak, amit csak furcsának találtam akkor. Úgy nézett ki a sorrend, hogy Levi-Luca-Vivi-Berci-Nándi, és az érdeklődés motiválta és befolyásolta a tanulást. (A legmotiváltabbtól a mereven ellenállóig.) Ma pedig így néz ki a helyzet: Nándi-Luca-Levi-Berci-Vivi...és ez már így is marad. Azért nem vagyok mereven ellenálló, de az idegen nyelvek nem az erősségeim, enyhén szólva...egyelőre.  

    A férjem nem szeret kirándulni...legalábbis mindig ezt mondja. Szerencsére engem szeret, ezért nemcsak hogy jön, még lelkesedik is...vagy csak ennyire ragadós az én lelkesedésem. Ez volt az első olyan kiruccanásunk, -mióta Kínában élünk- amit kifejezetten ő választott. Látni akarta a sivatagot, és ha már ott van, a Selyemutat is. Ilyenkor május elején dupla ünnep van Kínában, egy egész hétig tartó országos szünettel. Természetesen a munka nemzetközi ünnepe elsején, majd negyedikén az ifjúság napja. (Nem a gyerekeké, az június 1-jén van, de több napig is eltart...legalábbis a mi sulinkban 3-4 nap.) Így, ahogy már megszokhattuk, rögtön sulizárás után útra keltünk a reptérre...ami nem volt egyszerű mutatvány, merthogy mindenki egyszerre indul el és esküszöm, mindig egy irányba...

   A mi irányunk Észak-Kína Gansu tartomány, Lanzhou fővárosa volt. Gondoltuk, hogy ez a része Kínának más, mint amit mi eddig megismertünk, ezért nagy várakozással és kíváncsisággal készültünk erre az útra. Tulajdonképpen ebben az országrészben egyszer már jártunk, Xi'an-ban, de az a város -mint első császárváros- kiemelt turista látványosságnak számít, szemben Lanzhou-val, ami a Selyemút hálózat északi útvonalának (csak) második állomása volt a kr.e. évezredben, és a Sárga-folyó egyik történelmi átkelőhelye. A város védelme érdekében kiterjesztették a Kínai Nagy Falat is. Jelenlegi nevét a Qing-dinasztia idején kapta 1656-ban, a tartomány fővárosa pedig 1666-ban lett. 

   Ahhoz, hogy a lehető legtöbbet megtudjuk a városról, első utunk a Gansu Tartományi Múzeumba vezetett, amit biciklivel közelítettünk meg és még délelőtt be is jártuk két emeletét. Természeti és történelmi kiállítások közül válogattunk, és bátran mondhatom, hogy a gyerekek gyakorlott múzeum látogatókká váltak, mert nem csak élvezték, hanem kíváncsian keresték is az új információkat. Amiből pedig volt bőven, hiszen nem mindennap találkozik az ember 10000 (!) éves festett agyagedénnyel, egész dinotojás fosszíliával, 4 m magas mamut csontvázmásolattal (hacsak nem Gyöngyösön a Mátra Múzeumban), az ókorból származó, Selyemúton szállított kereskedelmi eszközökkel: fa és bronz edényekkel, ékszerekkel, selyemszövettel, bambuszcédulákkal, vagy akár a bronz repülő lóval, ami a múzeum legnagyobb kincse, egyben a város jelképe is. 

   A "vágtató ló patkója röpke fecskére lépett" elnevezésű bronz alkotást Wuwei környékén találták munkások, akik egy légitámadás elleni menedékhelyet ástak 1969-ben. Az itt fellelt több mint 200 bronz figura egyike volt ez a ló. Kr.e.200-ból származnak, és egy gazdag tábornoké volt a háromkamrás sírhely. A köznyelvben csak repülő lónak nevezik, mert három patája a levegőben lebeg, jobb hátsó lábával egy fecske hátán landol, mely madár meglepetten hátrafordul, mi is történt. Nekem a legügyesebb pocok jutott eszembe róla, ami úgy repül, hogy közben a hátán egyensúlyoz egy sast...szegény kis pocok...és szegény kis fecske... Állítólag Kína ezen részén nem lehet úgy építkezési munkálatokat kezdeni, hogy az ne egy több ezer éves emlékbe "ütközzön". Ezt még xi'an-i látogatásunk során tanultuk. Sőt itt virágzik a legnagyobb feketepiaca is az értékes műemlékeknek.

   Délután a Tianfu Shagong Geo Parkba látogattunk, ahol hátborzongatóan hatalmas természeti sziklaképződmények között sétáltunk. A filmekből ismert vadnyugati tájhoz tudnám hasonlítani. A kanyonszerű, folyóvájta úton kóborolva, még a szél is pont úgy fújt, és a nap is pont úgy tűzött. Mondjuk lovak helyett cross-motorok hangoskodtak és rótták köreiket a homokban a dombokon fel-alá. 25 millió évvel ezelőtt a szél és a vízerózió alakította ezeket a csodás építményekre emlékeztető természetes képződményeket. A vörös homokkő több árnyalatban pompázik, ami napnyugtakor, vagy napkeltekor a leglátványosabb. Az arany varangy, a királyi kert, a fehér kígyó, a háromszínű (1 kép), és a magányos pagoda (3 kép), vagy éppen a hősök csarnoka természet-művész mestermunkái. "Kis" gyerekbarát meglepetés az egyik kanyar után két hatalmas sétáló dinoszaurusz-szobor, majd egy dinokövület az egyik sziklafalban (4 kép). A helyzet az, hogy kicsit dinofüggők lettünk Nándinak köszönhetően...mostanság meg világűr kutatásra adtuk a fejünket. Esküszöm, hogy a Monster High és az unikornisok nem vették ennyire igénybe a tudásunkat és a kreativitásunkat, de még a minecraft sem...

   Első éjjel a reptérre érkezve, még azon frissiben autót béreltünk, mert ugye az alapötlet a sivatag megtekintése volt. Nos a sivatag nem egy könnyen megközelíthető és bevehető képződmény, így utaztunk második nap egész délelőtt, hogy a legközelebbi fellelhetőt megleljük. És meglett. Út közben persze megint csak kuriózummal találkoztunk, bár ez éppenséggel már nem sokáig egyedülálló. A Tengger-sivatagban áll a világ -egyelőre- legnagyobb naperőmű-komplexuma. Azért nem sokáig, mert már épül három másik a világon, ami még ennél is nagyobb lesz Indiában, Egyiptomban és az Egyesült Államokban. Elképesztő látvány az autópályáról és persze beláthatatlan szemnek és kamerának egyaránt, ezért kerestem egy műhold képet is a telepről.

   Kína területén több sivatag is van, például a Góbi, ami egy esőárnyék sivatag; a Takla-Makán, ami úgynevezett hideg sivatag; a Lop, ami meg sósivatag; a Patain-Dzsaran, amiben a világ legmagasabb dűnéi találhatók és több mint 100 sós és édes vizű tó rejtezik benne; valamint az ország északi részén a Tengger-sivatag. Mi itt jártunk, annak is Shapotou körzetében, ami azért különleges, mert a Sárga-folyó szegélyezi. A Sárga-folyó egész hétvégén velünk volt. Egyfajta jelképe Kínának. Színe a sok löszös iszaptól piszkos narancssárgás, történelmileg pedig minden fontos eseménynél "jelen volt". Selyemút követi a vonalát és természetes védelmi vonal is volt a Nagy Fal építése idején (5464 km hosszú). Huang he (ez egy nagyon mélyen, hátul ejtett e, mint az oroszban tanult jerü helye, már-már ö), de időnként csak A folyónak hívják a kínaiak, mert a kínai kultúra bölcsőjeként tisztelik. Elég szeszélyes, kiszámíthatatlan, ezért kisebb hajók járják, sok árvíze volt, sokszor változtatta a medrét. Lanzhou-ban van egy sétáló híd, ami elég nevezetes, de csak este vettük észre és már nem kerestük meg. A reggeli napfényben haladtunk át egy másik hídján autóval, útban a sivatag felé, követve a folyót.

   A sivatag éppen olyan, mint a mesékben. Habár, ha jobban belegondolok, amikor én ott jártam a nap se tűzött, nemhogy rendes karaván, de rendetlen sem járt, és nem is féltem senkitől, mert mindenki csak élvezni ment a csodát. 

"Ez a nagy sivatag, hol a nap csupa tűz, rendes karaván alig jár.

Aki sandának lát, hamar tőrhegyre tűz, vad a táj, de nekem hazám!

Keletről fúj a szél, nyugaton kel a Nap, hol a szűz homoktenger mély.

Jöjj el hát, sose félj, csak a szőnyegig érj, hiszen itt vár rád ezeregy éj..."

Egyszercsak elkezdődik a sok hegy után, aztán míg a szem ellát homok és homokdűne. Shapotou-ban sokféle lehetőség közül választhat a látogató, mint busz-, vagy terepjárókör egy dűnén, tevegelés sűrű tömött sorokban, a folyón kötélhágcsón átcsúszás, vagy motorcsónakozás...stb. Ám lehet egyszerűen csak mezítláb sétálni a "szűz homoktengerben", vagy anya bevásárló szatyrán csúszni a dűnén, vagy csak egyszerűen ruhát és hajat nem kímélve legurulni a mélybe. Egyszeri és szerintem megismételhetetlen élmény volt. Valószínűleg a kis bogárnak is, amit a fiúk bukfenceztettek és követtek, mert úgy szaladt pont, mint a Sivatagi show egyik fekete jószága. Mellesleg sivatagi bogár a becsületes neve. Azt hiszem több mini videón szerepel mint én, a szélben mindig rosszfelé röpülő, vagy egyáltalán meg sem mozduló sálammal. Pedig milyen szép lett volna...olyan ezeregy éjszakás, sivatagi hercegnős.

   Mint már említettem állítólag ez a része Kínának nem a legnépszerűbb a turisták körében, és pont ettől tetszett nekünk annyira. A fapados járat próbálta megnehezíteni a dolgunkat kétszeri (oda és vissza is) háromórás késésével, de még ez sem vette el a kedvünket. A városok hangulata egészen családias volt, mégha történetesen tartományi székhely is az egyik, közel 3,5 millió lakossal. A nyelvjárás teljesen érthetetlen, de beszélik a mandarint is, az emberek pedig mongol és muszlim fazonúak. Ezek az akkor még nomád törzseknek nevezett népek telepedtek itt le a történelem folyamán. A vallás is eszerint alakul. Sok étteremben például éppen ezért nem lehet alkoholt fogyasztani.

   Utolsó este Jingtai-ban szálltunk meg, ahol is a szálloda előtt egy étel piac volt az óriási fajtából. Három soros kaja-kánaán, de minden erős volt. (Na jó, a gyümölcsös joghurt ital nem, habár az nem is étel...) A fiúknak nagyon nehéz volt vacsit keríteni, de végül sikerült egy bácsit rávenni, hogy nekünk tökéletesen megfelel a legfeljebb sóval meghintett sültkrumpli 6 jüanért is. Itt nem az volt a probléma, hogy nem értik az emberek a "méiyôu là" - "nem kell fűszer" felszólítást, hanem hogy nem tudnak vele azonosulni. Mert a fűszer kell, az az alap, onnan jöhetnek a fokozatok...gondolom a vége a "Süsü lehelj rám!". Azért nagyon jót vacsiztunk, mert pl. a bárány roston-nyárson zseniális, és itt is helyi specialitás a bárány paomo (leves lepénykenyérrel), mint Xi'an-ban. Az úton folyton rohanásban voltunk valami miatt, megbüntettek rossz helyen parkolás okán, de a kiválasztott helyszínek annyira lenyűgözőek voltak, hogy az élmény csakis pozitív azon a bizonyos mérlegen. Már megint jól esett fejben készülni ennek a blog bejegyzésnek a megírására is, mosás és sulikezdésre készülés közben. Újfent jobban becsüljük egy darabig az itthoni ízeket, sőt még a wenzhou-i konyhát is.

   Megint mozgalmas időszak van a hátunk mögött, ami sokáig emlékezetes lesz mindannyiunk számára. A "régi", jól bevált kínai kirándulós sémák mellett természetesen új események is kimozdítottak bennünket a megszokott mókuskerékből. Nem tudom, mennyire hétköznapi selyemhernyót nevelgetni a konyhaablakban, vagy 1 perces ugrálóköteles kihívásokat teljesíteni az étkezőben, de úgy gondolom itt Kínában mindkettő teljesen normális tevékenység. A fejlődés általában jó és napi szinten látható, tapasztalható három gyerek mellett a lakásban is. Folyamatos kínai nyelvű "Jiā yóu!" (gyerünk!) bíztatás mellett 95 ugrás a rekord 1 perc alatt ugrálókötéllel, és sajnos nem mi tartjuk Levivel...Bercié az érdem, ám Nándi is belépett a szorongatók "zsúfolt" táborába végre. Sokat kellett rá várni, de ő ilyen. Magától kell belátnia hogy mi jó neki és mi tetszik...persze próbálunk rá hatni különböző módokon, de ő egy igen önfejű gyerek. Szoktam neki mondani, hogy nagy szerencséje, hogy szeretem, különben egy kölyök quokka sorsára jutna rövid távon. (A cuki kis erszényes kurtafarkú kenguru saját kicsinyét veti ellensége elé, ha minden kötél szakad.)  

   A selyemhernyó projektünk sajnos csúfos véget ért, mert Mr Kukac elpusztult...bocsánat, eltűnt...NEM mindegy! Gyerekkoromban számomra is megnyugtató mese volt, hogy a kismacskánk kért apától egy vándorbatyut tele élelemmel, és világgá ment. Ám egy pár osztálytársnak sikerült életben tartani a kukackáját, habár mostanra hernyókká váltak a kukackák, így megfigyelhetik a gyerekek a gubózás folyamatát élőben az osztályban. Számunkra a legnagyobb haszna az volt ennek a munkának, hogy Nándi végre beszélt egy kínai tanárával (mondjuk csakis a hernyó érdekében) és megtanult kitűnően ganyézni, pontosabban almozni egy hernyó után. Látni sajnos nem sokat láttunk a jószágból. 

   Érdekes videókat találtam a tradicionális selyemkészítésről, és természetesen utánajártam a legendának is. Mindig jót nevetek azon, hogy valamilyen formában minden jelentős kínai találmány Csin Si Huang-ti-az első kínai császár-nevéhez fűződik. Legalábbis az ősi Kína kultúrájának minden alapja: a vallási taoizmus megalapítója, az írás megalkotója, az iránytű és a kerámia kerék feltalálója, no meg hát az emberiség megteremtője, a kínai nemzet megalapítója. És igen, itt van még egy! Mert természetesen a hagyományos selyemkészítés is az ő neve alatt szerepel a leírásokban, pontosabban az egyik felesége a valódi felfedező, Si Ling-Chi. (Más néven Lei-Tzu, aki saját révén is szerepet kapott a kínai mitológiában.) Az egyik legenda szerint, hogy a császárné a kertjében tartózkodott, néhány gubót szedett le egy eperfáról, melyek véletlenül forró teájába pottyantak. Amikor kiemelte őket, hosszú szálat eresztettek, amit feltekertek nyomban, és lőn selyemszál. A selyemgyártás technológiájának kidolgozása persze a férje érdeme volt.

A selyemhernyó Észak-Kínában őshonos. Egy elég csúnya, nagy, szőrös és törtfehér színű lepke hernyója, eperfa levéllel táplálkozik, majd ha eljön az ideje, szájából selyemszál-váladékot bocsát ki, azzal tekeri körbe magát. Ezen gubók egy részét a selyemtermesztők megőrzik, a legtöbbet azonban forrásban lévő vízben áztatják, ekkor meglazul a fonal, ami kb.300-800 méteres darabokban kerül a tekercsekre. 

A selyemút Ázsián átvezető karavánutak történelmi hálózata, amely Kelet-, Dél-,és Nyugat-Ázsiát a mediterrán térségen keresztül Európával és Észak-Afrikával kötötte össze. Chang'an-ból, azaz mai nevén Xi'anból indult, az első császárvárosból. Fontos szerepet játszott olyan nagy civilizációk fejlődésében mint Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia, India, Róma és Bizánc. Azért kapta éppen ezt a nevet, mert a legértékesebb árucikk a selyem volt az ókori kereskedelemben úgy értéke, mint ritkasága miatt. Hiszen a folyamat nem gyorsítható a végtelenségig és csak minimálisan gépesíthető. 

Kína selyem monopóliumát egy másik kínai hercegnő törte meg, akit egy indiai herceghez adtak feleségül. Hogy könnyen elérje a számára kedves anyagot, fejdíszében csempészett eperfamagot és selyemhernyópetét új hazájába. Innen már csak néhány évszázad volt, hogy a selyem Bizáncba, majd még egy évszázad múltán Franciaországba, Spanyolországba és Olaszországba kerüljön és megkezdődjön a legnemesebb anyag, a hernyóselyem gyártása Európában is.

   A legjobb barátunk visszajött Kínába, túlélte a hónapos karantént, és az első hét xīnkûle-hard working-jén is átverekedte magát, hát megünnepeltük a találkozást egy csodás városban, Yiwuban. Ha már együtt voltunk ott és akkor, húsvétoltunk is egyet közösen. A két napos kirándulás első napja az Yiwu-i Nemzetközi Vásár bejárásával kezdődött. A "bejárás" óriási túlzás, hiszen öt hatalmas épület 5 emeletén várja a kis-, és nagykereskedőket, tehát mi csak egy-egy épület 1-1 emeletére koncentráltunk. Nevezetesen az első épület kiselektronikai eszközei után  átsétáltunk a második épület gyerekjáték és művirág emeletére. A játékkánaánból pedig-csakis a bőség zavara okán-két kulcstartóval és három szivacs bumerángrepülővel távoztunk. Az épület együttes összesen 3 km hosszú, közöttük hidak biztosítják az átjárhatóságot.

   Szemben a giga piaccal (a makett fotón jól látszik) megpihentünk a Futian Wetland Parkban, ahol a piknik ebéd igazi húsvéti füstölt-főtt sonka volt tojással, fonott kaláccsal, francia salátával, végül desszertnek túrós krémessel és helyi eperrel a parkban áruló néni kosarából. Délután sétáltunk, játszottunk, rolleroztunk, élveztük a tavaszt csodás környezetben, friss levegőn. Mert parkban utánozhatatlanok a kínaiak.

   Egy egész napot szántunk a világ legnagyobb filmstúdiójára, a Hengdian World Studiora. Ez az egyik legfiatalabb filmstúdió a világon. A világ első műtermét a Black Mariát  maga Thomas Alva Edison, amerikai feltaláló, üzletember építette 1897-ben. A 40-es évekig szinte minden mozifilm műteremben készült. A gazdasági világválság hatására hanyatlásnak indultak a stúdiórendszerek, a televízió megjelenése azonban új lehetőségeket nyitott a hollywoodi cégek számára, sorra alakultak át a nagy vállalatok: a 20th Century Fox (1914), a Columbia Pictures (1919), a Metro Goldvin Mayer...stb.

A stúdió a Xu Wenrong 85 éves üzletember, farmerból lett milliomos által alapított Hengdian Group tulajdona. Az építkezések a 1990-es évek közepén kezdődtek és folyamatosan tartanak. Ázsia legnagyobb stúdióját hollywoodi mintára időnként Chinawoodként is emlegetik. Legújabb része a régi nyári palota másolata, egyik legnagyobb épülete a pekingi császári palota, de megtalálhatóak Kanton és Hongkong utcái is, sőt egy vidámpark is épült néhány éve sok más egyéb mellett. Ja, és a híd! Ilyenből minden városban van egy-egy nagyon szép, nagyon jellegzetes az országban, és sok kicsi a csatornásabb, tengerpart melletti városokban. Na itt tűnt el a középső gyerekünk, mert őt viszi az ámulat, meg persze a tömeg is. Mondjuk valóban kár lett volna kihagyni a túrából, és ha már végigrohantuk kétszer nagyon izgatottan, harmadjára le is fotóztuk rajta a csapatot együtt...nem őszinték a mosolyok...mert Bercinek még ekkor sem esett le, hogy ő valójában elveszett, hiszen csodás képeket készített út közben egy még csodásabb filmes helyszínen...nélkülünk. Ezenközben pedig mi 1 azaz egy egész órát vártunk a helyi büfében három kávéra, mondjuk darálós kávéfőzőből készült, és két gofriba tekert fagyi csodára, ami meg mondjuk frissen sült...Na de egy óra alatt!!?

Teljes területe 330 hektár, 13 forgatási helyszínnel, a beltéri stúdió 1944 m²-ével a legnagyobb a világon. A forgatások tömegjeleneteihez a helybeli lakosságot is rendszeresen alkalmazzák. Naná, hogy láttunk forgatást, bár igyekeztek távol tartani a kukkolókat, döngettünk fa kapukat, felmentünk a palota hosszú lépcsősorán remélve, hogy meghallgat bennünket a császár, és találkoztunk Szun Vu-kunggal, a majomkirállyal is. Sétáltunk a vörös szőnyegen, ahol felismertünk pár számunkra kedves kínai filmet és színészt. Délután sikerült helyet szereznünk egy előadásra, ami óriási meglepetés volt, mert kínai akrobaták előadásában láttunk gyönyörű filmes jeleneteket. Tehát teljesen véletlenül teljesült az a kívánságom is, hogy igazi kínai cirkuszt szeretnék látni...Így teljesüljön más kívánságom is a jövőben!

Estére értünk haza Yiwuból fáradtan, de sok új élménnyel gazdagabban. Visszagondolva, a hétvége nagyon nehezen indult, mindjárt a városba érkezésünkkor fennakadtunk az első (megjegyzem napokkal korábban lefoglalt) szálloda portáján, és két órán át (este 10-től éjfélig) meccselt a férjem a helyi managerrel a bejutásunkkal kapcsolatban. Sikertelenül, mert külföldiek vagyunk, bár-köztünk legyen mondva-néha úgy gondolom szeret parttalan vitákat folytatni, csupán a konfliktushelyzetek megfigyelése, kezelése, majd elemzése miatt. Tisztán emlékszem, mennyire lelkes volt tíz éve, mikor az akkori cége tárgyalás technikai továbbképzésre küldte. Többször is észrevehetően próbálgatta már a tudását, de eddig csak bolti pénztárosnőkkel, vagy banki előadókkal csiszolgatta. Ez a kínai fickó volt a csúcs, tekintve hogy nem beszél kínaiul, ám valamennyire érti a kommunikációjuk furcsaságát, másságát, és szerintem időben is a leghosszabb műsor volt. Elképesztő! Engem az érzelmeim minden esetben befolyásolnak. Soha, semmilyen helyzet nem kivétel ezalól. Ám ez az én erősségem is egyben. Most például határozottan jól érzem magam itthon, semmilyen realitást nem követve, mert szürke az ég, hideg is van, meg esik is az eső, én mégis örülök, hogy újra jövés-menés van, ha néha kicsit döcögősen is. Hirtelen fekindulásból boldoggá teszem a családomat is gyorsan. Elég lesz hozzá egy jó kis vacsi. Milyen igénytelenek...

   Nagyon vicces látvány amikor egymás mellett baktatunk a férjemmel, mint a bádogember, akinek a rozsdától nem hajlik a lába...csak éppenséggel ez nekünk fáj. Na nem olyan nagyon, épp csak annyira, hogy egy darabig ne felejtsük el, milyen jó volt az első kirándulásunk a világ leghosszabb karanténja és a legrövidebb iskolai hete után. Létezik egyáltalán négy napig tartó izomláz? 

  Természetesen ebben a félévben is elkezdődött az iskola, a kínai gyerekek számára kicsit ugyan már korábban, mivel a mi karanténunk gigahosszúra nyúlt. Az első kis kiruccanásunk ötlete nem aratott osztatlan sikert a gyerekek körében, de győztünk és nem bántuk meg...csak az ellustult izmaink. Régóta kifigyeltük utazásaink közben, hogy Wenzhou egyik hegycsúcsán egy Nagy Fal részlet kígyózik. Hegymászósan mondva meghódítottuk a lábától a csúcsáig. Ez a látványosság még nincs készen, így se belépőjegy, se egy leírás nem bizonyítja, hogy létezik. Pedig igen, nekünk fényképünk is van róla. És elképzelni sem tudom-ismerve a kínaiak látványosságait-, hogy mennyi fejlesztés fog még beépülni ebbe az alapötletbe, hogy Wenzhou Nagy Fal. Az idő tiszta volt, a levegő friss az előző napi eső után, így tökéletes és szép volt a látvány.

A Nagy Falnak egyébként ehhez az országrészhez semmi köze nincs, legfeljebb annyi, hogy az eredeti építmény az egész Kínai Birodalmat hivatott volt védeni a betolakodó nomád törzsektől. A már fellelt részeit összeadva meghaladja az 21000 km-t és i.e. 3. századtól az i.sz.17. századig épült, bővült. Alapötlete és építésének megkezdése -ahogyan sok más nevezetesség, vagy újítás Kínában- a leghíresebb császár nevéhez fűződik: Csin Si Huang-tiéhez. (Egységesítette és központosította a Birodalmat, ő építtette magának a Hszi'an melletti sírvárost...stb.) Két éve volt szerencsénk Pekingtől nem messze, Mutianyunál az eredetihez is, ami helyszínt kifejezetten azért választottuk, mert van fel- és levonó, meg bobpálya is a távozást segítendő, és persze élményfokozás céljából is. Nnnna, ez itt még nincs, ezért van "bádogember-szindrómánk". Irene egyszer azt találta mondani nekünk pár éve, hogy itt a közelben sok nevezetesség fellelhető anélkül is, hogy nagyokat utazna az ember. Akkor felhördültem, hogy hogy gondolja, hogy egy másolat pótolhatja az eredetit, tekintve azonban, hogy kicsit nehezebb mostanában nagyot utazni külföldiként, már csábító lehetőség lett ez is. Mondjuk az eredeti, az az eredeti még most is, de...tervezek egy kiruccanást a közeljövőben a Hengdian World Studioba (kínai Hollywood, vagy Chinawood), ami mellesleg itt van nem messze tartományon belül és magába foglal több más stúdió helyszín mellett egy egész Tiltott várost is. DURVA!

   Mint minden országnak, Kínának is megvannak a hagyományos és az állami ünnepei. Holnap lesz a 2021-es Sárkányünnep (lóng táitóu), a második holdhónap második napján, március 14-én: "A sárkány felemeli a fejét." A történet szerint a császár szigorú tilalma ellenére a Vörös Sárkány esőt adott az égnek az aszály súlytotta vidékekre, akit ezért az engedetlenségért a hegyekbe záratott a császár. Csak akkor szabadulhatott, ha az aranyszínű bab kinyílt. A nép tudta, hogy a szójabab arany és pörköléskor kinyílik, tehát a sárkány a második holdhónap második napján szabadult. A hagyományos ételek sokfélék tartományonként, de akár városonként is. Például: pörkölt szójabab és a sárkány fülekre, vagy fogainak formájára emlékeztető gombócok, esetleg zöldséges rizstálak. A pörkölt szójabab egyébként nagyon finom, persze csak sósan, úgy pedig nehéz fellelni a tartósító-cukrozás királyainak országában. Kedvelt híres és kézműves édesség a sárkányszakáll desszert is, aminek formája emlékeztet egy selyemgubóra (cukorból malátaszirupból), ezt töltik mogyoróval, szezámmal és kókusszal.

Szokás ilyenkor fodrászhoz vinni a gyerekeket, mert a bő termés ígérete a haj dússágára is vonatkozik. Elképesztő képek születnek a fodrászszalonokban szegény gyerekekről... A mi gyerekeink már megszabadultak korábban a karantén-bundától, így más utat kell találnunk a "meggazdulás" felé. Még van egy napunk addig, gondolkodunk kicsit. Erre mondjuk több okunk is van mostanában, mert egyre nehezebb, ahogy haladunk előre az évekkel és a nyelvtudással tartani az iskolai sodrást. Sokszor érezzük, hogy levet a hullám és sokszoros energiabefektetés visszakapaszkodni rá. Főleg Luca küzd ezzel az iskolában, ezért a home-meeting, brainstorming (megbeszélés, ötletelés)...

   A hernyógubó desszertről jut eszembe, hogy legkisebbünk nagy izgalomban van napok óta, mert környezet órán a selyemhernyóról tanulnak. Kapott minden harmadikos egy kis 1 miliméteres kukackát pár eperlevél kíséretében, amit életben kell tartaniuk legalább addig, míg begubózik. Hát persze, hogy nagyon nehéz feladat, főleg amikor kiszáradnak a levéldarabok és nem tudod árt-e a kis nyavalyásnak, ha vízzel lepermetezed a leveleket, hogy kicsit frissebbek és zamatosabbak legyenek. Mert az osztálytársaké bezzeg már változtatja a színét is, felkészül a gubózásra, a MI (mert ha baj van, mindjárt a miénk lesz, és nem csak az övé...) kis Mr Kukacunk meg nem megy semmire. De megy ám! Csak nem olyan látványos a program, mint a Sivatagi show kizöldellő sivatagja eső után. Vagy mikor azon gondolkozol, vajon mit szeret még enni a LÉNY, ha az eperlevél elfogyott...megsúgom, semmi mást! Kérni kell a köritanártól új adagot a kis eperlevél függőnek. Hát kérünk, és várunk. Majd megmutatom őt is, ha történt vele említésre méltó esemény...

   2021 a xīn chou, azaz a (fehér-Yin) Fém Bivaly éve lesz február 12-től. Az holnapután lesz, és reméljük, lassan a mi jelenlegi karanténunk is változni fog...mondjuk még nem tudjuk, milyen irányba. Folyamatos tűzijáték durrogásra mindenképpen számítani fogunk, bár igazság szerint már ma elkezdték. Mindhárom könyvemet kiolvastam az első öt napban, így kicsit uncsi egy 13 évessel szépen, csendben, rendben ülni a kis kétágyas szobánkban és várni, ki szólal meg hamarabb...én szoktam nyerni. Szerintem ő bírná akár évekig is szótlanul. Lehet hogy szerzetesnek kéne adni? Megoldódna a továbbtanulási probléma is egycsapásra...No, ez nem volt vicces! És az e-olvasómat is megtaláltam idő közben, így már nem lesz baj. Legfeljebb kiolvasom a Jókai összest (mert az bezzeg mind rajta van) és lesz csodálatos szókincsem újra.

A tavalyi új évi bejegyzésemet visszaolvasva megdöbbentő, milyen hátborzongatóan reális a Patkány évének a bemutatása, pláne hogy az év elején íródott. Sose felejtem el 2020-ból a hűtőm tetején édesdeden mogyorót falatozó patkányunk képét...(a cápa utáni második rémállatommá lépett elő). Remélem az idei éves előremutatás is valósággá válik. Tudnám értékelni! Nagyvonalakban: felelősségvállalás-kemény munka-szervezettség-kitartás-elszántság-érdemek. (Eddig jó!) Bővebben: 2021-ben álmaink megvalósításán kell dolgoznunk, tisztelnünk és védenünk kell családunkat, tradícióinkat. Továbbá figyeljünk oda egészségünkre, mert a Bivalynak érzékeny a tüdeje, így nagyobb a légúti megbetegedések kockázata. (Milyen meglepő fordulat.) Az év színei a zöld és a piros, ezek a színek hozzák egyensúlyba a kínai kozmológia öt elemét. Ételei a zöldségek és a gyümölcsök, és bár a bivaly megértő gyengeségeink tekintetében (húsok, édesség), azért marhahús semmiképpen ne kerüljön az újévi asztalra! Fáradságos munka vár ránk, aminek érdeme nem biztos, hogy arányos a befektetett erőkkel (ezt mondjuk tanárként eddig is tudtam); családi viszonyok átrendeződése lehetséges, de legalább a Bivaly családcentrikus, így nem törés a változás lényege. 2021 számos, az emberiség számára meghatározó jelentőségű történelmi változást tartogat: szigorú környezetvédelmi szabályok, mezőgazdasággal, egészséggel kapcsolatos ügyek is fontos szerephez jutnak.

Bercikénk ennek az állatévnek a szülötte, nagyon bízunk benne, hogy kicsit hasonlít majd ez az év az egyelőre legkönnyebben kezelhető gyerekünkre. 

   Amikor decemberben hazamentünk Magyarországra, már tudtuk, hogy visszafelé rázós lesz az út, de szerintem egyikünk sem gondolta, hogy mennyire. A “tudtam, de nem sejtettem” rém rosszul hangzik tíz nap karantén hotelozás után. Igazság szerint abban a pillanatban realizálódott minden fantáziálgatásunk, amikor a reptéren felszálltunk a karantén buszra, ami a szállásra vitt bennünket. A három lefüggönyözött, fertőtlenítőszagú buszból egy tömve volt kínaiakkal, egy volt a mi öttagú családunké, egy pedig a magányosan árválkodó német úriemberé, aki szerintem azóta sem érti, hogy került ilyen szituációba. Le-, és felszállásnál csomagfertőtlenítés, papírozás, testhő ellenőrzés...Nem nagyon jutott eszembe fotózni sehol sem...Azt gondolom, most már sejtjük, hogy a fele sem tréfa. Tekintve, hogy kipróbáltunk két szállodát, egyet még Sanghai-ban (Jinshan-ban), egyet pedig a mi tartományunkban Zhejiang-ban, Jiangxi városban (Pinghu-ban). Az első szállás egyébként a tengerparton volt, csodás kilátással a homokos, fövenyes partra, itt pedig napok óta azon ábrándozom az ablakban, milyen jó lenne sétálni egy jó nagyot a városban, aminek csak a hangjait hallom egész nap.

   Másrészről új és meghatározó élmény lesz a fiúk számára az apjukkal töltött majd’ két hét...valószínűleg az apjuknak is. Ezt írta valamelyik nap: “Én tudnám kockásra unni a fejem, mégis sok elfoglaltságra van lehetőségem. Ők meg nem tudnak unatkozni, de csinálni valamit sincs egyedül elszántságuk.” Mozgalmas velük az élet. Nándi otthoni osztálya is karanténba kényszerült a héten, így tud csatlakozni az online órákhoz, Berci pedig olvas és az ő osztálya Teams felületén dolgozgat. Az étkezés már más téma, hiszen a fiúk mindhárman köztudottan (családilag tudottan) nehezen tűrik a kínait, itt azonban csak az van és semmi más...Na jó, előkerült már egy kis kolbász, füstölt szalonna, abonett, sajtos kuki...csak a szükséges plusz. Meg elég valószínű, hogy az apjuk nem meri mondani, hogy semmit sem esznek, hogy ne aggódjak. Nagyon hiányoznak...ám van nekem egy csendben olvasgató, csak étkezés közben szívesen csacsorászó tini kislányom is. Aki nagyon várja a reggelit, az ebédet és a vacsorát is, ám rettentően utálja a felvételi feladatsorokat, amiken keresztül át kell ismételnünk a teljes magyar nyelvtant 5-8. osztályig. Ez speciel nekem sem árt.

   Izgalmas események nemigen történnek velünk manapság. Hacsak nem számít annak Levi vízvezeték-szerelése egyik éjjel a helyi szkafanderes szakival, vagy a szomszéd két év körüli kínai kisfiú tegnapelőtti kitörése a szobájukból, majd az azt követő kiabálás a folyosón. Maximális tiszteletem az anyukájáé, amiért bevállalta ezt a karantént egy ilyen pici gyerekkel...én néha még magamat is meggondolatlannak tartom. Mondjuk ilyenkor Luca mindig megnyugtat, hogy ő remekül érzi magát és meglepően jó szobatárs vagyok. Persze a fiúszekció nevében nem tudok nyilatkozni, gondolom ott van hangzavar, hancúrozás, meg ágyon ugrálás bőven, ahogy hallom és látom videobeszélgetés közben.

   Volt kombinált tesztünk több is gyors egymásutánban, aminek az lett az eredménye, hogy a karunk enyhén emlékeztet egy masszív kábítószeresére, de gyorsan gyógyul. Itt a hotelben már csak orr-piszkálás van sokkal diszkrétebben mint a repülés előtt, alatt és után, meg testhő ellenőrzés minden nap. Egyébként mindannyiszor negatív lett a banda, ami már nem is tudom, hogy öröm-e,...mindenesetre nem értem. Talán tényleg el kéne lassan fogadnom, hogy okosak, előrelátóak, ügyesek vagyunk és nagyon jó immunrendszerünk van. Vagy tenyerén hordoz bennünket az Isten...és remélem idén a Bivaly is.

Ui.: Olyan jót derültem a férjem átküldött bejegyzésén, hogy úgy döntöttem, megmutatom azt is itt. Olvassa szeretettel mindenki az ő szemszögéből az elmúlt utazós időszakunkat. Állítólag folytatja egy karantén-naplóval is...kíváncsian várom!

Frissítés (2/24): Pár újabb élménnyel térek vissza, lapozz a végére!

         Hivatalos adatok ide vagy oda, a személyes tapasztalat alátámasztja a tényt, miszerint Kínában nincs járvány, Európában van. Normális észjárással tehát nem hagyjuk el európai uticéllal Kínát. De a normális uncsi. És Európából Kínába utazni? A túlélési ösztönnel azonos, már-már normális. Ennek ellenére, korántsem uncsi!

A leítak tényszerűek, ámde korántsem időtállóak. A szabályok változnak. Az utazás a Nyugatra 2020.12.26, Keletre 2021.02.01. Minden más napon másra számíthatsz.

         Egy retúr repülőút Wenzhou-ból Budapestre 2 felnőtt, 3 gyerek számára (továbbiakban is ez a mértékegység) általában kijön kicsit kevesebb, mint 1 M Ft-ból. 2020 szeptembere óta viszont már csak a Lufthansa, Air France, KLM és a Finnair működtet járatokat Kína és Európa között. Ugyan a német légitársaság a legbarátibb, de tömött gépeire (LH729 és LH728) így is dupla áron ajánlja a jegyeket. 2021 februárjában ezek a járatok leállnak a Kínai Új Évvel. Az élelmes magyar azonban keresi a réseket, és karácsony másnapja kevéssé kedvelt utazási napként a normális 1 milkás határ alatt befoglalható volt. Persze vártuk, hogy mikor törlik, mint a korábbi LOT Air foglalásunkat, de úgy fest, egy ilyen helyzetben is masszív a német precizitás; felszálltunk 26-án Shanghai-ból. Ja, igen nem közvetlen Wenzhou-ból! Mivel eltökélt szándékunk volt visszajönni, ki kívántuk aknázni a retúr jegy árelőnyét. Viszont a visszaúton az országba érkezéskor karantén vár, így Shanghai-ban ragadva nem életszerű (és amúgy lehetetlen is) Wenzhou-ig foglalni. Ekkor még Kínán belül szabadon mozogtunk, dönthettünk, hogy vonat vagy repülő... netán autó. A vonat egy szuper dolog Kínában, és bár Shanghai-ban a reptér mellett tesz le, csakhogy az a Hongqiao reptér, nekünk viszont a másik, Pudong kellett. Persze ott van még a 2-es metró, mely reptértől reptérig megy (kb. 1:40 a menetidő), esetleg közben átszállva Maglev-re (ami csak drágább, de még 350-400 km/h-val sem hozza be az átszállás overhead-jét). Nade 3 gyerekkel, 5db 23kg-ig pakolt bőrönddel és 5 kézipoggyásszal?! Ennyire még mi sem vagyunk mazochisták... bár – a későbbiekben leírandók alapján – lehet, hogy képesek vagyunk ennél nagyobb őrültségre is.
A repülő lett hát az életképes választás, igaz leszálláskor a kapitány véletlenül Hongqiao-t mondott be Pudong helyett, majd helyesbített. Nade! Belföldi úton csak 20kg a csomagkorlát. Így hát a céloptimalizálás ereményeként súlyvásárlás eszközölését tartottuk szükségesnek foganatosítani. Ami csak 5kg-os lépésekben lehetséges, úgyhogy azzal, hogy a szorzás kommutatív (3x5kg = 5x3kg), valamint a súly megosztható az együtt utazók között – és ugyan 15kg egy teljes shanghai-i repjegy ára, – így is 1200 yuan-ból megvolt az ötünk útja. Ez olcsóbb, mint a vonatjegy lett volna metrójegy nélkül. Nem tudtuk előre (ahogy sok mindent mást sem), de szerencsére Pudong-ban kiskocsival át lehetett tolni a cuccot a domestic-ról az international-re.

Side-topic, de számomra fontos, hogy Wenzhou-ban lezárták a reptéri dohányzófülkéket a járványveszély miatt (ami ott ugye nincs valójában), de Shanghai előlépett a világ második legértelmesebb dohányzóbarát repterévé Budapest után, ahol is kültéri szabad levegőn lehet pipuzni retró gyújtókkal felszerelve. Ezzel szemben „csalódás” volt Frankfurt, ahogy korlátozás nélkül üzemelhetett a Camel fülke.

Igaz, csak ez tette elviselhetővé azt, hogy hajnai 5-től délután fél kettőig rostokoltunk ott, lejárt bankkártyákkal, 20 EUR készpénzzel a zsebünkben és – a karácsonyra, vagy a járványra való tekintettel – bezárt üzletekkel. Visszafelé már kiírták a dohányzóra, hogy max. 10 fő (!), és akkor már Merkel záratta be az üzleteket. Viszont az új bankkártyánk már nálunk volt, úgyhogy élvezhettünk a reptéri felárral vásárolt előző napi brezel-t és a kemény baggetes szendvicset.
Vissza dec. 26-ára! 0:00, és mi Shanghai-ban várunk a beszállításra. Nincs para, mert ebben az irányban akkor még nem kellett teszt, adminisztratíve már sínen, ill. szárnyon voltunk. De érdekes körképet figyelhettünk meg magunk körül az emberek járványhelyzetről kialakul prekoncepcióinak kivetüléséről. Nem arról van szó, mi magunk is eltökélten és komolyan vettük a védekezést, de mi inkább csak – mintegy aranyközépúti jelzőfény – pislákoltunk e kis csapat közepén, miközben vakító fehér védőruhák csábították magukra az egyszerű parasztember figyelmét.

Igen, a képen az birodalmi osztagos nem a személyzet, ők is utasok, akik „komolyan veszik” a járványhelyzetet (ha még emlékeztek az előző posztra). A kínaiak fegyelmezettek, de ... hogy is mondjam ... csak keveset tudnak, és azt is kevés módon tudják. Szóval szófogadóan becsomagolja magát, ha azt mondják, hogy szükséges. De sajnos az már elsikkad, hogy ha a cipőn nincs zacskó, akkor máris ott a rés a pajzson. Vagy, hogy egy éjszakai 10 órás repülőút szkafanderben felülkerekedik egy átlag kínai tűrőképességén, ha a természetes szükségleteiről van szó. Hiszen – úgy általában – a legfontosabb feladatai az evés, alvás és pisilés. Szemben a nem-kínai, aki fegyelmezetlen és ... hogy is mondjam ... lusta használni az eszét. Neki a maszkon a minta a lényeg, a business class kényelem és a házikedvenc mindenképpen elengedhetetlen utaztatása a járvány kellős közepén... mintha a személyzenek nem lenne amúgy is elég baja. Mi inkább arra treníroztuk a mi kis kedvenceinket (a gyerekeket), hogy ne másszanak a földön, ne fogjanak meg semmit, ha nem muszáj, ne nyúljanak az arcukhoz kesztyűben, viseljék a kesztyűt, a maszkot, és figyeljenek annak tisztaságára. Mondjuk ekkor még mi sem tudtunk rendesen „kesztyűbe(n) dudálni”. Felismerések: a gyűrű kiszakítja, az nem segít, ha kesztyűvel teszed a szádba a cigit, és belepállik a kezed. Szóval használat után dobni kell, mielőtt valami fontoshoz érsz vele. Így meg akkor végtelen szemetet termelsz. Egy tippet fejlesztettem ki: egyik kéz kesztyűben a repteret fogdosni, egy meg szabadon, magadat fogdosni.

Frankfurtról már szó volt, jöjjön a várva-várt Ferihegy. Fontos! Mindenhol soronként szállítanak ki a gépből, úgyhogy maradj a seggeden, amíg nem mondják a sorod. Könnyű megfeledkezni róla, hiszen gyorsan szabadulnál a vírus szorító nyomásából. A másik, hogy – értelemszerűen – a gépeken kopik kifelé a kaja, ezzel is csökkentendő a veszélyt és a légitársaság veszteségét. Azért ahol muszáj, ott még van táp, hogy ne halj éhen.
Megérkezve Ferihegy kihalt, nincs tülekedés, üresek a szalagok, nem vész el a csomagod. A rendőr 10 napos házi karanténba küld, ad hozzá egy piros tiltótáblát a lakásod ajtajára kiragasztandó. Az kicsit kérdéses, hogy jó-e, ha taxival mész a karanténba, de véleményem szerint kezelhető kockázat... lenne persze, ha a taxitársaság jobban nyomonkövetné az utast, és a taxis jobban védve lenne. A 10 nap otthon nem para, főleg ha még kerted is van, meg söröd. Mi a házi karantén appot használtuk, ami kiszámíthatóan ellenőriz, és jó. Persze nincs családi verzió, így a két, telefonszám nélküli fiút megnézték a rendőrök így is minden nap. Ellenben azzal az esettel, amikor fertőzötten kerülsz házi karanténba, itt az adminisztrációban nem tapasztaltunk késést. Amikor lejárt, a gyakorlatban is megszűnt a rendőri látogatás és az ellenőrző szelfire felszólító SMS.

Míg otthon voltunk, vártuk, mikor zár be Shanghai, vagy Németország, mikor áll le a Luftwaffe. De kibekkeltük. Közben Merkel bezárta az üzleteket, majd utazásunk előtt közvetlen elrendelte, hogy egyszer használatos sima maszkban és egyedi szövetmaszkban nem lehet német gépre szállni. Valamint azt is, hogy a beutazáshoz regisztrálni kell. Ez utóbbi fejtörést okozott, mert ugyan az volt írva, hogy csak a németországi uticéllal rendelkezőkre vonatkozik, de én vagyok annyira gyanakvó, hogy ne higgyem csak úgy el, hogy valaki nem fogja rajtam számon kérni tranzit utazás esetén is, csupán a megfelelő információ hiánya miatt. Ugyan próbáltam hívni a Lufit, de persze nem értem el senkit. Feriheggyel kellett volna próbálkozni, de végül a sorsra hagytam, és nem regisztráltam.

A visszaút sokkal több előkészületet igényel, mint ahogy jöttünk. Kína az egység sugarú embert (nem diplomata, vagy egyéb speckó csávó) csak meglévő munkavállalási, vagy családegyesítési tartózkodási engedéllyel engedi vissza. A 2020. márc. 23-a előtti vízumok nem érvényesek, csak az azután, Kínán kívül kiadottak. Miután eljutottunk Ferihegyig 2021. febr. 1-én, ez volt az első kritikus pont. A check-in lefagyott a ténytől, hogy valakik – ráadásul egy egész család – Kínába akar utazni, hiszen hetek óta nem volt ilyen. A 8 oldalas útmutatót akkor reggel bújták át először a kedvünkért. Ebből az jött le nekik, hogy nem okés a vízum. De akkor a felkészült és elszánt utas megmutatja a Külügyminisztérium honlapján a vonatkozó szabályozást a tartózkodási engedély tekintetében. Ez eddig rendben, de a okmányon csak kínaiul jelzik az engedély típusát. Itt még lehetne nagypofájú az utas, sőt aki szeretné, még itt eressze ki a gőzt, mert németben is már, de aztán Kínában meg pláne jobban jár, ha tűr ... a saját érdekében. De a mi utasunk inkább megmutatja a földi személyzetnek, hogy működik a Google képfordító, kikódoljuk az írást, elindul a check-in.

Ellenőrzik a kínaiak által előírt követelményeket; a zöld HDC kódot felületesen, a custom’s red kódot feleslegesen. Közben mindenki mást küldenek a SPAR-ba rendes maszkért, mert ők csak azért is szövetmaszkban jöttek, hiába kérte Angela. Mi még előtte nap lecsaptunk a Tesco-s akciós FFP2-es nemszelepes maszkra (Kösz a tippet Laci papa!). A sorbanállásnál egyik tolikocsi előttünk, a másik mögöttünk, mert az angolul beszélő paraszt csak rámászik a nyakadra, hiába nézel csúnyán. Társadalomtudományi doktorim tézise az lenne, hogy „A társadalmi intelligencia a dátumvonaltól nyugat felé megtett kilóméterek számával fordítottan arányos”. A repülőn is csak rá kell szólni a „felvilágosult civilizáltra”, hogy a szabályos maszkot tegye már fel! Hiába mondták már a check-in-nél is. És ugyan tegye már fel! A fiaim nem teszik magasra a lécet, de sokan még azt sem tudják megugrani. Amúgy az otthon töltött napok alatt kellemesen csalódtunk a közép-kelet európai magyar társadalom fegyelmezettségén. Kínából, a facebook-on keresztül nézve rosszabbra számítottunk. Persze vannak kilengések, de inkább a keleti vonal felé, kevesebb a nyugati nemtörődömség. Talán mert jobbak vagyunk kötekedésben, és öntudatosabbak önkéntes köznevelésben. Ezt a Lidl-ben, sorban állva tapasztaltam.

Na, de mi az a HDC meg custom’s red kód? Kína nem hagyja csak úgy lófrálni az embereket. Ez a titka annak, hogy nincs járvány. A megfigyelés az első felszállás előtt max. 48 órával kezdődik. Ekkor kell megtörténnie az első PCR és IgM vénás antitest teszt mintavételének. Fontos, hogy vénás legyen, és fontos, hogy nem lehet hamarabb, mint 48 óra az indulás előtt. A pesti indulás előtt, itt a Kínában leszálló járat még nem számít. Persze a bizonytalanságban az a biztos, ha még éri a teszt akkor is, amikor az LH728 indul Shanghai-ba. Én próbáltam pontos információhoz jutni a magyar Kínai Nagykövetségtől email-ben. Készségesen és gyorsan válaszolnak, de olyan kínaiasan, bizonytalanul és nem elégségesen. Az előbbi fontos információkat a saját tapasztalat erősítette meg végül, úgyhogy megbízható. A mintavétel sem lehet akárhol, a követség megadja a lehetőségeket:

Medicover（https://medicover.hu/）

Budai Egészségközpont（https://bhc.hu/）

MikroMikoMed Kft.（http://mikromikomed.hu/）

MammutEgészségközpont（http://mammutegeszsegkozpont.hu/）

Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gég Klinika（https://semmelweis.hu/fulorrgegeszet/）

Hogyan válasszunk? Nehéz látatlanban. Én először az ár és az online foglalás irányában indultam el (nem szeretek telefonon egyezkedni). A középsőnél lyukadtam ki, ami utólag jó választásnak bizonyult, de ez akkor még messze nem így festett. Árban mintha tényleg ütős lenne, persze a többi helyről csak a webes infót tudom. A szükséges PCR+IgM kombó 100 000Ft (5 fő!... igen, a gyereknek is kell), de kértünk még 12 órára csökkentett (24-ről) PCR eredményt összesen 30 000Ft-ért. Az IgM megvan gyorsan mindenhol; 2-4 óra. A PCR a neccesebb, és annak gyorsasága feláras. Miután online foglaltam időpontot, két napig semmi feedback. Gyanús lett a dolog tekintve, hogy helyzetünkben a teszt egy hétvégi mutatvány, ami korántsem triviális, mint kiderült. Telefonáltam, és kiderült, hogy az online időpont foglalás csak valami webes próbaverzió. A mi kis szigetfalunkban ismerek olyan karakán leányt, aki erre azonnal máshova fordult volna hangos méltatlanodással kísérve, de én nem így tettem. És megint csak azt javaslom, egy ilyen interkontinentális vállalkozásban semmiképp se veszítsük el az önuralmunkat, akármi is lesz. Szóval a MikroMikoMed Kft. tulajdonképpen egy labor, ami a mindenhonnan összeszedett mintákat teszteli. Maga a mintavétel csak egy tekintélyes kort megélt, idős, kedves doktorbácsi saját magánakciója lehet. Tehát az ügymenet egyedi, mondhatni messzemenően személyes. De nekünk pont ez kellett; alacsony ár melletti rugalmasság. Szóval egy falusi háziorvossal folyatott beszélgetés stílusában szombat reggel 10-re kaptunk időpontot. Vérvétel nincs hétvégén, de elintézni, csak azért szóljunk még oda pénteken. Nincs visszaigazoló e-mail, vagy online naptár, csak negédes bizalom. Odaérve Óbudára, a Teátrum maradványai mellett megpróbáltunk behatolni, ami egy földszinti felújítás miatt ugyan nehézkesnek, ámde megoldhatónak bizonyult. Leveszik a mintát mindkét orrból és kétszer a garatból. A gyerekek orrát megkímélik. "Nade vérvétel is kell? Húú, hát ez nem volt a füzetbe feljegyezve... megbeszélem a doktor úrral". Ezután az a mondás, hogy a kolléga elakadt, kell egy fél óra, míg ideér. Valószínűbb viszont, hogy kisvállalkozás által foglalkoztatott orvostanhallgatók vérvevő szakosa ekkor lett felkeltve, hogy helyzet van. Mivel a PCR megvolt, ettünk és sétáltunk egyet. Meg vettem ki pénzt, ugyanis csak kápé játszik, de persze számla van, ha el akarod számolni.

11:00-kor vissza a mélygarázson át... "melyik lift is volt az?"... Még 20 perc, és megy be az első tű Nándiba. Bazi nagy, merev, a mintavevő ampullára erősített tű, szelep nélkül. Pár csepp vér a földön, de van nyalóka! Talán 10 fő alatti buli lehetett pénteken, vagy csak a vézna gyerek karok miatt, de fiatal doktoranduszunknak remegett a keze rendesen. A tű sem maradt benn mindig tökéletesen; Berciből csak 2-3 centet lehetett lecsapolni, de végül azt mondták, ez is elég lesz. Kínában nem ehhez szoktunk. Nagyon biztos kézzel, gumicsöves, szelepelt, vékony tűvel dolgoznak, biztos kézzel. Igaz, nyalóka nincs.

A doktor úr gyakran végez munkát a Követségnek, járatos kínai ügyekben, úgyhogy szabódik, vajon azok hétvégén dolgoznak-e. Bizony, a teszt magában édes kevés, HDC kód kell. Szombat este meg is jöttek a teszteredmények e-mail-ben, magyar és angol nyelven. Ekkor kell elmenni a https://hrhk.cs.mfa.gov.cn/H5/ címre, logint készíteni és felvinni a teszt eredményeket. Itt meg kell jelölni, hol csináltad a tesztet, így ha nem a listából választottál intézményt, akkor vissza a start mezőre! Részletek: http://www.chinaembassy.hu/hu/xwdt/t1851776.htm

Itt lesz a HDC QR kód is hozzáférhető, az enyém már lejárt, de neked először sárga lesz. Ha a mintavétel országa szerinti kínai nagykövetség jóváhagyja, akkor zöld, de ha valami félrement, akkor piros. Amennyiben bizonytalan a mobilneted, nyomtatsd ki, vagy készíts screenshot-ot amikor zöld.

Korábban ez e-mail-ben ment a Követséggel, talán ezért is aggódott a doktorunk. Most már automatább a rendszer. Szombat este 10-kor töltöttem fel, vasárnap reggel 6-ra zöld lett.

Custom’s red kód egy másik játék a http://health.customsapp.com/home/pages/healthDeclare/declare.html címen. Én azt hittem, ez ki-, ill. felváltja sárga Entry/Exit papírkártyát – amit mi most már előre ki szoktunk tölteni indulás előtt –, de nem, az továbbra is kell. A gond csak annyi az új vámos dokumentummal, hogy 24 óra alatt lejár.

Persze kérhetsz újat, ha lejár, semmi gond nem lesz. Csak 5 emberrel nem mindegy, mikor és hol kell tenned ezt. Úgyhogy ha csak egyszer akarod végigklikkelni egy úton, akkor az a szabály, hogy a Shanghai-i határátlépéskor legyen érvényes odafelé is, visszafelé is. Ezért mondtam, hogy Ferihegyen kérni nincs értelme, mert több, mint 24 óra van BUD hétfő reggel 6 és SHA kedd délután 3 között. Azt Frankfurtban kellett volna megcsinálnom, hogy Shanghai-ba érve ne kelljen megint ezzel tökölnöm, és utolsóként, a légi személyzet után kullogva végeznünk. Ugyanakkor ha meg Pesten nincs, lehet, hogy épp ott akadunk el. így is sok idő ment el a check-in-ünkre. A piros kódos baromkodással lekéstük volna már a frankfurti gépet egyből. És persze Frankfurtban a csajszi – aki ezeket a kódokat ellenőrizte a kapunál, még ő is – azt állította: a lényeg az, hogy a boarding-nál még ne járjon le. Hát nem! Mikor kijutsz a gépből Shanghai-ban, rögtön ezzel kezdenek, a COVID teszteléshez kell.

Na, de ott még nem tartunk, előbb gondoskodni kell arról, hogy Németországban a teszt és követségi HDC kódos jóváhagyás ismét megtörténjen. A Lufthansa rendesen tájékoztat a teendőktől itt: https://www.lufthansa.com/cn/en/local-page/china-flight-schedule és itt: https://www.lufthansa.com/content/dam/lh/documents/04feb21-cn-en-test-facilities-v1.9.pdf. Még karácsony előtt módosította a Lufi a menetrendet, hogy Frankfurtban sok időnk legyen elvégezni mindezt a reptéren. A PCR tesztre hivatott CENTOGENE profibb, a garatból vesznek csak kétszer, és nem kell időpontra jelentkezni, vagyis elég akkor megtenni, ha már a magyarországi teszt negatív lett. Ez is fontos, mivel előre kell kicsengetni az 5x(139+9) EUR összeget. Persze van visszatérítés, kis levonással, de ki akarja azt kipróbálni? Itt a felnőtt login alá felvehető minden gyerek, csak a többi felnőttnek kell külön regisztrálni. Elvileg ennél a cégnél az IgM vérvétel is megoldható, de összesen drágábbra jön ki, és mivel a Lufi a Medical Center-t ajánlotta, nem kockáztattunk. Viszont amoda időpont kell, ami fogy, tehát már egy héttel korábban befoglaltam, mindenkinek egyesével, 10 órától, negyed óránként, sorban. Itt is előre fizetsz 5x110EUR-t, és csal PayPal-lal megy. Kilenckor kezdtünk neki a PCR-ral, amit sikerült 9:40-re lezavarni szerencsére. A Medical Centerben a vérvétel már gumicsöves, de a tű még mindig nagy, és a személyzet sem profibb. Lettek véraláfutásaink, Vivit kétszer kellett „leszúrni”. Lucából csak annyit lehetett kicsapolni, ami épphogy kitöltötte a gumicsövet, az amplullában meg semmi. Azt mondták, elég lesz.  Aztán vártunk az eredményre.

A 10 tesztből 9 megvolt 14:00-re, az én vértesztem utána másfél órával (?), pedig ötből a második vámpíreledel voltam. Ekkor ugyanazon a HDC kód honlapon kell megújítani a kódot, nincs olyan, hogy újat kérni, ne félj a megújításra kattintani még akkor is, ha ezzel a Magyarországon már megszerzett kód elveszni látszik. A profilod alatt megmarad a history, ha kell. De nem kellett. Itt megkérdőjeleződik, hogy tényleg kell-e otthon is csinálni. Mint mondtam, Ferihegy nem nagyon pörgött rajta, csak ránézett, Frankfurt pedig csak egyet; az egyetlen kódot kérte. Persze meglehet, hogy amikor másodszorra (illetve trükközés esetén előszörre) a német Kínai Nagykövetséghez feltöltöd az adatokat, akkor lefülelik a trükköt. Így, hogy volt már egy zöld, az új tesztek feltöltésével AZONNAL érvényre lépett a frissítés, maradt a kód zöld, csak a lejárati idő hosszabbodott meg. A német határőrök csak az útlevelet nézték, a kódokat a kapunál kellett bemutatni két órával a felszállás előtt. A kapunál kezdetben csak kínaiak, szépen fegyelmezetten, sokan már a rohamosztagos jelmezben. A komisz fehérek csak később érkeztek. A sorbanállás itt már 1.5 méteres lépésekben történik, érzed, hogy Kína közeledik.

Megérkezünk Shanghai-ba, a terminál itt is üres. Ideiglenesen kialakított folyosók vezetnek végig, pisi sincs útközben. Beszkennelik a custom’s red kódod, ha lejárt, félreülsz és kitöltöd újra. Kapsz egy papírt, a tesztekhez. Itt kell szólni, ha a gyerekeket ki akarod menekíteni az orrtúrás alól, később már késő. De nem tudom, hogy kivitelezhető-e, nekem ez az opció elsikkadt. (Bocsi skacok!) Utána kapsz ampullákat, és irány a kültéri konténerlabor. Nándival, a mi nővérkénk igazi Hildegard nővér volt, a gatyámból vett garatmintát, az agyamból pedig orrnyálkahártya mintát. A vérvétel most már a megszokott profi módon megy, igaz ettől még ismét lett pár újabb véraláfutás.

Ezután jön a határátkelés. A hazaúton okulva, a sárga Entry/Exit papír már ki van töltve... azt hitted, mi? Napjainkban már a pontos cím kell. Mintha képes lennék leírni! A képen bekeretezett szöveg valójában így néz ki: 温州市平阳县万全镇农场第一管理行政村万达小区5幢1单元602, és így ejtjük: Wēnzhōu shì píngyáng xiàn wàn quán zhèn nóngchǎng dì yī guǎnlǐ háng zhèng cūn wàndá xiǎoqū 5 chuáng 1 dānyuán 602, és így értjük: Wenzhou nagyváros, Pingyang megye, Wanquan városkörzet, Első közigazgatási falu, Wanda lakóközösség, 5-ös épület, 602-es lakás. Úgyhogy inkább a határőr nénik felkörmölik a telefonról, a telefonszámmal együtt, még ha annak nincs is külön rubrika. 

Utána veszed a bőröndöket, pisilsz és irány az élőállat vagonírozó. Átvilágítják a bőröndöt, ami számunkra mindig kritikus pont azon Hungarikumok miatt, melyek nem mennek át sem a zöld, sem a piros folyosón. Az eddigi tapasztalat szerint egyedül Pekingen át lehet kolbászt bejuttatni, Hangzhou-ban a röntgen fogja meg, Shanghai-ban a kutya szagolja ki. Karanténra készülődvén a tét most még nagyobb volt, bár a remény kicsi, hisz a Shanghai-i vámosok kósolhattak már homokmégyi kolbászt korábban. De ezúttal bevettük a helyet! Persze az eljárás nem szokványos, hisz járvány van, kutya sehol. Másik oldalról viszont épp a pandémia indokolhatna nagyobb körültekintést. Egy szó, mint száz, – mintegy bizonytalan tipp – a következő javaslatot tenném hasonló helyzetre: A terméket először zsírpapírba csavarjuk. Ezután alufólia alapú Faraday-kalitka borítást kap, nem spórolósan! Majd jöhet egy-két rétegnyi műanyag zacskó, a levegőt kiszorítva, és ragasztószalaggal erősen körbetekerve illatcsapda gyanánt... esetleg folpack... lehetőség szerint fűszerekkel, kávéval körítve. Több adagba porciózunk, hogy jusson a család összes bőröndjébe; esélyt adva a statisztikai hibának és a lustaságnak. Jó étvágyat!

Ha nem Shanghai-i a pontos címed, hanem szomszédos tartománybeli, akkor választhatsz: 14 nap karanténhotel Shanghai-ban, vagy 3 nap SHA, plusz 11 nap a tartományodbéli karanténhotelben. Mi az utóbbit választottuk, hátha időt nyerünk a tartományunkban. Igen: hátha. Indulásunkkor, de még az érkezés után sem tudtuk meddig és hogyan leszünk kényszerpihenőn. Bizonytalan és töredékinformációk voltak csak hozzáférhetőek. A 14 nap alap, de tartományunk szigorított plusz 7 nap házi karanténnal és még 7 nap korlátozott mozgásra és távoli megfigyeléssel. De közben Shanghai továbbra is tartja a 3+11 nap koncepciót. Senki sem tudta/tudja, ez a kettő hogy hozható össze. Ha Shanghai-i vagy, a 14 nap játszik. Esetleg 7 nap karantén hotel, meg 7 nap házi karantén. Biztosat akkor lehet tudni, ha kipróbálod.

Ezen a választási ponton új QR kódot kell beszerezni a következő kép WeChat-es beszkennelésével. Itt még nem tudni, ez mire jó.

Gyerekeknek is kell, időigényes, de megcsinálhatod előre még otthon. Itt különösen, de általában is szabály, hogy minden kódról készíts képernyőfotót! Ki tudja visszatalálsz-e a korábbi kódhoz később. Persze azért készültem előre, az egyik amerikai leírás teljesen helytállónak bizonyult. Ezután jön a busz, bőröndferőtlenítés, irány a hotel!

2020. május elsején láttunk karanténhotelt Hangzhou-ban, kívülről. Talán esett róla szó korábban. Nem tűnt 5 csillagosnak, de még kettőnek se nagyon. Szóval erős szorongással vártuk, mi lesz. Én különösen, mivel a játékszabályok között több kellemetlen akad. Az egyik a kaja. Nincs igazi választék, menza menü van, és ugye kínai. El vagyunk kényeztetve általában, hiszen az én arany feleségem minden magyar ételt reprodukál kínai alapanyagokból, illetve Taobao-n beszerzett import cuccokból. Enélkül én nem élnék túl 3 évet, de persze volt már alkalmam hosszabb ideig nélkülözni, és rizsen, polipon, kagylón, rákon, disznóbélen tengődni. Viszont a karanténban még a család fő kínai kaja fanja, Luca lányom is ráunt az étlapra. A szabály szerint ugyan rendelhetsz kivülről, amit átvizsgálás után felvisznek a rezidenciádra, de főtt étel kizárt. Instant leves, chips, csoki, keksz játszik csak. Sőt, további szabály szerint sem alkohol, sem dohányáru sem játszik. (sem pedig gyógyszer). Ráadásul a bevonuláskor átveszik megőrzésre a recepción a bőröndöd egyéb, nem kívánatos étel, alkohol és cigaretta tartalmát. Szerencsére csak elvileg, legalább is a felmért két hotel alapján. Megmenekült hát a meggájver csomag. 

Így, miután a hentesáru átcsusszant a vámon, a szobába is feljutott némi Unicummal és két csík cigivel együtt. Védelmükben szólva, valóban komplikált lenne az izolációt nem megsértve részeg randarílozókat kezelni. Továbbá egy esetleges tűzeset a karanténhotelben a "ki kell menni, de benn kell maradni" paradoxonját vetné fel. De akkor is, egy igazi magyarsággal életvitelszerűen káros szenvedélyekkel élő karanténpatkány számára ez komoly gond. Szerencsére a szobát kötelezően szellőztetni kell, így a légáram kitapasztalása után a dohányzás oly tökéletesen kivitelezhető, hogy még a szobatársakat sem kell befüstölni. Az ablaknak és az elszívónak hála szag sincs, és hát senki sem mer/akar bejönni a szobába, illetve tilos neki. A bőrönd alkohol készlete azzal a feltételezéssel lett feltöltve, hogy a karanténban azt úgyis külön szobában szállásolják el, így felesleges cipelni. Ez hiba volt, és – uram bocsáss! – arra a nyomorúságos döntésre kellett jutnom a 6. napon, hogy fel kell vizezni a megmaradt 2dl gömbszörpöt. Mea kulpa. 

További szabály, hogy minden 14 év feletti külön szobába kerül. Persze hallani olyat, hogy ha a család előtte is, utána is együtt él, akkor talán megengedik az összebútorozást. Nos, ezt felejtsd el! Egyrészt az egyszeri kínai még véletlenül sem hoz döntést a policy-vel szemben. Másrészt nincsenek is szobák egy ilyen hotelben egy egész (nagy) családnak. Még a mi 3 fős fiú szekciónk is két ágyon osztozik. Anya emiatt lett nagyon csalódott, vagy csak rosszul osztottuk el a pulyákat. Luca lányommal mi csendes őrültek lennénk, napoking elvagyunk egy sarokban a kütyüinkkel csendben. De én a fiúkat húztam be végtelen mozgásigénnyel és hatalmas zajolással. Legalább most tanulnak egy kis szigort!

A Shanghai-i hotelbe (上海金山滨海铂骊酒店) a művészbejárón keresztül érkeztünk, a publikus rész felől kíváncsi szempárokkal követve az üvegajtó mögül. A bőröndöket ismét megpermetezték, majd kaptunk némi papírmunkát és az instrukciókat. A számla ügyinézés részleteit itt kell tisztázni, és érdemes WeChat barátot beszerezni a recepción a későbbi egyszerűbb kapcsolattartás érdkében, hiszen írásban, több fordítógépet bevetve és képekkel boldogul csak a vájgóren. Zhejiang-gal ellentétben a Shanghai személyzet nagy része fel van vértezve fordítógéppel, így magyarul hallhattuk a kérdést: "Van valamilyen tünete?". Minden nap kétszer kell mérni a lázat az erre a célra biztosított hőmérővel, a kisebb tégelyben lévő vattával ferőtleníteni, és kitenni a szoba elé. A szemetet reggel 8:30-ig kell kihelyezni, reggeli 7:30-kor, ebéd 11:30-kor, vacsora 17:00-kor. Miután a kaja és az ital feldolgozás után elhagyja testünk, a nagyobb tégelyben lévő tablettával kell semlegesíteni az esetleges potyautasokat, mielőtt elindul a fajansz-zuhatag. Ebben a szállodában választhattunk a 60, 80, ill. 100 yüanos menü közül. Mi a 80-asra neveztünk be, igaz ehhez a döntéshez az áron kívül más nem nagyon szolgált támpontként. Mindenesetre az adag bőséges, mi a fiúkkal átálltunk egy nap után 2 adagra. Persze a tálca egyes üregei gyakran érintetlenül maradnak. A reggeli rizses lutyival továbbra sem barátkozott meg egyikünk sem, de kétnaponta van tejtermék, a vacsihoz gyümölcs. És rizs... Orrvérzésig! Eddig - és ez már így is marad - csak a kagylóban leltünk kevéske rizstésztára, normál tészta köretként méjó. 

Talán nem véletlen, hogy a karanténhotelek kívüleső peremvidékeken kerülnek kijelölésre. Nyilván így kisebb az esélye a vírus esetleges terjedésének, amennyiben a behurcolás tényállása állapítható meg fennforgásilag. Érdekes megfigyelés, hogy a kínaiak nagyobb létszámban, illetve egy szinttel feljebb sokkal okosabbak, mint egyéni indulóként. Szemben az otthon jól ismert birka szellemmel. Persze itt az is játszik, hogy ezek a hotelek így tudják a vendégszámot megnövelni, egyedi adottságaikból kifolyólag. A mi hotelünk is egy elhibázott beruházás eredménye lehet, mely a nyugati ablakból kitekintve nyer magyarázatot. Ki épít egy wellness szállodát Shanghai legnagyobb olajfinomítója mellé? Százhalombattán is van Dunaparti Spa?

Mindennek azonban nem az alacsony szobaár a természetes következménye; 450 yüant fizettünk naponta, szobánként. Sokkal inkább azon látens hibák okozzák a problémát, melyek a hétköznapi alacsony vendégszám miatt csak akkor buggyannak a felszínre, amikor a karanténlakó fürdőkád szerető gyermekei beköltöznek. Történt ugyanis, hogy a második napon még hajnali 2-kor sem tűnt el a fürdés utáni tócsa, hiába töröltem fel többször. Ekkor lettem figyelmes egy kis szökőkútra a padlón. Kapóra is jött a Wechat kapcsolat a recepcióhoz, hiszen a telefonban esélytelen lett volna elmagyarázni a helyzetet, amit ezután megkonzultáltak a mérnökkel is. Persze az eset azért komplikált, mert elvileg senki nem jöhet be, továbbá a nagy, 3 fős lakosztályunkat is nehézkes helyettesíteni, nem beszélve az átköltözéssel járó plusz fertőtlenítésekről és egyéb zürzavarról. Felajánlottam hát, hogy - szintén mérnök lévén - egyszerűbb beavatkozásokat én is el tudok végezni, amennyiben kapok instrukciót, jobban mondva jóváhagyást. Végül megérkezett az őrhajós, és fetártuk a lefolyó dugulásának titkát. Kínában gyakran a lefolyók nem zártak, ami hasznos lehet egy lyukas kád, vagy rosszul bekötött túlfolyó esetén. Duguláskor azonban a feature bug-gá válik, és nem áll meg a kádban a víz, hanem az alá folyik be. A kolléga kicsit felkészületlenül jött, tőlem (!) kellett vödröt és merőbögrét vételeznie. Miután kimertem a két nap - több, mint 100 liter - fürdővizét, miközben barátunk erősen chat-elt, a problémát stabilizáltuk a hátralévő egy napra, és átálltunk zuhanyzásra.

Hiába jutottam el a hotel angolul beszélő főmenedzseréhez, ő sem volt abban a pozícióban, hogy árengedményt merjen adni a szoba árából. Felajánlott kedves kedvezményeket, amennyiben a jövőben visszalátogatunk szállodájukba... Szerinted?.. Végül megalkudtunk egy extra gyümölcstálcában. 

Két és fél nap után, reggel 9-re összecsomagoltunk, és lent várt a busz, hogy átvigyen a tartományunkbeli 维也纳酒店(嘉兴平湖店) karanténhotelbe. Anyagilag mindenképp előnyös döntés a 3+11 napos konstrukció, hiszen itt már csak 218 yüan a szoba naponta, szobánként. A menü ugyanúgy 80 yüan fejenként, naponta, de itt is elegendő két fő adagja a család három hímjének. További tétel az érkezés utáni másnapján (5. nap) végrehajtott PCR teszt, mely nagyoknak egy orrlyukból, kicsiknek a garatból egyszer vett mintából történik a szobában illetve a szoba ajtajában. A 8. napon a szobát (kilincs, asztallap, padló) tesztelik nukleinsavas (szintén PCR) módszerrel, végül pedig az utolsó előtti napon megint nyálas-taknyos PCR, mindösszesen 266 yüan/fő értékben. A bejelentkezás sietős volt, mivel mások is jöttek szépen sorban. Azért levágtuk a szabályokat: reggeli 7:00-kor, ebéd 11:00-kor, vacsi 16:30-kor. (?!) Biztos szeretnek korán hazamenni a konyhán. Mi meg este kilenckor már túrjuk a bőröndöt valami finomságért. A hőmérsékletünket délelőtt magunk mérjük, és csak akkor kell jelenteni, ha 37.3°C fölé megy. Délután 3-kor ők jönnek a lázmérő pisztollyal. Virus killer tablettából is már csak napi egyet kell dobni a porcelán buszba. 

Mihelyt betettük a lábunk Zhejiang-ba, Pingyang otthonunk összes körzetéből felhívtak ékes kínai nyelven, hogy kik vagyunk, mit csinálunk, honnan jöttünk, hol vagyunk, hová megyünk, tesztelünk-e, lázmérőzünk-e. Végül sikerült kikódolni mindenki elérhetőségét a saját fordítógépem és Pingyang-i asszisztensem segítségével és ezáltal sok-sok ismerőst szerezni a WeChat-en. Nagy a tanácstalanság, melynek konklúziója az lett, hogy további PCR tesztre és 7 nap karanténhotelre számíthatunk a házi karantén helyett. Ami már mindennek a teteje! Hiába érveltem hivatalos linkekkel és leírásokkal, a feljebbvaló sem tágított, és abban maradtunk, hogy a teszteredményeink függvényében meglátjuk. Szerencsére otthon már van kapcsolatunk magasabb székekben ülő süsümákhoz is, így reménykedünk, hogy a helyzet megkorrumpálható. De a lényeg - ahogy mindig is - az, hogy két nappal a szabadulásunk előtt sem tudjuk, mi lesz. 

Nem is akartam még közzé tenni ezt a bejegyzést, mielőtt a végére nem érünk, és zölddé nem válik a Wenzhou Health Code-unk, ami azt jelenti majd, hogy szabadon mehetünk bárhova. (Vicces, hogy a skacoké nem is lett piros.) Viszont Vivi rajongói már követeik ezt az unalmasan hosszú szösszenetet, így később folytatom majd, hogy Kínába vágyó barátainkat tovább bíztassam. A mi kis szigetfalunk karakán leányának bátor férjeura már 28-ára meg is vette a jegyet, szóval addig a végére járunk a dolgoknak mindenképp. Mindezek alapján remélem, ő is kedvet kapott a felfedező kalandhoz... He-he-he...

Történések február 14 óta

16-án reggel lejárt a 14 napos etap. Még előtte reggel jöttek tesztelni a komák utoljára (mármint helyi viszonylatban utoljára). Orrturci, vérvétel. Estére ki is derült, hogy továbbra sincs bennünk sem kimutatható vírus, sem azzal kapcsolatos ellenanyag... de ezen azért mi már egyre kevésbbé lepődünk meg. Meg is kaptuk az eredményeket is a teljes bentlakásunk alatt végzett tesztekről, számlával. A hotel számla a sokadik próbálkozásra sem akaródzott elkészülni, azt már otthonról szereztem be, amikor a lerobbant számlázási rendszer 19-én feltámadt.

Mondták, hogy másnap reggel 8-tól mehetünk. Nem is jöttek értünk, lelifteztünk magunk. Ekkor még mindig piros volt a health kódunk. Kérdeztem én a portán, hogy akkor most hány az óra, de persze hiába. Laza menetrendet terveztem, hogy kezelhessük az ehhez hasonló adminisztrációs bökkenőket. Mivel 5-en vagyunk, vagyis többen, mint amit a Didi, vagy a taxi elbír, jobban szeretjük a tömegközlekedést. Pláne az interkontinentális csomagokkal. Viszont busszal csak a közelebbi vasútállomás egyszerű, onnan viszont át kell szállni majd egy másik vonatra 7 perc utazás után. De ha átszállás, és ha kicsi a pályaudvar, akkor nincs átszállási folyosó, vagyis ki kell menni, majd be kell jönni megint. Márpedig a "ki kell menni" lehetetlen piros health kóddal. Szóval nem értünk rá Wenzhou-ig várni, hogy besárguljon. Sőt egy kisebb öszegben fogadtam volna, hogy még sárga kóddal is ránkhívják a kommandót egy jó fél órára legalább.

Azért - bátraké a szerencse alapon - én mégis csak maradtam a busz + vonat + vonat verziónál a Didi + vonat helyett. Persze itt a legkézenfekvőbb kérdés az lenne, hogy hogy-hogy-hogy vonat, meg busz, meg lófrálás odakinn? Hát igen, Kínában is megtörténik az (talán gyakrabban is mint máshol), hogy a járványvédelmi kongresszusban egyszer csak délután 5 óra lesz, amikor a 14 nap hotel karantént letöltő egyedek házi karanténba való átjuttatásának napirendi ponja zajlik éppen. Ekkor a vacsora nagyobb prioritást élvez, és a részletek kidolgozása utáni érdeklődés jelentősen alábbhagy. Magyarul, az én otthoni kedves céges és tanácsi szponzoraimnak valahogy fel kellett volna ismerniük a tényt, hogy attól még, hogy nincs rá szabály, mégis csak az lenne a célravezető magatartás, ha bennünket valaki felvesz egy, vagy két kocsival a hotelnél, és hazahoz. Nade én se vagyok teljesen hülye, hogy elővegyem a doktorimat, és 14 nap után "eljátszam" az egy nap szabadságunkat. Pontosabban szólva éppen hogy hülye voltam, hiszen az tényleg nem játék, hogy megfertőzzünk annyi embert, amennyivel az utunk során találkoztunk. Itt, Kínában nem vicc: egy fertőzött a vonaton, és 5 millió ember karanténba kerül azonnal. Viszont a doktori arra is jó, hogy kiszámítsa az ember, hogy 14 láz és tünet nélküli nap után, 25 PCR és 20 IgM negatív teszt után az esélye annak, hogy hoztunk valamit, a csodához közelít. Szóval hazaszóltam a tanácshoz, hogy a kód még piros. Ők telefonáltak egyet a hotelbe, és dádáám; hirtelen zöldre váltott... noha a sárgára kellett volna klikkelni. De hát az egység sugarú személyzet csak egyféle klikkelést ismer, így hát a sok kérdés a hazautazással kapcsolatban szempillantásra eloszlott. Még jó, hogy csak 3 féle szín van, lenne nagy fejvakarás, ha 32-biten kellene színt választani a QR kódnak. Fel a buszra, ki a vasútállomásra!

Meki sajnos nem volt egyik állomáson sem, de megoldottuk azért, hogy hamburger legyen az ebéd... sörrel, milk tea-vel. Rui'an-ból Didi haza... pontosabban a céghez, ahol volt pár csomagunk. Benéztünk a kisboltba is vízért, sörért, tojásért, stb. Nagyon kihalt volt a környék, még kevesen tértek vissza az újévi családi vizitből. Viszont utána mindenki tüzijátékkal ünnepelte hazatértét egy héten keresztül egyfolytában. Próbáltunk szerezni vacsit Jejétől is, de ez - vagy a vájgóren félelem miatt, vagy csak mert már zártak - nem sikerült. 17:30-ra felcipeltünk mindent, és magunkra zártuk a karantént. Ez lett az új időszámítás kezdete. Itt megint kibukott a rendszer gyenge pontja; az önszervezős hazajutás egyesek szerint "közveszélyes" volt, melyet a kis kommunánk térfigyelői (a helyi nyannyerok) jelentettek is a tanácsnak. Őszintén szólva, számomra is kétely, hogy miután egész nap önkiszolgáltuk magunkat, valóban hiba betenni a lábunk a boltba? Mindenesetre hivatalosan nem kaptunk elmarasztalást. 

7 nap otthon. Felfedeztük a helyi napi fogyasztási cikkek házhozszállítását, mely az Alipay Takeout funkciójával talán jobb, mint otthon az Auchan volt. Csak olvasmányos irodalomnak nehezebb a bötűk miatt. Nem csak hogy szög egyszerű futároknak kell elmagyarázni telefonhívás közben fordító géppel, hogy sajnos fel kell vánszorognia a 6. emeletre, mert nem tehetjük ki a lábunk. Irénke kellett ahhoz is, hogy felhomályosítson, melyik ikon a zöldségrendelés. 

Azért ezzel a szállítási cím megadással elég sok versenyző célba talált: 浙江省-温州市-平阳县-万全镇万全轻工业园区万达小区5幢1单元602室. 你必须上去把它放在门前. Ha nem boldogulsz a telefonhívásban, akkor leteszed, és SMS-t küldesz:  我处于流行病隔离状态。我们无法外出，请在5号楼1楼梯的6楼带上602. 

Otthon napi kétszer kell lejelentenünk a hőmérsékletünket a tanácsnak. A szemetünket nem vihetjük le, Irénkére bízták, hogy vigye le. Megint csak nincs konkrét szabály, így kisütik, hogy ő majd húz egy kesztyűt, és akkor rendben. Kérdezem én: És akkor fertőtleníted is? ... Vóbüdzsüdá. Hát ha így, akkor mondtam, hogy ezért ne utazzon vissza, majd gyűjtjük 7 napig. A hotelben fertőtlenítették, amit kiraktunk. De itthon, na pláne, hogy kellene, hiszen a papírra, műanyagra azonnal rárabolnak a helyi szelektívek. De sajnos nincs szabály, úgyhogy nincs fertőtlenítés sem. Szerencse, hogy már-már 20 000%, hogy nem vagyunk vírusosak, mert a legnagyobb szelektívek a 70 év felettiek... ugye milyen apróságok vannak a sztoriban?
A karanténban töltött idő alatt kifehéredtünk, Nándi már konkrétan zöldbe kezd fordulni. Valószínűleg lehet valami nyavajája, mert néha-néha tud 37 feletti celziuszt produkálni. Igaz, mi többiek is, az éppen aktuális kedvünknek megfelelően. Érdekes, hogy ha folyton méred, akkor korántsem olyan egyértelmű, hogy 36.5°C és állandó. Mondhatnánk, hogy gyíkság (érteeed?). De ezt jó eséllyel a bürokráciában is tudják, legalább is a 37.2-re sem kezdték el verni a vészkolompot. Próbáljuk "terszos műveléssel" (panellakás-kertészet) és napozással kezelni a helyezetet.

A hét nap elteltével újabb PCR teszt... mily meglepő! Ugye kérdés volt, hogy mehetünk-e házi karanténbe, vagy újabb hotel vár ránk Pingyang-ban. Cégem és a kapcsolódó nagy emberek végül kialkudták nekünk a házi karantént, de a teszt apropóján nosztalgiázhattunk. Egy 13km-re lévő hotelbe kellett reggel 8-ra utazni, valószínűleg abba, ahova költöznünk kellett volna szerencsétlenebb esetben. Az egészségügyi QR kód itt is "huncutkodott", mivel sárgára váltott már mielőtt elindultunk volna a tesztre. A cég itt is spórol (mert nincs szabály), beültet a naponta legalább 3 ember által használt céges kocsiba, hogy vezessem el a helyre. Irénke ugyan jön velünk, de manuális váltós autót nem tud vezetni, a karanténhotel eljárási rendjével kapcsolatban is hiányosabbak az ismeretei, mint nekünk... szóval jó volt látni, de meg lehetett volna kímélni őt is a kockázattól. Kaptunk egy szobát, vártunk, majd jöttek. Ezúttal mindenkinek 2 orrlyukat túrtak, és a szobából is vettek mintát, ahogy Pinghu-ban is. Hmmm, arról a 40 percről, amit a szobában töltöttük, jobbára kesztyűben. Szóval a kilincsről és asztalról vett minta indult a legnagyobb eséllyel a teszten, amennyiben valaki előttünk hagyott ott vírust. Mert hogy mi nem tettünk oda, az hót ziher. A teszt után hazahajtottunk, miután elengedtek, és Irénke kapott a hoteltől ingyen reggelit (ennek ő nagyon örült). 4 órával később szólt a tanácstól a néni, hogy negatív a teszt, hazamehetünk... őööö, szóval mi már haza lettünk menve, sorry. 

Már csak egy PCR teszt van hátra március 2-án (1 hónap kereken... igaz 28-napos). Ha az is negatív, akkor a mostani sárga kódunk zöld lesz, aznap este Luca mehet a koleszba, másnap meg a fiúk (és én is) a dolgozóba. Ezzel meglesz a 35 PCR és a 25 IgM teszt és 28 nap (plusz 2, mielőtt elindultunk). Guiness gyanús a dolog. Eddig úgy fest, ez utóbbi két tesztet és a 40 percet a hotelben a tanács fizette. És mivel a sárga kód már nem karantén, csak tömött helyekre (bevásárló központ, munkahely, suli, stb. ... de nincs szabály?!) nem mehetünk, megnézhettük a játszóteret végre, és Jeje is főzött nekünk répás rizst és gombás levest!

   "...-Gyere fel Budára, hozd magaddal ezt a gyűrűt, s én gazdagon megajándékozlak. De se szekéren, se lóháton, se gyalog ne gyere! Öltözz is fel meg ne is, hozz is ajándékot meg ne is!..." Repülővel jöttünk, pedig jöhettünk volna vonattal, vagy akár kocsival is. Jól megfáztam, tehát valamit benéztem az időjárás és a ruházatom összhangját tekintve, és a két nagybőröndnyi kínai ajándékot sem tudtuk még szétosztani...

    ...Nnnnna, hát valahogy így vagyunk mi most ezzel a decemberrel. Meg akartam várni az 50. bejegyzéssel, hogy 26-án hazaérjünk Magyarországra, mert ugye ami le van írva, az már nem száll el. Itthon vagyunk, ám karanténban ülünk tökéletes nyugalomban, amit a szüleink készítettek elő, a gyönyörű, illatos karácsonyfánkkal, amit a barátaink hoztak, és a három -néha elviselhetetlenül hangos- gyerekünkkel. Csupa öröm és boldogság minden nap 100 m²-en. Volt már "látogatónk" is két fess rendőr személyében, (akik egyébként a fiúk állandó látogatói, mert hogy nekünk van karantén-appunk) az Auchanos csomagküldős csávó, és nem utolsó sorban barátaim, szülinapi köszöntőim szigorúan másfél méter távolságban, ja és persze maszkban...amíg nem fagytunk meg annyira csacsorászás közben, hogy innunk kelljen ezt-azt... 

   Unalmas utazás van a hátunk mögött, összesen mintegy 30 óra. Durván hosszú, ám vicces is tud lenni, függően a csatlakozó utastársaktól. Volt csendesen fertőtlenítős; hangosan tüsszögős, krákogós; szkafanderben hermetikusan be-, és elzárkózó, majd az idő előrehaladtával szépen lassan levetkőző...a 10 óra, az 10 óra nemtől, származástól függetlenül. Mi öten annyira rutinosak vagyunk, hogy az már költői magasságokat ér. Se súlyos hiszti (csak egy pici...), se karóra elhagyás, se egymás elhagyása, se sértődés...összehangolt "feladatteljesítés", ahol apáé a titkárszerep, anyáé a folyton fázó szerepe, a gyerekeké meg...a gyerekszerep. Na jó, mégis elhagytunk valamit, pontosabban elvették Levi nagyon menő karácsonyi ajándékát, amit a taobaon jussoltam. Szivárványos csillivilli kulcstartó, különböző szerszám-kezdemény kiegészítőkkel, de hát nem ment át az átvilágításon. Természetesen én vagyok figyelmetlen, mert direkt azért vettem, hogy tudjunk csavart húzni, igazítani, sört nyitni, csupa reptéri szempontokat nézve irreleváns tevékenységeket csinálni.

   Kínában is picit karanténosra vettük a decembert, mert vigyáztunk az egészségünkre, nehogy mi legyünk az okai annak, hogy nem jöhetünk haza...hiszen játékban volt még az európai helyzet fokozódása, a sanghaji reptér lezárása, a cég bekeményítése szabadság-ügyben...Azért utolsó este elmentünk sétálni egy kört a nagypiacon, ahol vacsiztunk is egy nagyot, meg fotóztunk is, nehogy elfelejtsem az arcát a tésztás nénimnek, a husis nénimnek, meg a piac mögötti Kispiszkos csinos pincérnőjének...egészen komolyan kb. négy napig bírtuk kínai kaja nélkül itthon, és szereztünk Gábor barátunk segítségével, mert bármilyen meglepő, az echte kínai gyorséttermek nem szállítanak házhoz Szigetszentmiklósra...piaci rés!

   A főzés, a tanulás, a pakolás, és ezek váltakozása közben egyszer csak megérezte Levi (sokat segítettem hangos és látványos puffogással...), hogy meg kell utaztatnia, és végre elvitt a Yandang Shanhoz bennünket. Régóta szemeztem ezzel a hegységgel, természetesen nem csalódtam benne. Egy egész napot töltöttünk régiónk egyik legszebb 2004-ben Nemzeti Geo-Parkká nyilvánított, 2005-ben UNESCO Nemzetközi Geo-Parkok közé választott területén. A hegység vulkanikus tevékenység által alakult ki a kréta időszakban, legmagasabb pontja 1150 m. A kitörés négy ütemben történt, ezt a kőzetek rétegződése szépen mutatja, néhol teraszos struktúrát kialakítva. Sőt, még láthatók a megkövesedett láva buborékok is. Hatalmas kiterjedésű ez a terület, mi ezen a napon csak két turistáknak kialakított helyszínen álltunk meg.

   Először egy általunk túrázós helyszínnek ítélt helyen álltunk meg, ahol magas hegycsúcsot reméltünk, és meg is indultunk eleinte bátortalanul a kialakított kanyargós beton úton, később azonban Nándi után bátorodva tökön-paszulyon át, úttalan-utakon, néhol sziklaomlásokon egymás fenekét többet látva, mint mosolygó arcunkat...ami egyébként csak kínunkban nevetett, mert valójában teljes para volt az út hegynek masszívan felfelé, itt-ott az életünket féltve...egyszóval szuper élmény volt. Milyen büszke volt Nándi túravezetőnk magára...sose vallotta volna be-és mi sem-, hogy mennyire félt néhol...És egyszer csak, mikor már újra beton ösvényen lépdeltünk és éppen elhittük, hogy megpillanthatjuk közelről a hegycsúcson forgó óriási katonai radart, megállt mellettünk egy terepszínű dzsip. Két csinos, fiatal katona közölte velünk hogy sürgősen forduljunk vissza, mert lezárt övezetben tévelygünk. Mi pedig engedelmeskedtünk. Természetesen.

A második megálló lényegesen kulturáltabb, mondhatnám fotogénebb környék volt. Kialakított, korláttal védett utakon sétálva jutottunk el a Nagy Sárkány Vízeséshez, útközben megkerülve egy hatalmas sziklát, mely öt arcát mutatva hol olló, hol harkály, hol vitorla, hol medve, hol árboc képére hasonlított. Mi legtöbbet a harkálynál időztünk, mert teljesen olyan volt, mint Mátyás pajzsán a holló, így szóba került Mátyás anyja, sőt a fekete sereg is a Yandang Shan-nál. Maga a vízesés nem mutatta legszebb arcát, tekintve, hogy nem az esős évszakban látogattunk el hozzá, de Levi így is csodás képeket készített, mégha kicsit el is áztam közben. Az autó felé baktatva még gyorsan szereztünk egy helyi alkoholtartalmú, gyógyhatású készítményt szigorúan reuma ellen az ősöknek, amit nemsokára megkóstolhatunk, bár nem fűzünk hozzá nagy reményeket, legalább a színe biztató.

   Volt is karácsony, meg nem is, itthon is vagyunk, meg nem is, van is szilveszteri buli, meg nincs is...Szóval egy nagy izgalom és várakozás az egész élet, meg egy óriási vicc is szerencsére. Ahogyan ez az év is az volt, ám mindjárt vége: 10 - 9 - 8 - 7 - 6 - 5 - 4 - 3 - 2 - 1 - Boldog új évet kívánok mindenkinek nagyon sok szeretettel, és kevesebb jetlag-gel! EGÉSZSÉGÜNKRE egész 2021-ben!!!

      A blogra a férjem szerint sokat kell várni, de az van, hogy december óta újra vannak gyerekeim, meg még az is, hogy igyekszem csak akkor írni, ha van is miről...most mondjuk sokminden történt egyszerre, de se előtte, se utána semmi. Ez mindig így van: vagy minden, vagy semmi...

   A Vidámpark Wenzhou-ban az utolsó lendület volt a gyerekek utolsó tíz napos köre előtt, és nagy meglepetés volt apától - tekintve, hogy csak a parkolóban derült ki - hol is vagyunk. Szuper volt az a pár óra minden játékkal együtt, de a nagy kedvenc az óriáskerék volt. Sosem ültünk még ilyenen, de mostantól tutira bátran kipróbáljuk az összes nagyváros összes óriáskerekét, kezdve Budapestével, majd jöhet Londoné is. Megnyugtató, méltóságteljes és fennséges látvány tárul eléd. A fülke csendjében körbetekintve minden lényegeset megnézhetsz a magad tempójában, kiválaszva a következő hullámvasutat, vagy leszögezve, hogy soha többé ilyen cuccra nem ülsz fel. (Igaz, Levi?!)

   Utolsó nap a suliban én is egész nap benn voltam, és megint igazi új élményeket gyűjtöttem a gyerekeimmel. Délelőtt volt Berci 10 éves avató szertartása, ami egy olyan megszokott iskolai rendezvény itt, mint nálunk a ballagás. (Csak mi nem értettünk eleinte semmit...mondjuk ez Irene-unk furcsaságának köszönhető.) Egy ősi szertartás keretein belül ünneplik meg, hogy a 10 éves gyerekek iskolába járhatnak és tanulhatnak. Ezt megköszönik tanáraiknak és szüleiknek. A díszlet gyönyörű, ahogyan a jelmezek is, és minden nagyon piros. Természetesen azon felül, hogy külsőségek is szép számmal kapcsolódnak a "műsorhoz", nem elhanyagolható a mondanivalója sem. Fontos időről időre tudatosítani a gyerekekben, milyen szerencsések, hogy tanulhatnak, és ebben a folyamatban milyen fontos szerep jut a jó tanárnak és a támogató szülői háttérnek.

A szertartás a vezető tanító beszédével kezdődött, akit megajándékoztak a szülők mindenféle földi jóval: gyönyörű nagy tálakon zöldséggel és gyümölccsel. Majd megérkezett a többi tanító is, nevezetesen az osztályfőnökök. A gyerekek bevonulása jelképes kézmosással (a szenteltvízbe mártott ujjakhoz hasonlítanám) indult, majd a vonuló póz felvétele után, áthaladva párban a tudás kapuján, minden tanuló elfoglalta helyét az író-gyékénytáblája mellett. Tanáraik megjelölték a homlokukat piros pöttyel, majd az előre megírt leveleket cserélték ki szüleikkel. A gyerekek leírták mit értek el eddig és mit szeretnének a jövőben, a szülők pedig segítségükről, támogatásukról  biztosították porontyaikat a levelekben. Ettől persze mindenki sírt egymással szemben és a pódiumon is, de tényleg! Csak azért nem sírtam ott a helyszínen, mert alig értettem valamit hirtelenjében. Azóta többször végiggondoltam ennek az eseménynek a jelentősségét, és naná, hogy most is könnyezik a szemem, pedig csak írok róla...Zárásként ott a gyékénytáblán leírták a gyerekek, hogy mit kívánnak, majd átadták osztályfőnöküknek, aki megőrzi majd addig, míg végleg elhagyják az iskola kapuit. Bercikém azt írta a papírra, hogy szeretne egy váltós biciklit...az átadott infó ugyanis az volt, hogy írja le, mit kíván. Senki nem mondta, hogy nem karácsonyról van szó, és hogy a rendezvény mennyire fennséges...őt amúgyis zavarta a festett pötty, mert piros lett tőle az ujja, melege volt, és egyébként is mindjárt itt a karácsony. Jobb, ha papírra is le van írva, mit kér a Jézuskától! Micsoda szerencse, hogy senki sem fogja érteni pár év múlva a folyóírással írt gyöngybetűit itt Kínában. 

   Délután szülői értekezlet volt Luca junior gimnáziumi osztályában, ahol egy csomó eredményről beszámoltak, melyeket a különböző versenyeken, teszteken értek el a gyerekek. Egy kislány elmondta a szülőknek, hogyan készült fel egy angol versenyre, amit megnyert. Nagyon félelmetesen elmondták a tanárok, min változtassanak a második félévben a gyerekek és a szülők. Estére az is kiderült, hogy a mi magyar lányunk - annak ellenére, hogy nem kínai - a legjobb angolból és matekból is kiválóan muzsikál, csak nem kerül a statisztikába, mert azt sajnos rontaná a kínai, és a történelem eredménye... Milyen meglepő! Azért ez nem semmi! Mi nagyon büszkék vagyunk rá!

   A decembert pedig - ezt a sok ünnepes hónapot - Sanghai-jal kezdtük. Mert tudni illik, a névnapomra még mindig kultúrát kapok, ami idén a tradícionális kínai árnyékszínházat jelentette. Ez pedig csak Sanghai-ban van. Nevezhetném fényszínháznak vagy bábszínháznak is, és akkor sem állnék messze a valóságtól. Körülbelül i.e. második századból származik a kínai kultúra bölcsőjének tartott Shānxī tartományból. Születés-története a legnépszerűbb legenda szerint egy Wu nevű Han uralkodóhoz kötődik, aki túl hamar elvesztett, szépséges feleségét gyászolta. Az ő utasítására hívták életre az első előadást gyertyákkal, mozgatható függönyökkel. Így érték el, hogy a halott császárnőt ábrázoló bábu mozogjon. Az új műfaj gyorsan elterjedt Kína szerte, majd Dél-Kelet Ázsia több országában is. Pl.: Tibetben, Burmában, Indonéziában, Nepálban, Japánban, Thaiföldön...A hagyományos bábok kiszárított, átlyuggatott bivalybőrből készültek, a különbség csak annyi, hogy a kínai bábok testrészei felcserélhetőek. Több mint 500 árnyjátékszínház darab ismert, amelyek szorosan kapcsolódnak az irodalmi és az operai hagyományokhoz. 

Ahogy Kína szédületes sebességgel modernizálódik, úgy tűnnek el, vagy alakulnak turistalátványossággá az ősi művészetek. Változnak a bábok, az anyagok, a világítás technikája... Az élmény azonban most is olyan csodás, mint amennyire meghatódott Wu császár az életre kelő, rezgő-mozgó bábfigura láttán. Mi négy történetet láttunk az előadáson: A daru és a teknős, A róka és a holló (Aesopus állatmeséje! Felismertük, bár kicsit átalakították a végét...), A két kiskakas és A majomkirály három harca címmel.

Ahogy mondtam, irodalmi művek kerülnek feldolgozásra. Wu Cseng'en 1500 körül élő író volt, aki egy hatalmas, száz fejezetes regényt írt, Nyugati utazás, avagy a Majomkirály története címmel. Hivatalnok szeretett volna lenni, de csak elismert írástudóvá vált. Nevét nem tüntette fel regényén, akkoriban ugyanis a regény a magas kultúra által nem értékelt műfajnak számított. Először csak 1625-ben került a neve a könyvborítóra. A mű nagyonis ismert lett, ma kötelező olvasmány az iskolában. Főhőse a bátor Xuanzang, aki a hetedik században valóban élt, s valóban beutazta Indiát, hogy eljusson a buddhizmus ősforrásához. Regénybeli vándortársai, Nyolctilalmas és Homoki Barát, harmadik kísérője pedig Sun Wukong, a kiváló majomkirály. Mindhárman izgalmas eredettörténettel rendelkező segítők, mégis csak a majomkirály érdemelt hét saját fejezetet a regényből. A klasszikus kínai irodalom egyik legmulatságosabb, leghősiesebb figurája. Sun Wukong a Virág-gyümölcs Hegyen kőtojásból született, szeméből aranysugár lövellt ki, sárkányokat bírt le, kitörölte magát az alvilág könyvéből, volt az égi Jáde Császár istállómestere és a Csodabarackok Kertjének felvigyázója, ellopta az örök élet elixírjét a Felséges Véntől, kikövetelte magának, és viselte az Éggel Egyenlő Nagy Szent nevet, és senki nem tudta legyőzni, csakis a bölcs Buddha...

Az előadás után a gyerekek ki is próbálhatták a bábok mozgatását a művészek segítségével. Bercinek emlékeiben biztosan megmarad a lábát a nyakába dobó táncosnő, Nándi pedig magát Elvist kapta ki, mindkét rongylábával együtt. Este erről is meséltek - sok minden más mellett - egy régi kedves ismerősünknek MiszterSzoboszlájnak. A gyerekeknek be sem állt a szája, ő pedig két hónap család nélkül töltött idő után itta minden szavukat, lejátszott minden kártya kört önként és boldogan. December 9-én kísérli meg a hazautazást, mi pedig kíváncsian várjuk a tapasztalatait, mert bevallom őszintén, nem kicsit aggódunk úgy a napi reptéri változások, mint az otthoni vírushelyzet miatt. Meglátjuk!-szólt a vak ember...

   Amióta Lucus itthon van esténként, szinte mindennapos a "honnan lesz vacsi" kezdetű beszélgetés. Hűtő, vagy utca. Ha rajtunk múlna, minden nap az utcán ennénk, ám van apánk és Nándink is, így néha nyer a hűtő is. Ahányszor eszembe jut, hogy ilyen-olyan streetfood miért nincs otthon Magyarországon, és hogy ez mekkora biznisz lenne, annyiszor villan be az első időszak döbbenete: a büdös, a kosz, a tömeg, a káosz. Nem mondom, hogy már fel sem tűnik, de átértékelődött, megváltozott. Csak itt van lehetőséged megtapasztalni Ázsiának ezt a szivárványszínű jelenségét: a vacsikeresős piacozás gyönyörűségét. Amikor vásárlás után nem főzni mész haza, csak enni...ha éppenséggel nem ültél le ott a helyszínen a lehasznált műanyag kisszékre, és toltad be 10 perc alatt az aznapi menüt két pálcikával és kétpofára... A furik illat és választék kavalkádja, a frissen sült, vagy főtt étel csábító látványa egyszerűen mesés. Néha csak azért nem teszek fel a blogra képeket ezekről az élményekről, mert magam is meglepődöm utólag, hogy milyen helyen ültem le enni. Sokszor eszembe jut ilyenkor például, hogy micsoda szerencse, hogy beadattuk annó a hastífusz elleni védőoltást. Meg eszembe jut az is, hogy mit szólna ehhez a látványhoz egy otthoni szem. Először is nem eszik, pedig sajnálhatja, mert igazán különleges kulináris élményből marad ki. Másodszor útálkodik, pedig ki sem próbálta. Harmadszor hazamegy és elmodja, hogy Kínában nagy a kosz, a butaság és sok a baci-, és vírustanya. Igazából az van, hogy mindennek az ellenkezője is igaz.

"-Hát Kína országában az embereknek szinte semmijük nincs.

 -Még vagyonuk sincs?

-És Kínában a kínaiak nem járnak templomba.

-Még vallásuk sincs?" 

-Hát ööö nehéz elképzelni...

-Nem nehéz, ha megpróbálja!"

Ez a párbeszéd egészen pontosan Forrest Gump, John Lennon és Dick Cavett között zajlik le a The Dick Cavett Show-ban, ami a maga egyszerűségében is igazán elgondolkodtató! Mennyi mindent meg sem próbálunk...még elképzelni sem, nemhogy megtenni. Vagy éppenséggel megenni.