Mekkora boldogság volt az első kiszabadulás egyedül a szoptatás - altatás börtönéből ( akkor így éli meg az ember, később vágyik rá újra, meg újra, meg...talán többször nem is...), azaz a VÁSÁRLÁS a legközelebbi szupermarketben. Még emlékszem rá, mert én szeretek vásárolni! Itt azonban vannak néha rossz érzéseim, bár szerencsére nem a szívem táján, hanem az orrom és a szemem felé.

   Az első két hét csupa aggódással telt az evés miatt, és a legkevesebb gondom volt az egyébként szokásos: "Mit főzzek?". Miből és hogyan, sokkal nagyobb gondot okoztak. A férjem szerint "ha kenyér van, nagy baj nincs" elv alapján gyorsan sütöttem egyet, ami jól illett az otthonról hozott kolbászhoz, de már másnap szupermarketbe mentünk. Röpke 3-4 óra alatt találtunk fakanalat (mondjuk csak egyféle, nagy méretű van errefelé), serpenyőt, lisztet ( rizsliszt van bőven, búza annál kevésbé ), tejet (a 3-4 órából minimum 1 ennek a keresésével telt), margarint, húsfélét...stb. 

   A húsféléket egészen máshogy dolgozzák fel mint mi. Egybe lehet kapni disznó combot, tarjakarajzsírbőrt, vagy igen apróra ( lapvékonyságúra, vagy apró kockára ) szelve, darabolva szigorúan bárddal. Rengeteg a tengeri úszó és mászó lény, mi viszonylag keveset fogyasztunk belőlük, bár rákból többet ettünk, mint eddigi életünkben összesen. Állítólag a városban úgy lehet kapni békát, meg kígyót, hogy a faluból az ember biciklivel, kosárban beviszi, és a buszmegállóban letéve pikkpakk lehúzza a bundájukat, bezacskózza, és már viheti is háziasszonyunk haza vacsira. Mi ilyet még nem láttunk, de megnézném. A rákok, halak, csigák sokfélesége azonban kisebb fajta Tropikárium  a gyerekeknek. 

   Említettem már, hogy a hozzánk legközelebb eső nagy bevásárlóközpontban van játékterem, aminek állandó vendégei a gyerekek és ha a "szokásos" zseton mennyiség elfogy, velünk "vásárolnak". Nem a csoki-mogyibogyi-csipsz - a kínaiak amúgysem annyira jók édességben...na jó, a németeket, svájciakat mi se verjük csokiban - körül rohangálnak, hanem a búzalisztet keresik. Megtévesztésünkre néha átzacskózzák, vagy kimérőssé változik, hogy sose ismerjek rá többet. Azért keresik a " mi lisztünket", hogy legyen otthon cookie, meg almásbéles, ami nélkül nem is lehet élni. Legutóbbi családi video-beszélgetés alkalmával középső fiam picit megrendülve hagyta el a társaságot, mert meglátta a mama "roggyantott csokitortáját" ( ahogy öcsém hívja kedvesen ), és azóta jó kakaót, meg kerek tortaformát hajtok a taobaon, hogy nyugalom és béke legyen. Bercin mondjuk egy egész torta sem látszana meg, így meg is sütöm neki, ha jön a hosszúhétvége. ( Ez az új időszámításunk 10+4.) A kínaiak figyelmességéhez és a kedvességéhez tartozik az is, hogy ha keresek valamit a boltban, netán még meg is kérdezem, hogy van-e, és sajnos nincs, az legközelebb már lesz. Csak nekem, ott, ahol kerestem előzőleg. Így volt ez a panírmorzsával is. Sajnos a házikészítésű nem működik nálam, mert elfogy a kenyér mind egy szálig, vagy picit odakapatom a sütőben, ha mégis maradt kisütött natúr baodzi - amit zsemleként fogyasztunk sütve, nem gőzőlve gombócként, ahogy ők eszik -, hogy már ne lehessen ledarálni... 

   Piac van mindenhol, több utcányi is, ahol egymást érik a kisebb-nagyobb boltok, ahol telefont, gyümölcsöt, paplant, dohányárut, cipőt, ruhát, telefont, telefont, dohányárut, cipőt, paplant, cipőt, cipőt, ruhát, telefont... lehet vásárolni minden mennyiségben. Aztán következik a nagypiac, az igazi valóság. Ami első találkozásra megrendítő és gyomorforgató volt. Ma már szeretem, és van zöldségesem is, aki megismer, nem kérdezget csak elveszi a kiválasztott árut, és még kis meglepit is rejt a szatyromba. Mondjuk nehéz volt leszoktatni a petrezselyemhez hasonlító, de igen intenzív illatú és ízű növényről, amit első alkalommal vettem véletlenül, de többet nem akartam, meglepiként mégis rendszeresen benne volt a szatyorban. ( Azóta mini hagymacsomót rejt bele.) Nagyon szeretik a kis meglepetéseket. Igazából nem az értéke miatt, a gesztus miatt. Csomagrendelésnél is van mindig a kínai cégektől vásárolt bármi mellett. ( A német káváfőzőgép mellett nem volt semmi...) Interneten való vásárlás esetén azonban benne van a pakliban, hogy a várt 1 doboz kárpittisztító helyett 4 db érkezik, persze csak a nyelvi problémák miatt...a fél kiló nátrium benzoátommal pedig még nem tudom, mit csinálok, mert életemben nem fogok annyi savanyúságot eltenni, amennyit ez fog tartósítani... A piac igazi sokkoló része a húsos sorokban rejlik...nem is rejlik, ott van, az arcodba és az orrodba vág. Igen szagos, és bár változatos, nem minden állatot ismerek fel (macska - nyúl, mini csirke - megtermett galamb ), és sehol nem találok pulykát, vagy éppenséggel libát, pedig közeledik a Márton-nap. ( Lehet hogy taobao lesz belőle. ) Gyümölcsben és zöldségben verhetetlenek. A kínálat évszaknak megfelelően csodálatosan változatos, ízletes, zamatos. Színes és szagos...illetve kifejezetten illatos. Bár, valamilyen oknál fogva nem fogyasztanak feldolgozatlanul zöldséget. Mind a wokban végzi. Irene nem is igen értette a mi kezes vacsoránkat, amihez volt paradicsom, paprika, uborka, jégcsapretek ( amit érthetetlenül "lerépáznak" ) , és persze amit kézzel lehet enni: kenyér, szalámi, kolbász, stb...

   Barátnőm szerint meg kell keresni a legközelebbi európai típusú nagyboltot, és időről időre visszajárni. Sajnos a mi környékünkön ezekből elég kevés van. A férjem azonban megkereste mindet, ami 200 kilóméteren belül fellelhető. Az elsővel sajnos befürödtünk, mert megszűnt, mire odaértünk, bár a tájolórendszer váltig állította, hogy ott van. Végül ezen a hétvégén gyerekek nélkül, mintegy 2,5 óra utazás után a Metro menyországban találtam magam. Tiszta volt, rendezett, és teljesen európai elrendezésű, így mindent egyszerűen meg is találtunk (májkrém itt sem volt sajnos), és ott is hagytunk egy kisebb vagyont. A férjem válogatta dolgok sora: elosztó, Red Label whisky, marha steak, savanyú uborka, szerszámos láda...na jó, ő találta a felvágottat és a virslit is, aminek nagyon örültek a skacok itthon. Az én gumimacim is nagy sikert aratott, meg a csokigolyó, és mézes karika, ami nélkül nem kezdődhet a nap.

   Azt írtam nemrég, hogy Kínában minden van, ami nincs, arra meg rá kell keresni a taobaon. Néhány dologgal azonban nem boldogulok: májkrém (csak libamáj pástétom van a neten), petrezselyem, kolbász, de már küldik otthonról, és nagyon várjuk...  

   Ui.: A bevásárlások alkalmával nem szoktam fotózni, csak fizetésre használom a telefonomat, így nincs képem, azért remélem sikerült "látványosan" leírni az élményt. Amúgy itt bámulnak bennünket legtöbben, néha fogják a kosarunkat, és sétálnak velünk, és itt készül sok fénykép is rólunk. Majd kérek belőle, saját használatra...vagy pénzt gyűjtünk érte...legközelebb...jó lesz a kasszánál!