Három gyerekem három féle. Luca a héten azzal állt elő, hogy meg kell rendelnünk egy képregény sorozatot, mert anélkül nem élet az élet. Persze kínai gyerek újságról beszélek! Rákeresett a neten, és megrendeltette velem... Néha azt figyelem, mikor változik át a szeme mandulavágásúvá, amikor várom az iskola előtt. Berci (nem) diszkréten szőke kínainak hívja. Nándi igazi ikrek, némi bika aszcendenssel ( persze ennek nem néztem még utána...). Úgy megy fejjel a falnak, hogy azt sem nézi, áll e köztük valaki.  Múlthéten például verekedett az iskolában...azért, mert rettenetesen unja hogy folyton böködik, meg fogdossák, meg húzogatják az arcát. Ő, aki amúgy sem szereti a cél nélküli ölelgetést... Persze jól megbeszéltük, miért nem szabad verekedni! (De hát ne értsem meg? De!) Máskor meg úgy ölel, mintha világ vége lenne, vagy rászokott az esti puszira, pedig azt mindig csak én adtam eddig. És Berci eddig is nagy megmondó volt, most aztán még nagyobb lett! "Mikor leszünk már csak öten?" Ebben a zsúfolt országban ez igen nehéz, de ő arra gondolt, hogy lesz-e olyan nap, amikor nem kell házit írni Irene-nal, vagy amikor apának is úgy alakul a dolgozós nem dolgozós hétvégéje, hogy pont összeillik az ő hosszúhétvégéjükkel. Ezért a sok mindért együtt szervezünk kirándulásokat, hogy lássák a gyerekek is Kína szépségét...na meg mi is.

  
   Az elsőt összekötöttük a hasznossal, a szokásos nagy bevásárlással, amikor még nem volt autónk. Didi taxival bementünk a faluba, és jó nagyot sétáltunk 35 fokban, meg 100 %-os páratartalomban a parkban. Egyébként gyönyörű, de aznap a légkondicionált könyvesbolt sokkal nagyobb örömöt okozott mindannyiunknak. Találtunk ott egy puzzle - térképet is, amin meg is találtuk Magyarországot, csak nem ott, ahol a helye van, és nem akkora méretben...ilyen pontosak itt a dolgok. Nem is vettük meg földrajz szakos sóginknak, bár visszagondolva meg kellett volna, a vicc kedvéért. ( Még visszamegyek érte! ) De találtunk 2 jüanos piros nyakkendőt, amit azóta leváltottunk jobb minőségűre, ám olcsóbbra.

  Piknikeltünk a mi hegyünkön, ahova sok lépcsőn is fel lehet jutni, mi szerencsére félútig kocsival mentünk. Tekintve hogy vendéglátóink nem csak isteni ebéddel készültek, hanem a gyerekek kedvéért kb. tíz folyton csacsogó 10 év körüli kislánnyal is. Így volt ebéd, egy kis lépcsőzés, majd játszóterezés. Bercikém egyik körme bánta ezt a programot, mert becsípődött az egyik neméppen eu. szabvány játék forgó sínjébe...azért túlélte a balesetet.

   Jártunk a tengernél is, ha már tengerpartra költöztünk, bár itt vált egyértelművé, hogy egész más léptékek vannak errefelé. Ami a térképen egy köpés, az majd fél óra kocsival. És ami tenger, az nem kék, hanem barnás sárga  sok víz, de sós, megkóstoltuk! Azért szép volt, bár se csigát, se kagylót nem találtunk. Azonban kameraérzékeny rákokat annál többet. Akárhányszor szerettem volna lencsevégre kapni őket, mozdulatlanná dermedtek. Talán majd legközelebb.

  Az ősziszünet egy egész hét mindenkinek ebben az országban, és még nemzeti ünnep is megelőzi. Őszközép fesztiválnak lehet fordítani. Mindenki hold sütit készít, vesz és ad mindenkinek. Mi is kaptunk több kilónyit, még nem tudjuk, mi legyen vele. Gondoltunk már a megevésre, de egyszerűen nincs az a has, ami ezt mind elnyeli. a szünetre vonatkozóan pedig úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a barátainkat Hangzhou - ban. Négy napot töltöttünk velük és nem csak az érzelmi töltődés miatt volt tökéletes, hanem a sok tuti program is kedvünkre való volt. Nem kell nagy dolgokra gondolni! Első nap például igazi magyaros menü után a teraszon boroztunk, és beszélgettünk. Másnap csak csajos - csak fiús napot tartottunk. A lányok beszabadultak a városba shoppingolni.

   Ez a Nyugati tó ( a császári dinasztiák kihelyezett tisztségviselői rakpartokat és szigeteket emeltek körülötte és benne, ez adja különlegességét) és a mellette lévő park megtekintéséből, Starbucks kávézásból, H&M látogatásból, kínai selyemsál keresésből, Victoria Secret kínálat - áttekintésből, vissza a H&M - be az ottfelejtett ajándéktáskáért - programból és végül újra Starbucks kávézásból állt. A fiús nap pedig jó sok X-box után ebédre rendelős trotillá a kafa - ugyan tegnap sült - rántott husi helyett, majd a téren dodgemezés, motorozás, ugrálóvárazás, farolós-fekvős biciklizés...Este természetesen újra teraszozás. Harmadnap felgyalogoltunk a helyi lépcsőn - ilyen mindenhol van - , délután mindannyian kimentünk a térre a fiúk programjait kipróbálni. De nem akárhogy mentünk ki, hanem elektromos motorral. Kettővel, és nem fordultunk többször, bár tizenegyen voltunk...kicsit könnyítettünk a motorok életén, mivel a nagylányok (hárman) furi-taxival utaztak. Így is motoronként négy ember utazott a térre, igazán kínaiasan...talán még kicsit bátrabban is.

   Ezt élvezték az egész kirándulásból legjobban a gyerekek. Este a szokásos, kis "szomszéd-kedvence" diszkózással fűszerezve. Az igazi királyság számomra utolsó nap következett, kozmetikushoz volt időpontunk, és két óra masszírozás után tőlem bárhova indulhattunk volna, de mi hazafelé vettük az irányt. Még az sem bosszantott, hogy este 6-an szálltunk 5 bőröddel egy amúgy cipősdobozokkal megrakott taxiba. De hazaértünk és teljes nyugalomban hajtottuk le a fejünket, tudva, hogy még van pár nap a szünetből is.

  
A múlt héten ünnepeltük legkisebbünk névnapját, így kerestünk egy élményparkot a közelben, ahol egy olyan napot töltöttünk, ami igazán gyerekbarát volt. A szokásos képpel: gyerekek elöl rohannak kiabálva közvetítve a látottakat, meg a következő játék fajtáját, a felnőttek pedig néha mosolyogva, néha ásítozva baktatnak hűségesen  a nyomukban és fizetnek, ahol kell. Azért ez nem rossz, csak nem a "legyünk végre öten együtt" kategóriájú program. Bár ez a nagy megmondót sem zavarta ezen a napsütéses, néha kicsit esős napon.

   Volt minden, kínai módra: kétszintes halálos akadálypálya, falmászás (kis) biztosítással, trambulin (közben javítgatva, ha esetleg nem bírná ki az európai gyerekek előre - hátra szaltóit), angry birds csúzlis dobáló malacvárral, és egy speckó "bob" pálya, mely egy földbe vájt mélyedésben a domboldalon lecsúszó lavór volt, és imádták a gyerekek. Már ha a folyamatos sikítás, néha megszakítva egy - két nem odavaló szóval ( "úgysem érti senki anyán és apán kívül, ők meg lenn vannak, biztos távolban" ) annak számít.

   A sornak nincs vége, de még csak két hónapja élünk itt, és közben egyébként iskola, meg munka van...szerintem lesz még ilyen típusú bejegyzésem.