Amióta külföldön élünk rendre meglep a magyar nyelv változatossága, szépsége, utánozhatatlansága. Amit eddig csak könyvből tudtam, tanítottam, ám csak sejtettem, most testközelből érzékelem... Mindjárt itt van ez a szó a címből: itthon és az ő párja, az otthon (közelre és távolra mutató szavak). Mára nem csak egy nyelvtan könyvi különbség számomra ez a szópár, hanem a Kína és Magyarország közti több ezer kilométeres távolság-különbség szinonímái is, hiszen jelenleg mindkét ország az otthonunk. Csak hol itt vagyunk otthon, hol meg ott.

   Az első ajándékok egyike, amiket mi adtunk - csakis Zsuzsa mama kisterítői, meg a pálinkás csokik után-, egy Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk kínai nyelvű ifjúsági regény volt. Természetesen a taobaon jutottunk hozzá igen jutányos áron: 20 jüan, azaz 800 forintért. Furcsa érzés volt a kezemben tartani és belelapozni egy magyar regénybe Kínában, amit legalább háromszor tanítottam már, a kisujjamban van a története, mégsem értek belőle egy árva kukkot sem. Természetesen tudom, hogy számtalan nyelvre (kb. 35) fordították pl.: albán, macedón, norvég, olasz, bolgár, orosz, cseh, örmény, eszperantó, észt, grúz, vietnámi, litván...hogy csak a külünlegesebbeket említsem. 

Ugyanilyen furcsa élmény európaiakkal találkozni Kínában. Kevesen vannak a közelünkben és mindig nagyon megörülünk egymásnak.  Aranyos eset volt, mikor a tartózkodási engedély miatt orvosi vizsgálatra mentünk Wenzhou-ba Irene-nal. Sorban állás közben elkezdett felém szaladni kitörő örömmel egy észak-európai kinézetű és színű (szőke hajú, fehér bőrű) hölgy és a nyelvén kezdett hozzám beszélni (talán dán, vagy svéd lehetett). Majd amikor angolul örültem én is a találkozásnak, elkedvetlenedett, és rövid válasz után visszabaktatott a helyére a sorban. Pedig nem is mondtam, hogy honnan jöttem...lehet hogy rossz az angolom? Irene ellenben azt hitte, hogy meg kell védenie és nagyon csúnyán nézett rá az eset után. Szerintem inkább vicces volt, mint bosszantó.

   Gondoltam, pontosabban reméltem, hogy a visszarázódás Kínába zökkenőmentesebb lesz, mint a belerázódás volt, de sajnos tévedtem. A jatleg (időeltolódás kellemetlenségei ) sokszorosan érezhető volt napokig az egész család bioritmusában. Nehezen aludtunk el, nehezen ébredtünk, az étvágytalanságról, kedvetlenségről már ne is beszéljünk. Persze ezen nem segített az sem, hogy túl jó volt otthon lenni a családdal és sok baráttal találkozni, meg a repülőnk egy napos késése és kicsit rázós földetérése is a negatív oldal serpenyőjét nyomta. Ezek után nekiestünk gőzerővel a kínai iskola szüneti házifeladatainak, ami nem ment valami gördülékenyen a mennyiség miatt...És már nem is kell tovább magyarázni a közhangulatot! Ettől függetlenül mindenki teszi a dolgát: apa (jelenleg Sanghaj-ban) dolgozik, gyerekek az iskolában kezdik a második félévet, anya itthon takarít és rendszerezi a magyar tanulnivalót a második féléves vizsgákhoz, valamint tantervet gyárt itthoni használatra első, harmadik és hatodik évfolyamra. Ezzel elleszek egy darabig... 

   Azt hittük kimaradunk az újévi fergeteges bolondozásból, de nem sikerült teljes mértékben. Az ajtók, házak díszítését szerintem csak az időjárás viszontagságai fogják megtépázni, vagy az idő vasfoga, de ember nem szedi le, az biztos. Tűzijáték pedig még mindig mindennap van, de legalább nem folyamatosan. Ajándékozás is folyik -ahogy már megszoktuk- kedvesen ám erőszakosan...de most mi is felkészültünk! Két hatalmas bőröndben hoztuk a magyarosnál magyarosabb ajándékokat kis és nagy értékben, és el sem vesztettünk egy csomagot sem, sőt el sem vették tőlünk a "tiltott" árucikkeket (pl. kolbász).

2019 a Disznó éve, február negyedikétől kezdődően. Az utolsó állat a monda szerinti kiválasztott 12-ből: patkány, bivaly, tigris, nyúl, sárkány, kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya, disznó. A jólét szimbóluma: ez az esztendő nyugalmat, harmóniát, derűs együttlétet ígér; karrier és pénzügyek szempontjából stabilitást hoz. Sajnos jelenti még a lustaságot és a mértéktelenséget is, így ezekre különösen figyelnünk kell idén! Igaz Lu zhū? (Lucsu-Luca disznó) Ahogy szeretett öccsei hívják a mi Lucánkat, aki a disznó jegy szülötte, csak még 2007-ből.

   Anyukám összegyűjtötte nekem az összes (fél év alatt) megjelent Nők Lapját és elhoztam magammal. Az első, ami a kezembe akadt egy olyan szám volt melynek fő témája a magyar nyelv. Érdekes és izgalmas cikkek között akadtam rá egy felmérésre, melyben a világ különböző nyelveit osztályozták megtanulásuk ideje (napi társalgási szinten) szerint. Az eredmény a következő lett:

kb. fél év: dán, norvég, portugál, francia, olasz, román;

kb. 30 hét: német;

36 hét: maláj, szuahéli, indonéz;

42 hét: szláv nyelvek, albán, török, örmény, zulu;

kb. 1 év: magyar, finn, észt, grúz, mongol, vietnámi;

kb. 2 év: arab, kantoni, mandarin, japán, koreai, kínai.

Hát most mit mondjak? A létező legjobb helyre jöttünk, hogy valami újat tapasztaljunk és tanuljunk! Időnk lesz rá, meg kell is, mert nemcsak a nyelve bonyolult ennek az országnak, de a mindennapjai is! Nándi fiam szerint előnyben vagyunk más népekkel szemben, hiszen birtoklunk egy olyan nyelvet, amit megtanulni majdnem olyan időigényes, mint a kínait...igazán pozitív hozzáállás, nem igaz?

   Évzáró és félévzáró ünnepségeket tartunk három napja. Öltöztetem a gyerekeket hol egyenruhába, hol kínai hagyományos viseletbe. Vizsgákra, fellépésekre készülünk, tanulunk még utolsó erőnkkel természetismeretet, matekot, angolt, kínait, de már itt lapul a magyar vizsgák anyaga is a széken. Közben nagyon várjuk, hogy 23-án szerdán újra felszálljunk a repülőgépre (gépekre) és hazalátogassunk Magyarországra. 

   Félévenként minden tantárgyból vizsgát kell tennie a Pingyang Jianlan School tanulóinak. Különböző vizsgaállomásokon számolnak be tudásukról a gyerekek. Meglepően nyugodtak voltak a gyerekeim az utolsó héten...talán az esélytelenek nyugalmával mentek harcba, mégis oklevelekkel és ajándékokkal zárták az első félévüket egy kínai magániskolában. Ügyesek voltak, voltunk! Szerintem az apjuk örül legjobban a szünetnek, mert nincs több sience fordítás, meg kínai tanulságos olvasmányok száz furcsa kérdéssel...Tényleg igazi hard work volt mindenkinek, de reméljük hogy egyre könnyebb lesz félévről félévre.

   Nagy izgalom, felkészülés és két napos hosszú próbák előzték meg a céges évzáró ünnepséget, aminek fő attrakciói a kollégák, munkatársak előadásai. Ahogy már egyszer írtam a rendezvényeikről, igazán profi külsőt adnak ezeknek a fellépéseknek. Tökéletes kultúrsokkot okozva az európai szemünknek. Mindenki szeret színpadon állni-ha tagadja is-és igyekszik a legjobb tudását adni, bár a mi elvárásainknak még mindig nem elég szervezett a ügymenet... Ennek ellenére nagyon ügyes volt a férjem és a lányom is egy éneklős, új év köszöntő zenés dalban.

Február 5-én vált a holdnaptár szerint az új év a disznó évére a kutyáéról. Minden nagyon piros és arany ilyenkor és egy hetes állami szünet is van. Készítenek és adnak is ajándékokat egymásnak az emberek, nemcsak a családtagok! A red pocket-ot mindenki szereti, mert pénzt rejt, de ajándékoznak apró figyelmességeket is, mint könyvjelző (szerintem) speciális fonási technikával, és ajtódísz melyen boldog új évet felirat van. A gyerekeim hoztak haza az iskolából nekünk is. Na meg az elmaradhatatlan tűzijáték-maraton...már alig várom!

   Amióta szünet van csak a hazautazásról beszélnek a gyerekek. Gondolatban százszor is megtervezték, hogyan járják körbe az első bevásárlóközpontot a repülőtérről hazavezető úton, és mit rendelnek a KFC-ben vacsira, mert végre otthon nem fog csípni semmilyen étel és lesz káposzta sali is. És milyen jó lesz, ha értik amit kérsz, és még netán segítenek is a választásban az eladók...

Azért tanulnak is a magyar vizsgáikra szépen nyugodtan, mert sokat pihennek is közben. Voltunk Lucával piacon valamelyik reggel, és természetesen dupla annyit vásároltunk, mint szoktam egyedül. Hiba volt egy éhes tinit magammal rángatni, bár olyan reggeli finomságokat is megvettem, amit sose tennék egyedül...és csak egy végezte a kukában.

   Érdekes hogy ugyanazt érzem most, mint amikor otthon a Margaréta utcában kezdtem el a csomagolást fél évvel ezelőtt. Kicsi aggodalommal vegyes kíváncsiságot erős honvággyal keverve. Furcsa, sose gondoltam volna, hogy megszeretem Kínát. A csodálat most is megvan, de már kicsit otthonomnak is kezdem érezni. Nem igen tudom ezt az érzést hova tenni, de most nem lamentálok tovább, megyek és csomagolok...

   Az első filozófia órámon negyedikes gimnazistaként ezt a mondatot sajátítottam el örökre. Annyira a magamévá tettem, hogy átformálva már minden mássággal és azok elfogadásával kapcsolatban eszembe jut, pedig egy csomó más kifejezés is létezik erre az érzésre, vagy eseményre, vagy képre. Mégis számomra ez az igazi, ez az egy...

   Nehezen veszem rá magam, de egytől egyig nagy élmény a végén minden iskolai rendezvény, vagy megmozdulás. December 27-én tartották az iskolai Ki-mit-tudot, ami igen monumentális rendezvény úgy a fellépők számát, mint a koreográfiák minőségét, és nem utolsó sorban az időt tekintve. Nyolc hosszú óra (főleg egy unatkozó kilenc évessel), amiben van smink, öltözés, teremrendezés, hangosítás, világosítás és a legfontosabb: videózó, aggódó, fontoskodó, mindig útban levő szülő hegyek. Szuper volt! A lányom csodálatos produkcióban vett részt amit a kis barátnőivel állítottak össze. (Csak a jelmezszerzésben és a sminkelésben segítettek az anyukák, a finanszírozásban pedig az apukák...) Kínai hagyományos női táncot mutattak be, igényesen, szépen kivitelezve. És bár erősen próbálták, nem sikerült kínaira sminkelni Luca szép nagy szemeit. Elsős kisfiam is fellépett az osztályával egy zászlónak tisztelgő, Kína nagyságát dicsérő, hangosan éneklő, igen hazafias műsorszámmal, amiből az éneklés nagyon hiányzott...Torkaszakadtából ordított 40 kis elsős, de legalább élvezték...az én Nándim nem. Az elegáns egyenruhát most vette fel először, és nagyon bejött neki, ám a fiúk sminkelésénél elakadt az ő részvétele sajnos. ("Az lányos"...) Onnantól zsebre dugott kézzel, enyhe kifelé fordulással tüntetve nem nézett senkire. Megijedt a tömegtől... (a kép bal szélén látszik a szőke feje búbja)

   Megéltük, átéltük, túléltük, megcsináltuk, megvalósítottuk, kiviteleztük, élveztük, szidtuk, szerettük a Gergely-naptár utolsó hónapját. Vége a decembernek! Érdekes és tanulságos volt Kínában, mint minden más is. Természetesen lett igazi karácsonyfánk, ami inkább illatos, mint szép. Lett szülinapi tortám, ami inkább somlói galuska lett, mert az mennyiségre több és még többen is szeretik...Volt szilveszteri bulika-móka is sok magyar baráttal, igazi kínai tűzijátékkal...fordítva is jó...igazi magyar barátokkal, sok kínai tűzijátékkal. Ez az egész leginkább azért érdekes, mert mi azt érezzük, hogy valamit lezártunk, valaminek vége, de rajtunk kívül senki nem érzi ugyanezt. Tényleg mindenben multik: vallásban, mitológiában, időszámításban...Értik a miénket, használják is, de mellette él és működik az ősi hold naptár is. Azt hiszem még november van itt...az új év pedig februárban jön el (mármint nekünk februárban) A disznó éve lesz, és a kutyáét váltja majd. (Luca disznó, pontosabban vaddisznó!) Megint ez a kettősség...

   Sok-sok csodálatos üzenetet (kicsit, nagyot, írásosat, videósat) kaptunk otthonról, ami nagyon jól esett mindannyiunknak, és kapunk még most is ajándékokat az itteniektől mert kedvesek, pedig nekik ezek a mi decemberi hóbortjaink nem számottevőek, nem a sajátjaik. Felhívták a figyelmünket karácsony előtt, hogy vegyünk sok almát, mert 24-ére felverik az árát, ugyanis itt Ádám Éva napján almát kell enni annak emlékére, hogy Éva "megkínálta" Ádámot a tudás fájának gyümölcsével. Ez a karácsony. 

  31-én végre mi is tűzijátékot durrogtattunk a szomszédjaink és a mi örömünkre, ami csodálatos, monumentális látvány volt, pedig "csak" tízen néztük. Még a kóbor állatokra sem volt gondunk, mert itt azok nincsenek...nem tudjuk miért...Nagyon élvezték a gyerekek, ahogyan az óceán parti sétát is, amit most sem úsztuk meg cipő-, és ruhacsere nélkül. Mindenhol nagy feltünést keltettünk világos fejünkkel és hat nagyon hangos, mozgékony pulyánkkal. Vicces, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból foltmentesre sikerült a tíz személyes hot-pot vacsora partink, pedig adtunk az érzésnek!

   Követem az európai eseményeket ilyen-olyan portálokon és néha jól esik kívülállónak lenni. Persze vannak események, megmozdulások amik -vérmérséklettől függően- megérintik a külföldön élő magyarokat, de itt nálunk nagy a csönd és a nyugalom. Szerintem a méretek teszik elgondolkodtatóvá a dolgok erejét. Elnézem a végtelen nejlon zacsit, meg az árusok fejét a csini többször használható szövetszatyraim láttán, és néha megsajnálom őket, elfogadom az övékét, hogy legyen a kukámba való szatyor, mert szemeteszsákban gyengék.

Vagy csodálom a csomagolásaikat, amire oly sokat adnak hogy erős (konkrétan kibonthatatlan) és látványos (nagyon piros, nagyon arany, nagyon csillogós) és monumentális legyen (sok szemét egy kis rossz ízű kekszecskéért). De nem értem a Holt költők társaságából jól ismert "Carpe Diem" filozófiájukat, ami annyiszor megdőlt már az évezredek folyamán, mégsem hiszik, hogy változás kell. A férjem és a barátaink szerint az evolúció során mindig az alacsonyabb létforma győzedelmeskedett, tehát meg kellene próbálnom elengedni a dolgokat, nem gondolkodni annyit és kicsit tényleg a mának élni. Nem annyira előre tervezni, nem kitalálni mindent, aztán aggódni, ha nem válnak valóra a dolgok. Ez az én nagy idei tervem. Megélni az életet, élvezni amennyire lehet, és amennyire kell, mert ezt mindenki megérdemli...

   Előkerültek a téli egyenruhák persze csak szépen lassan, mert még ilyenkor is akadnak napok, amikor rövidujjúra vetkőzne a lányom... A hideg errefelé a páratartalom miatt csontighatoló hideg, bár 10 fok alatt ritkán van a hőmérő higanyszála, a meleg pedig (18-20 fok!) nagyon forró meleg ugyanezen okból. Fűtés sehol, semmilyen közintézményben sincs, kesztyűben gépel a férjem, a gyerekek kabátjai pedig foltosak a grafit ceruzától és az ebédtől... Tegnap pont meleg volt, pillanatok alatt megszáradt a bunda egyenruha a napon, de éjjel 23 fokra állítottam a légkondit, mert mi fűtünk! Egyszóval összeállt minden kínai viszonylatban egy jó decemberhez!

   Berci szülinapján speciális hotpot étteremben jártunk, és ahogyan a képen is látszik, kezdenek belejönni a skacok is a kínai ételek fogyasztásába. Az asztal közepén alulról melegített fazékban, különböző ízesítésű leves alaplében főzhetjük az általunk kiválasztott finomságokat. (Az alaplevünk eddig a legegyszerűbb húsleves volt, paradicsomos, csípős vagy más extra még nem megy!) Szeretik a szójaszószt, a szezámmagot, nem ódzkodnak a hirtelen főtt hús falatkáktól, a saláták nagy részét -legalábbis- kipróbálják, gombát esznek nemcsak erőltetésre... A rák és a különböző levelek még ritkán csúsznak, de ha mégis, akkor nagy mennyiségben, egyszerre...Igyekszünk sokmindent megkóstoltatni velük normális kereteken belül, de bevallom én sem vagyok valami nagy tengergyümölcsei fan, bár a tenger partján lenne lehetőségünk sok vízi élőlény kipróbálására. Néhány halfajta még elmegy, de a csiga és a kagyló már sok a jóból...Persze ponty nincs a kínálatban, vagy kecsege, meg harcsa sem...ezeket legalább felismerném... Szerencsére zöld levelekben és gombákban is ottvannak a szeren, bár van az a kalap nélküli kalapos csaló, ami szeletelve olyan mint a tofu...pontosabban az...sajnos.

   Lucánk névnapján Luca-búzát vetettünk, és mézeskalácsot díszítettünk ipari mennyiségben, mert ajándékozni is fognak a gyerekek belőle, meg mert minden évben szoktunk apukámnak is készíteni, cserébe anya diós-vaniliás kiflijéért. Idén kinyitom az ablakot, nehogy kitörjön mint a Mézga-családnál ha "fénypost" megy a csereáru. Valójában megsütöttem a diós kiflit is. Persze hiányzik Zsuzsa mama mézeskalács házikója (Luca emlegeti folyton) és Csaba papa gyümölcs kenyere is csak januárban lesz megkóstolva, de megtapasztaltuk a távolság és a posta kapcsolatát testközelből, örülünk hogy lebeszéltünk mindenkit a csomagküldésről! Röviden: nem működik a posta, semmi nem ér ide. Hosszan: három napig tartott, míg apró kis képeslapjainkat és meglepetéseinket feladtuk Európába, sejtve hogy nem garantált a siker, tekintve hogy fél óráig magyarárzta Irene mi az az ország, ahova megy a küldemény. Kispostánk fel sem vette a leveleket, a nagyposta pedig értetlenkedett. Kíváncsi leszek... pedig nagy fotózkodást csaptunk egyik este alul pizsiben, felül karácsonyi harci díszben, végül sztárfotókat gyártva három feltüzelt fülhallgatós kínai gyerek-mikulással. A "fotó-labor" külön bejegyzést érdemelne, ami a mi viszonylatunkban közelstávol nincs. Egy fényképész van egész Pingyangban -inkább igazolványkép készítőnek nevezném nemes egyszerűséggel- aki egy pincelakás hátsó zugában készít fotókat a betévedőkről és egy kiszuperált nyomtatóval hívja elő a képeket...kicsit félelmetes, méginkább szürreális élmény volt. Szerintem veszünk egy nyomtatót a taobaon...ezek után megéri. 

   Taizhou gyönyörű, egyetemi város. Nevében is illik Zhejiang (Csöcsiang) tartományba, amit a Qiantang-folyó szel ketté és sok benne a "zhou" végződésű, csatornákkal átszőtt vízi-város. Székhelye Hangzhou -itt laknak barátaink-, szubtartományi szintű város, Taizhou -itt a Metro-, oktatási és kulturális központ, Wenzhou -itt lakunk mi- ipari és kulturális központ, Fuzhou...stb. 温州 -ez Wenzhou kínai jele, a második része a zhou, a kis vízesés szerű rész a közös a városok neveiben. A XII. században az exportra termelt porcelán központja volt ez a keleti, tenger melletti tartomány. Sajnos itt volt az első ópium háború központja is, ami után Nigbo kikötőjét kénytelenek voltak megnyitni a külföldi hajók előtt is, majd a II. világháború alatt japán megszállás alá került. A kommunista hatalomátvétel után Kína más vidékeihez képest kevesebb beruházás történt, de Teng-Hsziao-Ping reformjai után megugrott a fejlődés ipari irányba és méretekben. Mondhatnám hogy nem a Metro áruház miatt fedeztük fel ezt a "kis" gyöngyszem várost, de sajnos ez az igazság. Út közben megláttunk a kocsiból egy hatalmas szökőkutat egy parkban (ami persze meg sem mozdult míg ott voltunk) és meg kellett néznünk közelebbről is. Mint azóta kiderült, a Shuijing Parkban pihentünk meg a hosszú autó út után. Ha giga-szökőkutat nem is, de pálmafákat, felhőkarcolókat, sok-sok pofátlan galambot, szép hidat egy folyón, szappanbubit és kínai sárkányt eregető gyerekeket, pálcikára tűzött égetett cukros gyümölcsöket jó sokat láttunk, és ezt-azt ki is próbáltunk.

   A karácsony előtti véghajrában várjuk a taobaos pulykát, karácsonyfát gyökerestül (tartó nélkül, mert nem érti az ember, hogy nem ültetni akarjuk...még), és izgítjuk a pontyos oldalt, hogy frissen pucolva érkezzen a halacska egy nappal 24 előtt. Itt nincs dömping, nincs tömeg a bevásárlóközpontban, illetve ha van is, nem karácsony ürügyén. Azért van itt-ott szépen felöltöztetett egyen műfenyő, és csillogós minden este, de igazából itt mindig minden este csillogós fényes, csak mert szeretik. Berci is ezt a csillogást szereti legjobban Kínában újabban. Nekem úgy tűnik, lassan megtörik a jég, és hozzászokunk ehhez a különlegesen más országhoz. Nándikánk például egyik este kis segítséggel, majdnem egyedül csinálta meg a kínai házi feladatát, mert értette a feladatok leírását is! Persze még sokat segít hogy a kedvenc hónapunk van tele családi ünnepekkel, és mindjárt kitör a téli szünet is...január 20-tól egy egész hónap! Indul a visszaszámlálás...

   Az igazság az, hogy nem szeretem ezt a kifejezést. Már-már utálom, de azon vettem észre magam, hogy csinálom. Sajnos vagy nem, ez a helyzet. Minden "hosszúhétvégét", minden magyar ünnepet, otthoni, családi, vagy állami hagyományt maximálisan ki akarok élvezni, ezért minden kelléket megszerzek hozzá és meg is ünneplem ahogyan az a Nagykönyvben le van írva. A családom pedig nem ellenkezik. Miért tenné, ha szép a lakás, finom a halászlé, meg a sütőtök, a kacsasült, a diós kifli...sőt, alig várják az első mézes kalács illatát. Hogy a karácsonyi diós, mákos bejgliről ne is beszéljünk még december elején. Pedig kell, itt az ópium tilalom hazájában...megoldunk mindent! (Egyébként a fekete szezám íze megtévesztésig hasonlít a mákéhoz.)

   Olyan bejegyzéseket olvastam a facebookon, miszerint borzasztó, már-már bosszantó, hogy novemberben elkezdik egyes üzletláncok a karácsonyi díszítést, és ünnepi zenét kell hallgatni a plázákban is. Szegény otthoniak! ITT NINCS KARÁCSONY!!! Ha jól sejtem Kínában a Hold Újév lesz a nagy durranás, a családi és országos és állami és mindenes buli. Még nem töltöttünk itt januárt és februárt hogy lássuk. Majd most! Mi azért készítjük a lelkünket, a lakást, és egymást is a karácsonyra. Barátnőmmel nevettünk azon, hogy most pár évig mi vásároljuk fel a taobao "christmas" feliratú tartalékait, és folyamatos lejátszásra állítjuk a youtube karácsonyi zene listáját egész decemberben kompenzálás ürügyén. Tényleg elkezdtük, nem viccelek! Muszáj! Az idő mondjuk nem kedvez még, és nem is számítunk hóesésre, meg 10 foknál kevesebbre. Azt azért álmomban sem gondoltam, hogy december másodikai névnapomat a tengerparton fogjuk tölteni piknik ebéd és homokvár építés közepette. Azért nagyon meghitt volt, mégha több százan gondolták is rajtunk kívül ugyanígy. 

   Pár éve olvastam valahol, hogy egy nagynevű divatcég igazgatója azt nyilatkozta, hogy Kína a divat igazi hazája, nem Franciaország (Párizs), meg Olaszország (Milánó). Nem a tervezőket és kreációikat tekintve, hanem a napi felhasználást. Itt a divat az utcán van valóban. A legújabb is. Nem kell azon gondolkodnod, hogy mit, mivel vehetsz fel, mert egész szetteket kapsz meg potom áron bárhol a cipőtől a ruhán, kabáton át a hozzáillő kalapig. Dizájner gyerek ruhákban sincs hiány. Mezítláb szaladgál tüll habos-babos csodában  homokosan, vizesen a lurkó a tengerparton. Anyuka megy el  gyermekéért az iskolába ferdén szabott ingében, hímzett gépi-szakadt nadrágjában csakis hozzáillő cipőben és táskával, megbolondítva egy nagyon vagány kalappal. Ezt persze fotózzák is. Mármint saját magukat. Olyan beállításokban, hogy az felkerülve egy közösségi oldalra, akár beállított modell-fotónak is elmenne egy divatmagazinban. Ez volt a tengerparton is. Lazáncipőtlóbálok, nemodafigyelekcsakelmélázok, éppenmagányosansétálgatokatengerparton fotó hegyeket láttunk elcsattanni. Rá kell vennem magam nap mint nap, hogy ne szabadidő ruhában szaladjak el a srácokért a suliba a furival, mert még azt hiszik beteg vagyok. A sminkelésre is vissza kell szoknom, nehogy azt gondolják már, hogy minden európai nő úgy néz ki mint én, amikor beteg vagyok és leharcolt és fáradt. Mint ma. Itt már úgyis azt gondolják, hogy minden európai magyar! (Szegény Nick az iskolai anyanyelvi angol tanár is, pedig hát nem!)

   Nem csak a ruhákhoz jut az ember készen, de a főttételhez is, ezért van úton útfélen egyszerű, vagy garázsból hirtelen kialakított étterem, vagy azzá alakított furi, esetleg egy kirakott kisasztal a frissen sült zöldséges lepényszerű finomsággal...és ha bejön a biznisz, másnap többet hoz emberünk, harmadnap pedig már ott süti a helyszínen. És ne is hízz el...de ne ám, erről gondoskodnak a szupermarketben, ahol CSAK akciósan juthatsz az általuk kitalált mennyiségben a gyümölcshöz, vagy a zöldséghez. A múltkorjában gránátalmát szerettem volna venni, de 4 db volt 10 yüan, én pedig csak egyet szerettem volna venni. (Négy nem fogy el, ennyire nem fanok a gyerekek.) Nem tudtam megvenni, mert nem mérték le nekem azt az egyet. Következő alkalommal a kukorica volt akciós 10 db 4 yüanért tényleg baráti, de nekünk napokig elég 4-5 db. És vajon megkaptuk? Meg. De csak azért, mert a férjem is ott volt, határozottan ránézett a nénire, és azt mondta neki magyarul, hogy "ezt így visszük!"...el kell tanulom ezt tőle!

   Én olyan gyorsan fogok visszafogyni, ahogyan meghíztam, és olyan jólöltözött is tudok lenni, mint amennyire topis. Sőt, még sminkelni sem felejtettem el, bár tény, hogy nem merek kozmetikushoz menni itt, mert nem tudnak mit kezdeni a bőrömmel, és mert olyan fura egyenes fazonú mindenkinek a szemöldöke. A lányom sem hagyja, mert pont abban a korban van, amikor ezek az igazán csajos dolgok már kezdik érdekelni. Sőt, megszerette a durván rózsaszín dolgokat is, néha még fel is veszi őket! Sokat alakultunk, változtunk is ebben-abban óhatatlanul mióta itt vagyunk, ezzel együtt tartjuk az otthonról hozott hagyományainkat is. Nem most fogunk például leszokni arról a családi szokásunkról sem, hogy esténként összebújunk a gyerekekkel, és hol együtt, hol külön-külön megbeszéljük az arra érdemes fontos dolgokat. Annyira nem, hogy már ők is elkezdtek összebújni és együtt ügyködni, vagy csak csacsorászni. Kész szerencse hogy gigaméretűek a gyerekek ágyai is. Imádom a családom!

   Kissé vonakodva adtam ezt a címet a bejegyzésnek, mert nem tudom visszaadni ezzel a billentyűzettel sem az írását, sem az ejtését. Hol énekelve, egyes hangsúllyal, hol keményen leszúrva, négyes hangsúllyal. Mégis azért választottam, mert annyira fontosak itt a számok, hogy a héten többször is megfogalmazódott bennem ez a kezdés. Nem csak azért, mert az arab számainkkal igencsak elvesznénk errefelé (akár a piacon is, de még az utakon is), hanem mert a héten szülői értekezleten voltunk, egy egész napos "buliban"...

   Kezdem az elején! Nem is volt kérdés, hogy mindketten részt veszünk a szülőin, nem csak Irenet küldjük, bár nem értünk egy kukkot sem, fontos hogy a tanítók lássák, érdekel a gyerekeink előmenetele. Persze ez mindjárt az elején megdőlt, mikor kiderült, hogy egyidőben lesz a harmadikos, és az ötödikes, mivel azonban az ötödikes ofő a legsegítőkészebb, a harmadikos mellett döntöttünk.

   A délelőtti és a délutáni rész is egy közös műsorral és előadással kezdődött. Az Oktatási Hivatal kiküldött profi előadója, igazi tanárnéninek öltözve (szövet kabát, szemüveg, konty...) heves gesztikulálások, számolás és ujj-emelgetés közepette felvázolta nekünk, a szülőknek, mi a feladatunk, hogyan neveljük megfelelő korú gyermekünket. Nem mondom, hogy nem kelne el otthon is egy-egy ilyen szónoklat az iskolai szülőiken...mindegyiken...újra és újra! Ám itt mindenki csendben ült, figyelt (némelyek arcán még aggodalmat is véltem felfedezni), és tapsolt, ha ideje volt. Soha nem láttam még ilyet iskolában a mi szabadelvű - néha túlságosan is - Európánkban. Megörvendeztettek bennünket kiállítással - mondjuk ilyet pont láttam az általam látogatott művészeti intézményekben - és egy kis műsorral - ilyet meg csináltam - is gyerekeink produkcióival. 

   A szájzongora csapat azért tetszett, mert nem láttam még ilyet, pedig úgy használják ezt a hangszert itt, mint nálunk a furulyát. Szereznem kell egyet itthoni használatra! A kungfu bemutató pedig azért, mert láttam, kik között "verekszik" a középső fiam nagy elánnal.(Itt nem lépett fel.) Voltak cuki kis balerinák, akik hagyományos kínai zenére mozogtak enyhe kultúrsokkot okozva, és a lányunk is táncolt egy csapatban, jelen esetben pompom lányként természetesen teljesen autentikusan...

   Az előadás után mindenki, mondom mégegyszer, mindenki elment a saját osztálytermébe és helyet foglalt gyermeke padjában a kicsi széken, és megkezdődött a heves pakolás a padokban. Mondhatnám hogy ganézás, de ez pont a mellettem ülő kislány anyukájára nézve lenne igaz, így lehet hogy túlzás...egyébként nem az! Berci katonás rendet tart maga körül, ezt tudtam, de Nándi padja igazi meglepetés volt. Minden a helyén, semmi kosz, papír, gyümölcs maradvány...és akkor bevillant valami. Ez az osztály mind sárkány...egy falkányi, mert összesen 39 kisgyerek, akikből 11 kislány, a többi fiú. 2012-es születésűek. Minden világos! Nándi összes itt felvett szokása: a hirtelen kitörő hisztik, az uralkodni-vágyás, a kiskirálykodás. (Persze harmadik gyerek is, de a sárkányság az igazi magyarázat...számomra, mert a férjem természetesen elzárkózik mindenféle ilyen megközelítésétől a dolgoknak.)

   Szerintem pedig fokozottan helye van itt Kínában ennek a megközelítésnek, ha tetszik, ha nem! A lung az egyik legősibb állat a mitológiában, valamint az első írásos emlékükön is szerepel az írott jele.

A jóslócsontokon az i. e. 2. évezredből, amiket egy patikusnál találtak véletlenül, aki sárkánycsontként árulta afrodiziákum, és gyógyszer alapanyag gyanánt. Ezek egyébként - a jóslócsontok - lapocka csontok, amiken rótt írásjelek vannak hosszanti irányban. A sárkány a dinsztiák császárainak szimbóluma (a császárnéjé a főnix), igazán fennséges állat, rengeteg megjelenési formával.     Annyi története van születésének és vele kapcsolatban is, hogy tobzódik benne a kínai mitológia. Van egy személyes kedvencem az 1300-as évekből, A sárkányetetés címet viseli egy anekdotagyűjteményben.

   Egyszer egy tobzoskát ajándékoztak a Shang-házbéli Ling fejedelemnek, aki azt hitte, sárkányt kapott, és arról érdeklődött, mit eszik. A válasz természetesen az volt, hogy hangyákat, így a fejedelem jól felhízlalt hangyákat tenyésztetett személyzetével, akik bár nem értettek egyet az uralkodóval, és hiszékeny butaságával, teljesítették óhaját. Jól tartották a kis csodasárkányt, míg egy éjjel az általa falba fúrt lyukon megszökött, és sehol nem akadtak a nyomára. Reggel jelentették alázatosan a fejedelemnek a sajnálatos esetet. Megparancsolta Ling, hogy tenyésszenek még kövérebb hangyákat, amivel majd visszacsalogatja kedvenc sárkányát. Ám ekkor hatalmas égzengés és villámlás kíséretében megjelent az igazi sárkány, akit annyira feldühített, hogy a fejedelem hangyákkal kínálta a tenyeréből, hogy egy pillanat alatt romba döntötte a palotát is és elpusztította Linget is a Shang-házból.

   Nü-va (a félig kígyó testű ősanya), miután kifoltozta az eget és megszilárdította a világot négy állatra bízta a négy égtáj őrzését, akik a négy évszak harmónikus működésének is felelősei lettek:

1. Hszüan vu, a Fekete Teknős északot és a telet kapta.

2. Csin lung, az Azúr Sárkány kelet és tavasz ura lett.

3. Paj hu, a Fehér Tigris nyugatot és az őszt vigyázza.

4. Csu csüe, a Vörös Madár pedig dél és nyár őre azóta.

Fu-hszi (az ősanya testvére, később házastársa) úgy jutott a mondák szerint a 8 trigramhoz, a Pakuakhoz (jin-jang jel), hogy egy sárkány hozta el neki a hátán a Lo-folyóból.

   Sokat gondolkoztam a szülőivel kapcsolatban is, meg csakúgy is, mert van időm azon, hogy mi a fontos a tanulással kapcsolatban. Arra jutottam, hogy minden jó, ami jószándékból jön, és azon a bizonyos arany középúton van. Mert kell a szabadság, a sok pihenés, a Vekerdi-féle eszetlenül kiabálva rohangálás, ha van előtte elmélyült koncentráció, odafigyelés, befogadás. Nálunk ez most úgy van, hogy a gyerekek kapják a durva és teljesen szembeötlő szigorú fegyelmet, és alig várják, hogy visszaléphessenek az otthoni iskolai rendszerbe. Reméljük, hogy ez nagy hasznukra válik úgy az iskolában, mint a viselkedésükben később is.

   Ebben a pillanatban Levi éppen az iskolában tölti az ebédszünetét, hogy megbeszélje a gyerekeket tanító tanárokkal, akiknek ez szintén az ebédszünete, hogy hogyan folytassák a kínai nyelv tanulását, mert az alap pinjin már lezajlott az elsősöknél, és szerintünk több értelme lenne a folytatásnak is az elsősökkel, amíg biztosak nem lesznek az alapokban, mint a saját osztályukban küzdve az irodalmi szövegekkel nyelvtudás nélkül. Biztos vagyok benne, hogy megoldják valahogyan ezt a problémát is az iskolában, mert ezekben a dolgokban jók. Érvelni, vitatkozni, dönteni nehezen tudnak (nincs igen és nem kifejezésük sem), nincs rá kultúra, de tanmeséken keresztül mindent elsajátítanak. A mi tanulós tanmesénknek még nincs vége. Igazából csak most kezdődik igazán.

   Tegnap eltévedtem. Amúgy igazán. Amikor rájössz, hogy egyedül ebből a gödörből nem mászol ki, és csak a férjed menthet meg. Persze szépíthetném a dolgot, hogy navigációm sem volt, meg térképem sem, kínaiul sem tudok, ("és még esett is az eső, jól látod Róka") de a valóság az, hogy ilyenek velem történnek - akár Budapest kellős közepén, a Blaha Lujza téren, ezer magyar ember között is - nem véletlenül. Amikor már azt hiszem, hogy nagyon ott vagyok a szeren akkor jön az eltévedés. Ültem a furiban, a nagy büdös kínai valóság kellős közepén, ahol egy sikátorban akkora forgalom volt délután 17 és 18 óra között, hogy csak na, és mindenki dudál, meg átszűri magát a legkisebb lukon is, tehát pörög az élet, és tök egyedül voltam. Egyedül voltam a magányommal. Nem volt ami elterelje a figyelmemet erről a rossz érzésről. Ilyenkor kitisztulnak a dolgok. Először kiabálok, hogy hazamegyek, meg hogy nem is tudom már, miért jöttünk ide, és egyszer csak tényleg világos lesz minden. Hogy mi jók vagyunk együtt a férjemmel, és a gyerekek is pont beleillenek a körbe, mert valamiféle kirakós részei, és általuk lett teljes a Balogh-Soponyai gömb. A keresnivalónk pedig az itt Ázsiában, hogy azon túl hogy erőn felül megmérjük magunkat, adjunk egy nagy csomag szabadságot és kitekintést a gyerekekinknek, hogy később előrehajtsa őket ez az érzés a mindennapok fásultságában.

   Ma  orvosi vizsgálat van az iskolában, és olyan büszke voltam rájuk reggel, amennyire csak lehet, hogy nem pánikoltak, hanem elkészültek időben és rém keményen bementek a suliba. (Este látták, hogy van rosszabb, mint a suli, meg a szuri.) Emlékszem Berci a nyáron - persze a többiekkel együtt - egy csomó védőoltást kapott. Az utolsó előtt azt mondta, ő inkább nem is jönne Kínába, mert elege van ebből. Ellesz a mamáéknál amíg hazajövünk, mindegy melyiknél. Persze megkapta a szurit, kijött velünk, és ma a legnagyobb félelmével nézett szembe bátran, a vérvétellel. Bandesz ugyanekkor azt mondta, mostmár négy rémálma van, sorrendben a következők: 1.t-rex, 2.cápa, 3.moszaszaurusz, 4.szuri. Durva sor, szerencse hogy kettő minimum lehúzható, ha minden elmélet igaz...Egyszóval erőt merítünk egymás gyengeségéből, de nem egymás kárára. Lucám drágám láthatóan memorizálta reggel az utat a suliba, (hogy hazafelé segítsen) mert Levi mutatott még kettőt gyorsan, ha újabb lezárások jönnének, legyen egérutam...bár tegnap is azt hittem hogy egérúton vagyok, csak sok lett hirtelen a kanális, meg a szűk sikátor. Na mindegy, baj az, ha döglenek a nyulak! (Ezt Brezsnyev óta tudjuk, ahogy a viccben van.)

   Az itteni iparvárosoknak a külső részei egyébként nagyon szépek és mondhatni romantikusan tévelygős helyek, persze csak ha tudod hol vagy és hova tartasz éppen...nagyjából. Sok a csatorna, amik keresztül - kasul átszövik az utcákat, egy - egy jó nagy bukkanós híddal a legmagasabb ponton. Korábban írtam, hogyan termesztenek növényt a sitthegy tetején is, erre azonban vannak sokkal megfelelőbb helyek is. Például a termőföld egy kanális mellett. Vagy a hosszú frissen épült, vagy éppen felújított utak mellett itt-ott belvízzel elárasztott rizsföldek. Az ő mitológiájukban is megjelenik az özönvíz "motívum", csak nem a mindent elpusztító büntetés formájában. (Tudom, hogy ez egyben mindent megtisztító lehetőség is, de...) Náluk a  folyóvizek kiszámíthatatlanságát jelképezi, a legenda szerint a földművelők vívnak az áradással, hogy termőterületet nyerjenek. Az első megoldás, a dagadó föld ötlete kudarcba fulladt, a második győzött, a csatornaásás és az ár így vonult el. Azért én még nem barátkoztam meg a csatornákkal sem, meg a sikátorokkal sem, bármilyen romantikusan csengenek is a sztorik.

   Jobban tetszik az első házaspárról szóló mítosz, akik egyébként az első testvérpár is voltak, de az özönvíz után házasságra, azaz egyezségre léptek, hogy újra teremtsék az emberiséget. Ők Nü-va, és Fu-hszi, akikről már meséltem egyszer. Nü-va az ősanya félig kígyó, félig ember, Fu-hszi a testvére, a jin-jang megalkotója. Félig kígyó testük házasságra lépésük után egybefonódik. Egyébként más történetírók szerint nem is félig kígyók, hanem kínai sárkány farkuk van. Nagyon sokféle történetük létezik ugyanarra az eseményre, attól függően ki, mikor mesélte vagy írta le. Nagy kedvencem még a kínai horoszkóp eredetéről szóló történet, miszerint Kr. e. jó 500 évvel Buddha magához rendelte minden teremtett állat követét s jóságához mért jutalmat is ígért nekik. Ám az állatokat annyira lefoglalták mindennapi gondjaik, hogy a legtöbben figyelemre sem méltatták a hívó szót. Csupán 12 állatfaj képviselője jelent meg, érkezési sorrendben a Patkány, Bivaly, Tigris, Macska (aki állítólag az egeret vágta át a helyért), Sárkány, Kígyó, Ló, Kecske, Majom, Kakas, Kutya és Vaddisznó. Buddha hálából mindegyik állatnak ajándékozott egy-egy évet, mely ezentúl az övé, így róla nevezik el és magán viseli majd sajátos jellemzőit és jelképeit míg világ a világ, s meghatározza a jegyében született emberek jellemét és viselkedésmódját. Idén a Kutya éve van itt Kínában, ami jól ellenpontozza a tavalyi hivalkodó és színes Kakas évét a maga egyszerűségével és hűségével.  A teljes képhez hozzátartozik, hogy az emberekről alkotott képen finomít, mely órában születtek, azaz mi az Útitársuk, és hogy melyik elem a domináns az öt alapelem közül: Föld, Víz, Tűz, Fa, Fém.

   A kínai csillagjegyem a ló. Rendkívül kedves mind régi barátaihoz, mind pedig új ismerőseihez. Meggyőző szónok, élvezi a társaságot. Becsületessége, őszintesége és melegsége nagyon népszerűvé teszi. Bíznak benne az emberek, mert valóban érdeklődik gondjuk-bajuk iránt, sokszor azonban nem képes titkot tartani és pletykál, mert nem tudja türtőztetni magát. Egy-egy ötlet könnyen elragadja, és azonnal hozzálát a megvalósításához - anélkül, hogy mérlegelné a következményeket. Ez a nyugtalanság nem egyszer hasznára válik, mert új lehetőségek nyílhatnak meg előtte, tervei azonban éppen emiatt gyakran nem válnak valóra. A ló, mindig kész segíteni másoknak, de önbizalma és látszólagos gondtalansága mögött gyakran belső kétségek rejlenek.

   És hozzámentem egy kecskéhez, akinek kedvessége, tisztessége a legtöbb embert elbűvöli. Általában előbb gondolkodik, csak azután cselekszik, szereti a dolgokat mérlegelni. Ha akaratlanul árt valakinek, hibáját igyekszik azonnal jóvá tenni. Született vándor, nem csak köznapi, hanem spirituális értelemben is. Fontos számára, hogy kényelmesen éljen, és ezt nem akarja kockáztatni. Érzelmei uralják természetét, ezért számára a legfontosabb, hogy érezze a szeretet. Sem szigorú elvekhez, sem feltételekhez nem hajlandó tartani magát, és nem viseli el, ha elnyomják kreatív szellemét. A rutin munka sem való neki, élvezi a kreatív kötetlen munkát. Idegenkedik a vetélkedéstől, a pozícióharcoktól.

   A lényeg az, hogy lássam mindig merre van az előre, és ebben jó útitársam lett Levi, Luca (Vaddisznó), Berci (Bivaly) és Nándi (Sárkány). A mi Platoni (ötcsücskű) gömbünk, hogy európaiasan is teljesek legyünk...persze csak filozofikusan...

   Ma reggel ismét tűzijátékra ébredtünk! Hajnali 4 órakor. Kezdünk rájönni a mikéntjére...a miértjére sosem fogunk! Indul egy petárda sorozattal, ezzel összehívják az ünneplő népet (ez a pótkocsi kavics a fejed mellett), majd egy fél óra múlva jön a  műsor, legalább két sorozat tűzijáték formájában. A gyerekeknek ma meg se kottyant, én pedig végig néztem mindhárom kört (komolyan mondom, még tetszene is, ha nem ilyen eszetlen órán lenne), és legalább nyugodtan felkészültem a legszomorúbb reggelre, a hétfőire egy esős, ám annál tartalmasabb hosszúhétvége után.

   Érdekes, hogy az ember milyen könnyen megszokik más rendszereket, és még el is fogadja azokat. Urambocsá' még azonosul is velük. Félreértés ne essék, nem lettünk hithű kommunisták, de az új iskolai regulákat megszokjuk lassan. Hogy első hétfőn zászlófelvonás van, korábban kell érkezni, és tisztelegni kell a vörös kínai zászlónak, amin öt csillag van. A vörös a kommunista forradalom, a nagy csillag pedig a kommunista párt szimbóluma. A négy kisebb csillag a munkásokat, a parasztokat, a polgárságot és a patrióta kapitalistákat jelképezi, akiket egyesít a kommunizmus építésének feladata. A nyakkendőt sosem szabad elfelejteni felkötni, és tisztán kell tartani! Még a fülemben cseng a dob hangja, amire mi is bevonultunk anno az összes iskolai ünnepségre. Persze koromból adódóan az igazi mozgalmi dalokat csak a paprikaföldön hallás után tanultam meg, mert a paprikaszedés az pont az a munka, amihez illik a Fel vörösök, proletárok..., vagy a Amúri partizánok dala. Azért a kínai iskolában is haladnak a korral, meg az új pedagógiai módszerek is helyet kapnak, csak némi szülői önállótlanság és feladattudat-hiány miatt, kicsit szájbarágósan kapja az ember gyereke a tömérdek projektmunka-részfeladatot, meg egyéb házi feladatokat a pihenős hétvégére...is. Az ötödik évfolyam az elmúlt iskolai 10 napban a kínai írás és nyomtatás históriájáról tanult különböző órákon, lezárva egy színes-szagos kivetítős előadással valamelyik nyomdász apuka segítségével. Tuti volt, szívesen vettek benne részt a gyerekek.

   Mi nem örültünk ennyire a férjemmel a hétvégi plusz munkának, bár a srácok nem aggódták túl a dolgokat. Így aztán megnéztünk közösen egy iráni nagyon szívfacsaró másfél órás filmet Kiscipők címmel Berci fiammal, és családilag referáltunk a tanárnéninek a levonható tanulságokról, ki-ki korának megfelelően. Irene-nal feldolgozta Luca 4 vagy 5 részét az új kötelező olvasmánynak angolul-kínaiul, és Wechat-en Moments-elte a levonható tanulságot, ahogyan kellett. Felkészítettem Bercit, aki amúgy is szeret előadást tartani Püthagorasz néhány inkább vicces, mint matematikához kapcsolódó meséjéből, és mindannyian magunkévá tettük - hacsak egy hétvégére is - az amerikai Hálaadás napját köszönő kártyák és tabló formájában. 

   Amikor pedig nem esett az eső, belefért minden az eszetlen buliba: slime a plafonon, roller és görkori az udvaron, és a régóta kinézett Wenzhou Science & Technology a városban. Ez a kiállítás tényleg a Csodák Palotája, csak ingyenes, nagyobb és picit még profibb is. Három emeleten várja a tudásra szomjas közönséget különféle fizikai és kémiai témákban, mint pl.: a fény törés (Lucusnak pont jól jött), a nyomás, földrengés-jelzés, perpetuum mobile, a különböző erők és hatásaik, tükrök és képeik... (és itt nem a telefonom kamerája torzított...megbocsáthatóan előnyös hosszú, vékony nővé magas kisfiam társaságában)

   Nándus egyébként többször eltűnt mellőlünk, mert annyira tetszett neki egy űrben lövöldözős játék, amit a szorzótábla segítségével lehetett használni. Meglepetésünkre megjegyezte, hogy 2x3 az 6, hogy 3x3 az kilenc, és ha rossz számot lősz az űrhajóra többszörösen megnő a rajta szereplő érték, ha megfelelővel tüzelsz, osztódni kezd. Hat éves, de ha lőni kell, jöhet a szorzótábla is. Mondjuk angolul olvasni is csak azért fog, hogy ne kelljen segítséget kérnie tőlem, hanem elolvashassa ő maga az x-boksz utasításait... 

   Amíg az első szinten vizes fizikához kapcsolódó játékokkal játszottak a fiúk, mi Lucával megnéztük a harmadik emelet robot technológiáit is. Találkoztunk Wall-e-val, kínai hagyományos zenére karddal "táncoló" robotkarokkal, csúszómászó és világító robotféreggel, és még sok érdekességgel. Estére miután beszéltünk a családdal, megettük a karácsonyi előzetes próba-halászlevet (de csak azért, mert nem hittük el hogy egy nap alatt érkezik a megrendelt friss 1,5 kilós PONTY) házitésztával, és jól megdicsértük apát az eddigi legfinomabb alkotásáért, eltettük magunkat holnapra, hogy kezdődhessen egy újabb etap újabb megoldandó problémákkal, újult erővel...és akkor jött a tűzijáték ma hajnalban, és a bejegyzésem keretbe is került, mint egy valamirevaló irodalmi alkotás.

Ui.: Előbújt a petrezselymem! Bibibi! Ilyen télelő novemberünk van idén.

    Nagy az egyetértés a három gyerek között abban a kérdésben, hogy a hosszú hétvége lassan jön el, és nem elég hosszú. Igyekszünk ezt igazán jóvá tenni számukra, hogy aztán újult erővel vessék bele magukat a nem mindennapi mindennapokba. Csak kívánság szerinti süti van, gyerekbarát menü ebédre. No házi feladat, ezért már csütörtökön letudjuk mindet, mondjuk aznap nem alszunk...És mindig van egy tuti program. Most a Természettudományi Múzeumba készülünk Wenzhou-ba. Persze visszük a görkorikat, meg a rollert is, biztos ami biztos. Még egy két kerekű gördeszkát is beszereztünk, hogy apa is tudjon gurulni...mi meg nevetni rajta.

    Ahogy már egyszer (százszor) mondtam: három gyerekem három féle. Persze pontosan tudom, mit honnan örököltek, mégis mindig meglepnek újabb és újabb fejlődési szintjeikkel. Imádom hogy itt van is időm ezeket meglátni és feldolgozni magamban. Tudom, hogy a lányom szép, szereti a biztos dolgokat (mint család, melegség pink plüssök formájában, kézműveskedés minden fellelhető és megfizethető formája), de a legjobb tulajdonsága hogy rugalmas az észjárása. Minden szempontból. Bármit befogad és bármilyen meglévőt képes tágítani. Tegnap este egy kínai gyerekregényt kezdtek feldolgozni este 8 és 9 óra között Irene-nal, nem kevés energia befektetéssel. Mellesleg nélkülünk...angolul és kínaiul "kommunikálva".

   Tudom hogy a középső fiam igazi pszichológia tankönyv oldal, a maga középső gyerek fogalmával, de elképesztően őszinte és igazán hitelesen érzelmes is, ami igen ritka manapság. Szeretem (na jó, néha rém bosszantó), hogy neki mindig másként is el kell mondani az új információkat, vagy éppen többször is, mert épp nem alkalmas az idő a hétköznapi dolgok befogadására ha művészethez juttatja a kis lelkét. Mert ő például meséből is a lélekben vájkálósakat szereti. Teszem azt, szólunk neki hogy másnap csak délig van suli, mert orvoshoz kell vinni. És akkor másnap délelőtt kétségbeesve felhív az okosórájáról, hogy rémlik neki, hogy valamit mondtunk, de mit is?! Egyébként eljutottunk a kínai kórházba késés nélkül, és igazán kedves volt mindenki, megnyugtató eredménnyel zártuk a délutánt. Én aggódtam legjobban, de ez megszokott. Mégcsak nem is a legpuccosabb kórházba mentünk, mert hétfőn ott nagy a tumultus Irene szerint...tisztára mint otthon...csak az orvosok kedvesek és segítőkészek...nem úgy mint otthon.

   És a legkisebb... a kis Tuti. (Két évesen ült a kádban és megkérdezte az apukája: - Mi van a lábaid közt? - Kuki! - Biztos? - Tuti!!!) Minden szempontból a legbiztosabb ember a családban. Biztos hogy mérges, ha oka lehet rá, és ok az mindig van. Biztos hogy beszól, mert neki lehet, bár látszik rajta hogy tudja hol a határ, csak kicsit húz rajta egyet. Biztos hogy ha elfáradtunk, ő az első aki ennek hangot is ad. Például a suliból most már elege van, jó hogy jön a hosszú hétvége. Mindenkinek ő a szószólója. Akkor is őt küldik a tesók ha kérni kell valamit, mert azt is nagyon tud! Itt nagyon próbára teszik a türelmét (mondjuk mi kezdtük, azzal hogy kihoztuk...), és éppen ezért nagy türelem-tanulási-játék ez neki...is.

   Ha megkérdezik tőlem-márpedig megkérdezik-mi hiányzik legjobban otthonról, soha nem jut eszembe semmilyen tárgy. Csak az anyukám. Ezért amikor írok, mindig levezetem a feszkót, hogy sajnáljam magam mert tudom, hogy sokszor elolvassa majd ezeket az irományokat, és megnyugszik ő is. Még akkor is, ha másnap küldi az üzenetet a helyesírási hibáimról, de legalább nem kommentben. Meg akkor is, ha video-beszélünk, és a végén azt mondja: "ej, de lelakott vagy kislányom", holott tudja, hogy csak a kamerám piszkos természetesen! Szóval megtanulok én is jó anyának lenni bár tudom, hogy az lehetetlen és igyekszem annyit dicsérni is, mint amennyit mérgelődök, vagy éppenséggel szidok.

    Azt írta egy kedves volt tanárom tegnap, hogy ne ítélkezzek (eddig nem tettem, írta ő is), de ezt nehéz megállni. Ha ennyi sok mássággal találkozik az ember, nem lehet nem összehasonlítani és aztán eldönteni melyik tetszik. Ezen annyira elgondolkodtam, hogy eszembe jutott ez az. Például hogy otthon azt mondtam szívesen vennék egy hatalmas Hammert amin óriási villák vannak elölről, és letolnám vele az útról azokat akiket nem odavalónak tartok. Sokan vannak! (A Boglya utcán, Miklóson ennek fokozott jelentősége és aktualitása van!) És akkor úgy alakultak a dolgaim, hogy egy olyan közlekedésben kell helytállnom nap mint nap amihez képest az otthoni szituációk kutyafülék. Így rendeződnek a dolgok még ha néha kicsit lassan érkezik is meg a válasz. De én már tudom, hogy megérkezik. 

   Megtanultam, hogy az élet mindenhol élet és működik a legnagyobb nyomorban, koszban és mocsokban is. Sose gondoltam volna, hogy a sitt-halom tetején csodás kis kertek zöldellenek pár hét leforgása alatt némi pára és odafigyelés után. Hogy nincs szükség sok mindenre ha van a legszükségesebb, a remény. Még egy kacsa család is megtelepedett a belvíz-"tóban", hogy a flóra mellett a fauna is képviseltesse magát. Teljesen úgy mint a Wall-e című mesében. Talán nem harcolnak annyit az életben maradásukért mint az a kis bakancsos zöldség...

   Tegnap a szomszéd bácsi elmondta (inkább jelelte), hogy a kisboltban a ház alatt nem szabad tojást venni. Nem tudom miért - nem is akarom tudni - de mostantól nem veszek lenn tojást. Csak a piacon. Bár ott is vigyázni kell, mert van egy rendkívül gusztusos kinézetű tojásuk a kifőzdék előtt (Berci már többször is kifigyelte és kérte), ami tartogat meglepetéseket. Nagyon finom (barátnőm szerint), de pisiben fő. Tényleg utánajártunk, megkérdeztük az árustól és büszkén bevallotta a receptet! (Azóta nem kéri Berci.) És ne is ítélkezzek?...

   Az elmúlt időszak itteni hagyományőrzéséhez tartozik, hogy a szokásos november elsejei gyertya - gyújtós családi sztorik elmesélése, megfelelő faragni való tök sikeres keresése és megmunkálása után (ez amerikai eredetű szokás ugyan) ma végleg kudarcba fulladt liba - hajtásom. Meg kell elégednem egy igen hosszúnyakú kacsával Márton napon ( ami meg német eredetű hagyomány). Ludaskása már készül a tűzhelyen, és tegnap este megnyugodtam afelől is, hogy lesz élő karácsonyfánk, mert ráleltünk kis segítséggel az interneten. 

   Tudja valaki, milyen régóta létezik a tűzijáték? Több mint 2000 éves múltja van Kínában. A legkedveltebb legenda szerint egy szakács találta fel a konyhájában, mert történetesen összekevert szenet, ként és salétromot (mennyi erre az esély?),  majd egy bambuszrúdba tömködte, és begyújtotta...Elűzi a rossz szellemeket, szerencsét hoz, így folyton durrogatnak az emberek: szülinapon, elhalálozáskor, nemzeti ünnepekre, vagy csak nagy örömre. Első találkozásunk ezzel a nem mindennapi élménnyel rögtön első héten történt, mikor is hajnal 4 óra 50 perckor valaki a lakóközösségből begyújtotta a ház alatt a tűzrakást. Erre ébredni olyan, mintha egy pótkocsi követ szórnának le a fejed mellett, így nem okozott olyan extatikus örömöt, mint a budapesti első találkozásom ezzel a csodával 1993 - ban az augusztus 20- án megrendezett nagy dzsemborin a Lánc-hídon. És bár követte fényhatás is, a látvány is szép, de a füstfelhő közelről kicsit félelmetes. Pillanatok alatt öten lettünk az ágyban, mert három ijedt pulyánk is csatlakozott mérgeskedésünkhöz és hitetlenkedésünkhöz a korai órán. Azóta többször ébredtünk tűzijátékra, bár barátaink szerint az igazi mulatság majd holdújévkor következik, amikor is egy egész hétig éjjel-nappal folyamatosan durrogtatnak a népek. Már alig várom, de főleg azért, mert akkor utazunk haza először!

   Ahogy korábban írtam, hétvégére kirándulást terveztünk a férjemmel Wenzhou-ba. Sajnos 2,5 óra utazás és az állandó új útépítés, vagy régi javítása miatti kerülő után jutottunk be a városba, ám közben lehetett nézelődni a dugóban, amit nagyon szeretek. Mindig foglalkoztatott, most kiderítettem, miért látok annyi oroszlánt városszerte. Kínában minden nagy, vagy fontos kaput oroszlán pár őriz. Ők a kapuőrző oroszlánok, egy hím és egy nőstény. Mindkettő mérges ábrázatú, hegyes fogú, éles karmú, bogyorított sörényű, és melldísz lóg a nyakukban. A nőstény a kicsinyével játszik az egyik mancsa alatt, a hím egy hímzett golyóra tenyerel nyugodtsága jeléül. A kínai nevén fogou (azaz fo-kutya, mert nem őshonos állat, ajándékba érkeztek az országba, valamely királyi vadasparkba) i. sz. 3. századtól fokozatosan taszította le erről a megtisztelő helyről a sárkányt (azaz a lung-ot). Nagyon tetszenek, mert monumentálisak és tiszteletet parancsolók. Nem csak azért, mert minimum életnagyságúak, hanem mert egyfajta állandóságot is biztosítanak rendszeres megjelenésükkel.

    Mi sosem szoktuk a kirándulásainkat túlszervezni, talán mert sokan vagyunk, sok minden alakulhat út közben, most is csak az volt biztos, hogy az opera múzeumot szeretném megnézni. Nem csalódtam! A világot jelentő deszkák náluk teljesen dísztelen, szürke színpadot jelentenek, és rengeteg felrúghatatlan, de pont ettől egyértelmű és örök jelképet, és jelentést hordoznak.

    Négy fő résztvevője a társulatoknak : Seng a férfi főszereplő, aki a történettől függően lehet fiatal, vagy tiszteletreméltó öreg,Tan a női szereplő szintén sokféle, Csing a festett arcú férfi leginkább másodlagos helyen, és Csou a férfi bohóc. A tradicionális kínai színjátszás az i. e. 3. század óta ötvözi a zene, az ének, a tánc, a pantomim és az akrobatika elemeit. Nehéz abbahagynom a tájékoztatást, vagy inkább kiselőadást ebben a témában, mert nagyon érdekel, de tartok tőle, hogy nem mindenkit foglalkoztat ezen a fórumon. (Bezzeg ha ének órán lennénk...) Kicsit bővebben kifejtem majd ezt a témát, ha végre el is jutok egy élő előadásra, ennyit megígérhetek azoknak, akik kielégítetlenül maradtak...

   Természetesen a környéket is bebarangoltuk Levivel és így bukkantunk a művészutcára. Szűk, sikátorszerű, hosszú, ám rengeteg érdekes látnivalót rejtő hangulatos hely volt. Jelmezboltokkal, füstölő árusokkal, hangszerkészítő műhelyekkel, szabó-varró üzletekkel, és rengeteg ronda nagy élő macskával a kirakatokban. Még egy igazi színház hátsó bejárata mellett is elsétáltunk, és jó turistához méltóan lefotóztam az éppen kint beszélgető egyik erősen kifestett jelmezes kislányt, vagy nőt. (Bár ehhez hozzátartozik, hogy az itt élők korát sosem fogom tudni pontosan megállapítani. Hihetetlen bababőrű, vékonydongájú népek. Én sem vagyok nagy darab, de az itteni ruha méretem L vagy XL.)

   Egyszercsak egy hatalmas, sárgás-barnás színű (mint a tenger), erős sodrású folyó mellett találtuk magunkat, ahol az emberek piknikeztek a szépen kiképzett kövezett rakparton, és a gyerekeiket sétáltatták a novemberi napsütésben. Az egész kicsik az anyukájukkal érkeztek (bár eddig csak azt láttam, hogy a férfiak foglalkoznak a kisgyerekekkel munka után), a nagyobbak pedig a nagyszüleikkel. Egész korán mennek dolgozni a nők itt is, egy vagy legfeljebb két gyerek vállalása után, és az idős családtagok veszik át onnantól a gyerek nevelés otthoni részét. Mindezt egyébként együtt teszik a lakóközösségek, ahogyan sok mindent még: főzés, evés, szerencse- és sport - játékok...stb.

   Ittlétünk elején egyik nap kiszálltunk a furiból a gyerekekkel iskola után, és belebotlottunk a szomszéd nénibe és bácsiba amint nagy egyetértésben és teljesen evidens módon csirkét véreztettek el a "lakópark" kellős közepén. Nándi kicsit megijedt, de naná hogy végig nézte, férfiból van ő is, és alig tudtam felvinni, mikor éppen belemelegedtek volna a toll-fosztás szépségeibe. Egyébként az egész ittlétünk a férjem által az innováció égisze alatt zajlik, úgyhogy testközelből tapasztaljuk ezt a fajta kettősséget is az iparnegyed közepén.