Visszaértünk szeretett kis lakásunkba, ahol minden növényünk életben volt valamiféle csoda folytán egy hónap víz-utánpótlás nélkül. Mi jobban kornyadoztunk 26 óra utazás után, megszakítva 3 le- és felszállással. Természetesen pontosan tudom, hogy mindenkit a vírus-helyzet érdekel legjobban, tekintve hogy Magyarországon mi is azzal tértünk nyugovóra és keltünk, hogy a híreket figyeltük és igyekeztük szűrni is, mert sajnos akadt mit válogatni bőven. Nos itt csönd van. A lakópark körbekerítve és lezárva. A kisboltok nyitva vannak, ám az éttermek zárva. Nincs fúrás, kalapálás, alap-gépzaj. A forgalom enyhén szólva is csak gyér, ritka dudálgatásokkal. A tévénkben mese van, ha nem Xbox kinect sport és közös izzadás...jó nevezhetjük közös sportolásnak is enyhe túlzással. A hírekben a vírus megfékezéséről, a közös kemény munkáról, kutatási eredményekről és a sikerekről lehet hallani. Mindig emlékeztetve az embereket a megelőzésre: sport, gyümölcs, nyugalom!

   Az utazásunk első két órája eseménytelenül telt, ám utána legalább 3x ellenőrizték a testhőnket három különböző reptéren és ugyanennyiszer öt egészségügyi nyilatkozatot töltött ki a férjem. Voltak izgalmas események is, melyek kicsit felbolygatták amúgy unalmas és fárasztó rutinunkat. Pl.: szembesülni azzal, hogy a maszk viselése cseppet sem komfortos érzés (egyik fajta sem); vagy hogy Luca tud magas hőt produkálni alvás után télikabátban és sapkában, még úgy is, hogy nem beteg soha (komolyan); vagy hogy sokféle nációnak néztek már bennünket (legtöbbször orosznak és angolnak), de olasznak még sohasem, most viszont nagyon közel került Magyarország Olaszországhoz, Kína távlatából. És hogy tiltakoztunk a leolaszozás ellen...(a végén kiderül, miért)

   Érkezésünk másnapján egészen különös egészségügyi vizsgálaton vettünk részt családilag. Körülbelül száz frissen Pingyang-ba visszaérkezett embert tereltek egy gyár udvarára, sorokba rendeződés után egyesével járultunk az egészségügyi személyzet elé. Amíg azt hittük vérvétel lesz, a legkisebbet féltettük, ám gyorsan kiderült, hogy apát kell sajnálnunk legjobban, mert torokból vettek nyálmintát...nagyon mélyről. Nos megúszta a nővér a lehányást...éppenhogy. Másnapra pedig az is kiderült, hogy mindannyiunk tesztje negatív. Szerintem ez kisebbfajta isteni csoda, hogy mégcsak nem is hordozzuk a világ-vírust (bocs, a WHO szerint nem az), pedig a fél világot beutaztuk keresztül-kasul a legkritikusabb hónapban. Úgy tűnik éppen jó irányba haladtunk mindannyiszor.

   Azt kell, hogy mondjam, nagyon jól tűrjük családilag a bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot. Ezek a legnagyobb, legszembetűnőbb különbségek egy Európában szocializálódott felnőtt ember számára másfél év Ázsiában töltött idő után. Egyáltalán nem rossz dolgok/kifejezések ezek - mint ahogy azt otthon sulykolják -, szemben a tervezés, előrelátás félreértelmezéseivel. Sokféle dologra gondolok itt egyszerre. Pl.: nem fogsz meghalni egy vírusjárvány beköszöntével azonnal (lehet hogy van 14 nap lappangási időd...rossz vicc volt...), 1x1 méteres polc-spájzom tartalmával egész sokáig elleszünk öten (és még jókat is eszünk), az iskola nem épülethez kötődik, sokkal inkább családi igény a tudásvágy, meg a tanulás tisztelete (interneten sem okoz katartikus élményt a lausi a kínai matekkal, szemben a Magyarországról hozott olvasmányokkal). 

   Otthon azt mondják, hogy Kínában lecsengőben van a korona-járvány, míg Európában most indul csak igazán "hódítóútjára". Csakhogy március 2-án egy olasz nemzetiségű külföldi visszahozta a vírussal együtt a karantént és a feszültséget is Wenzhou-ba. Ezért újra szigorítottak a lezárásokon, egyre rutinosabbak az ellenőrzések, és a papírok összehangolása is. Hétköznapi emberek kiválóan fertőtlenítik mikrokörnyezetüket, alkalmazzák az úgynevezett 6 pontos kézmosást, a maszk pedig már az öltözet része, mint a...zokni. Nekünk is lett hirtelen vagy 100 db, ajándékba kaptuk...mondjuk hasznos. Nnnnna, hát ezért nem örülünk az leolaszozásnak...pedig mint tudjuk itt egész Európa egy kutya, minden kis országa messze van és szinte megkülönböztethetetlen a térképen...a nagy piros kakashoz képest. Ez ám az igazi összetartozás és Unio!

   Harmadnapra (mint a népmesékben) elszállt a mi fekete fellegünk is, ami belengette a hotel-karanténba vonulás lehetőségét a párt részéről. Hál'isten nagyobb szükség van Levi munkájára helyben, mi pedig nagyon együttműködően élvezzük a lakásunk összes áldásos előnyét, szemben a hétvégi kirándulással...bár csodás napsütéses idő lett szombatra. Meglepően kevesen vannak lenn az udvaron levegőzve, pedig ilyenkor már javában indul - normális hétköznapon - mindenki a piacra enni, vagy csak sétálgatni, együtt lenni. Kíváncsian várjuk a folytatást mind az időjárás tekintetében, mind a vírus-helyzet alakulását nézve.

   Az igazság az, hogy egy véleményen vagyok a kialakult helyzettel kapcsolatban az eleje óta és ez nem változott mit sem, sőt sajnos már nem is fog: Sokkal több tartanivalónk van az ezzel kapcsolatos emberi butaságtól, mint a koronavírustól..., országra való tekintet nélkül!

   Ahogyan mi készülünk a karácsonyra és a szilveszterre, úgy itt is észrevehető az ünnepi várakozás a gyárakban, a boltokban, az utcán és az embereken. Mi ezt az ünnepet teljesen autentikusan és mégis a lehető legrenitensebb módon otthon (Magyarországon) töltjük. Alig várjuk az utazást! Már két bőrönd készen áll, várja a csekkolást....

   December végén a szülinapom kívánság nap lett. Megint. Meglátogattuk a Wenzhou-i Történeti Múzeumot, ahol két óra úgy röppent el, hogy kimaradt egy emelet, éppen a dínós...tehát visszajövünk ide is. A kivilágított Wû Mâ Jiē (Öt ló utca) sötédedés után csodálatos látványt nyújtott. Kereskedők utcája volt a történelem folyamán, ma sétálóutca, ahol ékszerészek, ruhaboltok kínálják portékáikat nagy hangzavarban, tömegben és erős fényben. Meglepetésünkre találtunk egy legó boltot is, ahol speciális limitált kiadású kínai sárkány figurát, és minecraft dobozt is szereztünk. Az izgalmas forgatagban xiani szendvicset találtunk vacsira, így mindenki boldog volt egy estére. Ez egy igazi mission impossible öt önérzetes lator esetében. Rövid időre sikerül, egyre ritkábban.

   2020 a geng zi, vagyis Fém Patkány éve lesz, a váltás pedig idén január 25-re esik. A Patkány az első a 12 kínai állatjegy között. A monda szerint a Macskát játszotta ki a sorban, így a cirmos ki is maradt a legkülönlegesebb állatok közül. Mindenütt megél, erős akarattal küzd, hogy a történéseket a saját javára fordítsa. A feszültséget mindig a nyugalom és a béke követi az évek között: 2017 kakas után 2018 kutya, külső csillogás után belső megnyugvás. Idén csökken az erőszak mértéke a világban. Ám 2020 a fém elem éve is ami másfajta végzetet hordoz. Nem fegyverektől, hanem hidegháborútól és nyelvi konfliktusoktól lehet tartani. 2020 a víz éve is, miszerint virágzó gazdaságot, jólétet ígér. A legközelebbi Patkány éve 2032-ben lesz, ezért ezt a mostani kezdetet érdemes alaposan átgondolni. Kedvenc színei a kék, az arany és a zöld, ételei pedig a hús és a mogyorófélék.

A holdújév pontos dátumának kijelölése igen bonyolult számításokhoz kötött és mindig változik, de annyi biztos, hogy január 21 és február 21 közé esik, és az emberiség egynegyede várja a legjobban ezt az ünnepet minden évben. A családok ekkor találkoznak, így több millióan utaznak vonattal, repülővel szerte Kínában. Már most törölték a járatunkat, reméljük az újat nem fogják...

  Kāchā, kāchā, kāchā...A kottakép nem akkora kultúr-sokk, mint hallgatni ezt a dalt kínaiul. Ha valaki látvány alapján nem azonosította volna még, akkor annak segítek: a Megy a gőzös...kezdetű gyerekdal. Idén is készül a férjem és a csoportja az újévi hagyományos koncertre. A műsoruk része ez a kis szösszenet is természetesen megfelelő kísérettel, kínai nyelven. Ismerik a gyerekek, tanulják az óvodában ahogyan sok más európai eredetű dalt is (a neten kis video is tartozik a kottához). Egyébként a céges újévi ünnepségek igen nagy volumenű rendezvények vacsorával, műsorral, ajándékok és jutalmak kiosztásával. Készülnek rá a dolgozók saját igen színvonalas műsorszámokkal, amiket válogatnak is, sőt ki is szórnak, ha szükséges. 15-én veszünk részt családostul, és nagyon kíváncsiak vagyunk, felismerjük-e a magyar utalást...

   Az ajándék vásárláson, sütés-főzésen kívül fontos szerepe van az ünnep várásban a takarításnak is. A házakat kisöprik, s ha van rá mód ki is meszelik, az ajtókat, ablakokat újramázolják. A szemetet a szoba belseje felé kell söpörni, onnan óvatosan lehetőleg a hátsó ajtón kivinni, hogy a szerencsét ne söpörjék ki vele. Ennek a szabálynak a megsértése az egész családra nézve súlyos következményekkel járhat. Újév estéjére a háznak ragyognia kell, a tisztítószereket pedig el kell rejteni, mivel az újév első napja meghatározó az egész évre nézve. Nagyon fontos, hogy minden jól alakuljon. Hagyományos játékokat játszanak például majongot, beszélgetnek, együtt vannak az emberek. Éjfélkor petárdákat durrogatnak rossz szelleműzésként, kinyitják a ház összes ablakát, ajtaját, hogy a búcsúzó év távozni tudjon. Ételekből annyit készítenek, hogy másnapra is maradjon az óévből, mert az kedvező jelnek számít. Különleges szabályok is vonatkoznak erre a napra: nem szabad négyest emlegetni, mert másképpen (más hanglejtéssel) kiejtve halált, kísértetet jelent. Nem szabad az óévet sem emlegetni és nem szabad sírni. Új ruhát kell viselni, a betegek pedig kikelnek az ágyukból, nehogy egész évben benne maradjanak.

Tudom, hogy ezek a szokások nálunk is érvényesek és működőképesek voltak, ám sajnos csak voltak. Itt még él az ősi kultúra tisztelete, hiszen látjuk nap mint nap. És nem kisvárosban élünk, vagy falun...van itt egyáltalán olyan?

A bejárati ajtókat és az utcákat is feldíszítik lampionokkal, zászlókkal, feliratokkal. Piros és arany minden, ez a bőség, a gazdagság és a szerencse színe. Huang pao (piros tasak)-ban ajándékoznak pénzt egymásnak és a gyerekeknek is, persze csak páros számra végződő összegben. Mindenki még kedvesebb a másik emberrel, ha ugyan lehet fokozni ezt egy amúgyis kedves társadalomban. Az ajándékot tisztelettel kell (két kézzel) adni és elfogadni (először visszautasítani, és csak az ajándékozó távozása után kibontani).

   A férjem január elseje óta járja az országot, sose tudjuk éppen hol van, mert nagy az évvégi hajtás a pihenő előtt. Mi itthon tanulunk, rollerozunk, felnőtt-játszótérre járunk és megint tanulunk. Büszke vagyok a gyerekeimre a sok plusz munka miatt, bármilyen eredménnyel végeznek is az idei vizsgán. Az idő hol tavaszias, hol őszies, egyszóval kegyes hozzánk. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kapcsoltam fűtést az utóbbi időben. Gondolom lesz még hideg idén itt is, így most elmegyek a piacra és "megbeszélem" a varrónővel a cipzár cserét Berci télikabátjában...lehet hogy ez is egy vicces élmény lesz később. Ha nem nekem, a varrónőnek biztosan! 

   Kétségtelenül igyekeztünk ezt a nemzetközi, európai és családi ünnepekkel erősen tűzdelt hónapot emlékezetessé tenni, de semmi sem bizonyult ütősebbnek mint a kínai családi fotózás, de annak is leginkább az eredménye. Együtt látjuk egymást szépnek, kipihentnek és felhőtlenül boldognak, pedig...

Mindenhol a világon a legmozgalmasabb időszaka az évnek az év vége. Itt pedig még vége sincs! Csak január 25-én zárul idén a holdújévi ünnepségsorozattal. Számtalan négyoldalas teszt és óriási üdvrivallgás után kicsit hamarabb kivettük a gyerekeket az iskolából, hogy együtt karácsonyozzunk, meg persze készüljünk a magyar vizsgákra is (ami egyre nehezebb, tekintve hogy kínaival "teli köcsögöt nehéz megtölteni"). Levi apánk hard workingelt néha már éjszaka is, ám meglepő módon nem mérgelődött miatta. Az értetlenkedés sokkal jobban bosszantja, de azt a nyelvi és kulturális különbségeknek tudja be. Már amikor sikerül...

A mi legkedvesebb (szüli)napos csibénk Berci 10 éves lett. Annyira várta, és mi annyira tudtuk, mit szeretne, hogy élete legszebb szülinapja lett. Ő minden jó élményét így jellemzi: "Életem legjobb, legszebb, legfinomabb...", persze van sötét oldal is "életem legrosszabbjával", de azt senki sem akarja tudni...

Luca-banya is kellőképpen fontos volt a névnapján, még búzát is találtunk tavalyról eldugva, így elvetettük azt is. Hot-potoltunk, moziztunk VIP Super Mario termben, mi kellhet még?

   Hát egy jó kis családi fotózás! Olyan, ami előtt csak pincében hátul elrejtett zugfotóssal találkoztunk; olyan, amit három hétig egyeztettünk; olyan, ahol nem értették milyen az, amikor saját ruhában is szeretnél képeket csináltatni a hagyományos kínai sorozat mellett. Bevallom aggodalommal vegyes izgalommal készültünk rá minannyian, még Irene is. Mint ahogy az lenni szokott, kár volt izgulni, mert profi csapattal találkoztunk. Sminkeltek, fodrászoltak, öltöztettek, és elképesztő erőket vetettek be annak érdekében, hogy a legkisebb ugrifülest mosolyra bírják. Egyszer-kétszer sikerült. Az eredmény fél nap múlva meg is érkezett, mert annyira szépen kértük, hátha lesz belőle karácsonyi ajándék (nem lett, csak két ünnep közötti). Viszont rengeteg karácsonyi üdvözletet kaptunk az ünnepekre általa, ami nagyon jól esett, bár nem pótolta a család egyre erősebb hiányát.

   Összehangolt karácsonyt megelőző munka folyt két napig, én pedig újra rájöttem milyen jóarcú, ügyes és segítőkész gyerekeim vannak...még. És elérkeztünk a december végéhez, amikor már azt hittük nincs apánk, egyszeriben két egész napra lett. Nagyokat ettünk, videóztunk, társasoztunk és világmegváltó beszélgetéseket folytattunk. Természetesen nem lett igazi hagyományos karácsony, bár adott volt öt európai arc, jó zene, egy feldíszített fa a szoba közepén, karácsonyi illatgyertya, hangulat világítás, finom halászlé, bejgli, mézeskalács, nyomokban azonban kínait is tartalmazott. 

   24-én egyik percben bejelentkezett, másik percben kopogott az ajtón a HR a cégtől, és megajándékozta az egész családot, amiért olyan jó munkaerőt biztosítunk számukra egész évben apánk személyében. Mondjuk ez igaz. Végre van igazi értékes kínai selyem sálam, és kaptunk Ádám Éva napi almát is, amin ott virít a felirat kínaiul: Boldog karácsonyt! Az első fotón éppen faarccal próbálja Levi elmagyarázni, hogy a mákos bejgli nem ópium származék...Mert bár tudtuk, hogy Kínában tilos mákot termeszteni, árulni, pláne behozni, mégsem jutott eszünkbe azt hazudni, hogy fekete szezámból készült a karácsonyi bejgli...

"Sok kultúrnövényről el lehet mondani, hogy egyszerre áldás és átok az emberiségnek, de a kerti mák közöttük is kitüntetett helyet foglal el. Egyik származéka az ópium hozzájárult ahhoz, hogy Kína megalázkodjon az európai gyarmatosítók előtt, ám közvetve az ország gazdasági-társadalmi átalakulása előtt is utat nyitott. A 19-20. század fordulóján itt okozta a legnagyobb pusztítást: egyes időszakokban a felnőtt lakosság egynegyede vált a rabjává. Ebben a gyarmatosító európaiak mohósága is erősen közrejátszott." 

Kaptunk édes ünnepi kacsa levest is, de a hús fokhagymás zsiradékon megfuttatva végezte, jó kis paradicsom mártással. Persze jól megsózva, borsozva. Sosem fogom megérteni, miért cukorral tartósítanak és ízesítenek mindent. Sót csak annyit használnak, amennyit az ízesítő szószok tartalmaznak (szójaszósz, mogyorószósz). Pedig mennyire szeretem a népmesét a sóról, meg a szeretetről! Most olvassa nekem hangosan Nándi (persze csak megfontolt-lassan): "Úgy szeretem Édesapámat, mint emberek a sót!"

   Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok mégegyszer és sok együtt töltött értékes időt! Nemsokára mi is csatlakozunk, de addig még vár ránk itt ez-az...

   Fenséges látvány a Wenzho Nagyszínház este kivilágítva, teljes pompájában. Még akkor is, ha késésben van az egész család a fél nyolcas koncertről, esik az eső, nincs parkolóhely, pedig két órával hamarabb elindultunk...Egyszerre mondtuk Levivel, hogy a Sidney-i Operára emlékeztet az épület...a gyerekeknek a Sivatagi show páncélos lovagja, a tobzoska urott be... Így kezdődött idén a december nálunk: eső tehát hűvös, ünneplés tehát kultúra...

   Az utóbbi időben én kérni szoktam a névnapomra, mert így szereti a férjem. Ez jó neki is, meg nekem is. Az ideire valamilyen hagyományos kínai előadásra kértem jegyet a "közelben". Persze természetesen Irene segítségével találta a jegyeket Levi, de nagyon ügyes volt, mert Irenunk nem kultúra fogyasztó felnőtt. Hogy lehet így élni??? Egyáltalán nem, így nagy szükség van a leleményességünkre, meg a tapasztalatunkra is, hogy felismerjük akár egy plakátból is a jó előadásokat. Sajnos nehezített a pálya Kínában, mert itt nagyon adnak a külsőségekre, de mint mondtam, tapasztalt vén rókák vagyunk. Az élmény egy guzheng (ku-cseng) koncert volt.

Kínai húros pengetős hangszer, citeraféle, hárfa hangzású. A császárok egyik kedvelt udvari hangszere volt, rendkívüli elmenyugtató hatása miatt is. Kezdetben 13, manapság (a XIX. sz. óta) 21, vagy annál is több selyemhúrral van felszerelve. Különlegessége, hogy a húrokat külön-külön mozgatható húrlábak osztják kétfelé. Kr. e. 5. századból ismert hangszer, sok rokonnal: kínai ku-csin, japán koto, mongol yataga.

Wang Zhongshan kortárs guzheng játékos, Zeneakadémiai tanár, tanszékvezető, különbözű zenei társaságok, szövetségek elnöke, egyszóval a hangszer mestere szolgáltatta a műsort. Kiváló előadó, mert bár ott a helyszínen egy szót sem értettünk az összekötő szövegekből, gond nélkül lekötötte a nagyterem közönségét, akik között rengeteg kisgyerek volt, többek közt a mi két igen kritikus kisfiunk is. Szerintük minden második szám volt tetszetős, szerintünk az egész előadás izgalmas volt. Meghitt-csendes, majd pörgős-virgonc darabok követték egymást. Váltogatva az ősi eredetű műveket az egészen új hangzás- és ritmusvilágúakkal. A többi fellépő művész is számunkra különleges hangszereket szólaltatott meg: bambusz fuvola és furulya, különböző csörgő-, zengő- és ütős-szerszámok. Mégiscsak tudják értékelni a művészetet Kínában, mert nagy tapsok voltak, sőt ujjongások is. Az ételt és az italt az ajtóban le kellett rakni egy kis asztalkára, és az önkéntes videósokat szemérmetlenül lelézerezték. Nagy élmény volt és valóban hagyományos!

   Annyira átjár a hideg bennünket ezen az éghajlaton, hogy muszáj belülről is melegíteni magunkat. Leveses vagyok, mint az anyukám. De az én kedvenceim most már a tojásos és a gombás leves Yéye konyhájából. Mint már említettem, itt egy kupacban akár 6-8 "étterem" van, ami nem biztos hogy különböző típusú, de egyben biztosan különböznek: ízvilágukban. Itt tuti, hogy saját, házi receptből készült ételt kapsz minden egyes "kis piszkosban", mert mind családi vállalkozás: férj és feleség, esetleg felnőtt gyerekek. Ettünk már rengeteg helyen ebben az országban, és mégtöbb típusú étteremben az elit különtermestől az utcáig, még északon is (úgy emlegetik itt, mintha a világ másik fele lenne...), de Yéye (nagyapa) főztje a legfinomabb számunkra. Ízletes, nem csípős és olcsó...nagyon. Tudjuk, hogy a mamának nem szabad megmutatni, mit választottál az étlapról, mert ő nem tud olvasni, és addig várhatod a vacsit, míg ki nem jön valaki más a családból és meg nem kérdezi, mire vársz. (Még az új, óriási szemüveg se tévesszen meg!) Tudjuk, hogy sertés csíkokat paprikával csak ősszel szabad enni, mert utána már erős paprikából készül (lehet hogy a hideg miatt...) Tudjuk, hogy csak akkor szabad szemezni a kisunokával, ha van időd játszani, és felkészültél a sikítozós, dobálózós, ugrálós műsorra. Tudjuk, hogy itt mindig kapunk kanalat a rizses ételek mellé, mert nem vagyunk olyan perfektek a pálcával, ha a végét kell felszedni az ételnek. És tudjuk, hogy az ő levesének az íze mindig egyedülálló.

   Sok minden tetszik Kínában, de a múlt héten annyira sűrűn jöttek a kellemes élmények, hogy összeállt egy mondat a fejemben, amit le is kell írnom. Kínában egyszerűen zsigerből kedvesek az emberek.

Ha hosszúhétvége van, mindig kiviszem a gyerekeket is a piacra, mert ott jó. És mindig kapnak valamilyen meglepetést valakitől. Természetesen valamilyen gyümölcsöt. Most hámozott bambusz darabot kaptak, mert ennek van szezonja. Rágcsálják, amíg van íze (cukros), majd kiköpik. Köpködni még mindig nagyon szeretnek, ahogyan a gyerekeket is nagyon szeretik.

Jártunk a piaci kínai-mekiben is egyik este és a kiszolgálólány evés után mutatta büszkén a fordítójába beírt szöveget: "Szeretem a családodat, örülök, hogy itt találkoztunk!" Hát nagyon jól esett! Mi is szeretjük!

Éves orvosi kontroll vizsgálaton is voltam benn a városban egyik hétköznap Irene-nal, és hazafelé a didi taxinknak kisebb balesete volt az egyik aluljáróban.(Hátulról előzés közben "súrolták" 60-70 km/h mellett.) Megállt mindkét sofőr, normál hangerőn beszéltek egymással, fotót készítettek az autók sérüléseiről, telefonszámot cseréltek és visszaültek az autójukba majd továbbhajtottak. Rendőr jelenlétét igénylő balaseteknél sem kiabál senki. Én sem szoktam, de ezzel szerintem egyedül vagyok Magyarországon. Persze magamban, az autó csendjében és biztonságában osztom az észt, de facetoface nem szeretem bántani még a valóban hibás embereket sem. Így is elég nagy a feszkó...

   Tavaly még azt hittem én vásároltam fel a taobao karácsonyi tartalékait, ám ma már tudom, hogy nem, mert elképesztő méretű ez az internetes áruház. Tökéletes. Főleg ha megtanul az ember lánya várni és nem sürgetni a dolgokat és mindent időben intézni, és nem a véletlenre bízni. Így várjuk a héten a Mikulást, akit itt csak mi -meg az a pár ezer európai Kína szerte- ismerünk, és így lesz a kis 10 éves szülinaposunknak speciális szülinapi tortája is. 

   Zárásként megmutatom, min nevetek három napja! A google fordító csodája következik, ami egyébként nagyon jól jött a koncert előtt egy perccel, mert legalább azt megtudtuk, hogy ki és min fog játszani (részlet):

   Már-már aggodalomra ad okot, hogy mennyire kiszámítható mostanában minden. Gyerekek iskolában, férj munkahelyen, én otthon...és nincs DE...még akkor sem, ha belegondolok abba, hogy nem otthon vagyunk, hanem Kínában és itt mindig történik valami váratlan. Azáltal, hogy kiszámítható lett az élet arra jöttünk rá, hogy beleszoktunk a másvilágba (de szép). 

   Kb. egy hónapja a férjem azzal jött haza, hogy meglátogatták a rend őrei (csak hogy jól érzi-e magát a városban) és mellesleg kiderült, hogy nem annyira szabályos és legális az én furi taxim, tekintve, hogy nincs kínai jogosítványom.  Még az is elhangzott, hogy ha balesetet okozok, börtönbe is kerülhetek. Nos azóta tompítottak a dolog élén egy újabb látogatás alkalmával, mikor is tájékoztatták Levit, hogy elintézték a dolgunkat, "szabadon garázdálkodhatok", de a kötelező sebességhatár betartásával! Állítólag gyorsan száguldottam éppen a látogatás előtt, és felismerték a furit..., vagy engem...Levi azóta Szőke ciklonnak hív, pedig nem rajongok Rejtőért, a szőkeségem is lassan a múlté, és a furi végsebessége is 50 km/h. Eszembe jutott barátnőm mondása: "Nem hajtok gyorsan, csak lendületesen közlekedek!" Hát így!

   A suliban idén is volt challenge day, csak most nem Luca pompom lánykodott, hanem Nándi rendőrködött, Berci pedig a sportversenyen futott. Egy hetes program volt, minden osztály nagyon komolyan vette a felvonulást és a versenyszámokat is. Szurkoltak egymásnak a gyerekek, a sport pálya mellett piknikeltek, friss levegőn voltak. Így már rendőr jelmezünk is van...sőt kung-fu "pizsamánk"is, igazi Jet Li-s. Ja, és újabb oklevelünk!

   Berci egy esti matek házi feladata az volt, hogy mértékegységeket becsüljön és/vagy adjon meg pontosan, pl: Wenzhou nagyváros főtere 24 m², km², vagy ha? Az internet szerint hektár, amit én sokallottam, így hétvégén megnéztük magunknak (nem először). Tényleg akkora! Mondjuk magába foglal egy pártszékházat (igen nagyot), legalább két parkot és a lebetonozott placcot is a liftes kilátó toronnyal. A Wenzhou Múzeumról és a Wenzhou Technika és Tudomány Múzeumáról már nem is szólnék (mert korábban megtettem). Nagyon szép! Hozzávetőlegesen a Városliget parkja 80 ha, 100 a Hősök terével és a különböző intézményekkel.

Ha már bennjártunk a városban, kipróbáltuk régi vágyamat is, a bérelhető városi biciklizést. Rengeteg ezzel foglalkozó cég kerékpárjai találhatók a városokban és régi buli lehet, valamint nagyon kedvelt, mert sok az erősen elhasznált járgány. Kb. 60 forintért (1,5 yuan) használtuk őket 2-3 órán át. Nagyon élvezték a gyerekek, mert itt nincs biciklink, rollert nyúzunk vagy görkorit...és "Apa kocsit hajt" (de utáltam ezt a Tudósok számot...)

 Lassan jön a december, ide pedig tegnapelőtt megérkezett a hideg. Még nem "fűtünk", de télikabátot húztak reggel a fiúk. Luca nem. Ő kemény. Kicsit tényleg kínai. Bírja a klímát, szereti a konyhát, érti a nyelvet...Bár inkább azt mondanám, hogy ő a fejlődési zónájába lépett. Csodálatos gyerek...mindenkitől a legjobbat örökölte. A legcsodálatosabb azonban, hogy ezt ő nem is tudja...még.    

Alig várom, milyen új célokat tűzünk ki családilag közösen...ha már egy csomó mindent megtanultunk itt, már rég nem félünk, és komfort érzetünk nem is volt sose, ha ugyan ez kiinduló pontnak tekinthető. Visszatérve az első mondatomhoz, azért ezt a mostani helyzetet élvezem, bár Levi túltolja a munkát (ahogyan otthon is), a gyerekek néha lazulnak a suliban (ahogyan otthon is), én pedig folyton agyalok, okoskodok, kitalálok (ahogyan otthon is). Tehát minden oké.

   Másfél óra kocsikázás, gyerek-hőbörgés és negyven le-,és átélt év után végre megtudtam - amit mondjuk már eddig is sejtettem -, hogy nincs megfejthetetlen titka a hosszú életnek. Furong ősi városában jártunk hétvégén és hegyek között, tiszta vízű hegyi patakon csónakázva "hallottunk" először csendet Kínában. Olyan megnyugtató élmény volt, bár kicsit sajnáltuk az evezős bácsit árral szemben küzdve az elemekkel...meg a család (kicsit több mint) 200 kilójával. 

   A csend Kínában csoda számba megy. Eddig azt hittem nem is létezik, de tévedtem. Pár percre tapasztaltuk csak, de most ez is elég lesz...majd otthon folytatom. A kínaiak zajfüggők. Rènao - remekül vagyok, szó szerint: meleg van és zaj...Szerintem egyáltalán nem bántja a fülüket a folyamatos hangzavar, nekem pedig csak az a szerencsém, hogy az újabb dobhártyám kicsit romlik. Állítólag az ázsiaiak füle nem fülzsírt termel, hanem valamiféle fehér port, ami szűrőként viselkedik...gondolom nem véletlenül. A gyerekeim suli után ordítanak a kocsiban, és jó időbe telik, míg visszaállnak normál hangerőre. Nem is csoda, hiszen  sokszor mikrofonba beszélnek a tanárok az iskolában, és a nyelv is olyan, hogy a hanglejtése miatt erősebben beszélnek. A csend a magányt jelenti, és az nem jó. A betegek nem kívánnak egyedül lábadozni, mindig körülveszi őket egy csapatnyi barát, vagy rokon és hangosan beszélnek az életről. Minden ügyet csapatosan intéznek, legyen szó hivatalról, vagy éppencsak vacsoráról. Zenei kakofóniájuk a vájatlan nyugati fülnek lehet akár az utolsó hallott élmény is, ami után beáll a teljes süketség. Vagy előfordulhat, hogy megkedveled örökre a csengő-bongó ütős-(egyben fedő-) hangszerek muzsikáját. Kedvenc társas táblajátékuk a madzsong, ami akkor az igazi, ha a korongok keverés közben csörögnek-zörögnek az asztalon, és pakolás közben jól oda lehet csapni őket a táblára. Létezik kártyás kivitelben is, de az nem elég hangos. Akár két napos partik is vannak. Éppen a napokban nyílt nálunk is egy kisebb "szerencsebarlang", így a fiúk mindennap suli után bekukkantva elkezdtek sakkozni, utánozva az idősebb bácsikat. Persze szigorúan csak csendesen, nem csapkodva a csinos kínai sakkfigurákat. "Teljesen olyan, mint a mi sakkunk, csak más a tábla, mások a bábuk és mások a szabályok"-by Berci.

    A férjem szemernyit mérgelődött, hogy nem mentünk feljebb az autóúton, mert izgalmasabb (sodrósabb) rafting élményben lett volna részünk, de szerintem így is tökéletes volt. A folyó kristálytiszta vizében úszkáltak kacsák, vadludak, amolyan igazi Kákalaki Akkások a Nils Holgersonból, ami összevonja a "szemöldökét" ha a szeme közé nézel. Körben magas hegyek, melyek közt az oroszlán (szerintünk gorilla formájú) szikla is ott meredezett az egyik kanyarban. Csak a természet hangjai és a vízcsobogás. 

  Furong ősi falujában skanzen-jellegű sétát lehet tenni, ahol találkozhatunk éppen csendben rajzoló tanuló-csoportokkal, több mint 100 éves emberek emléktáblájával (mind nő...), berendezett hagyományos iskolával, szentélyekkel...persze mi -szigorúan apánkat követve- még lakott házak mellett, igazi szűk utcácskákban is jártunk, így érezhettük a hegyi sikátorok jellegzetes szaga mellett a mézfa bódító illatát, és láthattuk a hibiszkusz óriások színkavalkádját is. Erről a növényről kapta a nevét a falu, ami hírnevet és gazdagságot jelképez és ahol a hosszú élet titkát első kézből tapasztalhatja meg a látogató...

   Azt kell hogy mondjam, nem eléggé fogta meg a gyerekeket ez az élmény. Sokkal inkább este, a roller-sétánk közben talált frissen nyílt kínai meki a faluban...mi csak így hívjuk. Na ez az örök élet titka a gyerekek szerint: roller, meki!

   Mindig azt mondom, hogy a három gyerek három féle és ez így is van, de sok a hasonlóság is... Például mostanában -azaz két hónappal a sulikezdés után- mind elfáradtak. Barátnőm megnyugtatott picit, hogy normál körülmények között is elfáradnak az otthoni gyerekek, de...Eszembe jutott a lányom, aki alsóban minden évben produkált egy "fáradtság-betegséget" és a doktor nénink sosem kérdezett semmit, csak adott egy nap kimenőt...most kap a legkisebb is. Alig várja. Elkezdett ugyanis fiúsan-keményen ellenállni. Csökönyös kis jószág, csak sajnos mindig maga ellen dolgozik. Nem ebédel a menzán, "meglátogatja" a tesóit nap közben, a suliban hagyja a házi feladatot...Úgy gondolom, hogy helyre tudom rázni őt, de az igazi baj az, hogy olyan problémával nézünk szembe, ami csak külföldön probléma egy külföldinek: egy év alatt megtanulták annyira a nyelvet, hogy értik amit beszélnek hozzájuk, meg sajnos azt is, amit nem hozzájuk intéznek. Nem valami buzdító azt hallani, hogy nem fontos az ő házija, úgysem ÚGY kell értékelni. (Mondta a matek lāusī, az osztályfőnöknek.) De ők ÚGY dolgoznak...és ezzel egyáltalán nem felmenteni akarom őket, csak adok a történetnek egy kis színt...vagy inkább árnyékot...

   Na, de mi a lényeg? Összegezve: fontos az egymásra figyelés, a sok levegőn töltött óra, a finom ételek, a tanulás és a csend hallgatás (ami igazából a saját gondolataink meghallgatása). Ettől aztán pont addig fogunk élni, ameddig kell és pont úgy, ahogy tudunk.

   Az ókori világ 7 csodája alatt az ókori világ hét legismertebb építményét értjük, természetesen a mi kultúránk örökségét. (A gízai piramisok, Szemiramisz függőkertje, Artemisz-templom, olümpiai Zeusz szobor, A halikarnasszoszi mauzóleum, A rodoszi kolosszus, A pharoszi világítótorony) Legnagyobb meglepetésemre azonban sem az újkori (kiegészített) felhozatalban, sem a modern idők listájában, sem a turista látványcsodák között, sem semmilyen alternatív listában nem találtam a hsziani agyaghadsereget. "Ha 100 év történelmét keresed, menj Sanghajba. Ha 1000 év történelmét, utazz Pekingbe. Ha Hszianba mész, egy 3000 éves Kínát találsz." Egészen komolyan mondom, hogy mi csodát láttunk hétvégén...

   A szünet előtt kitaláltuk, lefoglaltuk, megvettük, és október 4-én hajnalban elindultunk a reptérre egy újabb kínai kalandra. Hszian egy a kínai császárvárosok - Peking, Sanghaj, Hancso, Jen, Sang, Po, Ao...stb.- közül, egészen konkrétan az első kínai császár székhelye. Csin Si Huang-ti ( Csin Si sárga-császár) i.e. 260-210 leszámolt vetélytársaival, egységes birodalommá formálta a hadakozó fejedelemségeket, egységesítette az írást, óriási út- és csatorna-hálózatot hozott létre, a már meglévő falszakaszokat összekötve létrehozta a kínai Nagy Falat, megalapította a csin-dinasztiát (mondjuk ez éppen csak két császárból állt, de volt második és harmadik csin-dinasztia is)...és még sorolhatnám érdemeit, amik elképesztőek önmagukban is, nemhogy együtt. Hiányossága is volt ennek a "csoda-császárnak", nevezetesen hogy betegesen rettegett a haláltól. Háromszor kísérelték megölni, ezért körülvette magát varázslókkal, sámánokkal, minden nap másik szobában aludt palotájában, két kocsival utazott és megszállottan kereste az örök élet elixírjét.

Egy száz évvel később élt történetíró feljegyzéseiből értesülünk a sírhely kinézetéről, bár a hadseregről éppenséggel szó sem esik benne. A császár gigantikus sírhelyéhez, méginkább halotti városához - amit már egészen fiatalon, uralkodása elején építtetni kezdett - tartozik az agyaghadsereg is. A jelenlegi becslések szerint a teljes területe 57 km², magának a birodalomnak a kicsinyített mása palotákkal, kápolnákkal, a folyókkal, melyek higannyal voltak feltöltve, hogy ezzel is védjék a helyet a betolakodóktól. Körülbelül 8000 katona (184-197 cm magasak), 130 harci szekér, 520 ló, 150 lovas - ez a védő sereg, valamint maga a császár, teljes kiszolgáló személyzete, különböző épületek(!) és kincsei találhatók. Többségük még mindig a föld alatt betemetve. Tekintettel arra, hogy az 1974 óta feltárt leletek állagmegóvása is komoly gondot okoz, az a döntés született, hogy a további munkálatokra 2050 körül kerítenek sort...kénytelen leszek visszajönni öreg fejjel Kínába...

Az agyaghadsereget a sírt rejtő piramis közelében helyezték el földalatti árkokban, mintegy a sír védelmére. A sereg négy árka darabonként 1,5 km hosszú és kb.5 m mély. Ha a gigantikus méretek nem varázsoltak volna el, a látogató tömeg nem sodort volna feltartóztathatatlanul és rést találva megállsz egy kis időre, észreveheted hogy minden katona egyedi vonásokkal, különböző hajjal, más-más ruházattal rendelkezik. És végül eszedbejut, hogy a megalomán, egoista császár vitt magával a túlvilágra mindenkit: hivatalnokokat, közvetlen szolgákat, ágyasokat, az építőmestereket...biztos ami biztos, még tulajdoni lapokkal is bizonyította, hogy a föld és ami rajta van az övé. Ez elképesztő!

   Szeretem, hogy a férjem makacs önállósága a kirándulásaink során a lehető legjobb tulajdonságává válik. Kiválóan és magabiztosan közlekedünk a világ bármely pontján tömegközlekedéssel is és valahogy minden fontos turista látványosságra rálelünk ösztönösen menet közben, mégha zuhog is az eső és hideg is van, ami a gyerekeket erősen befolyásolja...Már első este nyakunkba vettük a várost és a metróból kiérve megpillantottuk a kivilágított, ép és hatalmas városfalat, ami 13,7 km hosszú, 98 bástya szabdalja, és négy kapuján keresztül volt megközelíthető a város. Mellette sétálva ráleltünk a híres muszlim streetfood "Kánaánra", majd tovább haladva a Kis vadlúd pagodára.

Buddhista szerzetesek építették a legenda szerint annak emlékére, hogy végső kétségbeesésükben ételért imádkozva, a fölöttük elszálló vadliba csapatból leesett egy törött szárnyú madár. Megmentve az éhhaláltól a rendet, tehát a szent helyen pagodát építettek. Egyébként itt fordították szanszkrittről kínaira a szentírásaikat és buddhista erekjéket tartanak benne. Van Nagy vadliba pagoda is...valahol a "közelben"... 

   Bevallom őszintén sokféle előítélettel érkeztem Kínába egy éve, amiknek nagy része megdőlt, vagy csak egyszerűen szertefoszlott. Nem nagy dolgokra gondolok, és nem is gonoszságokra, inkább kulturális szokások különbségéből adódó nehézségekre. Például attól aggódtam legjobban, hogy mit fogunk enni...és büszkén jelentem, hogy eljutottunk oda három gyerekkel, hogy helyi különlegességeket kóstolunk és eszünk az idegen városokban. Mert ahogy Magyarországon, itt is megvan minden tájegység jellegzetes étele. Erre például van kenyér...na nem a mi félénk...

Kezdtünk a bárány paomo-val, ami egy leves étel lepénykenyérrel tálalva. A története pedig hogy "...a császár a hosszú úton nagyon elfáradt, étel-készletei kimerültek, és szakácsa kénytelen volt a megmaradt szárított bárányhúsból levest főzni és a száraz lepénykenyeret beledarabolva puhítani. Így tálalta a császárnak -nagy aggodalommal- a szegényes ételt. Ám meglepetésére -vagy csak a fáradtság miatt- annyira megörült a meleg ételnek a rettegett császár, hogy busásan megjutalmazta a szakácsot, és többször kérte ezután a bárány paomo-t." 

Ebből a bizonyos lepénykenyérből készítik a hsziani szendvicset is a rou jia mo-t, ami még a legválogatósabb fiunknak is kedvence lett, és a papucs formára emlékeztető húspástétommal megkent sült, ropogós pizzát. Csupa finomságot ettünk Hszianban!

   Mindig könnyen észre lehet venni, hogy melyik gyümölcsnek van szezonja, ha nem vagy vérbeli mezőgazdász, akkor is. Most például a gránátalmának, aminek saját "városrésze" is volt Hsziánban, jelezve ezt egy gigantikus gránátalma szoborral. Az útszéli árusok 100 méterenként árulták pultjaikon a babafej-méretű gyümölcsöket, és a gyümölcsfákon egyesével (!) bezacskózva vártak a mosolygó, érő almák a sorukra. Felénk lényegesen kisebbeket lehet vásárolni, most már sajnálom, hogy nem cipeltem haza legalább egyet! "Csak az íziért!"

   Már a kocsiban ültünk és hazafelé tartottunk a reptérről, amikor arról beszélgettünk, micsoda szerencse, hogy mifelénk, Vencsoban még meleg van. Biztosan az erős páratartalom, meg az örökké felhőkbe burkolózó hegyek miatt nem láttunk Kínában szivárványt, pedig előfordul hogy egyszerre esik az eső és süt a nap. És akkor megjelent mögöttünk egy hatalmas, fényes szivárvány megkoronázva a legcsodásabb hétvégét. 

   → Az Arany középút - Aurea mediocritas, a Horatiusi alapelvek egyike, miszerint nem szabad szélsőségek szerint élni, mindig meg kell találni a középső utat. Ide tartozik még a Merj gondolkodni! - Sapere aude!, Ragadd meg a napot! - Carpe diem!, Emlékezz a halálra! - Memento mori!...stb.

   →Az aranyközépút Buddha egyik nagy felismerése és tanítása, amely szállóigévé lett az emberek között és gyakran emlegetik döntéseik kapcsán.

Az a baj, hogy csak emlegetik döntéseik kapcsán az emberek, de alapvetően szélsőséges mindenki, aki pedig nem, az hajlamos rá (szélsőségesebben: hazudik...) Amióta itt élünk, sokkal többször veszem észre, hogy előszeretettel használom a NAGYON határozószót (nem határozóragos melléknév!). Mondjuk sok tapasztalt esemény, hely, látott-hallott-érzett dolog hajlik is a nagyon felé, mégis itt tanultam meg mérlegelni is a szó minden értelmében. Azaz tudatosan keresni az Arany középutat a sok nagyon, nagyon, nagyon között.

Nagy, sok, kedves, büdös, piros, lassú, hangos, szép, hirtelen, meleg, drága, illatos, messzi, gyors, zsúfolt, csodálatos, párás, magas, zöld, rendezett, koszos, erős, büszke, olcsó, finom, régi, mosolygós...

   Nagyon sürgető volt, így találkoztunk a már néhányszor emlegetett kínai katolikus családdal és eltöltöttünk velük egy kellemes délutánt egy placcon, majd együtt vacsoráztunk egy jó kis étteremben. A kölcsönös tisztelet megmarad, de nem egyszerű közös nyelv nélkül érdemi beszélgetéseket folytatni. Azt azonban megtudtuk tőlük, hogy merre találjuk a legjobb tengerpartot ahol lehet fürdeni, hát meg is látogattuk. Mivel nem pontos helymeghatározással indultunk, kicsit dzsungelharcosoknak éreztük magunkat itt-ott, de legalább izgalmas lett a beach-keresés. Ez a partszakasz nagyon messze van, nagyon kínai, de az eddigi legjobb volt. Hátmég a hazafelé vásárolt káposztás lepény! Örülök, hogy meg mertük kóstolni, azóta is emlegetik a gyerekek.

   Nagyon vártuk a szünetet, és belevetettük magunkat, bár Levi dolgozott közben (tudjuk, hard working). Legalább három féle sütit sütöttünk öt nap alatt és mind elfogyott, sőt egy magyar vacsira meghívtuk Csenéket is, aki a férjem munkatársa...volt főnöke. Nos ők nem nagyon ettek de annál többet dicsértek mindent. A gyerekek nem nyávogtak, hogy nem jó, nem tudom mi ez, ették ami mégis bejött. Szerencsére a rántott csirke itt is ízlik mindenkinek. Az apuka mégis a kenyeret szerette legjobban. Azt mondta, hogy az édesapja sem készített jobbat. Remélem nem maradt senki éhen.

   Október elsején volt a legnagyobb állami ünnep Kínában, ráadásul annak is a 70. évfordulója. A Kínai  Népköztársaság kikiáltása 1949-ben volt. Hatalmas transzparensek kerültek fel úton-útfélen, egy dal zengett minden híradási alkalmatosságból, ami az állam nagyságát hirdette ország-világnak. Elég fülbemászó dallam, ha nagyon megeröltetem magam, talán még most is eszembe jut. Ezt a dalt sok-sok ezer cég, csoport és ember énekelte propaganda videókon önként és örömmel, igazi büszkeséggel. Mondjuk sokkolt a férjem cégének a videója, furcsa látni az ismerős "háeres" nénit, a főnőköt, a mérnök kollégát amint boldogan dalra fakad. Levi ebből kimaradt valamiért...remélem nem az újévi koncerten nyújtott teljesítménye miatt...És hát a közvetítés a Tiananmen térről, mindent vitt. Nagyon hosszú, nagyon durva, nagyon katonai, nagyon monumentális, és még sorolhatnám. Azért végignéztem. Kicsit pacifistább volt a pekingi olimpia megnyitó ünnepsége 2008 08.08-án (ugye, a sok szerencsés nyolcas!), de méreteit tekintve ugyanilyen típusú rendezvény volt. Szeretem néha visszanézni egy-egy részletét most is...Elképeszt az összehangoltság, az egymásra figyelés, a mozdulatok sorrendje és nem utolsó sorban nagyon félelmetes is. Erős közösség kovácsoló attrakciók úgy egyéni-, kiscsoportos-, mint nemzeti-szinten.

   Figyelemmel kísérve az otthoni híradásokat is, minden csatornát betölt a választási hercehurca...na itt ilyen nincs...legalább 70 éve...ha nem 3000 éve. Ez egy nagyon más mentalitású, nagyon máshoz szokott nép. Én pedig nagyon várom a hétvégét, mert Hszianba utazunk, a legősibb részébe az országnak, ahol "ha kicsit mélyebbre ásol, biztos hogy több ezer éves leletre bukkansz". Nagyon nekem való lesz!

   "Kínai"- egészen más értelmet nyert a kifejezés számunkra egy itt töltött év után. Legtöbb esetben cselekvések leírására, emberi tulajdonságok megnevezésére használjuk. Jelentése pl.: nyugodt, nyugodtan, lassacskán, megmagyarázhatatlan, nem fontos...még. Ezzel szemben mit jelent otthon!? "Számomra ez kínai."- Érthetetlen. "Ez tuti kínai!"- Bóvli. És még sorolhatnám, egy közös azonban bennük, hogy mindig negatív töltetűek. Pedig mennyi sok jó történhet meg csak itt...

    A nyár csodálatos volt. Sok élménnyel, jövés-menéssel, napsütéssel, családal, barátokkal, esti csend-hallgatással a teraszon vagy éppenséggel csillag-bámulással a fűben fekve (idén se láttunk hullócsillagot...), netán fröccsözéssel. Ám sajnos apa nélkül...így örültünk, hogy a nyár végén pár napra hazajött Levi és visszahozott bennünket Wenzhou-ba. A gyerekek csodálatos eredményekkel túlvannak a féléves magyar vizsgáikon, amiért köszönettel tartozunk a nagyszülőknek és a tanáraiknak (kínai és magyar) egyaránt, meg a saját hátunkat is megveregethetjük kicsit, hogy aztán nekilássunk a következő félévnek.

   Mindjárt első nap délután megláttam, és azóta állandó vendége lett egy kócsag a hátsó "csalitosnak". Hát hol máshol tudnám élőben megmutatni 10 éves Berci fiamnak a természetismeret vizsgára tanult "Vízpartok élővilága" rész egyik emblematikus madarát, mint Kínában. Amint nagy nyugalomban békászik, gázol keresgélve az iszapban. Számuk egyébként rohamosan csökken, a National Geografic szerint a vízimadárfajok majdnem felének hanyatlik az állománya. A legriasztóbb a helyzet Ázsiában, ott 62%-a csökkent vagy kipusztult. Mellesleg a magyar természetvédelem címermadara...

   Vörös szőnyegen is csak itt tudnak bevonulni a gyerekek első nap az iskolába, mégha csak az elsősöket üdvözli is meleg szeretettel a Jianlan Iskola 2019-ben. Szóval bevonultunk, és azt kell hogy mondjam, hogy teljesen jól működnek a gyerekek önállóan a "gépezetben". Ma van egyébként pedagógus nap, ahogy már tavaly említettem, rögtön az év elején és jön egy ünnepi hosszúhétvége egy jellegzetes és igen fontos kínai ünneppel...

   Az Őszközép fesztivál szintén több ezer éves múltra visszatekintő ünnep, a nyolcadik holdhónap 15. napján van. A Hold imádatán alapuló aratóünnep. 2008 óta állami ünnep is. Többféle legendája közül az egyik szerint Hou-ji a kiváló íjász megmentette az embereket a szárazságtól, amikor lenyilazott a tíz felkelő Napból kilencet és kényszerítette a megmaradó egyet hogy minden éjjel lebukjon. A Mennyek királynője egy elixírt adott neki ajándékba, ami az embert halhatatlanná teszi. Hou-ji azonban nem akart elválni szépséges és jószívű feleségétől Csang-o-tól, ezért az asszonynak meghagyta, hogy rejtse el az elixírt. Kileste őket egy gazember, majd el akarta rabolni a varázsfolyadékot, de az asszony megitta és a Holdra szállt. (A felétől "csak" halhatatlan lett volna.) A fájdalomtól megtört Hou-ji felesége kedvenc ételeit és italait készítette ki emlékét őrizvén. Az emberek, megtudván hogy az asszony égi teremtménnyé vált, imádkozni kezdtek hozzá jó szerencséért.

Holdsüteményt készítenek és adnak ajándékba egymásnak. Különféle (linzer-szerű, leveles-szerű, marcipán-szerű) tésztákba töltenek édes adzuki (vörösbab), vagy különböző aszalt gyümölcsökből készült krémet, majd formába préselik, nevezetesen Hold-formába. Az iskolában gyártanak majd a gyerekek, a boltok polcai tele vannak szebbnél szebb csomagolású és igen változatos felhozatallal, meg kapunk is innen-onnan. Tavaly fagyasztáson gondolkodtam, idén szerintem elfogyasztjuk, de talán marad arra is, hogy hazavigyünk majd januárban egy kisebb bőröndnyit kóstolni. Ám amit nagyon szertnék idén látni, az egy ilyenkor (is) szokásos eredeti kínai sárkány-tánc, ami annál nagyobb szerencsét hoz, minél hosszabb a sárkány. Hogy hol és hogyan, az sosem biztos, de egy tuti: csak itt lesz lehetséges...

   Röviden és velősen: 5 nap kevés. Kicsit hosszabban: 5 nap kevés a rettenetesen fárasztó sok utazás és a tömérdek csodálatos új élmény miatt. A lényeg azonban csak hosszan írható le, ezért is blogolok szívesen...nem azért mert imádok sokat beszélni! Azt írtam legutóbb, hogy pikkpakk beszámolok kínai nyaralásunkról Sanghajban és Pekingben, de közben hirtelen elröppent a nyár és azon kaptam magam, hogy nem akaródzik megnyílni sem a blog.hu, sem a nyelvem. Nem vagyok biztos benne hogy ez az én hibám volt, mindenesetre -és saját magam megnyugtatására- a férjem is küzdött vele egy darabig...mármint a blogolásom technikai részén. Tény azonban, hogy még most is feldolgozás alatt áll ez a pár nap mindannyiunkban.

   Öten indultunk Sanghajba, hogy aztán ott találkozzunk a férjem szüleivel és együtt fedezzük fel Kína két legnagyobb városát. Minden igaz, amit az útikalauzok, a bloggerek és a cikkek írnak Sanghajról és Pekingről, és mégis olyan, mintha semmit sem tudnál amíg magad meg nem látod a csodát. 

   Disneyland fantasztikus kezdésnek bizonyult és lendületet ad még most is, ha ránézek Mickey egérre az ágyam mellett. Lassan indult a reggel, iszonyatosan hosszú sort álltunk végig mire bejutottunk a három lurkesszal, de minden várakozásunkat felülmúlta a park. Úgy a műsorok, felvonulások, mint a vidámpark attrakciói. Szerintem az egész családból nekem okozta mégis a legnagyobb katarzist, lévén hogy Disney mese-rajongó vagyok, meg -lássuk be- ez az én gyekekkorom újdonsága volt. Az első egészestés filmet, a Hamupipőkét a zongoratanárom videolejátszó készülékén néztük végig a tesóimmal, és a mai napig emlékszem az akkori érzésre: ez örök szerelem marad. Nos ez az érzés azóta csak erősödött, pedig 40 múltam, de amikor a zenés utcai nagy felvonuláson egy kb. 4 éves kislány önkívületben kiabált Elzának, és teljesen elalélt, mikor felé integetett...azt gondoltam, hogy ez nekem is jár! És akkor egyszercsak azt láttam, hogy nekem integet Bell! Persze valószínűbb, hogy a mellettem kukán álló, felvételt készítő, gyönyörű szőke, fehér fiaim voltak a valódi célpontok, de könnybe lábadt a szemem egy pillanat alatt és visszaintegettem ugyanolyan lelkesedéssel, mint a gyerekek. 

   Másnap picit esős volt az idő, de komphajóztunk, városnéző buszoztunk és egészen közelről csodáltuk meg a Gyöngyszem tornyot, a "sörnyitó" tornyot, meg a világ második legmagasabb felhőkarcolóját és a többit. Sötétedés előtt a Huangpu folyó partján sétáltunk, parkoztunk kicsit, majd a fényárban úszó bazárt is bebarangoltuk, ahonnan mi mással is távozhattunk volna, mint egy legyezővel és egy stresszlabdával...de dinós kiadásban.

   A harmadik nap csodája első sorban az esti pekingi opera látogatás lett volna, de az utazás és annak körülményei még magasabb piedesztálra emelték a zeneművészet eme speciális ágát."Apróbb" útlevélszám elírás és jegyváltási nehézségek után a vonatállomáson kettévált a csapat és pár óra utazás után már Pekingben is "teremtünk" öten, ahol újabb szállás-problémák, sok gyaloglás, tűző nap és jég nélküli tejes Gong Cha (speciális utcai teázók, és annak terméke) után végre elfoglaltuk aznapi szállásunkat és felöltöztettük a lelkünket (is) az opera látogatásra. (A később utánunk érkező páros konkrétan még átöltözni sem tudott, bár ez itt Kínában nem olyan feltűnő.)  A csapat újra együtt volt a Mei Lanfang (XX. sz. eleji opera reformátor) Színházban és meghallgattuk életünk legfurcsább előadását mintegy 2,5 órában, A sakk tábla hegy címmel.

Két hónap távlatából és ének tanárként azt kell hogy mondjam: fantasztikus élmény volt. De ehhez kell a távolság, és hogy sokat olvastam és kutakodtam előtte a művészetnek ezen ágáról. A gyerekeket is próbáltam felkészíteni, de lehetetlen küldetésnek bizonyult és talán felesleges is. Luca (12) letaglózva nézte végig, ám nagyon jó képeket készített közben annak ellenére hogy néhányszor ránk világított a teremőr a lézerével. Berci (9) igazi drámásként hol lelkesedett és nagyokat tapsolt, hol letörten és főleg látványosan unatkozott. Nándi (7) pedig a legkomolyabban végigaludta a 2,5 órát...fáradt volt. A felnőttek próbálták felvenni a történet fonalát, amit -kínaiasan- természetesen csak a helyszínen, a közel 11 szín között fordított angolról a férjem és suttogva adtuk át egymásnak.

Az 1800-as évekből származó kínai operafajta (jingxi) a pekingi opera, melyben egyszerre van jelen irodalom, ének, tánc, pantomim és harcművészet. A legtradicionálisabb színházak közé tartozik, i. e. 3. századi gyökerekkel. A színészek általában egy hét éves képzésben vesznek részt, melyet követően kiválasztják őket a négy fő szereplőtípus egyikére (nő-tan, férfi-seng, bohóc-csou, harcos-csing) Az éneklésben való jártasság alapvető fontosságú, de minden szereplőnek ismernie kell az operastílus finom mozdulatait, valamint maguk készítik el jellegzetes, harsány sminkjeiket is. A dalok, monológok, párbeszédek fesztelen, könnyed stílusúak, ahogyan a zenekar is legtöbbször rögtönöz az előadás alatt, követi a szereplők aktuális "igényeit". A hangszerek legtöbbje ritmus hangszer, de különleges és jellegzetes hangjával kitűnik a két húros térdhegedű, az erhu (vagy nanhu). És mintha ennek a hangszernek a hangján beszélne és énekelne is mindenki a színpadon...2,5 óra alatt feldolgozható és befogadható élmény...de tényleg kell a 2,5 óra...minimum!

   A Tiltott város (Gugong) hatalmas, monumentális, ám szinte teljesen üres. Na nem ember-hiányra gondolok. Kincseit Tajvanba menekítették a Nemzeti Palotamúzeumba, de így is fél napos program végigjárni az egymásból nyíló különböző szerepű, mégis teljesen egyforma épületeket. A legfőbb harmónia csarnokán át A katonai dicsőség csarnoka, majd Az irodalmi dicsőség csarnoka...közben egy kis Császári kert, A szellemi művelődés csarnoka, végül A csendes örökkévalóság palotája 72 hektárnyi területen.Építői 1406 és 1420 között Peking központjának, egyben a birodalom központjának és egyúttal a világ középpontjának is szánták. Mi bealakítottunk már a bejáratnál, ahogy azt már megszokhattuk...Sok fekete egyenruhás rendőr került elő villámgyorsan, mikor a mama megpróbálta vizes palackkal ledobni egy magas fáról a fiúk felütött tollaslabdáját. Hirtelen mindenki bennünket nézett, de most nem csak azért, mert fehérek vagyunk (mert abból itt viszonylag sokan voltunk), hanem mert hangoskodtunk is, meg dobálóztunk is, meg még rendőrök is fotózták a fiúkat eset-dokumentálás ürügyén.

A negyedik nap a Nagy Fal bevételével kezdődött és a Nyári Palota rövidke látogatásával záródott. Taxi-kisbusszal szállítottak bennünket a helyszínekre, kényelmesen utaztunk. Semmi tömeg, semmi nyomakodás, semmi zsúfolódás...bár megjegyzem nagyon kedvesek és figyelmesek a metróban is az emberek. Egy férfi még készpénzzel is kisegített volna egy pekingi aluljáróban, ha az segít megindítani az automatát, de a gépek kiszámíthatatlanok...Na ez a nap igazán fenséges látvánnyal kápráztatott mindannyiunkat. A fal eredete i. e. 5. századra nyúlik vissza és a Sárga Tengernél található Shanhaiguanból indulva tekereg öt tartományon, két autonóm területen egészen a Góbi sivatagig. Mutianyu-nál felvonó is várja a lusta turistát (mi keményen megmásztuk), sőt lefelé bob pálya is visz a sportosabbak kedvéért...bár bosszantóan lassan lehet haladni, mert a kínaiak itt is óvatosan-lassan közlekednek, így torlódás alakul ki lépten-nyomon.

   A nyíllövésnyire lévő bástyák árnyékkal és kellemes hűvössel várnak, és még olyan nagy tömeg sincs ezen a vidéken, meg a neve is vicces (Muti anyu!)...bár csak a magyarok számára. Ha pedig a hegyeken át kígyózó falról nem láttunk volna elég zöldet, a Nyári Palota csodás parkja igazi hűvös-árnyékos gyöngyszem. Gyönyörű és egyben megnyugtató látvány a középen fekvő mesterséges Kunming-tó. Amit kiástak a tó medréből azt a hegyre hordták...nem gépekkel...A hangcsoui Nyugati-tavat utánozták.

   Az utolsó nap utazással telt, és a sok-sok élmény hirtelen feldogozásával na meg egy kis vegyészkedéssel: CaO (kálcium-oxid) zsákocskán főztük aznapi rizsünket...alias meszet oltottunk.  A gyorsvonat 9 óra alatt "suhant" velünk haza Wenzhou-ba, ahol még egy hetet töltöttünk a hazautazás előtt. Élménydús napok voltak ezek, amiket a mai napig emésztgetünk mindannyian, ki-ki a maga módján és korának megfelelő szintjén. Én még dolgozom az ügyön egy darabig...